Délmagyarország, 1910. május (1. évfolyam, 1-7. szám)

1910-05-22 / 1. szám

1910 május 22 DÉL MAGYAR ORS ZÁG 5 a régebbi „prlvilógiumos" parlamenttől különbözően, gyümölcsöző és — még az úgynevezett államszükségességet képviselő kormány szempontjából is — teljesen eredménydus volt. Különösen ama tény, hogy a mostani „Volkshaus"-nak a saját elhatározásából, bármiféle támogatás nélkül, a Bienerth báró kormánya óta volt ereje uj ügyrendet alkotni, tisztán mutatja az uj képviseletnek a régivel szemben való mérhetetlen fölényét. — Senkisem várhatta, hogy az osztrák nemzetek közötti ellentét az általános választójog által kiküszöböltetik és hogy rögtön békés állapot érhető el. Ámde az a reményünk teljesedett be, hogy, különösen ama politikai pártok sülya, amelyek résznt meggyőződésteljes rajongásból, részben pedig párttaktikai okokból megszokták, hogy a széles néprétegek érzéseire tekintettel legyenek, oly erős, hogy minden megzavarás dacára is, amelyek a nemzeti ekszaltáció föllobbanása által még mindig elég gyakran idéztetnek elő, a parlamentáris gépezetet legalább is a mindennapi követelmények és a legszükségesebb törvényhozói munkák számára működésben tudja tartani. Kétségtelen, hogy mihelyest az egyelőre csak egy évi időtartamra alkotott ügyrendi reformja a Háznak definitív lesz, a Ház annál könnyebben és rendszeresebben szentelheti majd magát eredménynyel a többi törvényhozói munkásságnak és még számos téren működhetik kezdeményezőén. — A demokrácia még oly elkeseredett ellenfeleinek is meg kellett vallaniok, hogy egyetlen parlament sem állott a kormány rendelkezésére a mainál készségesebben a monarchia szükségletei számára. Pedig a mostani kormány igazán nem nevezhető demokratikusnak ... • 4H Kétségkívül Magyarország is hasonló örvefadetes tapasztalásokra fog jutni. Persze csak akkor, ha az általános választójogot hamisittatlanul fogják engedni érvényrejutni, Ha azonban a népnek éi a Magyarországban élő nemzetiségeknek kenyér helyett követ nyújtanak, azaz: ha az „általános választójog" megnevezés alatt ismét csak oly rendszert vezetnek be, amely csak kiváltságosoknak juttat részt a törvényhozás munkájában, a választásra jogosultak számára tendenciózus föltevéseket alkot, vagy pedig a választójog gyakorlását azáltal, hogy a titkos választást megtagadják, ismét a mindenkori hatalmasok befolyásolásának ós megbecstelenitésónek engedik át, akkor bizony ez a torzkép a remélt hatásokat nem fogja meghozni! Ezáltal a törvénytelen agitációnak még nagyobb tápot nyújtanak és fokozott elkeseredést hívnak elő. Az ilymódon megválasztott képviselők ismét csak a kedvezményezett rétegek meghatalmazottjainak fogják magukat érezni. Nyugtalanító öntudat az, hogy ha nem rendelkezünk az össznéppel s általa különösen a vagyontalan néposztálylyal szemben fokozott felelősséggel teljes mértékben. Mert ezáltal, épen ugy, mint most, alá kell vetnünk magunkat a párt szenvedélyes önkenyeskedésének, ahelyett, hogy megfontoltan arra gondolnánk, miszerint a nép java sokkal magasabbrangu, mint a még oly szép párt érdeke! Szép szavak és megszívlelni valók. Egy osztrák mágnás, aki lelkes barátja a népnek, a parlamentarizmus kigyógyulását és megerősödését várja egy demokratikus reformtól. Ausztriában megszelidült a parlamenti anarchia és legalább részben lehetővé vált az alkotó munka. •^¡Liévt ne történhetnék ez minálunk is ? Ofner Gyula dr, Bécs város II. kerületének szociálpolitikai párti képviselője. ízig-vérig a nép képviselője az a jóságosarcu öregúr, akit egy délután sikerült ottion az íróasztala mellett megtalálnom: Of,ier dr, akinek nevét még a bécsi inasok is ügy Ismerik, mint például a pezsgős-mulatóhelyek pincérei Sternberg Albert gróf