Délmagyarország, 1910. május (1. évfolyam, 1-7. szám)

1910-05-26 / 4. szám

114 DÉLMAGYARORSZÁG 1910 május 24 A trónörökös és a koalíció." "> — Egy kis leleplezés. — A trónörökös egyik legelső magyar bizalmasának szájából intimitásokat közöltünk tegnap a magyar trón várományosáról. Ma 'olytatjuk ezeket a közléseket, mert azt hiszszük, hogy csak a nemzeti ügynek teszünk szolgálatot, ha segítjük összetépni i Ferencz Ferdinánd személye körül fonódott sürü és barátságtalan ködfátyolt. Rémsépek zaklatják még folyton a hazáért aggódó magyar lelkeket. Minél gyorsabban rohan az idő az ősz király feje fölött, annál nevesebben nyugtalanítanak ezek a rémek. Á szemükbe nézni még nem igen mert senki és aki megtehette, annak hallgatnia kellett. Gyakran fájdalmas, mardosó érzés volt hallgatni, — ép most hallottuk ezt Sfensége egyik intimusától — de szigorú parancs volt és ez súlyos bilincsként tartotta fogva az érdekes és meglepő titkokat. A Délmagyarország most mégis birtokába jutott sok megbízható adatnak, amelyek a szerencsésen kipusztult koalíciós korszakhoz fűződnek. Egy magasállásu személyiség i Délmagyarország munkatársának a következőket mondotta: — A koalíció idejében kapott lábra a trónörökös személyének állandó meghurcolása. A koalíció egyes orgánumai rendszert csináltak abból, hogy a magyar nép előtt lejárassák Ferencz Ferdinándot és a bécsi mumust folytonosan a Belvedére kapujára fessék föl. Ferencz Ferdinándnak kezdettől fogva rosszul estek ezek a támadások, nemcsak mert igaztalanok voltak, de mert a politikától elszigetelő helyzetében védtelenül állt velük szemben. Eleintén mégis tűrte a súlyos kritikákat és csak később, mikor nyilvánvalóvá lett, hogy ezek a támadások a kormány tudtával inszcenáltatnak, akkor határozta el, hogy cselekedni fog ellenük. Magához hivatta Lányi József püspököt, volt magyar oktatóját és arra kérte, járjon közbe a kormánynál, hogy a sajtótámadások megszűnjenek. — Akkoriban történt, hogy valaki a függetlenségi pártkörben az asztalra fölállva Mariska nagyot sikoltott: — Jézus Mária! A tekintetes ur csendesen lógatta a fejét és dörmögött: — Ugy, — «gy bizony. — Tán még nagy baj is lehet . . . — Hogy megházasodik, — ugrott fel Mariska és szikrázott bogárfekete szeme. A tekintetes ur táskás ujjairól törölgette a zsirt. — No, no . . . Majd kitudódik. Ezzel pipára gyújtott. II. Alkonyattal maga mellé parancsolta a vizslát és a kezébe vette agarászostorát. Keresztül ment a falun, a parasztok mélyen leemelték szutykos szalmakalapjaikat, amerre elment. Még a kuvaszok is csak a garád mellől mertek vakkantani, ahogy a tekintetes ur gömbölyű derekát maga előtt tolva, az akácok alatt tovaballagott. A kastélynak vette útját, ami a falu túlsó végén emelkedett. Itt lakott az anyja. Aki tudni sem akart felőle. (Pál ur temérdek betyáros stiküket követett el hosszadalmas legényéletében és a bécsi burglevegőben sokát forgolódó méltsás asszonynak a Mariska sem valami igen nagyon tetszett pirosvirágos sláfrokjaiban,, ahogy kikönyökölt az oszlopos ház ablakán, amikor az öreg báróné két almásszürkéjével arra kocsizott el a nehéz határon.) t A libériás inas görbén nézte végig Pál urat a verandán. Pál ur az agarászostorát bontogatta és a vizsla fogait kezdte vihorgatni. Erre az inas kitárta az ajtót. Pál ur felhaladt a lépcsőkön. Rettenetesen kopohirdette, hogy minden magyar kívánság a trónörökös ellenállásán törik meg. A