Délmagyarország, 1910. május (1. évfolyam, 1-7. szám)

1910-05-28 / 5. szám

2 DÉL MAGYAR ORS ZÁG 1910 május 26 sebb fajmagyar községeit felemeli a huszadik század gazdálkodó alanyának magaslatára. £ Széchenyi István mondása hogy a magyar földnek (ma nem intenzive müveit) nem müveit része maga is boldoggá és gazdaggá tenne más nemzeteket. Ezt ma is el mondhatjuk hiányos gazdálkodási rendszerünk miatt. Mit tenne a csatorna a Duna—Tisza közén ? Öntöző, a legintenzívebb gazdálkodási rendszert honosítana meg. Elérhetnénk Belgiumot, Hollandot, Csehországot a föld termőképességének fokozásával. Hát az ipar ? Van viz, természettaniIag fölhasználható hajtóerő, ipari telepek keletkezése kézenfekvő. Egy másik fontos szempont a helyes vidéki decentralizáció, de nem az, amely az épen fejlődő vidéki empóriumokat erősödni nem engedi. Sajnálatos tényként szögezhetjük le azt is, hogy a legújabb időkig kormányaink a vármegyei törvényhatóságokat favorizálták. Vármegyéknek hoztak törvényeket, adtak ki rendeleteket (sic a belügy és földmüvelésügy terén), a városok a nemzet mostoha gyermekei voltak. Városaink, nagyobb vidéki empóriumaink vezetői föiösmerték azonban a nagynémet* városok fejlődésében azt a nemzeti konszolidáló erőt, amelylyel azok a nagynémet nemzeti állam kialakulásában birnak. A decentralizálás addig indokolt és jogosult, amig fejlődést jelent. De nem jelent fejlődést a Duna—Tisza-csatornának Szegedről Csongrádra való áttétele, mert természetes evolúció az, amely egész Délmagyarországöt Szegedre tereli és nem az, amely Szegedről az áru- és idegenforgalmat Csongrádra viszi. Meg vagyunk győződve Hieronymi miniszter jóhiszeműségéről és nagy akcióképességéről. Megvagyunk győződve azonban arról is, hogy ha a miniszter uj fölméréseket eszközöltet, a legújabb föl gyorsan a csipkeruhádat, mert ma este odafönn vacsorázunk a terraszon. Erzsike: Igenis, anyuskám ! (A két nő nagy gonddal felöltözködik. Timár ur haragosan cigarettáz.) II. A nagyvencléglő terrasza. Az ablakok körül elegáns családok ülnek. A cigány magyar nótákat játszik. Timárnén fekete faille-ruha van, a boutonjai pedig csakúgy szikráznak a lámpák fényében. Erzsike kisasszony kedves és ennivaló. Timár ur derülten cseveg Szőke úrral, aki fehér nyersselyem-öltözetet és krémszínű félcipőt visel. Timár: Hát maga, kedves barátom, még meddig marad? Szőke: Nagybátyám, a miniszteri tanácsos, aki mint afféle gazdag agglegény, tele van mindenféle bogárral, szigorúan meghagyta, hogy augusztus vége előtt semmi szin alatt ne menjek vissza Budapestre. Az öreg ur a fejébe vette, hogy agyondolgozom magam. De egy félmilliós bácsikának, ugyebár, még a bogarait is tisztelni kell? Timárné: De kell ám ! Az öreg kornak mindenesetre megvannak a maga bölcs és meghiggadt tapasztalásai. A bácsinak maga az egyetlen örököse? Szőke : Van még egy kis húgom az angol kisasszonyok kolostorában. — Hát nagyságos asszonyék már végképen Budapesten maradnak ? Timárné : Mi jut eszébe ? Férjem minden évben megkívánja, hogy pár hetet odalenn töltsünk a zsilipvölgyi birtokunkon. A kastély csöndes magánya, a park évszázados dlatánjai, az aranykalászos rónaság, meg a gazdasági statisztika adatait figyelembe veszi és ezt egy eífogufaffan bizottsággal végezteti, akkor a parlamentben Szeged érdekei fognak szentesítést nyerni. Szegednek a magyarság déli metropolisává kell lenni. Fontos nemzeti érdek ez. Amit a nemzet, a kormány, a törvényhozás Szegedért tesz, azt a magyarságért teszi! Döntő ütközet előtt. — Ellenzéki vezérek riadója. — Batthyány Budapesten, Justh Gyula Egerben, Apponyi Csíkszeredán, Désy Zoltán Marosvásárhelyen, szóval tegnap visszhangzott a legzagyvábban az ország a korteshadjárat utolsó riadóitól. A pártok vezérei még egy végső szemlét tartanak kissé zilált seregeiken, hogy rendes csatasorba állitva őket, megkezdjék a döntő hadmozdulatokat, amelyek, sajnos, csak az egyik félnek kedvezhetnek. Hogy kié lesz a győzelem pálmája, arra csak következtetni lehet, de ez a következtetés meglehetősen alapos. Batthyány grófnak Lukács Lászlót simogató hangja, Désy Zoltánnak az az erőlködése, hogy fehérre mossa a koaliciós szerecsent, megannyi jele a kudarc előérzetének s ha csak az ország hangulata az utolsó pillanatban nem enged meg magának egy nagy Pálfordulást, a csata máris el van döntve és az ellenzék puffogó puskapora meddő erőpazarlássá válik. Amig egyes pártok keserű érzések közepette veszik föl az utolsó kenetet, a kormány higgadtan készül a nagy küzdelemre, amely létét talán igazolni, sőt erősíteni fogja. A kabinet tagjai ma tartották az utolsó tanácskozást. Ezen, a félhivatalos jelentés szerint, csak folyó