urat. Az S nevéhez fűződik qs.y orszás:. Ausztria emberségesen gondolkodó embereinek reménye. A „lex Ofner" közismert ós paragrafusai a dolgozó alkalmazottak testi és szellemi javát védeni hivatottak. Tehát ehez a törvényhozóhoz vitt az utunk, hogy megkérdezzük : mi a véleménye az általános választójogról. Ofner dr nem sokat mondott, de az ő személyisége érdekessé teszi minden szavát. — Amennyire a tapasztalás mutatja, az általános választójog tökéletesen bevált nálunk, Ausztriában. Igaz, hogy némi aggodalmak voltak behozatala előtt, különösen a szociáldemokraták tekintetében, de kellemes csalódással láttuk, hogy a szociáldemokrácia sokkal praktikusabban gondolkodó elem, semmint hittük volna. Az uj választójog alapján áldásthozó közgazdasági és szociálpolitikai törvényeket tudtunk alkotni. A nemzetiségi torzsalkodást is elcsendesedonek látom, mert az ő körükben is bizonyos egészségesebb irányzat tapasztalható. — E tekintetben Magyarországra nézve is a legjobb reményékkel lehetünk eltelve. Mert mig eddig és a mostani politikai viszonyok közt úgyszólván politikai indolencia volt tapasztalható, addig — nézetem szerint, — az uj választójog, amely körül most folynak a harcok, fölrázza majd a közömbösséget és az állam jóléte iránt általános érdeklődés ébred. A magyarság és a nemzetiségek között bensőbb viszony fog kifejlődni. A nemzetiségi kérdések háttérbe szorulnak majd és áldásthozó, békés állapotok fognak beállani. Bizton hiszem, hogy á magyar parlament jó eredményeket ér el az általános választójoggal. Nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy az uj választójog behozatalával a mostani zilált nemzetiségi kérdések rögtön rendbehozhatók lesznek. Ismétlem, hogy én a legjobbat reménylem Magyarországra nézve az uj, általános választójogtól, amelyről még nagyon sokat és érdemlegesebben tudnék mondani, ha — amint ön is látja, — a parlamenti élet s nagy elfoglaltságom időmet nem vennék annyira igénybe. S miközben a nagytudásu törvénytalkotó az utolsó szavakat mondja, kezében már perceg az irótoll s Ofner dr ismét elmerül a komoly munkában, amelyből rövid időre felzavartam . . . Redlich József dr, Nikolsburg, Auspitz, Göding, Lundenburg stb. német haladópárti Reichsrath- és tartománygyűlési képviselője. Tudós ember, nyilvános rendes tanára a bécsi cs. ós kir. műegyetemnek és rendkívüli tanára a bécsi tudományegyetemnek, tehát óvatosan nyilatkozik. Kérdésünkre a következőkben foglalta össze véleményét: — Az általános, egyenlő és közvetlen választójog mögött Ausztriában sokkal rövidebb próbaidő áll, semhogy már most a nagy politikai problémák megoldása tekintetében annak jelentőségéről végérvényes ítéletet mondhatnánk. Mindazonáltal annyi már ma megállapítható, hogy az osztrák általános választójog parlamentje a jelenlegi osztrák parlamentárizmus épenséggel le nem tagadható nagy hiányossága dacára is a fönnállásának három éve alatt nagy államföladatok egész sorát oldotta meg. Kétségen fölül áll az is, hogy az összpolitikai élet Ausztriában az általános választójog behozatala óta a lakosság széles rétegét teljes mértékben foglalkoztatta s az általános és tényleges népérdekeket, valamint az államérdekeket is mindinkább érvényre juttatja, a kisebb frakciók viszálykodásait háttérbe szorítja, a pártokat kényszeríti, hogy nagy egyesülésekbe tömörüljenek abból a célból, hogy magukat egyáltalában mint politikai hatalmi tényezők föntarthassák. A közéletnek már nagy haladását jelenti mindez. Kétségtelen, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása Ausztriában csak az általános választójog alapján kiváltott közjogi erők utján lesz végül elérhető. Ami Mamiarorszáaot illeti, ucrv kifejezést adhatunk ama nézetünknek, hogy