Délmagyarország, 1910. május (1. évfolyam, 1-7. szám)

1910-05-25 / 3. szám

10 DÉL MAGYAR ORSZÁG 1910 május 25 a Széchenyi-téren folynak raz aszfaltozási mun­kák. A magyar aszfalt részvénytársaság a szer­ződés értelmében november l-ig huszonnégy utcában fog teljes aszfaltburkolatot létesíteni. A jövő évben a kiskörúton belül tevő egész városrészt kiaszfaltozzák. - JL. x A nyugdíj-bizottság ma délelőtt Lázár György dr polgármester elnöklete alatt ülést tartott és előkészítette a nyugdijkérvényeket ajközgyülés részére. — x Felemelték a kórházi dijakat. A város kórházi bizottsága szerdán délelőtt Gaál Endre dr tanácsos elnöklete alatt ülést tartott. A bizottság letárgyalta és elfogadta a szeged-vá­rosi közkórház 1911. évi költségvetését. Az elő­irányzat 184,854 korona, a fedezet 5390 ko­rona, a mutatkozó hiány pedig 179,464 korona. Ehez képest a bizottság a kórházi ápolási di­jakat a mostani 1 korona 88 fillérről 1 korona 90 fillérre emelte fel, amit avval is megindokol, hogy megnyílt a gyermekkórház és így a kór­háznak több a kiadása. A bizottság ezután le­tárgyalta és elfogadta az 1909. évi kórházi záró­számadást. Azután a kórházi szállításokra vo­natkozó pályázatokat tárgyaltá. A kórházban szükséges ágy- és fehérnemű szállításával a Kék csillag szegedi céget, a harisnyák szállításával Siegel Irmát, a papucsok szállításával pedig az első szegedi cipő-, csizma- és papucstermelő szövetkezetet bízták meg. 5 korona BBÍ na rs SZEGED, Kärä: i Telefon 595. H Telefon 595. NYOMTMTUüNYOKi ÍZLÉSES KIVITELBEN KÉSZÍT GYORSAM A 'DÉLMÍSGYflRORSZflO' HÍRLAP- ÉS NYOMDARÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEGED, KÖRQ^A-UTCH 15. KOSZORÚ- ÉS CSOKOR-SZALAG FELIRATOK ARANYOZÁSÁT GYORSAN és OLCSÓN KÉSZÍT KÖNYVKÖTÉSZETE. — TELEFONSZÁM 503. legolcsóbb beszerzési forrása Jutkovics Géza ^ Méi"c"!'* llUMUf 1!. m HEH TÖRVÉNYKEZÉS. § A Kem-íic|y. A Szegeden nemrég elő­kelő szerepet játszott, de már néhány hónap óta a bűntettesek nagy kálváriáját megjáró Kern Lajos bűnügyében szenzációs fordulat történt. Most már bizonyos, hogy a D'Hauer­féle és még másik négy ügyben a főtárgya­lást junius első napjaiban megtartják. Kern volt közjegyző ellen még huszonegy ügyből kifolyólag van vizsgálat, ezek vezetésével a törvényszék^ elnöke Nagy Zoltán törvény­széki birót bizta meg, mert a vizsgálat fo­lyamán több mint háromszáz felet és tanút kell beidézni és kihallgatni. A vizsgálattal befejezett ügyekben április 21-re már ki volt -tűzve a főtárgyalás, akkor azonban el kellett halasztani, mert Konrádi Jenő dr-nak, a Schwartzer-intézet igazgatójának a véle­ménye szerint „Kern idült alkoholizmus ál­tal befolyásolt elmebeli korlátoltságban szen­ved". Ennek a véleménynek az alapján Rei­niger Jakab védő a főtárgyalás elhalasztá­sát és a vádlott elmebeli állapotának a meg­vizsgálását kérte, amihez az ügyész is hozzá­járult. Gyuritza Sándor dr és Berger Mór dr törvényszéki orvosok a vádtanács hatá­rozata alapján Kern Lajost megfigyelték, véleményüket a mult hét csütörtökjén meg is adták. Az orvosok egyhangú véleménye szerint Kern nem elmebeteg, bár beszámit­hatósága főleg az alkohol élvezete miatt korlátolt. A törvényszéki orvosoknak ez az egyhangú véleménye eredményezte, hogy a vizsgálattal befejezett Kern-féle ügyekben a főtárgyalást julius első napjaiban megtartják. § Ujj járásbirák. Az igazságügyminiszter Fe­kete Pál dr és Franez József dr újvidéki albirá­kat járásbirákká nevezte ki. § A Wekerle-konnáay sajtópöre. Bu­dapesti tudósitónk jelenti: A Habár-féle röp­irat ügyében mára rendelte maga elé Szla­vek vizsgálóbíró Hadik János volt belügyi államtitkárt és Apponyi Albert gróf volt kultuszminisztert. Hadik János kihallgatása kilenc órától háromnegyed tizenkettőig tar­tott. Tiz órakor megérkezett Apponyi is és az előszobában levő fapadon várta be Hadik kihallgatásának végét. Hadik kihallgatása után ezeket mondotta egy hírlapírónak: — A röpirat ama fejezeteiről hallgatott ki a vizsgálóbíró, melyek a belügyminisz­tériumban megfordult ügyekről szólanak. Tizenkét órakor Apponyi Albertet hall­gatta ki a vizsgálóbiró. § Emberéletért — egyhaviSogház. A szegedi törvényszék büntetőtanácsa Szikszai Mihály földmivest halált okozó súlyos testisértésért az enyhítő körülmények figyelembevételével egy havi fogházra Ítélte. § Megváltoztatott