Délmagyarország, 1910. május (1. évfolyam, 1-7. szám)

1910-05-22 / 1. szám

Í910 május 22 D £ L MAG VA ROR3ZÁG 21 mindenkép meredek lejtőn van az ország. Pénzügyileg, gazdaságilag, politikailag egyaránt, — Személyes ambícióim nincsenek, — mondja határozottan — nem lehetnek már. Megengedhetem magamnak a lukszust, hogy teljes önzetlenséggel járjak el minden tekintetben. Ezt elhiheti nekem. Blaha Lujza és Eduárd király. '«, Cáfolat egy csókról — harminc év múlva. A cáfolatok természete hozza magával, hogy csak ugy érnek valamit, ha nyomban a cáfolni való anyag után jelennek meg. Három nap alatt minden esemény elveszti az érdekességét, három nap elte után már nem érdemes cáfolni. A'kormány az esti lapok , híreit már a reggeli lapokban megcáfolja, más kevésbé kiváltságos halandó pedig ugyanezt legkésőbb 24 óra alatt meg. Blcűia Lujzának, a nemzet csalogányának, ugylátszik, nem sürgős a cáfolat, mert a Bélmagyar ország munkatársa előtt, az ő utánozhailan kedvességével ma egy olyan közleményt cáfolt meg, amely harminc évvel ezelőtt látott napvilágot, — és felújítva két héttel ezelőtt, mikor Edvárd, az angolok királya meghalt. Megírták annak idején és most az összes lapok, hogy mikor Edvárd angol király még walesi herceg korában Budapesten járt és barátai elvitték a Népszínházba, a herceg a Piros bugyelláris egyik felvonása között elragadtatásában felrohant a színpadra Blaka Lujzához, akinek kezet akart csókolni. Blaha Lujza azonban a keze helyett az arcát nyújtotta csókra a hercegnek és Edvárd eksztázisában össze-vissza csókolta Blaha Lujzát. A holnapi Piros bugyelláris előadásáról beszélgettünk és eközben megkérdeztem a nagy művésznőt, hogy is csattant el az a nevezetes csók. — Hát írja meg, — mondotta a művésznő, mintha csak a félhivatalosnak beszélne, — hogy a Cáök 'megtörtónt ugyan, de néni ugy, ahogy a lapok megírták és ahogy megírta a Blahaalbumban Kéry Gyula, a Petőfi-társaság főtitkára. A csók igaz története — mondotta kedves mosolylyal, — ez: — Jó harminc évvel ezelőtt Budapesten járt Edvárd walesi herceg. Károlyi Pista gróf, a gavallér főúr gondoskodott a herceg szórakoztatásáról. A Népszínházban díszelőadást rendeztünk a tiszteletére. A Piros bugyelláris került színre. Természetesen valamennyien az angolok fiatal trónörökösének játszottunk. A herceg el volt ragadtatva, bár nem értette nyelvünket, csak az énekeket, táncokat, mozdulatokat élvezte. Egyik felvonásközben, ép amikor az öltözködéssel elkészültem, megnyílt az öltözőm ajtaja és belépett hozzám Károlyi Pista gróf ós több mágnástól kisérve Edvárd trónörökös. Kezet csókolva, egy gyönyörű virágcsokrot nyújtott át nekem. Az nem igaz, hogy én csókra nyújtottam volna arcomat. Nem tagadnám, ha igy történt volna, legalább elmondhatnám: megcsókolt az angol király. Előadás után a v/alesi herceg és kísérete a Nemzeti Kaszinóba mentek, ahol reggelig húzatták a Piros bugyelláris legszebb nótáját: „De szeretnék rám^, csizmát viselni. .." Ugyanezt énekeltem Bécsben a király és Erzsébet királyné előtt az udvari Operában, amikor a f'öl^ges pár ezüstlakodalmát ünnepelte. Pintér cimbalom-művész kisérte énekemet, Erkel Elek pedig a zenekart dirigálta. A Csingi-lingi nóta a királyi párnak is rendkívül tetszett, tapsoltak és a nótát meg kellett Ismételnem. Én elmondhatom, nagyon szerettem