ügyeket intéztek el, de ezzel szemben bizonyos, hogy megtárgyalták a választás esélyeit is, hiszen ezek immár tiszta kontúrokban rajzolódnak ki a politikai élet horizontján. Mai távirataink a következők: kis Csevice idillikus csobogása: ez szerinte a legigazibb pihenés. No nem igaz, Tamás! Timár (ijedten): Hát persze. Szőke: Ki tudja, mikor találkozunk megint egymással ? Tintámé: Amikor maga jónak látja majd, kedves Miska, A jó Isten tudja, hogy mivel babonázta meg a kis lányom fejét; ez a gyerek, aki odahaza még azt se tudja, hogy férfiak is vannak a világon, három hót óta mind csak azt beszéli, hogy maga Miska, az egyetlen férfi, aki tetszik neki. Szőke (Erzsike felé fordul): Köszönöm, kisasszony. Erzsike (elpirul): Hogy hazudik az édes mama! Timárné (Erzsikéhez hangosan): Miért nem hozatsz drágám egy adag turkesztánt ? (Tiltólag hunyorgat a leányára.) Erzsike (ravaszul): Ha megengedi az édes mama ! (A pincérhez): Lajos, hozzen egy adag turkesztánt. Timárné (lopva Erzsikéhez): Ezért egy pofont kapsz otthon! Timár: Egy adag dinnye nyolcvan krajcár ! (Elkeseredve): És mindezt négy forint harminchat krajcárból! Erzsike (elbájoló szemtelenséggel mutat a szomszédos huszártisztek asztala felé): Nini, azok francia pezsgőt isznak. Szőke: Szereti a pezsgőt? Erzsike: Imádom. Timárné (félre): Jesszus Mária! Timár (ugyanígy): Még csak az hiányzik, hogy pezsgőt hozassak ! ^^.v minisztertanács. Tegnap délelőtt'tiz'órakor a miniszterelnöki palotában minisztertanács volt, amelyen a kormány valamennyi tagja megjelent, A minisztertanács, amely folyóügyeket tárgyalt, félegyre ért véget.: " Bánfiy beszédét betiltották. Husztról jelentik: Az általános választó! jog ligája Huszton tegnap nagygyűlést akart tartani, amelyen Bánffy Dezső mondott volna beszédet. Az alispán a gyűlést betiltotta azzal a rövid indokolással, hogy politikai gyűlést ünnepnap nem engedélyez. A városban e miatt' nagy a fölháborodás. A liga vezetősége táviratilag megfölebbezte az alispán határozatát a belügyminiszterhezNemzetiségi terror. Turócszentmártoriból irják : Pősch Gyula dr Turócszentmártonban mint a nemzeti munkapárt jelöltje megjelent, hogy bemutatkozzék. Az állomáson a tót nemzetiségi párt vezérei: Húrban, Mudron, Halasa, Dula stb., stb. fogadták, akik ettől a pillanattól fogva olyan szigorú őrködést gyakoroltak félette, hogy magyar ember hozzá nem tudott férni. Vitték a „Dom"-ba, a tót nemzetiségi túlzóknak ebbe a „Nemzeti Házába", amely a bezárt és felószlatott Maticák és tót gimnáziumokból még megmaradt, hogy az államellenes izgatásnak fészke legyen. Ebben a házban Pósch magyar beszédet tartott és azt fölolvasta tótul is és állítólag azt kívánta, hogy a nemzetiségi törvény a nemzetiségek szellemében hajtassék végre. Tomasics bán Budapesten. fomasics Miklós horvát bán Amrus osztályfőnök és Gaj titkár kíséretében tegnap este Budapestre érkezett. Holnap déli egy érakor a bán, mint már jelentettük, külön kihallgatáson jelenik meg a királynál. Egy mai újság támadásával szemben, mely szerint a bán jogkörének kibővítésére törekednék, amennyiben a horvát miniszter megkerülésével jelenik meg a király* nál kihallgatáson, a Budapesti Tudósitó-t annak megállapítására hatalmazták föl, hogy Horvátország autonómiájából önként folyik, hogy a bán, aki a törvényekért felelős, közvetlenül érintkezik az uralkodóval; eddigelé valamennyi bán igy járt el. A horvát bán ma délelőtt tiz órakor megjelent a miniszterelnökségi palotában, ahol Khuen-Hédervárg Károly gróf miniszTimárné (súgva): Otthon ki fogóm tépni a füledet. Szőke (kissé halaványan) : Ha parancsolja Erzsike . . . ha megtisztel azzal, hogy koccint velem . . . Erzsike (derűs arccal): Nagyon szívesen. Szőke (a pincérhez. Némileg megilletődve) : Hozzon csak egy üveg pezsgőt. Pincér (súgva): Franciát ? Szőke (ugyanigy): Nem, magyart! Pincér (lenézéssel) : Helyes! (El.) Erzsike : Mi a maga nótája ? Szőke (rosszat sejtve): Miért kérdi ? Erzsike : Ha megmondja, akkor én is elárulom az enyémet. Szőke : Hát mondja meg előbb maga ! Erzsike (csillogó szemmel): Két lánya volt a falunak, két szép lánya . . . Szőke : Igen ? (Zavartan távozik és pár percig tárgyal a cigánynyal.) Timárné (dühösen): Még ma este két olyan pofónt kapsz, hogy holtod napjáig megemlegeted. Erzsike (ártatlanul): Miért ? Ha tetszem neki, hát hadd fizessen! Timár (keserűen felkacag): A négy forint harminchat krajcáromból még pezsgőt is hozassak és a cigányt is honoráljam! Erzsike: De hiszen nem az édes apa fizeti . . . Timárné: Szerencsétlen! Az édes apád csak nem engedheti meg, hogy mindent az a fiatalember fizessen. A pezsgő és a cigány : az legalább is húsz forint