Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-10 / 16. szám

1910, I. évfolyam, 16. szám Péntek, junius 10 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, j-a" Korona-utca 15. szám c=3 Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., (-1, Városház-utca 3. szám c=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . K \2'— negyedévre . K 61— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre . K 28'— félévre . . . K 14-— negyedévre. K V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 e=s Kiadóhivatal 83« Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség teleíon-száma 128—13 A politikai karriér kemény ugródeszkájáról lendült minden különösebb tréning' nélkül a magasba, Négy X sem nehezedik a vállán és máris kiemelkedett a közéleti x-ek és y-ok elszomoritóan hosszú sorából. Mások évekig próbálkoznak és verejtékes homlokkal hullanak vissza, félmagasságból, a rideg magyar talajra. Návay Lajos egyetlen nekilendüléssel rekord-magasságot ért el és odafönn marad, azaz dehogy is marad : folyton emelkedőben van. Az aktualitás a zseniális aviatikust kínálja hasonlatul és élnénk is ezzel a hasonlattal, ha a mi hazai pilótáink, — a közéleti Kutassyak, — a gurulásnál tovább jutottak volna. De eddig csak gurultak, öt kinos esztendőn át, repülni csupán önkéntelenül tanultak meg, most, hogy néhány férfias kéz — repítette őket. Igaz: Návay Lajos és néhányan egy raj ónban haladtak a gurulókkal. De ez is csak az utóbbiak vak szerencséje mellett bizonyít, mert épen a Návay Lajosok fegyverbarátsága szerzi meg nekik az utókor lesújtó kritikája mellett a mentőjelzőket is. Volt Sodomában néhány kiváló ember — ezt meg fogja állapítani a történelem — és hogy mégis elpusztult Sodorna, annak egy oka volt: nagyon kevesen voltak a Návayak. Talán két Návay sem volt, csak békák a mocsárban és egerek az éléskamrák körül. Návay Lajos pedig mint egy karcsú, elegáns világítótorony emelkedett ki: — Vigyázat, itt ingovány van! A mocsárlecsapolás herkulesi munkáját elvégezte már Khuen-Héderváry és biztos talajon maradt a barátságos világítótorony: Návay Lajos előkelő, nyugateurópai személyisége. Bizonyára ő örül a legjobban a zagyván brekegő békák, a morzsákkal menekülő egerek pusztulásának, hiszen ő maga vállalkozott a mocsárlecsapoló, az egérfogó nehéz szerepére, amikor jelentős személyével gyarapította a nemzetért sorompóba lépett párt súlyát és tekintélyét. A koalícióban eltöltött öt esztendő nem ártott meg Návaynak, csupán a koalíciós egereknek ártott, akik igy nem foszthatták ki a nemzet éléskamráját egészen, csak — félig*. A nemzet bakterjei között volt öt esztendőn át Návay Lajos és ő maga jutott arra a tiszteletreméltó meggyőződésre, hogy itt cselekedni kell, itt már tűrhetetlenül hencegnek az egerek és az ökrökké felfuvalkodott békák. Ez a jelentős tény is elégséges volna Návay Lajos illusztris személyének megvilágítására, ha ezer és ezer apró, finom adat nem kínálkoznék egy karakterisztikus fotográfiához. Ez azonban elmosódna a mi száraz krónikákhoz edzett tollúnk alatt, meg sem kíséreljük tehát a pettenkoffi munkát. Inkább életrajzot adunk, egészen vázlatosat, alig tíz évre terjedőt, amely idő alatt a huszonhétéves csanádmegyei főjegyzőből az ország ponderáns férfia lett. Megyéje ismerte föl benne a nagy talentumot — próféta in patria sua — és rövid pár év elegendő volt Návay Lajosnak a komoly nemzeti közvélemény elismerő tapsához. A megyei főjegyzőből képviselő, azután alelnök, mint ilyen a horvát obstrukció elegáns, biztoskezü megfékezője, majd őfelsége valóságos tanácsosa, ma már mint elnökjelölt, holnap talán mint miniszter . . . így, egy mondatban domborodik ki a legjobban Eötvös József báró unokájának tiszteletet parancsoló karriérje, amely bizonyosan elvezeti a bársonyszékbe. Ezt egyébként már megérezte a politikai élet fémjelző állomása, az intelligens és politikus Temesvár és dicséretére válik ennek a kitűnő városnak, hogy Návay Lajossal tisztelte meg önmagát. A temesvári prognosztikon-csinálók bizonyára nem csalódnak, ha Návay Lajos mögött a bársonyszék bontakozó körvonalait jósolják. Ez reális meglátása Návay Lajos karriérjének. Tovább talán nincs is haladás. Návay