Déli Hírlap, 1992. március (24. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21 / 69. szám
Kosárlabda, iVß női döntő Hái om a i^azsa magyar /!5 utcán is áruinak jegyeket Röplabda. Mt /. nő? Dupla fordulót játszik a hét végén a Miskolci VSC NB I-es női röplabdacsapata. Ma délután egy órától itthon, az Ajkai SC ellen mérkőzik a gárda. Ezt a találkozót erőmérkőzésként fogják fel a hazaiak. Az Ajkai SC ellen eddig mindig győzelmet arattak a miskolciak. A taktikailag felkészítettebb és magasabb színvonalú röplabdát játszó hazaiak most a biztos győzelem tudatával lépnek pályára. A második mérkőzésen idegenben szerepel az MVSC. Budapesten, a Kőbányai Közért ellen lépnek pályára a lányok vasárnap. Ez a találkozó már korántsem lesz olyan egyértelmű kimenetelű, mint a miskolci. Ahhoz azonban, hogy csoportjában továbbra is az első helyen maradjon a vasutas gárda, le kell győznie a fővárosiakat. A csapatban mindenki egészséges, egyedül Sztyepa- nok fájlalta az oldalát a hét közepén, így az ő ma délutáni játéka még kétséges. A DKSK-ScM élvonalbeli női kosárlabdacsapata a bajnoki döntőben már a második vereségét szenvedte el a Pécsi VSK-Co-Order együttesétől. A ma este hat órakor kezdődő harmadik mérkőzésen, vagy végleg eldől a diósgyőriek sorsa — abban az esetben, ha vereséget szenvednek, a pécsiek meg nyerik a bajnokságot —. vagy tovább folynak a küzdelmek, hiszen három győztes mérkőzésig játszanak a csapatok. Két nappal a pécsi vereség után Király Sándor vezető edzőt arra kértük, hogy levonva a mérkőzés tanulságait értékelje csapata és az ellenfél teljesítményét, illetve beszéljen a délutáni találkozó esélyeiről. — Sajnos másodszor is kikaptunk a pécsiektől. Az első félidőben egy. két percig tartó rövidzárlat miatt tizenhárom pontot kaptunk, amit a mérkőzés végéig már nem tudtunk ledolgozni. Hozzáteszem, egy kis segédlettel nyertek a hazaiak. — Mit kell értenünk a „segédlet” kifejezés alatt? — Igazán nem szeretném megbántani a játékvezetőket, de a második félidőben úgy fújtak, hogy sehogy sem tudtuk behozni a hátrányunkat. Tulajdonképpen nem is rájuk va®vok dühös, hanem a bajnoki mérkőzések egész lebonyolítási rendszerére. Űgv gondolom, hogy amikor a két legjobb csapat mérkőzik, akkor annak a mérkőzésnek van olyan jelentősége és rangja, hogy a két legjobb játékvezető vezesse. — A játékvezetéstől függetlenül, véleménye szerint a lányok mindent megtettek a győzelemért? 4 l)H és az Euroszerviz fitt. rendkívüli tombolája 1 ffinyeremíiiy sztereó rádiós magnó és waltaassels ITT NOKIA TÉVÉK NAGY VÁLASZTÉKBAN, MŰHOLDVEVŐ RENDSZEREK, SZERVIZ Ezen a héten az újdonságokat kínáló Euroszerviz (Miskolc, Acél u. 17.) kínál játékot olvasóinknak. Mint az ügyvezető igazgató, Hadházi László elmondta: a Szinva- parti üzletben, szervizben olyan ITT Nokia-márkaképvi- seletet alakítottak ki, amelyet a neves gyár magyarországi képviselete is elismer. Ön nyer, nem is keveset, ha az Euroszervizben vásárol ITT Nokia tévét. A készülék két évre szóló garanciáját a kft. még egy évvel megtoldja, a képcsőre pedig ez a szolgáltatás négy évre szól. Ha hús- vétig átalánydíjas javítási szerződést köt, a cég egy hónapot ebből pluszként ajándékba ad. Az üzletben - a Vasgyár közelében, a Szinva-parton azonban mást is kínálnak: az EUROMARK Kft. által forgalmazott Citizen és Funai műholdvevőket, igen kedvező áron. Az igénybe vehető többletszolgáltatás: mindez házhoz szállítva, felszerelve, tartozékokkal együtt. A garancia egy év az Euroszervizen keresztül. Aki tehát a mai számunkban megjelenő tombolaszelvényt kivágja, kitölti, majd elviszi és bedobja az Euroszervizben elhelyezett gyűjtöládába, az részt vesz a jövő héten szerdán délután 3 órakor ugyancsak itt tartandó sorsoláson. A főnyeremény sztereó rádiós magnó, valamint három sétálómagnó. Az üzlet és szerviz munkanapokon 9 és 16 óra között várja önöket, az Acél u. 17. sz. alatt.