pártkörben jelenvolt képviselők tüntetően helyeselték ezt a súlyos kijelentést és nem tiltakoztak ellene az ott jelenvolt miniszterek sem. Később maga Apponyi, a szemforgató lojalitás nagymestere szintén nyíltan hirdette, hogy mindennek Ferencz Ferdinánd a kerékkötője, a koalíciós kormány tagjai azért járnak haza Bécsből üres kézzel, mert a trónörökös ellenzi a magyar igények kielégítését. Nyílt és félreismerhetetlen volt tehát a helyzet, amikor Lányinak interveniálni kelletfc. A trónörökös bizalmasan meg is kért egy minisztert, gondoskodjék róla, hogy a kormány tagjai fölhagyjanak a méltatlan támadásokkal és a miniszter kötelezettséget vállalt arra, hogy a bántó kritika el fog némulni. De a koalíciós kormány ezt az igéretét, ezt a kötelezettségét is a saját erkölcse szerint kezelte. A támadások megujultak és sajtóban, pártkörben egyre vehemensebben bukkantak föl. Most már nyilvánvaló lett, hogy a koalíciónak kenyere ez a rendszeresített agresszió, mert csak igy mentegethetik a becsapott nemzet előtt a saját gyámoltalanságukat. Bűnbakul állították oda Ferencz Ferdinándot, mint vismajort szerepeltették, valahányszor a nemzet prezentálta nekik az Ígéretek hajmeresztő számláját. A koaliciós hazugságok korában nem le»hetett erről hatásosan kitanítani a magyar közvéleményt. De most itt az ideje, hogy lehulljon a hályog és lássa a magyar nép, hogy tulajdonságainak, erényeinek tisztelője, méltánylója Ferencz Ferdinánd és mindenekfölött támasza a magyar hegemóniának. A krétai kérdés. Párisból jelentik : Holnap vagy holnapután fog eldőlni, hogy az orosz kormány hozzájárul-e a Krétára vonatkozó angol-francia javaslathoz, melynek főpontjai a következők : A krétai védőhatalmak a mohamedán képviselők föltétlen bebocsájtatását követelik a krétai nemzetgyűlésbe. Ha a krétaiak ezt a követelést visszautasítják, a hatalmak visszaállítják az 1908 október előtti állapotot, vagyis a gö-> rög király nevében kormányzó végrehajtó bizottságot elnyomják és Zaimist, Bánt gott nagy csizmáival és az ostoros bottal a bútorokat csapdosta. Párszor oldalba rúgta a vizsláját, amelyik erre rettenetesen kezdett vonítani. Fenn az emeleten felpattant egy ajtó. Egy bodros haju, öreges leány ugrott ki. — Jézus, mi van itt? — kiáltott. — Csak én. kisztihand, csak én, meg a Prikk. Kisztihand, Fräulein Frida. A mamához jöttünk. Fräulein Frida erre szó nélkül visszaugrott az ajtón és bezárta azt. Hanem a tekintetes ur nem sokáig habozott. Előbb az ostor elefántcsont fejével koppantott néhányat az arabeszkes tölgyfaajtón, majd a csizma sarkával tett néhány jeladást. Akkor kinyillott az ajtó és a küszöbön megjelent a méltóságos asszony, mögötte a remegő Frida kisasszony. A méltóságos asszony legalább is egy fejjel magasabb volt a fiánál. Pál ur különben is meghajtva hordta sörtés fejét és kövér háta kiduzzadt a rosszul szabott kabátból. Az anyia magas, szikár nő volt, a&iről száz lépésre érzett a feltétlen elegáncia. — Mi tetszik? — kérdezte kurtán, végig nézve Pál urat. A tekintetes ur levette pörge, árvalányhajas szalmakalapját. — Kisztihand, kedves mama, — mondta nyugodtan. — Csak eljöttem. És most hálát adok az Istennek, hogy még mindig jő egészségben láthatom. — Az anyja keze után nyúlt Pál ur. Hanem a méltóságos asszony ijedten ugrott félre. Tudniillik az történt, hogy odabenn, a Fräulein Frida háta mögött még volt valaki más is. Egy kis fehérszőrű nős+ény kutyácska, biztost