Déli Hírlap, 1992. március (24. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-18 / 66. szám

Műkoris palánták Bár a miskolci műjégpálya bezárt, a négy-tízéves gye­rekekből alakult műkorcsolyázó-cso- oort szárazföldi ed­zésekkel folytatja a felkészülést. Az egyelőre tizersőííős gárda az Erdély­ből érkezett Biklal- vi Tünde vezetésé­vel januárban kezdte el működé­sét. Az akkor még csetio-botló apró­ságokból az eltelt hetek alatt ügyes miíkorcsolyázó-pa lánták lettek. A csoportról lapunk 7. oidalán olvas­hatnak. (Szabón Gabriella felvételei) A MISKOLCIAK NAPILAPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM AlRA: 5,80 1992. MÁRCIUS 18., SZERDA FORINT Képw..$elék költségei Nem számolhatják el a jö- * vőben érdemtelenül a költsé­geiket a miskolci közgyűlés bizottságának tagjai. Amivel nem azt akarjuk mondani, hogy eddig ezt tették volna. Az mindenesetre tény: ez is szóba kerül majd a leg­közelebbi — rendkívüli — miskolci közgyűlésen ahol módosítják az önkormányza­ti képviselők juttatásáról, költségtérítéséről, tisztelet- díjáról szóló rendeletet. Egy-egv szenátornak eddig havonta ezer forint átalány járt költségtérítés fejében. Ezt most háromezer forintra emelték. De . a rendelet mó­dosításával egy olyan pas­szust is beépítenének, amely szerint csak abban a hónap­ban jár juttatás és költség-; térítés a biztonsági tagok­nak, amikor a bizottság el­nöke által igazoltan a gré­mium munkájában tényle­gesen részt vettek. i^zon persze talán lesz egy kis vita, hogy mit is kell ezen a ' bizonvös ..ténylegesen” szócskán érteni. Azt-e. hogy O Melegszik Folytatódik a lassú felme­legedés. Hosszabb időre ki­süt a nap. Csapadék nem várható. A légmozgás mér­sékelt marad. Délután +10, késő este, +5 fok körül ala­kul a hőmérséklet. ott ülnek a bizottság ülésein, vagy azt, hogy felkészülten érkeznek és izekre szedik a városháza előterjesztéseit, új javaslatokkal bombázzák a hivatal munkatársait. Akár­hogy is: az biztosan hélye- selhető el.v, hogy. csak annak járjon fizetség, aki megdol­gozik érte. Újdonság a tervezett sza­bályozásban. hogy a közgyű­lés tisztségviselőit ezután r.env illetné.meg tiszteletdíj. Eddig havonta kétezer forin­tot vehettek föl. Újra szabályoznák a tiszt­ségviselőknek járó költség- térítést. A polgármester a települési képviselőknek já­ró költségtérítés tízszerese — vagyis az új szabályok sze­rint a háromezer forint tíz­szerese —, az alpolgármeste­reket a képviselők költség- térítésének nyolcszorosa, míg a jegyzőt az ötszöröse illet­né meg. A jegyző azért ke­rült e paragrafusba,, mert több megyei jogú város ha­sonló módom járt él. Ugyan­akkor valószínűleg az ő költ­ségeiről mégsem döntenek majd. hiszen a rendelet a képviselőknek járó juttatá­sokról szól. A jegyző maga azonban nem képviselő, így nem tagja a közgyűlésnek sem. (bujdos) Budapesten az Országgyű­lés befejezte a köztisztvise­lők jogállásáról szóló tör­vényjavaslat részletes vitá­ját. Véget ért az általános tárgyalás a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerről kötött 1977-és államközi szerződés ügyében beterjesztett hatá­rozattervezetről. A legfőbb ügyész egy interpellációra válaszolva közölte, hogy nyo­mozást folytatnak az egyko­ri MSZMP által a Szovjet­unióba juttatott dollármilli­ók ügyében. Ma Sándor, Ede nap­ja van. A Nap kél 5.51, nyugszik 17.54 órakor. Holdkelte 17.58, hold­nyugta 5.12 órakor. ■ ■ r A miskolci Liberális Klub Vendége lesz 19-én (csütörtö­kön) 18 óra 30 perctől Ha­raszti Miklós országgyűlési képviselő a Rendezvények Házában. Előadásának címe: Vita a sajtóról. Minden ér­deklődőt szeretettel várunk. Megemlékezés az ómmsai őskohónál Már csak a hátsó támfala maradt meg, mint ipartörté­neti emlék, Fazola Henrik egykori vasolvasztójának, Úmassa településen. Helyén iskola épült, amelynek falán emléktábla hirdeti, hogy 220 esztendeje, 1772. március 17- én megtörtént az első nyers- vascsapolás. Ezzel pedig kezdetét vette a Szinva- völgyi, majd pedig a diós­győri nagyüzemi vasgyártás. Ez alkalomból az Orszá­gos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület diósgyő­ri csoportja, az Oktaéder Tudományos Egyesülés és más intézmények koszorúzási ünnepséget rendeztek a nyersvasgyártás 200. évfor­dulója alkalmából állított emléktáblánál — tudtuk meg Séllei Istvántól, a Központi Kohászati Múzeum Ipartör­téneti és Múzeumi Bizottsá­gának