Déli Hírlap, 1992. március (24. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-12 / 61. szám

* A\ ^ í* Jól rajloitak as egri labdarúgóit Hcrmanosok a sportcsarnokban KaucsÉő és séééíéí Diákok sserresték a sportnapot sükből ötöt megnyertek, nyolcat pedig elveszítettek a kosarasok. így a csoportban a tizenegy csapat között va­lahol a hetedik-nyolcadik hely környékén állnak. Játékosállományuk igen sokrétű. Tapasztaltabb idős játékosoktól kezdve, a fiatal újoncokig minden korosztály képviseltetve van együtte­sükben. Két jó távoli dobó­juk és két erőszakos cente­rük kellemetlen meglepeté­seket is szerezhet a miskol­ciaknak. Játékuk egyik fő pozitívuma az. hogy lelke­sen kosárlabdáznak, s ez nemegyszer sikerre vezette csapatukat. Az első, nyír­egyházi mérkőzésen egyéb­ként, amely sokáig emléke­zetes marad a MEAFC játé­kosainak — a csúszós pá­lyán szinte csak lépésben tudtak játszani — 86-64 arányú győzelmet szereztek az egyetemiek. A győzelemre most is minden esélyük megvan, még akkor is, ha ezúttal a kevésbé rutinos játékosok állnak fel a palánkok közé. A nyitány elolt szinte robbant a csönd az öltözőben Cinkcsismát kap Csendes Kosárlabda, Dili /í,, férfi Lehetőséget kapnak az incok Kosárlabda Az Egri DSE NB II-ben szereplő férfi kosárlabda­csapata holnap este hat óra­kor vívja következő bajnoki Albánia isméi az olimpián? Húszéves kihagyás után Albánia ismét részt vesz az olimpiai játékokon. A spor­tolók szerepléséihez szüksé­ges összeget amerikai lottó­ból próbálják előteremteni úgy, hogy a szelvényeket ötven amerikai centért árul­ják majd. mérkőzését. Az egri mérkő­zésen a tabella élmezőnyé­hez. tartozó BEAC ellen mér­kőzik a csapat. A hazaiak szinte teljesen esélytelenek a győzelemre, mert az utóbbi hetek felemás szereplése mi­att jelenleg a tabella vége felé tanyáznak. ★ Az egri Eszterházv Károly Tanárképző Főiskola férfi­csapata ezen a héten nem lép pályára. Két. korábban elmaradt találkozójukat csak a jövő héten játsszák le a fi­úk. A lányok azonban nem hagyják ki a hétvégét: hol­nap este fél héttől idegen­ben. a Dunai Kőolaj gárdá­jával mérik össze erejüket. :+: A DKSK-SeM kosárlabdázója, Madaras Judit, mind az öt, M""’ elleni mérkőzésen a mezőny legjobb játékosa volt. (Szabó István felvétele) Ma este, hét órától az egyetemi körcsarnokban mérkőzik a MEAFC NB II- es férfi kosárlabdacsapata. Az egyetemiek a Nyíregy­házi Mezőgazdasági Főiskola gárdájával mérik össze ere­jüket. Drahos László edző a még hátralévő három mérkőzé­sen szeretné beállítani a csapat fiatalabb játékosait is, lehetőséget adva számuk­ra a bizonyításra, bemutat-, kozásra. A végleges keretet ugyan csak a legutolsó ed­zés után jelöli ki a mester, valószínűleg ott lesz a tíz fő között Papp, Áron, Ka­rácsonyi és Orosz is. A hát­ralévő mérkőzések már nem lesznek olyan kemények és vérremenőek, hogy ezt a taktikai húzást ne enged­hetné meg magának az együttes. Az ellenfél, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola csa­pata több arcú, de jó össze­tételű együttes. Eddig leját­szott tizenhárom mérkőzé­pig lesz rajta. Utána sem lesz alkaimas még labdarú­gásra, hiszen rehabilitációja több héten át fog tartani. Kisebb sérülést szenvedett egyébként Vadicska is. — Kiknek a teljesítmé­nyével volt elégedett az új év első összecsapásán? — Elsősorban Bereczei emelném ki, ő kiugró telje­sítményt nyújtott. Csereként állt be, ennek ellenére nem érezte úgy hogy mellőzöm. Egyébként is a meccs előtti taktikai értekezleten tisz­táztuk a játékosokkal azt, hogy a kiapadón ülőknek nem szabad megsértődniük azért, mert nem a kezdő­csapatban kaptak helyet. Megértették, sőt! A két. eg­ri gólt a csereként beálltak szerezték. Berecz és Kormos. Meg kell említenem még Oláhot, aki ugyan kihagyta a tizenegyest — akkor azt hittem, lefordulok a kispad- ról —, utána viszont az ő beadásából szereztünk gólt. Helyrehozta hibáját. A fel­soroltakon kívül Vojla- kovszky volt az, akinek a jól játszók között kell em­legetnem a nevét. ;|c Jó az öreg kapus a háznál Sokan kételkedtek abban, hogy az Eger képes legyőz­ni a bajnoki nyitányon a Szeged SC-t. Már csak azért Is, mert a vendégek télen több kitűnő képességű és képzettségű labdarúgót iga­zoltak. A tavaszi rajt előtt Varga Zoltán vezető edző azt mondta, hogy ez az el­ső