Délmagyarország, 1910. május (1. évfolyam, 1-7. szám)

1910-05-31 / 7. szám

2 imf É— U. i*í rtv/ t riORSZÁO 1910 május g ország hitele végkép tönkrement, hogy egy ok nélkül és ész nélkül kierőszakolt eksz-lekszben nem lehet ellátni a legfontosabb állami funkciókat. Nem látja maga körül ugyanazokat a frázislovagokat, akik a koalíciós rezsim alatt minden ideáljából kifosztották és hazug ígéretekkel bolondították. Mert ha ezeket látná és tudná erős öntudattal, akkor nem a fejszével, bicskával és a boroskancsóval bíráskodnék, hanem ítélete igazi nemzeti itélet volna. A Perjéssy-jübileum. — Harminc éuig a közpályán. — A zavaros és nehezen kialakuló magyar közéletben ritkán jut ki férfinak az elismerés babérja olyan teljes egyhangúsággal, mint vasárnap a tanári és hasznos közgazdasági működésének három évtizedes fordulóját ünneplő Perjéssy Lászlónak. Föltűnő ez annyival inkább, mert Perjéssy egy egész pályafutásnak beillő hosszú idő, minden nemes munkáját a magyar közgazdaság megerősítésére fordította, nálunk pedig még npm nemesedett meg a közéleti kritika annyira, hogy a gazdasági élet téren való csendes munkálkodás sikereit is észrevegyék a széles rétegek. i Mi ebben látjuk a Perjéssy László harminc éves munkálkodásának, bizonyára előtte is, egyik legfőbb diadalát. Az ünnep, amelynek ¡keretében ezt méltatták, szép volt bensősé'gével és közvetlenségével, nagy volt és imponáló a méreteivel. Hieronymi Károly kereskedelemügyi minisztertől a legigénytelenebb iparosig, a társadalom minden rétegéből vonultak föl testületek és emberek, hogy a jubiláns érdemeit az elismerés babérjával megkoszorúzzák. És a sok oldalról elhangzott üdvözlő beszéd más ember ünneplésénél talán túlzásnak látszott volna, Perjéssy ünneplésénél nem volt az, mert ő harminc év lelkes és nagysikerű munkájával a közgazdasági élet egész terrénumát munkálta. Amint maga mondta olyan szépen: lelkében elválaszthatatlanul egyesült a két álom és törekvés, hogy a gazdasági életet megértő és méltányló uj nemzedéket neveljen és hogy egy egész ember, minden munkájával hozzájáruljon az ipari és kereskedelmi élet viszonyainak a konszolidálásához. Vasárnap délelőtt tizenegy órakor kezdődött a városháza zsúfolásig megtelt nagytermében a Perjéssy-jubileum első része. Az első . padsorokban a szegedi és vidéki előkelő nők,v két oldalt pedig a vidéki küldöttségek foglaltak helyet. Az emelvényen az elnöki székhen Lázár György dr polgármester, jobboldalán az ünnepelt Perjéssy László, baloldalán pedig Szarvady Lajos kereskedelmi és iparkamarai elnök foglaltak helyet. Perjéssy mellett az emelvényen ültek .még Jedlicska Béla dr királyi közjegyző, Hauser Rezső Sándor, Pataki Simon és Firbás Nándor tanárok. Szarvadytól jobbra foglaltak helyet Wolff Gerő dr, a pozsonyi kereskedelmi és iparkamara titkára, Sziklai Jenő gyárigazgató, Tömörkény István iró, Tóth József, a felsőkereskedelmi, Tordai Imre, a felsőipariskola igazgatója, Bosenfeld Nándor, a villamosvasút részvénytársaság igazgatója, begavári Back Bernát és Wimmer Fülöp gyárigazgató. Lázár György dr polgármester nyitotta meg az ünnepi ülést ezzel a beszéddel: — Igen tisztelt ünneplő közönség! Szeged város közönsége és társadalma ugy e városban, mint a perifériákon mindig igaz szeretettel és nagyrabecsüléssel adózott azon férfiaknak, kik a közügyek és a társadalmi érdekek ügyében önzetlenül fáradoztak. Ha a nyilvános elismerés ezen elvét szigorú következetességgel alkalmazta mindenkire és mindenkor, kettős örömmel alkalmazta és fogja mindig alkalmazni azokra, kik évtizedeken át működtek e téren és eredményeket felmutatva, elértek azon időponthoz, mely az emberi élet átlagát számítva, generációfordulónak felel meg. Perjéssy László ez évben érte el közpályájának harmincadik évfordulóját. A haza iránti hűség, a magyar fajszeretet, a haza és a magyarság ipari és kereskedelmi érdekeinek