Délmagyarország, 1910. május (1. évfolyam, 1-7. szám)

1910-05-22 / 1. szám

*C D É LM AGY A R ORSZÁG 1910 május 22 ¡jpGg egyszer össze lesznek hajtogatva s igy leölnek a gép kirakóasztalára. Az első hajtogatás tölcsér segélyével, a második hajtogatás pedig a kivezető szerkezetnél levő ¡•toXBffó hajtogató által történik. > A gép utolsó munkamenete az, hogy a f-ísész ujságpóldányokat egyenként 5 darabból ;átló csomagokba gyűjti. óránkénti termelőképessége a gépnek: 1S,000 16 oldalas példány kétszer hajtogatva, vagy < Ifi,000 12 „ „ „ „ ,, f12,00p 10 „ „ ¡aioőo 8 » » „ „ ;34,Q00 6 „ „ „ ;3l,ÖÖ0 4 „ „ „ „ „ >¿4,000 2 „ „ egyszer hajtogatva. Ezen ikerkörforgó nyomógép meghajtása egy 17 HP elektro-motor által, szijközvetitéáseí történik. A rotációshoz tartozik az öntőmühely, az úgynevezett „tömöntőde". Az elkészített oldalakat itt öntik ólomba. Ezek az ólomlenyomatok jutnak azután a körforgóba, amely szédülésé? gyorsasággal teszi papirra másukat. A rotációst az „Elektra" cégtől beszerzett kitűnő motor hajtja. Ha m6gemlitjük még, hogy a Délmagyarcrszág technikai részét tizenöt elsőrendű szedő, egy gyorskezü tördelő, egy intelligens korrektor, egy főgépmester, egy gépmester és két öntőmunkás végzik, eléggé ismertettük nyomdánkat, amely azonban nemcsak a lapot késziti, hanem elvállal mindennemű legfinomabb nyomdai munkát is. Erre a célra a rotációson kivül egy hatalmas gyorssajtó és egy legnagyobb felületű amerikai taposógép áll rendelkezésünkre. Az egyéb nyomdai munkákat külön nappali személyzet végzi, amely már ezen a héten megkezdi működését és gyors és szabatos munkájával bizonyára ki fogja elégíteni a legkényesebb ízlésű megrendelőket is. Legvégül megemlítjük még, hogy nyomdahelyiségünk, amely az utcára nyilik, tágas és szellős helyiség és az egészségügyi és egyéb követelményeknek mindenben megfelel. TUDOMÁNY, IRODALOM irodaimi nevelés. Irta Jíródy Mihály. Az irodalom tanításának minden bizonynyal az a célja, hogy az ifjúság Ízlését nevelje, fölkeltse fogékonyságát s judiciumát az érzések, gondolatok ós lelemények kifejezési formái iránt. Meddő szófecséx-lés volna azon vitázni, hogy a középiskolai oktatás ezt a célt eléri-e, vagy nem. Az igenlő és tagadó vélemény egyaránt hivatkozhatilc bizonyítónak látszó tünetekre. Elvégre a legjobb rendszer mellett is átcsúszhatnak a rostán olyanok, akik az objektív mórtéíBbt meg nem ütik. És a legrosszabb rendszer sem nehezedhetik olyan abszolút gyilkos sulylyal a lelkekre, hogy a tehetség önkéntelen kibontakozását lehetetlenné tenné. A köznapi példák, az egyes esetek alkalmasak hatásos szólamok érvényesítésére, de a higgadtan gondolkodó ész előtt nincs döntö jelentőségük. A pedagógia hivatott munkásai lelkes fáradozást fejtenek ki, hogy az eredményre káros akadályokat eltakarítsák az útból. Az erre irányzott tevékenységnek vissza kell nyúlnia a középiskolai oktatás alsó fokozataiba, ahol tulajdonkópen már megkezdődik az irodalmi nevelés. Fontos szerep hárul ezen a poiiton az olvasókönyvek szerkesztőire. Az olvasmányokat helyesen összeválogatni, azokat stílus, alak és tartalom tekintetében a tanulók átlagos lelki színvonalához szabni, rendkívül nohéz föladat, de annál érdemesebb munka a megoldása. Az a baj, hogy az összeállítók valóban csak össxeillitják as olvasmányokat, de nem dolgozzák át, a stílusbeli bonyodalmakat nem csomózzák ki, a tömörebb fogalmakat nem olvasztják föl. A sok magyarázó jegyzet megrontja az irodalmi élvezotet, holott az volna a lényeges, Ihogy az olvasmányok formai szépsége, eszmei tartalma s a képzeletet fölüditő invenciója belesimuljon a gyerek szivébe. A tárgyi ismeretek bővítése itt másodrangú, hiszen erre sok idő jut a többi tantárgygyal kapcsolatban. Tökéletesen elég és az ifjúság jövőjét jótékonyan befolyásolja az az eredmény, hogy a gyerek szóban ós írásban kereken