Edvárdot és megdobbant a szivem és kicsordult a köny a szememből, mikor váratlan haláláról értesültem. Látja, még a halálában is gavallér volt Edvárd. Nem betegeskedett sokáig, nem terhelte hosszú ideig hozzátartozóit. » Szegedi aktuális kérdésekről beszélgetett ezután Blaha Lujza. Elmondotta, hogy a Sári birónéi is szeretné Szegeden bemutatni, mert ezt a szerepet itt még nem játszotta. Rendkívül dicsérte Móricz Zsigmondot, aki ragyogó tollával, szerinte, a magyar népszinmü kultuszának aranykorát fogja felújítani. — Holnap a Piros bugyellárisban fogok föllépni, de lehetséges, hogy délután részt veszek a szegedi gyermeknap gyűjtői között. Az imént ugyanis nálam járt egy kedves, régi barátnőm, Worsikovszky Károlyné egy másik urhölgygyel és arra kért, hogy vegyek részt én is a gyűjtésben. Bár holnap este fárasztó szerepem lesz, szívesen teljesítem a kérelmet. Hiszen szegény, elhagyott gyermekek megmentéséről van szó. A viszontlátásra holnap a küzdtéren — mondotta a báróné — és csókra nyújtotta kezét. Egy titokzatos futár. — ffévíelen fenyegető levelek. — fi Haverdaügy rejtelmeiből. — A nagyon is elposványosodott Haverdaügynek uj és érdekes szenzációi vannak, amelyek huszonnégyórára ismét előtérbe állítják a buja, kövér asszony közismert alakját. Jánossy Aladárt, aki a minap Szegeden járt és vallomást tett bűntársai ellen, ma öt esztendőre kitiltották a fővárosból. Ez még a legkevésbé érdekes része az uj fordulatoknak, de annál érdekesebb, hogy: Haverda Mariska ós Vojtha Antal becsületsértést port indítottak Jánossy ellen, aki „Vallomások" cimü pamfletjében megirta róluk az igazat. Ennél is szenzációsabb azonban ez a két pikáns leleplezés: 1. Az esküdteket, közvetlenül a tárgyalás előtt megkörnyékezte egy fővárosi ügyvédjelölt, aki nagyon is közel állott a bűnügy szereplőihez. Ezt Bittó István esküdt kész bizonyítani is. 2. Az esküdtek névtelen leveleket kaptak, amelyeknek egy része fenyegető volt. Nagyon érdekes az esküdtek nyilatkozata: Varga József elnök a következő kijelentéseket tette: — Nekem az a véleményem, hogy az esküdtszék tagjai közül többet igen könnyen lehetett kapacitálni, ami azt mutatja, hogy nem bírtak azzal az intelligenciával, melynek alapján a bűnösökről önálló véleményt alkothattak volna. Én különben mindig amellett voltam és azt tartom ma is, hogy legalább a második kérdésben foglalt büntetést (8 év) megérdemelte volna Jánossy. A többieket is el kellett volna Ítélni. Nagy baj volt továbbá az, hogy a „memoirokat" nem zárt ülésen olvasták fel, ami szintén nagyon akadályozta az esküdtek véleményének szilárd kialakulását. Láttam azonban, hogy különösen Szegő és László esküdtek agitálására többen hajlottak arra, hogy „nem"-mel szavazzanak, továbbá azt hangoztatták, hogy Jánossy nem beszámítható ember. Én is csatlakoztam hozzájuk és örültem, hogy már befejeződött ez az izgalmas tárgyalás. Még levelet is kaptam ismeretlen embertől, hogy mint elnök vigyem keresztül a bűnösök fölmentését. Németh István korcsmáros, esküdtszéki tag a következőket mondotta: — Én elejétől kezdve tiltakoztam az ellen, hogy fölmentsük a vádlottakat. Siha, Huszta, Kozma és még néhányan, könnyen engedtek a mások rábeszélésének, hatan azonban „igen"nel szavaztunk a második kérdésre és meg is érdemelték volna ezt a büntetést. Még a kalapomat is a