emelésében való állandó, törhetetlen és önzetlen munkásság jellegzik e hosszú közélet vonalának minden mérföldmutatóját. Tevékenysége nem a pusztában kiáltó szó elhaló akkordjának elgyengült erejével hatott, hanem izzó buzgalmát pályájának minden határkövéné1 a nyilvánvaló eredmények sikere koronázta. Mint tanár lángbuzgalommal oktatta a fiatalságot a gyakorlati élet tudományszakaiban; mint igazgató bölcseséggei vezette tovább ugyanazokat ugyanazon pályán; mint országos kereskedelmi és ipari szervezetünk egyik hatóságának vezető embere e szervezetet kimagasló elődje után is elsőrangú fontosságban szakértelmével és ernyedetlen munkásságával nemcsak fentartotta, de állandóan fejlesztette. A köz- és társadalmi tevékenység ezen csak kis keretben rajzolt képével szemben nem maradhat közönyös sem Szeged város, sem azon törvényhatóságok közönsége, és társadalma, melyekre e férfin eikergazdag tevékenysége a utóbbi években kiterjedt. Lelkünk jobbik fel/ tagadnók még, ha e férfiura közreműködésének mai fordulóján az elismerés és hála érzetév i nem gondolnánk, ha eléje nem tárnok sziveiniés leikeink azon kincseit, melyeket fáradság de mindig lelkesedéssel megfutott pályáján k? érdemelt. Hívjuk őt körünkbe, hogy tiszte] bessük őt, mert az ő megtiszteltetése által ön magunkat és az önzetlen munkásság eszméiétiszteljük meg. Melegen üdvözölve az össze megjelent csoportokat és illusztris vendégei,)3 ket, fölkérem a kijelölt bizottságot, hogy az % nepeltet körünkbe meghívni szíveskedjék. nepi ülésünket megnyitottnak nyilvánítom. A beszéd után a kijelölt küldöttség tagjai • Holtser Aladár, Lövész Antal, Pálfy Dániel és' Wimmer Fülöp eltávoztak a téremből, ho»y Perjéssyt az ünnepi ülésre meghívják. Alig telt el néhány perc, Perjéssy László az érte küldött1 küldöttséggel megjelent. A közönség éljenzéssel fogadta, ünnepelte, miközben ő elfoglalta helyét az emelvényen. Elsőnek Lázár György dr polJ gármester üdvözölte a jubilánst. Ezekét mondta: — Szeretett barátom! Közéleti működésed har. mincadik évfordulójára eljöttek ide mindazok akik tegéd szeretnek, tisztelnek és nagyra! becsülnek, összegyűltek azok, akik a te mun. kásságod iránt elismeréssel adósnak. Ezen ünnepség alkalmával ebben a teremben fel fo?. nak szólalni mindazon testületek képviselői akikre a te áldásos működésed harminc éven át kiterjedt. Én boldognak érzem magam, hogy az elnöki székből szeretettel, tisztélettel és nagyrabecsüléssel üdvözölhetlek és módomban van átnyújtani azokat az emléktárgyakat a melyekét részedre a szeretét, tisztelet és nagyrabecsülés hozott össze. Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter rendeletét hajtóm végre, amelylyél megbízott hogy az ö nevében legmelegebben üdvözöljem a'i ünnepeltet. Amidőn ennek a megbízásnak a a jelen alkalommal eleget teszek, teszem ezt őnagyméltósága nevében azzal az óhajtással, hogy hazafiságodnak, lelkesedésednek az érzete a jövőben is fennmaradjon és a hazának ezentúl is, mint eddig, hasznos szolgálatokat tehessél! A polgármester beszédközben átnyújtotta Perjéssynek a díszes emléktárgyakat, majd Hauser Rezső Sándor felolvasta a kereskedelemügyi kormány sürgönyét és Szeged üdvözlő levelét. Tóth József felsőkereskedelmi iskolai igazgató a volt pályatársak, Szarvady Lajos, a szegedi kereskedelmi és iparkamara elnöke a szegedi kamara, Wolff Gerő dr a kereskedelmi és iparkamarák, Jedlicska Béla dr a Dmke, Trautmann Henrik a kereskedelmi iskolai tanárok, Tömörkény István a Vidéki Hírlapírók Or Emlékeztet életem legcsodálatosabb eseményére. S mialatt az öreg fa levelei halk melódiákat zizegtek, a pálma arra a nagyon régi időre gondolt, mikor két tündöklő hirü emberi lény volt az oázis vendége: Sába királynője s vele a bölcs Salamon. A szép királyné hazafelé tartott országába, a király egy darabig elkísérte s itt búcsúztak el egymástól. — Ennek az órának emlékére, — szólt a királynő — datolyamagot ültetek a földbe s azt akarom, hogy pálma nőjjön belőle, amely erősödvén, éljen mindaddig, mignem király támad Júdeában, aki nagyobb Salamonnál. Ezeket mondván, elültette a mp^ot s megöntözte szép szeme könnyeivel. — Miért, hogy ép ma gondolok erre? — kérdezte a pálma önmagát. — Oly szép-e ez az asszony itt, hogy árra a legfönségesebb királynéra emlékeztet, akinek szavára növekedtem a mai napig? 