tud beszámolni a hozzávaló olvasmányairól és az azokhoz fűződő benyomásairól. A nyelvtannak csak alapjait kellene lerakni az alsóbb osztályokban s a rendszeres magyar nyelvtant valamelyik felsőbb osztály anyagába utalni, hogy a tanuló érettebb fővel s bizonyos logikai készültséggel asszimilálja a nyelv szisztémáját ismeretei közé. A stilisztika, retorika és poétika tanításának kettős rendeltetése van: előkészíteni a különböző írásművek öntudatos méltánylását és beavatni az ifjúságot az irodalmi alkotás külsőségeibe s pszichológiájába, A törekvés e cél felé jó uton halad. "Vezető elv, hogy az elmélet a már megemésztett olvasmányokból hasadjon ki. jDe még mindig sok a meddő teória, az akadéimikus fejtegetés, amely nagy részében csak tankönyvtöltelék s az ifjúság önálló lelki működését korlátozza. Tanár és könyv kalauzolja a diákot, tűzze ki neki a szempontokat, jelölje meg számára a helyes irányt, de ne vezesse a kezénél fogva, hogy a tanuló tudjon járni a maga lábán is. Némelyik könyvben oldalakra terjedő vizenyős szóbeszédet vagy bilincsszerüen csörömpölő szabálygyűjteményt pompásan helyettesíthetne egy szabatos definíció. Pontos meghatározásokra szükség van, mert azok nemcsak az alaptörvények hüvelyei, hanem egyszersmind kipróbált eszközök a logikus gondolkozás élesítésére s a kifejező képesség gyarapítására. Egyébként azonban a legfontosabb az olvastatás és az olvasmányok számonkérése olyképen, hogy az illető műfaj sajátságai mellett az olvasó egyéni dispoziciója is kidomborodjék. Legfelső foka a magyar nyelv középiskolai tanításának az irodalomtörténet pragmatikus előadása. Tanulságokban gazdag, buzdító és nemesítő studium ez, amelyben egy élő szervezet egész fejlődése tükröződik. Ha egy szellemi nagyságot, vagy valamely emelkedett kulturállapotot ismerünk, érdeklődéssel fordulunk a mult felé, amelynek egymásra tevődő rétegeiből az kialakult. A pedagógia természetszerűen fordított sorrendet kövét: lépcsőzetesen viszi az ifjúságot a jelenig, hogy azt mint egy hosszú processzus mostani állomását helyezze világosságba. A végcél azonban a jelen megismertetése. A mult kultiválásáért a ma viszonyait elhanyagolni félszeg ábrándozás. Az irodalomtörténeti j oktatás mai módját ez a hiba nyomja. Olyan aprólékosan részletes, annyi mellőzhető adattól hemzseg a mult pertraktálása, hogy a legújabb, tehát gondolatvihígunkhoz legközelebb álló íróink méltatása jámbor óhajtás marad. Nemcsak Mikszáth Kálmán, Herczeg Ferenc, Gárdonyi Géza, Kiss József, Vajda János, Reviczky I Gyula, hanem még Madách Imre is háttérbe ; szorul a Tinódi Sebestyének és Ilosvai Selymes | Péterek miatt. Nem is szólva arról, hogy az anyag nagy terjedelménél fogva nem lehet az egyes írók és korok értékelését a tanulók közvetlen szemléletéből kivonni s igy a tanítás gépiessé válik. Mindezeket a fogyatkozásokat tetemesen redukálni fogja a tanterv előbb-utóbb bekövetkező egyszerűsítése. §iiíiíne§ür ffiil t'iIéFii-iér 1. szít Az ujszegödi nyaralók kényelmére ugy rendezkedtem be, hogy a főfasor ós környékbeli nyaralók részére ajánlom fehér, félbarna és rozskenyeremet. Speciálisan olCáMitott karlsba<H A fkttzeririUtemet, úgymint- reggeli és délutáni ItlJi-.szus süteményeimet házhoz szál:::: litva. — Megrendüléseket elfogad ":: Szalay LajoS, vlsaS Egy Goidmark-alakiiásró!.