Krétába küldik. Ha a görög kormány megakadályozná, hogy Zaimis visszatérjen Krétába, akkor a hatalmak uj krétai főbiztost neveznének ki és ez esetben az sem volna kizárva, hogy választásuk mohamedán emberre esne. A hatalmak javaslatának elfogadása által a szigeten néhány hónapig fönn lehetne tartani a státuskvót. A sajtó a Dé!magyarországró!, Nap-nap után melegebben érezzük a közönség rokonszenvét, amelylyel minden oldalról elhalmozza a Délmagyarországot. Garmadában feküsznek az asztalunkon levelek, táviratok s mind a lap születését ünnepli. Különösen érdekes és lelkesítő laptársaink üdvözlése. A fővárosi és vidéki lapok csaknem kivétel nélkül megemlékeznek a jelentős sajtóeseményről és megtisztelnek bennünket azzal az elismeréssel, bogy sikerült megvalósítanunk a magyar sajtó decentralizálásának gondolatát. Öröm olvasni ezeket a kartársi érzéseken túlmenően lelkes és meleg megnyilatkozásokat, de egy kicsit felelősséges élvezet is. Mert tudjuk, hogy a dicséretekért helyt kell állani a jövőben is és rendületlen kitartással valóra váltani mindazt a nagyot és nemeset, amit a lap első számában Ígértünk. A lapvélemények közül, amelyek születésünket méltatják, Itt közlünk néhányat: Alföldi Ellenzék. Vasárnap reggel jelent meg á Délmagyarország cimü napilap első száma Szegeden. Az uj lap iránt igen nagy érdeklődés mutatkozott megjelenése előtt is. Most, hogy 64 oldalon megjelent az első szám, örömmel konstatáljuk, hogy a vidéki újságírás egy hatalmas orgánummal gyarapodott, amely gyors és értékes tudósítások tekintetében bátran felveszi a versenyt nemcsak a vidéki, de a badapesti lapokkal is. A lap sikerét a mi meggyőződésünk szerint már az a fiatal, tehetséges ujságiró-gárda is biztosítja, amelyik a kiváló tehetségű újságíró kollégánk, Róna Lajos, a Délmagyarország felelős szerkesztője vezwtéso, alatt, az uj lap szérkesztőségét képezi A Nap. Vasárnap uj napilap indult meg Szegeden Délmagyarország címmel, Róna Lajos kollégánk szerkesztésében. A Bélmagyarország partikuaki szintén a tekintetes ur elé jött és kormos orrát kidugva, érdeklődve nézte a jelenetét. A sáros, lompos Prikk megneszelte a kis kutyát és vadul befurakodott bozontos testével az ajtót elálló női ruhák között. — Fidonc, — mondta a méltsás asszony. — Csak magának lehet ilyen neveletlen ebe. A tekintetes ur nevetett és összecsapta a két tenyerét. — Jézus Mária, — hát tehet arról az én szegény vizslám, hogy itt csupa asszonyirenden levők vannak? Fräulein Frida vérpirosra pirult fel, a méltsás asszony pedig keményen mondta: — Szemtelen betyár! — Most gyorsan hajtsa ki a kutyáját. Most már odabenn volt a tekintetes ur. Néhányszor rászólt a vizslára: — Pfuj, Prikk! — Az okos kutya ebből értett és lehajtott fővel sunnyogott ki a nyitva tartott ajtón. A tekintetes ur pedig leült a fotelbe. Igen szertartásosan és komolyan beszélt: — A megtért fiu van itt, kedves mama. Önnel van egy pár bizalmas szavam. Fräulein Frida kérdőleg nézett a méltsás asszonyra, majd nesztelenül távozott. — Tudniillik, kedves mama, én megbuktam, ugy mondják a hitelezőim. Én csak ugy, hogy : végeztem. Két ut van előttem, kedves mama: vagy főbelövöm magam és ittnagyom az én kis ősi hét szilvafámat a hitelezőimnek, vagy ... A tekintetes ur kérdőleg nézett az anyjára. .— Vagy? — kérdezte a méltsás asszony nyugodtan.. A falon, szemben Pál úrral, nagy aranykeretes velencei tükör 'ógott. Abba nézett