az általános választójog behozatala, hasonlóképpen bizonyos átmonetiidő után, a magyar királyság területét lakó népek összessége számára jelentékeny és áldásthozó hatással lesz. A jelenlegi választójogon alapuló magyar politika már régóta terméketlennek bizonyult arra, hogy a magyar állam nagy problémáit kielégítő módon vigye előre és oldja meg.. Az általános választój og Magyarországban való behozása a nemzetiségi kérdésnek az eddigiektől elütő fölfogásához fog biztosan vezetni.' Nem kételkedem azonban, hogy a magyar nemzet, amelynek hegemóniáját a királyság" ban egy évezred történelme tanúsítja, ebben az uj alakjában is nemcsak fönn fogja magát tartani tudni, hanem a Magyarországon lakó többi nép által való elismerés szilárd alapján ki is fog fejlődhetni. — Vájjon a korlátlan általános választójoghoz való átmenet Magyarországban közvetlenül eszközlendő-e, avagy a választójog kitérjesztésóben nem bizonyos fokozatosságot kellene-e követni ugyanugy, amint ez Ausztriában 1885. és 1907. évek között törtónt, azt csak az ítélheti meg, aki maga is Magyarországon él és az ország viszonyait a legalaposabban ismeri. Professor Redlich, igy jegyezte cikkelyét a nagynevű politikus,aki ellensége az interjúnak,1 de barátja a precíz meghatározásoknak. Épen ezért papírra vetette véleményét ós lelkére kötötte a Délmagyar ország levelezőjének, hogy hűséges legyen a magyar fordítás. Mert ha nem, akkor soha többé, még papiron sem áll kötélnek. Sternberg Albert gróf. Ehez a névhez szükségtelen a kommentár. Csak kuriozumképen akartuk megszólaltatni a parlamenti bolondériák nagymesterét, de a' Reichsrath öblöstorku vásári kikiáltója most fölcsapott diplomatának és—nem nyilatkozott. Napokon át kerestem — írja levelezőnk —; a grófot a parlamentben, hogy megkérdezzem véleményét a „Délmagyarország" által rendezett ankéten. A Reichsrath 40. számú szolgája azonban már jóeleve figje meztetett: — Kérem, előbb nézze meg: jó-, vagy rosszkedvü-e a gróf ur! ... Mert ha „jókedvű", akkor önnek lesz rossz kedve; ha pedig jókedvű a „pánye Abgeordnete", ugy kár is volt önnek — születnie . .. E jó tanács alapján indulva, oly fegyver után néztem, amely legalább megvéd az „immár nem szokatlan" következményektől, tudniillik a grófnál Sternberg nem szokatlan politikai véleménynyilvánítástól: az inzultálástól. Olyan ember adott nekem ajánlólevelet a grófhoz, akinek a képviselő nr, mint ismét „rehabilitált katona", nagy hálával tartozik . . . Legalább is ugy mondják a beavatottak. Az igazán meleghangú ajánló sorokkal kezemben, végre sikerült megcsípnem a szilaj temperamentumu képviselőt. Épen akkor érkezett a Házba s utja (délfelé) egyenesen a — büffébe vezetett. Biztosan az éjszakai törvényhozói fáradalmakat akarta egy kis — konyakkal ellensúlyozni. Nagysokára hagyta el a büffét. A hatalmas szál ember léptei alatt szinte rengett a Reichsrath folyosója. Az egyik couloirban sikerüli elfognom. Azzal kezdem, hogy a „Délmagyarország" nevében jövök s ugyanakkor már át is adom a nagyon rövid, pár sort tartalmazó, de annál melegebben ajánló névjegyet. A gróf egy ablakhoz lép, feltépi a borítékot s én várok... Kissé hosszadalmasan olvassa a levélkét. Na, gondolom, biztosan nem tudja valamelyik nagybötüt elolvasni s megakadt. Végre mégis csak átsillabizálta a kis ajánló-irást, sőt — még gondolataiba merül a nemes gróf. — Na, most! — gondolom magamban — kezdjük az interjút, mert Sternberg gróf néhány lépést tett felém. Ekkor azonban váratlan jelenet fejlődött ki: — Gróf ur, mi a véleménye ... ?— Eddig jutottam el a kérdéssel, amelyre az osztrák parlament számos okos embere barátságosan és szívesen válaszolt. A gróf itt közbevágott: — Mii? Az én véleményem?! Nekera i