Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-08 / 14. szám

6 DÉLMAGYARQRSZÁG 1910 június 8 Mikszáth Kálmán gyermekkora. ni. Egy véletlen azonban mégis az anyát juthatta diadalra a fiu jövőjét illetőleg. Az alig tiz éves fiu. megbízást kapott, hogy egy messziről jött. rokonuknak mutogassa meg földjeiket, melyek.— tagositva nem lévén — tömérdek darabban voltak elszórva. Minthogy Kálmán nem tudta magának megjegyezni a sok diribdarab földet, a megbízatásnak sem tudott eleget tenni. Ez aztán annyira elkeserítette az apját, hogy belátván, miszerint fiából sohasem lesz jó gazda, beleegyezett, hogy beadják a rimaszombati gimnáziumba, miután elemi tanulmányait előzőleg a gyarmati evangelikus iskolában valami Kovacsik nevű tanító vezetése alatt befejezte. Emiitettem, hogy Mikszáth János konzervatív érzelmű ember volt. Hogy mennyire, kitűnik abból, hogy a negyvennyolcas nagy események, mikor a'nemzet szabadságáért élet-halálküzdelmét vivta, teljesen hidegen hagyták őt, sőt amikor dicső szabadságharcunk gyászos leveretése után a gyűlölt Bach-beamterek árasztották el országunkat, Mikszáth János ép egy ilyen beamterhoz, bizonyos Schwarzhoz adta gyermekeit: Kálmánt és Máriát ellátásra és német szóra. fn Ez Balassagyarmaton volt. Itt igen kényeztették őket, de — irja Mikszáth — „az ételekhez nem bírtunk szokni és németül sem tanultunk meg, mert hugocskámmal mindig magyarul beszélgettünk, az otthonról ábrándozván, hová égő vágyunk húzott". Alig várták tehát az iskolai év elteltét és a nagy szünidőt, amikor otthon ismét megkezdődhetik a vig élet a falusi tótgyerekekkel, akikkel Kálmán ilyenkor mindig megújította a félbeszakadt barátságot. Közben-közben unszolta meséért apját és keresztapját, Parnitzkyt lés „Klapkát". Ők gyakorolták a zsenge gyermek,'lélekre a legnagyobb befolyást. Ők tálalták fe. meséikben Mikszáthnak az első szellemi táplál léko.t, melynek népies zamata az. apa értelmessége és a keresztapa műveltsége'' által csak izletesebbé és finomabbá vált. ^z anya, aki „mindig szomorú, melancholikus asszony volt, tele gonddal, tele sötét sejtelmekkel, akinek álmai, sejtelmei, rossz előérzetei mérgezték meg egész életét", gyermeke költői lelkületének kialakulására és kibontakozására semmiféle befolyással nem birt. Minden szava gyermekeihez egy-egy tanítás vagy intelem volt. Ha javában játszadoztak: „.Vegyétek elő a könyvet!", ha valamiről vidáman csevegtek: „Inkább arról gondolkozzatok, miből fogunk megélni 1" intette őket. Különösen a Kálmán sorsa aggasztotta. Néha gyermekei sirva találták s mikor ennek oka felől tudakozódtak, azt felelte : „Azon siránkozom, mi lesz. te belőled, Kálmán?" S mi lett belőle? Nagy ember, amint azt születése előtt megjósolták. Nagyobb, mint azt az anyja álmodni vagy remélni merte volna. Mert bizony sokan voltak, akiknek az ő haladásához semmi reményük sem volt. így többek között az öreg Kalmárék, akikkel Mikszáthék a legjobb barátságban éltek, nem egyszer ríkatták meg Mikszáthnét, mikor azt jósolgatták, hogy sohasem lesz belőle semmi. „Nincs talentuma a fiúnak, — mondogatta az öreg Kalmár f- azoníölül is rendetlen és nem életrevaló." Pedig az a talentum, melynek irodalmunk annyi kiváló müvet köszönhet, akkor már élt a fiu lelkében. Csakhogy még nem az alkotásban nyilvánult meg, amint az ilyen gyermekkorban nem is nyilvánulhatott, hanem — s ez a természetes fejlődés — a recepcióban, a befogadásban, amikor oly gyönyörrel szivta magába a magyar nép mesevilágának gazdag kincseit: koldusgyermekekröl és királyfiakról, rut boszorkányokról, és szépséges királyleányokról. S ezek képzelő erejére rendkívül