vezetőjétől, az ünnep­ség egyik szervezőjétől. A Központi Kohászati Mú­zeum adattára számos tör­téneti emléket őriz a2 első ősikohó létesítésével kapcso­latban, mint arról Séllei István tájékoztatott. Így töb­bek között, hogy az 1770-ben alapított vasolvasztót az év­ben tervezte J. K. Reisner bányaigazgató, mégpedig a rhónici vasmű mintájára. Ennek az ómassai első vas­olvasztónak a hasznos tér­fogata 6,3 köbméter volt. Az olvasztáshoz szükséges leve­gőt szolgáltató bőrfujtatókat először 1772. március 11-én helyezték üzembe, s rá né­hány napra, március 17-én már az első, csapolást jelen­tette Fazola Henrik. Ezt a kohót több alkalom­mal átépítették, s mindad­dig üzemeltették, mígnem 1814-ben üzembe állították iSz új massai faszenes vasol­vasztót, amelynek újjáépített, illetve korabeli formában helyreállított emléke ma is „használható” állapotban, becses ipartörténeti emlé­künk. A koszorúzásos emlékezés jelzi: élnek a kohász-hagyo­mányok. Torgyán József Lemondtak a bírák A Pest Megyei Bírói Ta­nács 11 tagja közül öten — köztük az elnök és he­lyettese' — lemondtak tag­ságukról, mert törvénysértő­nek tartják, hogy az igaz­ságügy-miniszter figyelmen kívül hagyta a megyei össz- bírói értekezlet véleményét a megyei bíróság új elnöké­nek kinevezésekor. Leépülnek a vámok Várhatóan július 1-jén lép életbe a magyar—csehszlo­vák—lengyel szabadkereske­delmi megállapodás, amely az egyenlőség elve alapján nyújt majd kedvezményeket a visegrádi hármaknak, és fokozatosan leépíti az egy­más közötti vámokat. Alpolgármesteri fogadóóra Petrasovszky István, Mis­kolc város alpolgármestere fogadóórát tant ma délután 14 és 19 óra között a város­házán (Miskolc, Városház tér 8. sz.). Sorszámosztás: érkezési sorrendben, 13 óra­kor, 30 fő részére. Március 20-án, pénteken 17 órától a miskolci Szegfű­klub vendége lesz Hegyi Árpád Jutocsa, a Miskolci Nemzeti Színház újonnan megválasztott igazgató-fő­rendezője. A színház jövőbeni el­képzeléseiről, műsorpoliti­Dr. Torgyán József nagy­gyűlést tart a miskolci váro­si sportcsarnokban, március 22-én, vasárnap délelőtt 10 órakor. A nagygyűlés programja: az ország válsághelyzetéből való kivezetés módja, külö­nös hangsúlyt helyezve az észak-magyarországi elmara­dott mezőgazdasági régióra és szétzilált iparára. Itt fog­ja kihirdetni pártunk veze­tője az ellenzéki programot. Ezenkívül szólni kíván azok­hoz az elszegényedett váro­si polgártársainkhoz, akiket valamikor téeszesítés foly­tán beerőszakoltak a váro­sokban levő gyárakba és üzemekbe. Ezek az emberek ma munka- és álláslehető­ség nélkül vannak, mivel ki­árusítják gyárainkat és üze­meinket. Ennek orvoslására pártunk kidolgozott prog­rammal fog fellépni. Szeretettel várjuk azokat az iparos- és vállalkozói te­vékenységgel foglalkozókat akiknek az érdekeit szintén nem képviseli, illetve nem vállalta fel egyik parlamen­ti párt sem. Lásd magas adó- és tb.-terhek. Továbbá beszámolót tart egyhetes ká járói tartott beszélgetés meghívottal lesznek még Faragó Zsuzsa dramaturg és Dézsy Szabó Gábor színművész. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretet­tel várnak az MSZP Corvin u. 9. sz. alatti politikai centrumában. amerikai útjáról, amely ered­ményekben igen gazdag, és mind pártunkra, mind az or­szágra nézve, nagyon hasz­nos volt.1 Nagygyűlésünkön előadó­ként jelen lesznek még: Né­meth Béla országos főtitkár, dr. Ugrin Emese frakcióve­zető, Cseh Sándor országos alelnök, dr. Iván Géza or­szággyűlési képviselő. A gyű­lésünkre a párt tagjain kí­vül szeretettel várunk min­den érdeklődőt, ahol a gyű­lés második részében kötet­len elbeszélgetés formájában kérdéseket tehetnek fel or­szágos vezetőinknek. Az FKgP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete A Szlovákiái! élő magyarokról A Páneurópai Unió Ma­gyarországi Egyesülete Bor­sod-Abaúj-Zemplén megyei és miskolci regionális cso­portja szeretettel várja tag­jait, azok családját, barátait március 20-án, pénteken 17 órára a református püspöki hivatal földszinti nagyter­mébe (Miskolc. Kossuth u. 17.). Dr. Duray Miklós, a szlo­vákiai Együttélés politikai mozgalom elnöke tart elő­adást A Szlovákiában élő magyarok jelene és jövője címmel. A rendezvényre ez­úton híják meg a Rákóczi Szövetség, a Lévay-kör, va­lamint az MDF miskolci és megyei szervezetének tagjait is. Milyen színház lesz Miskolcon ?

Next

/
Thumbnails
Contents