----------------— Itt kell levágnil A DH ÉS AZ EUROSZERVIZ KÖZÖS TOMBOLÁJA Név: Lakcím: Telefon: j|c Ambrus Erzsébet (felvételünk bal oldalán sötét mezben) a döntő mérkőzéseken nem volt csapata segítségére. — Nem mindenki. Ambrus ismét fegyelmezetlenül játszott. Egyszerűen nem tudja elviselni, ha bántják. Egy profi játékosnak pedig fel kell nőnie ehhez a játékhoz, s nem lehetnek indulatai a pályán. Ennek ellenére Ambrus mindkét sorsdöntő mérkőzésünkön csődöt mondott. Most Pronyina vette fel a versenyt keménységben és határozottságban a pécsiekkel szemben, de a második félidőben őt is „padlóra küldték”. — És a hazaiak játéka? — Több éve együtt játszó, összeszokott gárda a pécsieké. Sajnos, kegyetlenül kihasználják azt, ha bármilyen hibát vétünk akár támadásban, akár védekezésben. Nem véletlenül kerültek be a Ronchetti Kupába ... — Levonva az első két mérkőzés tanulságait, itthon mit kell másképp csinálnia a csapatnak? — Elsősorban a meglévő fegyvertárunkat kell jobban előadni mert ez eddig nem sikerült. A lelkesedéssel is gondok voltak. A pécsiek (Szabó István felvétele) akarták a győzelmet, hajtottak is érte. Nálunk ezúttal az akarással is baj volt. — Milyen taktikai feladattal küldi pályára a lányokat? — Egy újabb emberfogá- sos védekezési formát gyakoroltattam velük, amit már a pécsi mérkőzésen is bemutattunk. Ezzel a taktikai húzással tudtuk ledolgozni a tizenöt pontos hátrányunkat. — A pályáralépő keret? — Ugyanazokat fogom játszatni mint szerdán, ha csak valaki meg nem sérül. A ma este hat órakor kezdődő mérkőzésre a Nagv- váthy Általános Iskola tornacsarnokát két oldalról — a Szinva felől és az udvaron keresztül — is meg lehet közelíteni. A jegyeket egyébként már másfél órával a találkozó előtt elkezdik árusítani az iskola előtt az utcán. M. R. Magyarország az én hazám A Szemere Bertalan Gimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet rendezte meg a Magyarország az én hazám komplex országismereti vetélkedő területi döntőjét: Hajdú-Bi- har, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék szakképző iskoláinak részvételével. Borsod-Abaúj-Zemplén . Megye önkormányzatának különdíját a szakközépiskolai kategóriában a 105. Sz. Szakmunkásképző és Szak- középiskola, Kazincbarcika; a szakmunkásképző kategóriában a 105. Sz. Szakmunkásképző és Szakközépiskola, Kazincbarcika csapata kapta. Miskolc város legjobb csapata; a Fáy András Köz- gazdasági Szakközépiskola. A verseny abszolút nyertesei: 105. Sz. Szakmunkás- képző Intézet és Szakközép- iskola, Kazincbarcika, 122. Sz. Veress Ferenc Ipari Szakmunkásképző és Szakközép- iskola, Hajdúböszörmény. DELI HÍRLAP — a miskolciak napilapja. — Kiadja: a Dél! Hírlap Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. — Felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc. 3501. Pf.: 39. Titkárság: 342-694. Bel- és várospolitikai rovat: 342-888. Gazdaságpolitikai rovat: 342-666. 348-600. Levelezési rovat: 342-666. Kultúrpolitikai rovat: 342-866. Sportrov?n • 342-688. Gazdasági ügyintézés: 342-845. Telex: 62-342. Telefax: 342-845. Terjeszti a Magyar Posta és a Déli Hírlap Kft. Előfizethető bármely hírlapkéztesftő postahivatalnál é9 a hfr- lapkézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, egy negyedévre 435 forint, egy évre: 1740 forint. — Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: DUCSAI GYÖRGY igazgató ISSN 0133—C209 Jövő héten: e»y szörnyű bűntény krónikája Fe!daralio!