termékenyítőleg hatottak. Annyira, hogy kivált a gyermekkora legelső idejében szüleitől hallott dolgok oly élénken vésődtek emlékezetébe és oly nagy mértékben hatottak képzelőtehetségére, hogy később meg volt győződve róla, hogy maga élte át azokat. így például — mondja ő maga — „ma is megesküdném reá, ha az évszám ellene nem mondana, hogy hallottam Kossuthot beszélni a gyarmati közkertbén. Hangjára, alakjára emlékszem, a zászlókra, melyek az ablakokon lengtek, látni vélem még most is az embereket, akik hallgatták és baljóslatú hangon cseréltek véleményt kijelentéseiről." „Szóval, nálam a hallott dolgok a látott dolgok fiókjába csúsztak". Fantáziájának ily irányú fejlődésére a sok hallott mesén kivül még más események is befolyással voltak. Kettőt közülök már csak érdekességüknél fogva is külön fölemiitek. Nevetségesnek látszó dolgok, de gyakran épen az ilyen kisszerű apró adatok jobban belevilágítanak egy-egy ember lelkivilágába, mint az általánosan ismert adatok összesége. S aztán az eféle kisebb, jelentéktelennek látszó esetek akárhányszor egy egész emberéletre gyakorolnak irányító befolyást és maradandó hatást. Két misztikus esetről van szó, amelyeknek Mikszáth írói egyéniségére való hatása müveiben fölismerhető és azokból kimutatható. A misztikus esetek egyike: L alakura épitett házuk ablakai ép a temetőre néztek, ugy, hogy a temető és a ház között alig néhány öl széles országút húzódott. Ebben a temetőben játszotta át gyermekéveit, annak a százados kőrisfának az árnyéka alatt, amelytől alig néhány lépésnyire most családi sírboltjuk van, amelyben megboldogult szülei és az ifjúsága virágjában, a tizennyolc tavaszszal elhervadt hugocskája: Mária, pihennek. Ők megszokták e nappal kietlen és szomorú, este meg épenséggel rémletes szomszédságot, de nem egy, idegenből jött látogatójuk szörnyűködött e fölött. Egy alkalommal — ő maga akkor körülbelül •hét éves lehetett, — édesanyja egyik barátnéja szállott meg náluk csecsemő gyermekével és annak dajkájával. Este sokáig elbeszélgettek, aztán lefeküdtek, a látogatók külön vendégszobába. Épen éjfél lehetett, mikor a vendégasszony borzasztó sikoltozása rezzentette föl őket álmukból. Kálmán édesanyjával beszaladt a vendéghez, aki elhalványodva, csaknem magánkívül állott ott s az ablakon kimutatott a holdvilágos égbe. Kinéztek s ime az uton egy parasztasszony állott, a temetőből pedig egy 10—15 kutyából álló falka rohant reá és marta, tépdeste ruháját. Közben apja is berohant és látta e különös jelenetet. Hajnalban a házigazda a cselédekkel a helyszínére ment, ahol csakugyan ruhafoszlányokat és összetépett ingváll-darabokat találtak. Minthogy pedig minden szklabonyai asszonynak más és más himzésü ingválla volt, a fantasztikus mintájú hímzésről ráismertek a Galandáné tulajdonára. Annak a Galandánééra, aki a szklabonyaiak előtt boszorkány hírében állott s kit később Mikszáth egyik rajzában meg is örökített. A másik eset egy Pályus nevü szolgájukkal történt, akit apja valamely csekély hibáért büntetésből egy napra sötét kamrába zárt. A gyermekek a kamara kulcslyukán át ingerkedtek Pályussal, aki annak dacára jól viselte ott magát. Délután egyszer csak iszonyú jajveszéklésben tört ki, tombolt, orditott, segítségért kiabált, mire Kálmán odaszaladt s a kulcslyukon át megkérdezte tőle, mi a baja? — Itt van az ördög — felelte ez — s hatalmába akar keriteni! A fiu megjelentette ezt a dolgot apjának, akinél a kulcs volt, de az bizony nevetett a dolgon s csali büntetése kiállása után, este eresztette ki Pályust. Ez sápadt volt s reszketett, mint a kocsonya és azt beszélte, hogy megjelent előtte