Délmagyarország, 1910. május (1. évfolyam, 1-7. szám)

1910-05-29 / 6. szám

1'4 DÉLMAGYARORSZÁG 1910 május 29 tak meg és mint keresetképes, önálló emberek keltek szárnyra, hogy munkásságukkar hálálják meg az államnak, a gondoskodása által: részesült nevelést. Ezek továbbra is ragaszkodnak nevelőszülőikhez, a menhelyhez tartozónak érzik magukat, az intézeti igazgató-főorvost, gondnokot gyámjuknak, jóakarójuknak tekintik, akikhez mindig bizalommal, szeretettel fordulnak jó tanácsért, akikkel sikereiket, eredményeiket boldogan közlik. Az intézet falai között fniiidénki otthon érzi és tudja magát. Valamelyik muzsikális tehetségű dajka nótát szerzett „a lelencházra", azt megtanulták tőle és danolják gyakran meghatottan, elérzékenyedve még akkor is, mikor a menhelyet már rég elhagyták. Az "intézeti ápoló személyzet, hivatalnoksereg, áz igazgatóval, gondnokkal egyetembén versenyt dolgozik, nem csupán kötelességtudásból, de érzelmeiknek engedve, a sok nyomort, tragédiát, az életet keserves, goadterhes árnyoldaláról ezer változatban kaleidoskop gyanánt maguk előtt leperegni látva. A száraz, rideg paragrafusokat a szeretet melegével foganatosítják, kivitelüket a leglelkiismeretesebben teljesítve, a lehetőség szérint individualizálva törekszenek eszközölni. . : Elmélkedés a feminizmusról. . Irta Mdnyiné Friegl Olga. Alig néhány éve, hogy divatos társalgási nyelven a feminizmussal dobálódzunk anélkül, ho'gy, ennék a szónak a jelentőségét egész bizonyosan. értenénk, vagy igyekeznénk jól értelmezni. E fogalom mellett s ellen elhangzó újságcikkekből, amit legtöbbnyire férfiak írnak, a kutató, de kevésbé tapasztalt, felületes elme a legtöbbször olyasfélét hámoz ki végeredményében, mintha a feminizmus nem volna egyéb, mint' önkényes lázadás a női nem részéről a term'éezet áltál kijelölt réndeltetés ellen, s így a,feminista nő olybá tűnik fel, mint valami szörnyszülött, se nem asszony, se nem férfi, hanem olyan reverendában járó Simli Mariskaféle alak, akiről különösen régebben sokat elméskedtek jeles és kevésbé jeles újságírók. A mindennapi kenyérért küzdő, de a szerényebb pályákon már a zsúfoltság miatt nem érvényesülhető nők közül egy ilyen kissé meghibbant alakot választ ki a. szellemi fölényében és uralmában elbizakodott férfigőg s dobja kacagva a nagyközönség elé, mint az egész küzdő tábor képviselőjét. S a tömeg mulat, élcelődik rajta, holott a saját gyermekén mulat, mert hisz az átkozott feminizmusnak keresztelt tragikomédiát a társadalom maga hozta a világra. A szintén gőgjében fulladozó társadalom, mely rombol, épit," teremt és öl, játsza ez uralmunkba vett hitvány .sárgolyóbison az Úristen szerepét, mig végre kikacagja önmagát. A feminizmus, vagyis magyarul nőkérdés már évek óta, de különösen napjainkban, teljesen egyértelmű a nők létkérdésével. Átlag több nő születik, mint férfi s több fiúgyermek pusztul el a fejlődés szakán, mint leánygyermek. Tehát részben számtani lehetetlenség, hogy mint a nóta mondja, hogy minden kismadárnak párja kerüljön. Mily nagy számot tesz ki azonkívül a hivatalból nőtlenségre utalt s az önkéntesek léglója! A számtani aránytalanság ellen fizikai lehetetlenség védekezni, hacsak a bölcs Mohamed erkölcsi módszerét az anyakönyvi rubrikákba is nyíltan be nem iktatják, vagy „anyagot" nem telepítenek he államilag valahonnan Kokinkinából, Így őrizve ellen statisztikailag a pártában maradt leányokat, de még az özvegyeket is. ügy, de mége számtani aránytalanságot is megfejtené valahogy ogy modern Archimedes, ha wöletnék hozzá egy uj Krisztus, ki öt kenyérrel ötezer embert jól tud lakatni. Csak kenyérrel, ném piskótával. Hol van ezenkívül az ideális »ondás a mezők liliomairól, akikről gondoskodott az Ur... -«swssu»^^--——*"" G Ui KJU> QT magyar szóból származik: igény. Ez a szörnyeteg