kályha mellé csaptam a földre, annyira bántott, hogy föl akarják őket menteni. Én különben „igen"-nel szavaztam, de hasztalan, hatan beszámithatatlannak mondták őket az utolsó tárgyaláson Bittó István lakatos, esküdt, igy nyilatkozott: — Nem igy kellett volna ennek történnie. Sok volt nagyon a kortes. Nem is igazság az, hogy felmentsünk valakit, aki kijelenti előttünk, hogy „én vagyok a Haverda Boldizsárné gyilkosa". Mikor a tárgyalásnak vége volt, megkérdeztem Husztát, hogy hát Iíuszta bácsi, mi bujt magába, hogy „nem"mel szavazott. Azt mondta, hogy hát a Varga az oka, mert ő is odaszavazott. Még fullajtárt is szalasztottak hozzám, hogy kik, nem tudom, de hogy itt volt, bizonyíthatom. Én nem voltam itthon, csak a feleségem, akinek tele akarta beszólni a fejét, hogy hát ilyen, meg amolyan ártatlanok, vegyen hát rá engem is, hogy fölmentsük a „bűnösöket". De a feleségem is ugy gondolkozik, ahogy én és kiutasította azt az embert. A nevét nem tudom, soha nem is láttam. Mutter Károly ellenezte a fölmentő ítéletet. Mindvégig bűnösnek találta a három vádlottat ós nem befolyásolta senkinek a véleménye. „Igen"nel szavazott, mert ezt találta törvényszerűnek. Szabó Sándor hasonló állásponton volt. — Én — úgymond — nem változtattam meg az aláírásomat, máig is csak azt vallom, hogy bűnösök mind a hárman. Siha József aki a második kérdésre „nem"-mel szavazott, igy nyilatkozott: — Én leginkább Haverda Mariskát és Vojtliát mondom bűnösöknek, mert ezek lovalták bele azt a tehetetlen bábut, a Jánossyt, a gyilkosságba. Ha rajtam áll, elitéltem volna mind, mert azért Jánossy is bűnös, de odajöttek hozzám azok, akik nem akarták őket megbüntetni és azt mondták, hogy hagyjuk őket szaladni, úgyis mindegy már, akár 8 esztendőt mérünk a Jánossy fejére, akár nem, nem tisztaeszű ember az. Én azonban azt mondom, hogy csak kellett ahhoz számítás, hogy valaki Pesten vasútra üljön, revolvert hozzon magával és egyenesen azt lőjje agyon, akit kijelöltek neki. Tiszta eszű ember az, csak elhagyta magát vezetni. De hát mit csináljak, soká húzódott a dolog, elvont az üzlettől, rájuk hagytam, hogy „nem-"mel szavazok. Huszta Ferenc földmivest az udvaron, nagy kazal szalma mellett találtuk. Bizalmatlanul nézett végig bennünket. Elmondottuk, mi járatban vagyunk. — Hát Huszta bácsi, mért nem akarta megbüntetni a Haverdáékat? — Nem akartam? — szólt kérdő hangsúlyozással. — Hiszen „nem"-mel szavazott! — Nemmel ? Én már nem is tudom, hogy szavaltam... — Bűnösöknek találtadé őket? — Bűnösöknek hát. De vájjon mér firtatjuk már ezt? — Azért, hogy megtudjuk az igazságot. — Az igazságot? Van is ilyen! Fogas Pál kó'mives a következőket mon-dotta: — Én amellett voltam, hogy büntessük meg a bűnösöket igazság szerint. De hát leszavaztak bennünket, mert egy pár ember ugyancsak fáradozott azon, hogy a többit lebeszélje. „Igen"-nel szavaztam ón is és ha újra kezdenék a dolgot, • megint csak igy szavaznék. Kozma Gyula mükertészt nem találtuk otthon. — A felesége azonban elmondta azt, amiben együtt érez az urával. — Ne is keressék az urak, nagyon el van keseredve, mert mindenfelől szemrehányással illetik, amiért nem Ítélte el a Haverda-cinkosokat. Menekül már onnan is, ahol csak előhozzák n?ki ezt a dolgot. Tudta ő is, hogy megérdemlik a büntetést, de azt mondja, annyit h*>=zéltek neki. h :v