az ördög, aki egy írást íratott vele alá, melyben a lelkét neki igérte. Mutatott is a karján egy sebet, egy akkora piciny léket, amekkorát egy árral lehet előidézni. Az ebből kibugygyanó vérrel irta állítólag alá a nevétPersze kinevették! Lassankint feledésbe ment a dolog. Egyszer azonban csak felakasztva találták a szegény Pályust. Apja ekkor gondolkodóba esett, utána számított és kisült, hogy ép egy esztendeje ugyanabban az órában történt az ördöggel való szerződés, amelyben Pályus felakasztotta magát. Ezt az esetet is megörökitette Mikszáth. Eféle dolgok, amelyeket a gondolkodó elme talán természetes okokból is ki tud magyarázni, nem eshettek meg nyomtalanul. Fejlődő lelke mohón magába szivta azokat s a csodálatosban, a rendkívüliben való hit gyökeret vert lelkében, sőt most valónak látszó tényekből nyert uj tápot és beigazolást, ennek következtében később írói egyéniségére hatást tett, i mely nem egy müvéből kimutatható. — „A tudományban — mondja Mikszáth—-hisz az eszem, de a lelkem szívesen csapong a misztériumok közt." S ugyancsak ő irja: — „A tapasztalatok világossága megszürkitette ugyan a misticizmus fekete hátterét, de nem oszlatta el." Striegl F. József. h gráci öngyilkosok. — Viszály a százados koporsójánál,— (Saját tudósítónktól.) Az utolsó felvonáshoz jutott az a dráma, amely szombaton Messendorf és Lassnitzhöhe állomás között, a grác—budapesti gyorsvonaton játszódott le. A szépséges Jávody Elemérné sirjánál a mélyen sújtott férj nagyszivü könyörületéró'l tett tanúságot, Kövesházai Kövess Imre utolsó akaratának végrehajtását pedig ép a tőle különváltan élő felesége akadályozta meg. Jávody Elemérnét ma temették el a westelbachi temetőbe. Kövesházai Kövess Imre holttestének Béo szállítása érdekében minden intézke,; megtettek a rokonok, elsősorban a halott altábornagy-nagybátyja. Á férje iránt gyűlölettel viselkedő Kövessné azonbanmegakadályózta az öngyilkos kapitány holttestének hazaszállítását és igy Ő is az árnyas stájerföldön aluszsza csendes álmait. Mai híreink ezek : A boldogtalan szerelmes pár, mely tegnapelőtt a grác—budapesti gyorsvonat egyik elsőosztályu szakaszában öngyilkos lett, még ravatalán is ujabb szenzációval szolgál. A messendorfi állomásnál hangzott el a két pisztolydurranás és néhány perc múlva a lassnitzhöhei állomáson kitették a holttesteket. A két kis helység között, melyet apró betűvel jelez a vasúti kalauz,^ két élettragédia zajlott le. Megérkezett Grácba Kövesházai Kövess Imre dragonyoskapitány özvegye, aki különben Bécsben lakik állandóan. Ugylátszik, hogy ebben a házasfrigyben már régebben megbomlott az egyetértés. Az özvegy, aki könytelen szemmel és sápadt ajka körül egy kemény vonással jelent meg a hatóságok előtt, nagy föltűnést keltett kérlelhetetlen föllépésével. — Tiltakozom az ellen, hogy férjem holttestét Bécsbe szállitsák! — jelentette ki a rendőrségen. — De ez volt férjének utolsó óhajtása, amint fivéréhez intézett utolsó levelében megírta?! És Kövess altábornagy is igy intézkedett . . . — Mindegy. Tiltakozom az ellen, hogy Bécsbe szállitsák holttestét. Temessék el a szeretője mellé itt a westelbachi temetőben ! . . . A fanatikus gyűlölettel elteit asszony óhajtását respektálni kellett és noha már minden intézkedés megtörtént, hogy a vasúti szállítás megtörténjék, a boldogtalan százados ott fogja megtalálni örök nyugalmát, ahol kereste : a kies stájer földön. Egészen másképen viselkedik a másik özvegy, a boldogtalan szegény asszony ura: Ja' vody Elemér. Megtörve és zokogva állt a szop j asszony ravatala mellett, akinek lelki konfliktusáról még csak sejtelme se volt és aki