1 — Leveleim zúgása egyre erősebb s olyan fájdalmas, akár valami halotti ének. Mintha csak azt jósolná, hogy valaki nemsokára megválik az élettől. Jó tudnom, hogy az nem én leszek; én nem halhatok meg. A pálma szentül hitte, hogy leveleinek halálos suttogása a két vándort illeti. Ők maguk is bizonyára hitték, hogy haláluk közel van. Ez látszott arcvonásaikból, midőn elhaladtak az utat szegélyező teve-csontvázak egyike mellett. Ez látszott tekintetükön, melyet a tovaszálló keselyük után küldtek. Máskép nem is lehetett. El voltak veszve ... A vándorok most észrevették a pálmát, meg az oázist s meggyorsították lépteiket, hogy vizet találjanak. De ahogy az oázisba értek, összerogytak kétségbeesésükben. A forrás ugyanis kiszáradt. Az eltikkadt aszszony letette gyermekét a földre s maga sirva a forrás szélére ült. A férfi melléje dőlt, végigfeküdt a földön s mindkét öklével verte a szárazságtól megrepedt göröngyöt. A pálma hallotta, amint egymás közt arról beszéltek, hogy még kell halniok. Azt is hallotta beszédjükből, hogy Heródes király az összes két és három év közötti csecsemőket leölette, félelemből, hogy köztük van a zsidók várva-várt, nagy, újszülött királya. — Egyre zokogóbb leveleim zúgása, — gondolta a pálma. — Ezeknek a szegény menekülőknek üt a végső órájuk. Megértette azt is, hogy a két vándor rettegve fél a sivatag veszedelmeitől. A férfi azt mondta, hogy jobb lett volna menekülés helyett megküzdeni a katonákkal. Haláluk könnyebb lett volna. — Isten segit majd rajtunk — válaszolt az asszony. — Egyedül vagyunk ragadozók és kigyók tanyáján. Nincs ételünk, italunk. Hogyan segítene Isten? — mondta a férfi s kétségbeesésében megtépve ruháját, a földre szorította az arcát. Nem volt már reménye, mint az olyan embernek, ki halálos sebet hord szivében. Az asszony mereven ült helyén, kezeit a térdén összekulcsolta. Tekintete, mely a pusztaságba szállt, határtalan vigasztalanságról beszélt. A pálma észrevette, hogy leveleinek fájdalmas suttogása mind erősebbre válik. Az asszony is meghallhatta, mert szemeit a pálma koronájára emelte. Ugyanekkor önkénytelenül kitárta karját. Oh, datolya! datolya! — kiáltott. Akkora vágy reszketett hangjában, hogy maga az öreg pálma is óhajtotta, bár ne volna törzse magasabb, mint a tüskerózsa bokra s gyümölcs© oly könnyen elérhető, mint a galagonya. Jól tudta, hogy koronája tele van datolyával, de mikép érjen ember oly szédítő magasságba ? A férfi már előbb látta, minő elérhetetlen magasságban csüng á pompás gyümölcs. Fejét fel sem emelte, csak arra kérte az aszszonyt, né vágyakozzék lehetetlenekre. De a gyermek, ki addig ide-oda tipegett, hantókkal "s fűszálakkal játszadozott, hallott3 anyja kiáltását. Az apróság nem tudta elgondolni, hogy anyja ne kapna meg bármit, amit kiván. Mihelyt datolyáról volt szó, kezdte a ff vizsgálni. Gondolkodott, tépelődött, mikeP lehetne a datolyákhoz férni. Aranyos fürtjei alatt szinté összeráncolódott tiszta homlok3' Végre nevetés futott át arcán. Megtalálta3 módját. Odament a pálmához, kicsiny keze" vél megsimogatta törzsét s édes gyerekhan* gon igy szólt: . \ , ' — Pálma, hajolj meg! Pálma, hajolj Es ime, mi történt? Mi történt? A levelek felzúgtak, mintha orkán vágott voinj közéjük s a pálma hosszú derekán reffl®» borzalom futott végig. A pálma érezte, hog. a kis gyereknek hatalma van föl ötte. Len ' tétlen volt a parancsnak ellenszegülnie. Szakasztott ugy, ahogy emberek sg??