Délmagyarország, 1910. május (1. évfolyam, 1-7. szám)
1910-05-28 / 5. szám
KÖZIGAZGATÁS Szeged város közgyűlése. Pénteken délután négy órakor folytatta Szeged szabad királyi város törvényhatósági bizottsága Lázár György dr polgármester elnöklete alatt május havi rendes közgyűlését. A tnájusi közgyűlés alaposan átnyúlik juniusba, mert az elnöklő polgármester a küszöbön levő országgyűlési képviselőválasztásokra és az azokkal járó izgalmakra való tekintettel a közgyűlést junius harmadikára halasztotta. A mai napon is nagy számmal voltak jelen a bizottsági tagok, mert ma ejtették meg az üresedésben volt állásokra a választásokat. Részben egyhangú, részben névszerinti szavazásos választások voltak, azok előtt pedig miniszteri leiratokat intéztek el. Részletes tudósításunk a következő: A folytatólagos közgyűlésen Lázár György dr, polgármester elnökölt, a jegyzőkönyvet Taschler Endre főjegyző, Tóth Mihály dr aljegyző és Back Lipót osztályjegyző vezették. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után áttért a közgyűlés a folytatólagos napirend tárgyalására. Miniszteri leiratok. A belügyminiszter leirt a városhoz, hogy a Zrínyi-utca aszfaltozási munkáinak kiadására vonatkozólag hozzon uj határozatot. Bokor Pál helyettes polgármester, előadó a tanács nevében azt javasolta, hogy a munka a fiumei aszfalt-társaságnak adassék ki. Dobay Gyula dr Jeleplezésszerü fölszólalásában azt mondta, hogy a munkát a magyar aszfalt-társaságnak adják ki, mert a fiumei társaság a vele szemben tanúsított méltatlanságok folytán nem vállal több munkát Szegeden. Az előadó zárószavai után a közgyűlés a Zrínyi-utca aszfaltozási munkáival a fiumei aszfalt-társaságot bizta meg. A földmivelésügyi miniszter leiratban tudatta a várossal, hogy az 1910—1912. évi partjavadalmi dijszabályzatot jóváhagyta. A jóváhagyást a közgyűlés a kihirdetés után tudomásul vette. Szepesmegye kérését, hogy a város támogassa anyagilag a lőcsei országos kisdedóvó kiállítást, a közgyűlés elutasította. Választások. Valósággal részleges tisztújítás következett ezután. Összesen két állás volt betöltendő. A választások eredménye a következő: Az adópénztárosi állásra megválasztották az egyetlen pályázót Abranovics Ede adópénztári ellenőrt. A második választás már nem volt egyhangú. A javadalmi pénztárosi állásra hárman pályáztak: Bózsó Ödön, Zombory István és Herbich ,Lajos. Mivel névszerinti szavazást kérő ivet adtak át a polgármesternek, az a névszerinti szavazást elrendelte. Megválasztották az állásra Bózsó Ödönt, aki 99 szavazatot kapott. Zombory Istvánra 29 szavazat esett, három szavazat pedig érvénytelen volt. Az első adóellenőrt állásra egyhangúlag Bűcher Jakab adótisztet választották meg. Pályáztak még: Rényi Károly, Zombory István és Báló István. A számvizsgálói állásra Bózsó Ferenc és Gruber András pályáztak. Névszerinti szavazásokkal Bózsó Ferencet választották meg, aki 71 szavazatot kapott, Gruber András 53 szavazatával szemben. A javadalmi pénztári ellenőri állásra Rittly Aurél, Stumpf Kálmán, Bózsó Antal és Gracza János pályáztak. Ennél a választásnál is névszerinti szavazás volt, melynek eredményeként 86 szavazattal Rittly Aurélt választották meg az állásra. Az adótiszti állásra egyhangúlag az egyetlen pályázót, ifjabb Lévay Béla segédadótisztet választották meg. A segédadótiszti állásra — ez volt az utolsó választás — szintén egyhangúlag Nagy János helyettes segédadótisztet választották meg. A polgármester ekkor az ülést bezárta s annak folytatását junius harmadikán délután négy órára halasztotta. x Segélyt kérnek Szegedtől. A budapesti József királyi műegyetem segítő egyesülete arra kéri Szeged városát, hogy valamely segélyöszszegben részesítse. A tanács a kérelmet be fogja mutatni a közgyűlésnek. • X Az ujszegedi vízvezeték. A berlini fMonumental Baugesallschaft" ajánlatot nyujDÉLMAGYARORSZÁG tott be a város hatóságához, az ujszegedi vízvezeték kiépítésére. A város már régebben tervezi az ujszegedi vízvezeték létesítését s a kérdés most már nem odázható el tovább. A berlini cég, ha a város hajlandó vele tárgyalni, leküldi szakközegét Szegedre. Az ajánlat fölött a tanács legközelebb határozatot hoz. x Kiosztják az államsegélyt. A Szeged város hivatalnokai részére 1909. évi fizetés- és lakáspénz kiegészítéséül elsősorban felhasználandó 75 ezer korona államsegélyt a város tanácsa mai ülésében kiutalványozta. A miniszteri rendelet értelmében százhatvankét