Lajos férfikorának delén éri el azt. amiért őszszakállu közéleti pilóták évekig gurulnak, hogy végül is leguruljanak az impotencia meredekén. Voltak most „karrierek" ebben az országban, de Návay Lajost önérzettel Két leány. Irta Gallovivh Jenő. I. Két napon át esett, hullt-hullt a hó, befödött, betakart mindent a vastag takaró, amely puha, meleg és fehér. A pohanyós hóban munkások jártak, iparkodtak a gyárba, ahol hosszú, hangos bugással éppen jelezték a munkaidó't. Nehéz, fárasztó munkában elfásult, sötét tekintetű férfiak sorában imitt-amott egy asszony, egy leány, akinek könnyelmű nevetése a melegebb szin e komor képen. A város legszélén terpeszkedik a gyár, amely sötét, penészes falaival, lomha, fekete testével ugy tűnik fel, mint egy bagolyfészkes, omladozó vár. Az élet azonban forr, zuhog, sistereg, dohog benne, sikolt, zug, hangosan, élesen, hol haragosan, hol szélien, a megindított hatalmas gépezet soksok kereke. Szótlan csendességben vegyül el a gépek között a sok ember, egyrészük távozik, mást'esze befogja magát a gépezetbe. Amaz már °daadta minden izomerejét, emez most készi'l feláldozni magát a félelmetes, csattogó Vasfogaival emberhúsra mindig éhes, bűzös, '»iajos, fekete acélóriásnak egy darab száraz Kenyérért, p farka sokaságban él igy sok-sok ember, jjyárban, gyáron kivül, íróasztalnál, hivatalban, elfeledve, szürkeségben. Nem lázong, !askodik. talán mert gyöngének érzi maeát küzdelemre, nincs berendezkedve nehéz harcokra, hanem megalkuszik az élettel, ha egyáltalán voltak egyszer ambíciói, kiejti lelkébó'l a szines álmokat és igába görnyed saját akaratából a mindennapi kenyérért. Ez a tömeg, amely egyéniség nélkül van. Van izomereje az egyiknek, másiknak máshoz gyakorlata és végzi gépiesen, robotszerüen a munkát, órakongatástól órakongatásig és bután, lomhán vonszolja, hurcolja életén keresztül egy kálvárián, amelyen öröm és élvezet számára az, ha egyszer jóllakhatik. Akad ezek között is elvétve egyéniség, akit véletlen sorsa sodort ide, ez azután lázong, elégedetlen, forrong, de ha idö'vel forró vére enyhül, maga tördösi ki lelkébó'l durva kézzel ambícióit és lassanlassan beletörődik, beleszokik a malomtaposásba. Más, kisebb csoportja az embereknek', ; ;> telen élni ezt az életet, szilaj vére harcba, küzdelembe kergeti, ideálokat űz, rajongva fut a lelkében megálmodott szines álmok után, teremt, alkot és csak akkor megelégedett és boldog nagyon, ha üres is a gyomra, de a lelke magasba röppen, gyönyörűségben él. A gyári hivatalban is megindul lassan az élet. Kopott, homályos, sötét szobában fiatal leány lapoz a könyvben, magas, karcsú és nyúlánk, egy darab friss, illatos orgonavirág. Még egyedül van, mieló'tt átadná magát a száraz munka szigorú kötelességének, elmerengve néz el a durva, festett bútorok fölött. TomDa zúgása zakatolása hallik a p-éüeknek, a gyár nehéz, forró, szomorú, fojtó lélekzete. Egyébként csend van, templomi csendesség. Egyszerre valami megfogta a leány kezét és megcsókolta. A gyáros volt. A leány egy hangot sem szólt, lelkének nagy boldogságában fényesen ragyogott föl tekintete és átfogta a férfi nyakát karjaival és átölelte, magához fonta lelkével is. Később jött Róth, a könyvelő, Mann, a pénztáros. Kovács, a gyakornok és még egy szép fiatal leány, Salamon Vilma, a levelező. És azután megkezdődött a munka. A két leány megcsókolta egymást. Vágó Erzsike oly nyugodtan tartotta kezében a tollat, csak ha valaki nagyon megfigyelte, láthatta volna, hogy finoman reszket a toli kezeiben, áruló jeléül annak a boldog izgalomnak, amely még mindig fogva tartotta érzékeny, finom mimóza-leikét. A gyár kéményéből omlott a füst, szélesen, feketén, kormosán. A vastag fíUt o:>t úszott a levegőben ós olykor lecsapódott a «zéles udvarra, amely etry pillanatban egésxsn elsötétült. A fojtó füst az ablak finom hasadékain bevett« magát az irodába, melynek levegője lassan megtelt kőszénszaggal. A könyvelő boszusan csapta össze a könyvet. — Lehetetlen ma dolgozni, megöl ez az átkozott kőszénfüst. A gyakornok nevetve kapta föl az Írások közül a fejét. — Leghelyesebb volna hazamenni, Róth ur. — A munkások a hibásak, — zsörtölődött Mann. a uénztáros és abbahaírvta a Dénz-