esküdtszéki ítélet. Tihanyi Ödön öri-szentpéteri plébános mult év junius 6-ára gyűlésre hivta össze az ottani iskolaszék tagjait. A gyűlésen Tihanyi, dacára annak, hogy ő az iskolaszék elnöke, nem jelént meg, hanem maga helyett egy kész jegyzö­könyvet küldött a gyűlésre, amelyen a hozandó határozatok voltak megállapítva. A gyűlésen megjelentek azonban Saxinger Ottó ottani gyógyszerészt kérték föl az elnöklésre és a megállapított tárgysorozaton kivül más tár­gyakkal is foglalkoztak. A plébános azonban nem respektálta a gyűlés határozatait, hanem az általa előre elkészített jegyzőkönyvet, amely­ben többek között az is foglaltatik, hogy a plébános a gyűlésen jelen volt és üdvözölte a meg­jelenteket, terjesztette föl a püspökhöz. Néhány héttel később Saxinger cikket közölt a szombat­helyi Vasvármegyé-be n, amelyben „ Őri -szeutpéteri furcsaságok" cimen megirtaaz ügyet, amelyet a maga részéről szabálytalannak minősített. A cikk miatt Tihanyi plébános sajtó utján elkövetett rágalmazás miatt jelentette föl a gyógyszerészt a győri esküdtbíróság előtt. Az esküdtek bű­nösnek mondották ki a vádiolt gyógyszerészt a becsületsértésben, amire 300 korona pénzbün­tetésre ítélték Saxingot. A királyi Kúria ma Vavrik Béla másodelnök elnöklésével és Tarnay János biró előadásában tárgyalta ezt az ügyet. Edvi Illés Károly dr helyettesének fölszólalása után a kúria híven a múltkor hozott ama hatá­rozatához, hogy a legfelsőbb biróság fölülbírál­hatja az esküdtek verdiktjét is, megsemmisítette az esküdtbíróság Ítéletét, a vádlottat fölmentette a vád alól és a bűnügyi költségekben a főmagán­vádló plébánost marasztalta el. Indokolásában kimondotta a Kúria, hogy az inkriminált cikk­ben meggyalázó kifejezés nincs. § Birói vizsga. Kalmár Szilveszter szegedi tör­vényszéki jegyző a birói vizsgát Budapesten kitűnő sikerrel letette. § A Eeckuer-téri keritó'nó't fogva tartják. Sepsei Viktória foglalkozásnélküli harminchárom éves nőnek a szegedi rendőrhatóság által el­rendelt előzetes letartóztatását a vizsgálóbiró föntarlotta. Sepsei Viktóriának tudvalevőleg kerítés miatt gyűlt meg a baja a rendőrséggel. A vizsgálóbiró határozata ellen a keritőnő védője, Gerle Imre dr, fölfolyamodást jelentett be a vádtanácshoz. § A bírák szabadsága. A szegedi törvényszék biráina^ nyári szabadsága junius 18-án kezdődik és szeptember 14-ig tart. A bírák egyrésze junius 18-tól ' "" """' " sztus 1-től augusztust-íg, másik része augusz szeptem­ber 14-ig lesz szabadságon. Ezalatt a három hónap alatt a törvényszéken egy büntetőtanács működik. § A bosnyák büntetőtorvény. Szerajevóból táviratozzák: A folyó évi március ötödiki leg­felsőbb elhatározással elfogadott büntetőper­rendtartási novella további kialakítása gyanánt az országos kormány kebelében törvényjavas­latot dolgoznak ki a boszniai és hercegovinai büntetőtörvény és büntető perrendtartás módo­sítása dolgában. A novella több szakaszra osz­lik és főleg a bűncselekmények magánvádra való üldözésének kiterjesztését tárgyalja, továbbá az értékhatár fölemelését a vagyon elleni bűntetteknél, óvadék behozatalát becsü­letsértéseknél, megszüntetését az állam terüle­téről való kiutasításnak a ^hazárdjátékok bün­tetéseképen, végül bevezetését a büntetés föltételes elengedésének. Az előadó általánosságban meg­világítja a szociálpolitikai álláspontokat, amelyek irányadók voltak ennek az anyagnak rendezé­sénél és azon várakozásának iáé kifejezést, hogy ez a javaslat, ha elfogadják, igen áldásos következményekkel fog járni ugy a lakosság, mint a büntetőtörvényszékek részére. § „Nem dirigálta". Lapunk vasárnapi számában közöltük a Eaverda-pör esküdteinek nyilatkozatát a különös ítélet meghozatalának kulisszatitkairól. Szegő Árpád, — az egyik esküdt — most annak a ; kijelen­tésére kért fel bennünket," hogy tévesen reprodukál­tuk egyik kijelentését, amennyiben ő nem dirigálta az esküdteket. j(1 IO-: • = ízléses ë • formákban • kaphatók: • uridivat-ktilöníegességek üzletében Kelemerbu. 7. Telefon 810. Szegszárdy József bőröndös és bördiszmüves Szegeden. Iskola-u. 21. (Poiiízar-ház.) Különlegességek berendezett utazóbőröndök, pénz-, levél-, szivartárcák- és nöi kózl tás­kákban. — Dus raktár legújabb rendszerű -:- utazó-kosarak és bőröndökben. -:­Hazai Ipar! EEE Hazai Ipari V

Next

/
Thumbnails
Contents