ía áldozatát Krimisorozat lapunkban Lelőtte, majd feldarabolta áldozatát egy csöndes szolnoki fiatalember, a tetem darabjait pedig egy tóba hajigálta (természetesen, kellő nehezékkel ellátva). Mindezt egy gyönyörű, vadonatúj, metálzöld BMW-ért. Búvárok öltöztek be a csípős szélben és alámerültek az iszapos mélybe. A parton pedig ott állt megbilincselve egy alacsony, bajszos fiatalember. Kis Mihály hosszú hallgatás után egyszercsak vallomást tett... A szörnyű bűnügy részleteit és hátterét a jövő hét szerdájától riportsorozatban közöljük lapunkban. Rejtély cs nyakon szúrás • • Ölüknek van nyolc osztálya Meglehetősen nehéz hetük volt a miskolci forrónyomo- soknak. A bűnözők széles skálán mozogva adtak munkát a rendőröknek, s ami a szomorú, hogy az élet és a testi épség elleni bűnesetek túlsúlya jellemzi a hetet, ugyanakkor rablás, erőszakos közösülés, megrontás, kifosztás, garázdaságok is szerepelnek a listán, s természetesen — sajnos — a lakás- betörések is nagy számmal fordultak elő. Ami örvendetes viszont, hogy jó néhány betörőt sikerült elkapni. Linder Rudolf őrnagy, betörési alosztályvezető, heti forrónyomos parancsnok adott tájékoztatást néhány érdekesebb bűnesetről. Rejtélyes az az ügy, amely az Avason történt az egyik lépcsőházban. Egy fiatalembert hátulról nyakon szúrtak, s a szúrás iránya és mélysége olyan volt, hogy akár halállal is végződhetett volna a támadás. A támadó kilétére vonatkozóan nem tudott személyleírást adni a sértett. A nyomozás folyik, az ügyet átvette a megyei bűnüldözési osztály. Saját szülei jelentették fel Lakatos Gyula miskolci lakost, aiki valósággal rettegésben tartotta az idős embereket. Lakatos már korábban is volt büntetve, mégpedig nem is akármiért, gyilkosságért 13 évet kapott, s 1990-ben szabadult, s azóta többször intézett támadást a szülei ellen. Legutóbb is pénzt követelt tőlük, végül is adtak neki, mert rettegtek tőle, féltek, hogy ellenszegülés esetén bántalmazza őket. Lakatos ugyanis baltával a kezében állított be a szüleihez. A rendőrök természetesen elkapták, bekerült a fogdába, s ettől a pillanattól a történet új fordulatot vett, mert Lakatos ólettársa megtudván, hogy imádottja a íegdában csücsül, mellé kívánkozott, ezért úgy gondolta, hogy betöri a Merinó üzlet kirakatát, s akkor majd kedvese mellé ültetik. Tévedett. Bevitték ugyan, de nem oda. Ismét kézre került egy kocsifeltörő csapat. Például T. László fiatalkorút a kom- lóstetői Szeder utcában kapták el, körülbelül tíz feltörés írható a számlájára, ennek ellenére szabadlábon védekezhet. mert fiatalkorú. Korábban betörni indult Tóth István és Donka Sándor. Szépen bekészítettek minden eszközt, csavarhúzót, pajszert, de menet közbén a rendőr lefülelte őket. Ám épp emiatt nem kerültek dutyiba, mert hiszen a szándék nem büntetendő. Mit ad Isten, csak rájuk járt a rúd, mert Miskolctapolcán a Martos Flóra utcabeli betörés után tetten érték őket. úgyhogy ez már nem szándék, hanem valóság, s szépen megkapták a büntetésüket. Perecesen is voilt egy kifosztás. Egy magánitalboltban randalíroztak gadnai lakosok. Verték a vendéget öten, székkel, széklábbal, akinek a hóna alól kiesett a táska, amit egyikük felkapott s elvitt. Na őket is elkapták, s kiderült, hogy szellemi képességük enyhén szólva minimális, ötüknek van összesen nyolc osztálya. Hát ennyi. Illetve sajnos volt még több is a héten, de ezeket találtuk kiemelésre méltónak. K — Tárcsázzuk a 07-et Gyerek!* ale§et Tegnap délután Miskolcon, a Középszer utcán súlyos közlekedési baleset történt. Két gyerek motorozott egy segédmotoros kerékpáron, felborultak, a segédmotor-kerékpár utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség ügyeletén egyébként szokatlan nyugalomban telt az idő. mindössze nyolc betöréses lopás miatt kellett helyszínelniük, bár gyanítható, hogy hét végén akad még dolguk, amikor a kiskerttulajdonosok felfedezik majd, milyen kár esett éjszaka a hétvégi házaikban. Az elmúlt 24 órában súlyosabb bűncselekmény nem történt, ittas vezetés miatt viszont három gépkocsi' vezetőjét kellett előállítani. Ismét nem volt is A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a lottó 12. játékhetén ismét nem akadt öttalálatos szelvény, így a jövő hétre átvitt nyereményalap meghaladja a 100 millió forintot. A héten a négyesekre 392 416 forintot, a hármasokra 3390 forintot, a kettesekre pedig 127 forintot fizetnek. Emlékeztetőül a most kihúzott számok: 34, 58, 61, 65, 75.