mérkőzés hosszabb időre meghatározza majd a játé­kosok hangulatát, ezen ke­resztül pedig az eredmé­nyességet. — Ezt továbbra is tartom •— jelentette ki. — Addig, míg a mérkőzés előtt szinte robbant a csönd az öltöző­ben, a 2-1-es győzelem után majd szétvetette az öröm a játékosokat! Mondanom sem kell, engem és a szakosz­tály-, valamint az egyesüle­ti vezetést is! A Szeged el­leni két pont mindenképpen jó hatással lesz a csapa*- szellemre, segíteni fogják egymást, erőt ad a további mérkőzésekhez. A miskolci Hermán Ottó Gimnázium sportnapot ren­dezett tegnap a Miskolc Vá­rosi Sportcsarnokban. A diákok számos sportolási le­hetőség között választhattak, hiszen a szervezők a szkan- derbajRokságtól a kötélhú­zásig, érdekesnél érdekesebb programokat kínáltak. Reggel hét órától folya­matosan indították a ver­senyszámokat, s hogy a do­lognak valami pikantériája is legyen, Gulyás Lászlót, a Magyar Televízió népszerű sportriporterét kérték fel a küzdelmek levezetésére, közvetítésére. A meghívot­tak között szerepelt Növényi Norbert, a magyar birkózó- sport egyik kiválósága is. de többek között ő is lemondta a szereplést. Bíró Orsolya, a rendez­vény egyik szervezője: — Osztályunk, a III 2. vállalta, hogy megszervezi és lebo­nyolítja az idei sportnapot. Két évvel ezelőtt, amikor bekerültünk a gimnázium­ba, Dudás igazgatóhelyettes úr kért fel bennünket arra, hogy szervezzünk az iskolá­nak egy sportnapot. Akkor sikerült, de tavaly nem. Az idén, levonva a két évvel ezelőtti rendezvény tanulsá­gait, ismét megrendeztük. — Hogyan találtatok a szponzorokra? — Nyakunkba vettük a várost, bekopogtattunk min­den üzletbe, kft.-hez és nagyvállalathoz. Volt, aki az első szóra megnyitotta a pénztárcáját, vagy tárgyi hozzájárulást ajánlott fel, de voltak olyanok is, akik el­zárkóztak a támogatástól. — Milyen tárgyi nyere­ményeket tudtatok a szpon­zorok segítségével megsze­rezni? * Nagy sikere volt az osztályok közötti kötélliúzó-verseny- nek (Szabón Gabriella felvétele) — Széles skálán mozog­tunk, hiszen a Borsodi Sör­gyártól az Alpin sportboltig számos támogatót találtunk. Volt, aki ajándékcsomagot, volt, aki sportszereket adott, de ruhákat és illatszereket is kaptunk. — Mióta készültök a sportnapra? — Már szeptemberben tudtuk, hogy idén lesz sportnap. Az igazi szervező- munkát és a szponzorok ke­resését csak két hete kezd­tük el. Nem kevés munkát fektettünk a mai napba. — Milyen elismerésben, vagy jutalomban részesültök ezért a nem mindennapi teljesítményért? — Semmilyenben, de nem is az elismerésért csináltuk, hanem azért, hogy jól érez­zük magunkat. — Kik azok, akiknek ré­szük volt a mai sportnap szervezésében? — A Hermán Ottó Gim­názium III 2. osztályából Burján Emese, Juhász Érika, Keresi Gábor, Kresák Ger­gely, Katona Szilvia, Molnár Angelika, Csikós Péter, Gergely László, Kiss Judit, Váczy István, Kosárkó Eri­ka, Hódos Ágnes, Major Or­solya, Veres Gabriella, Mé­száros Ildikó, Tóth Viktória, Kóbor Csilla, Füzesi Kriszti­na, Koczák Mariann. Külön köszönet illeti Láng László menedzsert, aki sportnapunk sztárvendégeinek meghívá­sában segített sokat, M. R. (Szabó István felvétele) — Már régóta szeretné megvalósítani azt, hogy a bajnoki meccsek előtt edző­táborba vonulhasson a ke­ret. Most ez az elképzelése valóság lett. Az eredmény igazolja ennek helyességét. — Valóban. A Tardoson eltöltött napok alatt semmi­féle külső körülmény nem befolyásolta a játékosokat, nem foglalták le gondolatai­kat olyan dolgok, amely a lelki ráhangolódást veszé­lyeztethette volna. Folytatni szeretném ezt a gyakorla­tot! — Következik a BMTE- Törley. Pályára léphetnek-e már ott a belorusz labda­rúgók? — Nem tudom, mi van velük. Mindketten haza­utaztak, hogy valamilyen papírt aláírjanak, csakhogy azóta nem érkeztek vissza, és semmilyen jelzés nem jött tőlük. Nincs kizárva semmi, de a múlt héten még csak a játékengedély ük megérkezésének ideje volt kétséges. Mi megegyeztünk velük, mindenben dű’őre jutottunk, remélem rövide­sen megérkeznek és a csa­pat rendelkezésére állmaik. Sz. P. — Csendes Bálint megsé­rült. Volt tehát ára a si­kernek ... — Csendes belsotokszalag- szakadást szen-,edett. Több héten keresztül nem számít­hatók rá. A cinkcsizmát szombaton rakják rá az or­vosok, amely tizennégy na-

Next

/
Thumbnails
Contents