alkalmazottnak egész igénye kitenne 89,949 koronát. Az államsegély, időközi kamataival együtt, eddig kitesz 76,250 koronát, tehát minden alkalmazott járandóságából 15"24 százalékot levonásba hoznak. Legmagasabb segélyösszeget kapnak a kilencedik fizetési osztályban levő egyes állások, — 1760 koronát, legkevesebbet a tizenegyedik osztályban levő egy állás, — 160 koronát. Minthogy az államsegély terhére százhúsz állásnak illetménye kiegészíthető nem volt, — mert ezek az állások nem szorosan közigazgatási állások, — a tanács azt javasolja a közgyűlésnek, hogy az 1909. évre hasonló elvek mellett a város házi pénztára terhére az ezekben az állásokban levő városi alkalmazottak is fizetés- és lakáspénz-kiegészítésben részesüljenek. Fedezetül az 1909. évben lakáspénz-kiegészítésre gyümölcsözőleg elhelyezett 45 ezer korona tőkét jelöli meg a tanács. A ma kiutalt összegeket az illető hivatalnokok már szombaton felvehetik a városi pénztárnál. A tanács mai határozatát utólagos jóváhagyás végett — egyénenkénti kimutatás kapcsán — bemutatja a közgyűlésnek, a miniszterhez való felterjesztés végett. A segélyösszegek előlegként utalványoztalak, azzal a kötelezettséggel, hogyha a felsőbb hatóöág azon változtatást eszközöl, a nyert segélyből a különbözetként esetleg megállapítandó összeg a fizetésből egy összegben levonható. x Az esküdtek összeírása. Szeged városában az esküdtképes egyének összeírása most van folyamatban. Az esküdteket mintegy ezernyolcszáz szegedi polgárból válogatják össze. Az összeírást a városházán eszközlik és pár nap múlva be is fejezik. x Szeged város általános világítása. A szegedi légszesz- és villamosvilágitási társaság tudvalevőleg programot készített Szeged város általános világításának nagyarányú kiterjesztésére. A város tanácsa .ma foglalkozott a hatalmas tervezettel s mielőtt azt érdemleges tárgyalás alá venné, kiadja egy szakbizottságnak, javaslattétel végett. A tervezet az utcák világításából kivenné a villamosvilágitást, mert az drágább, mint a légszeszvilágitás. Városszerte lefelé világító, úgynevezett Inverth-égő gázlángok világitanának, ami sokkal jobb, mint a mostani világítás és a város negyven százalékkal olcsóbb világítást nyerne a mostaninál. A város általános világításának programját a jövő esztendőben fogják megoldani. A bizottságban a tanácstagokon kivül csupa szakértő bizottsági tagok foglalnak helyet. x Az orgonák. A Szeged város templomaiban levő orgonák karbantartását vállalatba adják. A vállalatra legközelebb kiírják az árlejtést. x A gyermektelepek. A belügyminiszter egy rendeletben intézkedik afelől, hogy a gyermektelepek az illetékes járásorvosok által időrőlidőre megvizsgálandók. A rendelet, mely a vizsgálat módozatait illetőleg is intézkedik, megérkezett Szegedre is. x A Hétvezér-utca rendezése. A mérnökség előterjesztésére a tanács mai ülésében elhatározta, hogy a Hétvezér-utcát még ebben az évben ideiglenesen rendezi. Az ideiglenes rendezést az teszi lehetővé, hogy van alap erre -a célra. A forgalmas utcának végleges rendezésére a jövő esztendőben kerül a sor. 1910 május 28 Akkor váltsa meg előre a jegyét arra a fölszállásra és v amely vasárnap, május 29-én délután lesz a szegedi lóversenytéren. Aki Montifliiy gréfnak éa Croquet mérnöknek szegedi fölszállását és repülését megnézi, a lehető legkisebb költségen megismeri a huszadik század legnagyobb csodáját: a repülőgépet. A két hírneves francia aviatikus szegedi felszállását végignézi az egész Délvidék. A jegyeket minden nagyobb városban előre árusitják. Szegeden a központi jegyárusitó-irodában, Holtzer- (Milkó)-palota, Bartos Lipót könyvkereskedésében (Klauzál-tét), Fonyó Soma világítási vállalatánál, (Kölcseyutca), Békéi hirlapirodában (Kigyó-utca), Pető Ernő tőzsdéjében (Tisza-szálló mellett), Kecske-trafikban (Iskola-utca), Terai és Kocsis divatkereskedésében (Dugonics-tér) árusitják. Aki jegyét 28-án déli 12 éráig megváltja, tiz százalék engedményt kap. «•MMMMMMMüa-ra———«••••••«••g Helyárak: I. páholy négy személyre 50 K, II. páholy négy személyre 40 K, tribünjegy (ülőhely) 10, 6, 4 K, passepartout 5 K, I. ülőhely 6 K, n. ülőhely 4 K, III. ülőhely 3 K, tanuló-jegy 50 f, I. állóhely 2 K, II. állóhely 1 K, IÖállóhely 50 f, katonák 40 f, gyermekjegy tribünre 2 K, gyermekjegy ülőhely 1 K. A Délmagyarország tribünjére jegyek 12, 8 és 4 K-jával kaphatók, aki ilyet vesz, félévre, négy-, illetve kétjiónapra kapja a lapot.