*) — A jubileum alkalmából. — Goldmark Károly hazánkfia és büszkeségünk, a „Sábakirálynője" cimü remek opera szerzője egykor rendkívül elismerő szavakkal fejezte ki nekem tetszésnyilvánítását. Most, hogy szép művészpályám múltjába visszatekintek, látom kimagaslani emlékeim között Goldmark alakját és vele, — az általam csaknem egy művészi emberöltőn át — előadott Salamon alakját. A Sába királynője operának Salamon szerepe engem a budapesti Nemzeti Színháznál egy évi tanulmány letelte után talált. Rendelkeztem mindama művészi kellékekkel, amelyeknek felhasználásával egy művészi szerepet ki lehet domborítani. Külföldön különös figyelmet fordítottam a szép színpadi játékra. Tanultam játszani ugy, mint kész művész — a legjobb játékmestertől. Újra kezdtem a szinpadí mozgást, a játék és taglejtés elméletét, a művész! szerepek helyes módon való kidolgozását. Hónapokon át láttam Taglioni mester és tanítványainak játékpróbáit, a nagy pantonioinak egész sorozatát, amelyeknek egy részét Beán mimikusmestertől én is megtanultam. Igy lett belőlem az a szinpadí alakítótehetség, akinek előadása mindig kikerekített és egységes alakitás volt. Mint drámai színész kezdtem pályámat és mint jó vidéki drámai szinész csak öt évi szinés?kedés után léptem át az operai szakra. Ami más operaénekesnek nehéz volt — a szinpadí játék és alakítás művészete — az uekem könnyű volt. A játékmesterek kezéből kikerülve pedig, minden színpadra vitt szerepem gondos kidolgozás tárgya lett. A hetvenes évek elején adtuk „Sába királynőjé-t". Benza Ida akkor került vissza hazájába, Olaszországban szerzett diadalai után. Sulamith szerepét neki osztotta a vezetőség, én Salamont kaptam meg. Az első nehéz feladat akkor tűnt fel előttem, amidőn azt láttam, hogy az ón szerepem a művészi ének és dekiamáción kivül még egy erős művészi feladatot igényel, amiről egy tanulmányomban igy emlékezem meg: „Salamon szerepe egyike a legnehezebb alakító szerepeknek. A körülötte lebonyolódó drámai cselekményekbe közvetlen nem foly .be. Salamon egy fejedelmi méltóság, akinek bölcsességétől mindenki igazságot és boldogságot vár. Hozzáfordul mindenki, mindenkit meghallgat és jóságos mindenkihez. Esze és szive nem jön összeütközésbe semmivel, mert magában a drámában, ami körülötte lejátszódik, személye közvetlenül érintve nincs. Fenség, méltóság, bölcsesóg, szivjóság tekintetében olyan magasan áll ez a szerep, hogy a körülötte duló szenvedélyek viharán uralkodik, —mint a szövegkönyv fenséges alakja — mint szereplő szinész és ugy is, mint előadó énekes. Ha Salamon szereplője ezt eltudja érni, eleget tesz a szerzőknek, a nézőknek és a művészetnek. Ha a játékmesterek mintaalakot keresnek egy színpadi királyi szerep alakításához, Salamon szerepénél szebbet nem találnak. Ebben megtanulhatja a művész a szinpadí egymásból folyó játékot, azok alatt a jelenetek alatt, amelyekben :i szerep hallgatásra és kihallgatásokra van odahelyezve." Ilyen készültséggel és ilyen olőtanulmánynyal mentem én Salamon szerepével a színpadi próbákra. Goldmark mint zeneszerző csak a zenekarral való próbákon volt jelen. Erkel Sándor vezényelte az operát. A felvonások után Goldmark az ő csodás jóságával, menten minden idegességtől, adta egyiknek-másiknak az utasításokat, nehogy zavarba hozza valamelyik szereplőt. Hozzám nem szólt. Azt hittem, mellőzni akar. Hozzá mentem mentegetődzni, hogy a szerep templomi jelenetében a Cadonca nekem magas — kértem, legyen elnéző. Elbámultam a válaszán. — Punktálja, könnyítsen rajta, ahogy önnek tetszik; csak a szerep jellomét tartpa ugy meg, ahogy elkezdte . . . Lám, a karmesterek egy kottát nem engednek és a szerző azt mondja: „punktálja tetszés szerint". -- Sohasem felejtem ezt el. A harmadik fölvonásban van az a grandiózus jelenet Sulamithtal ós az összes női karral, amelyben Sulamith Ássad részére kegyelemért könyörög. Ez a zenerész az operairodalom égy igaz gyöngyíüzóre. E jelenen; befejezése után hozzám jött Goldmark és arra kért, hogy csináljunk a fölvonás végén olynu befejezést, hogy a függöny nagyon csendes leeresztése alatt a színpadi cselekmény *) Odry Lehel, az Operaház világhírű ny. művésze, aki Goldmark : Sába királynőjo főszerepét a mester nyilatkozata szerint Európa összes operaénekesei között legjobban játszotta, a ze.r:oszer.«ő díszdoktorrá avatása alkalmából irta iiokíink ezt a «ikket I