felfal, megemészt minden régi jó szokást, szerénységet, erkölcsöt, egyszerűséget, szóval mindent a világon, ez kergeti százával az embereket a bolondok házába, lesz az öngyilkosok molochja s ez teremtette meg végül mint kényszerkinövést, a feministákat. Mert hisz a szegény szülő nem ütheti agyon otthon csöppent szemefényét, de még a reménybeli otthon csöppenő szemefényeit sem, hanem igyekszik „kenyeret" adni a kezükbe, hogy a maguk emberségéből is megéljenek. Az apának minden vagyona legtöbbször a két keze munkája, vagy a hivatala, aminek jövedelme elmegy napról-napra. A férfiak átlagos kora a mai világban alig az ötven év. Mi lesz a napsugárkákból, csillagvirágocskákból, akik beragyogták az ősi ház zegét-zugát, ha a családfentartóoszlop kidől? A rokonság nem kér belőlük, hisz a mai drágasági viszonyok mellett minden darab kenyér számit. Pedig mondjuk, a legidősebb leánynak akadt volna valakije, de a sóhajtozásnál nem bírtak előbbre menni, a fiu határozottan nem nyilatkozott. Egy néma kérdőjel volt az egész ház. A vége az lett, hogy az ifjú tört sziwel bár, de vevó kalapját és távozott. A humorosan megszerzett diplomája lett a vitorla, az így támadt ázsió a szél, mely elvitte őt a kartonruhás légkörből az aranymezőkig. Ez a legidősebb leány mondjuk, még csak megél valahogy. Afféle hézagpótló, vándorcsillagocska lesz, aki a családban hol itt, hol ott segít beteget virasztani, gyászruhát varrni. Ám a másikkal már elővigyázóbb a szegény apa és a többiekkel is és már nem a kelengyéért, de azoknak a darab kenyeréért küzd, fárad, váltózik, jár napról-napra kopottabb, foltosabb ruhában. Olykor fölcsillan benne a reménység, hátha a legkisebbet, a legszebbet el-„Gyurkovicsmamázhat"-ná. De az koraérett ésszel, látva a tülekedést, az ártatlan és hasztalan horogvetéseket, dacos lesz és most már csak azért sem pályázik a kegyelemkenyérre, amely talán egy szerencsés véletlen házasság folytán jutna neki. Ő már csak azért is kutyabőr diplomára vágyik és minden ízében feminista. Bár, fogadni mernék rá, hogy titkon lepréseli bonctani könyvében azt az egy szál ibolyát, amelyet „véletlenül" elcsent a professzorától. Mert a vér joga el nem tagadható. Amit a természet a legkisebb virágsejtbe, mint egyedüli életcélt plántált a fajszaporitás indító ösztöne gyanánt, azt ép ugybeplántálta az emberi szervezet finomabb s komplikáltabb sejtjeibe is. A megnyilatkozás önkénytelen, olykor szinte természetellenes s beteges szimptomát mutat. Példa rá a sokszor csúfolt aggszüzek hisztériái, mely nevetséges tüneteken már nem nevetnek azok, akik az élettan rejtelmeit ismerik. Régi példabeszéd, hogy egy rókáról két bőrt lehúzni nem lehet. Aki háziasszony, feleség s legfőkép anya, attól a legnagyobb igazságtalanság megkövetelni, hogy a kenyérnek való búzához, amit maga dagaszt be, szintén maga szántson-vessen. Ha van Szanatórium Liga, Gyermekvédő Liga, mért ne lehetne férjhezmenendő leányok ligája? A „csak egy mirtuszágat" megérdemelnének azok, akik szépségük, okosságuk s ami fő, egészséges jó vérük mellett is, hozomány hijján megvénülnek otthon. Mivelhogy a „számítás" nevű nagy kertész nem magát a virágot, har nem csak a drága szép cserepet nézegeti, mint ahogy fölületes lelkeknek több a keret, mint a kép. Izraelita polgártársainknál, aki vén leány vagy holtig özvegy marad, az vagy hülye, vagy olyan beteg, hogy vétek volna faját tovább ültetni. S hogy az összekerült fiatalok mégsem adósságon kezdik, ez annak a fajnak a józanságán és egymás iránt való szeretetén alapszik. Régente ugy hitték, hogy a szerelem a kárhozatból pattant ki s a házasság.emelte föl azt az eszmei, az égiekhez méltó színvonalra. Ma körülbelül fordítva történik. A szerelem a baoillss, mely ebből a kitűnőkét egymást megértő szívben egy egégz menyországot képvisel, oltárt épit, hogy aztán öss2 törjön az a kufárkodó lelkek példáján indulv kik a házasságból anyagi érdeket, üzleti ha53 not csinálnak. S ha már azt mondják, ho»y2 házassághoz feltétlenül kell egy kis hozomá 3 is, hát találjanak reá valami orvosságot! Töraf jék el a hivatalbeli nőtlenséget, ne legyen nagy a férfiak ázsiója, aztán veősenek ige„ magas adót a 30 évet meghaladott nőtlen emberekre, (a Gyermekvédő Liga fizettesse ve lük állandóan egy-két árvagyermek tartásdiját) hozzák be a gyermekmentességi adót s a be^ folyó jövedelmet fordítsák országos mozgalom, mai karöltve a „mirtuszágak" céljaira,, hsgy a 6zegénysorsu, szép, egészséges és kellő intelli. genciáju leányokat istápolhassák különösen a közép-, a hivatalnokosztály rétegeiből, bizonyos a család részéről is befizetendő biztosítási dij ellenében. Ha van pénz a leányok keresetképző intézeteinek felállítására, amely csak ugv gyártja a diplomás, felcsigázott fantáziájú agyongyötört idegü, elégedetlen feminista»palán' tákat, akiknek egyéb bajuk sincs,- minthogy nem tudnak beletörődni a ^ középlény" gondolatába, amihez még nem is alakultak át egé. szen, mondom, legyen pénz feleség és asszony, képző intézetre is. Ne forszírozzák a leányok önálló megélhetését, mert ez mindig .az egyén a család, a fajfentartás, a boldogság ellen történik. , . Igenis, a leánynak egyedüli hivatása, hogy asszony legyen s az asszonynak, hogy csupán szerető hitves, jó anya s háztartásbeli nő maradhasson. Persze, a nősülendő ifjúságnak is van hozzá esze, hogy a szerény, kezdő fizetés mellett a házasélet olykor nehéz igájától idegenkedjék. Pláne, ha minden felelősség és következmények nélkül unalomból szalónba járhat, szép asszonytól szép asszonyhoz zsurozhatik.. A bohó ifjú, akit igy nevelnek ezek a szép asszonyok, ott a szalónokban érik meg öreg tacskóvá s csak végre, adósságai tetemes növekedésével jut eszébe a hetedik szentség, ajtiíkor aztán zsebében egy csomó hajnövesztő és ifjitó recepttel elindul, hogy szerelme végakkordjául oltárhoz vezesse valamelyik ártatlan leány hozományát, aki viszont már csak boszuból is, mihamarabb alapitótagja lesz egy olyan férjképző intézetnek, mint amilyenből az 3 derék ura került ki. A kartonruhás ideálok, a súrolt szobák tündérei, kik olykor szégyenlősen. dugták vörös, kidolgozott kezüket a köténykéjük alá, — felejtve vannak. Valahol, valamelyik falusi iskolában szívják a poros levegőt, vagy tűrik a posták alulról, felülről jövő gorombáskodásait, a hivatalfőnökök ostromát, megosztva olykor családtagjaikkal a száraz és sós könnyűvel áztatott kenyeret. Vagy tán 'még futnák a kinevezésük után, küincselik a választópolgárok ajtóit, türelmesen elviselve, hogy keresztülnézzenek rajtuk. Mert hisz a lovagias magyar férfiú tényleg szégyenli, Bőt még a parasztja is lekicsinyelve érzi magát, ha az asszonya, leánya dologra jár. A kenyérkereső kisasszonyokat se sokba veszik már. De azért csak növekedik az a küzdő tábor s már-már kevés a hely, szük a tér. A férfiak kezdik félteni pozíciójukat. Olykor a türelmes női munka, a józan fej és becsület fölér a férfimunkával. Itt-ott utat nyitnak az elkeseredett ökölcsapások. Pedig anyagilag rosszabbul honorálják őket, az elismerést velük szemben csak udvariasságnak minősiti a világ, a protekció mellékkérdésekkel és gondolatokkal van kibélelve. Társulásukat — mert hisz a többségben rejlik az erő — gúnyolják, pennára kapva kifigurázzák. Pellengérre állítják a tulajdon édes lányukat, unokájuk sorsát. Mert közös velünk az isten. Akik ma gőgösen keresztül nézünk sokak fölött, holnap talán nyomorultabbak leszünk azoknál, akiket lekicsinyeltünk ®P azért, mert dolgozni tudnak. A társadalom hímes parkettje is alá van ak' názva, a hitel karjain pihen s azt olykor mindössze egy cérnaszál tartja, az apa, vagy a № |