Déli Hírlap, 1992. március (24. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-03 / 53. szám
Zánkai kínálat Nemcsak táborozni, dolgozni is lehet Zánka, nemcsak gyerekeknek címmel néhány lehetőséget ismertettünk pénteki számunkban, azok közül, amelyeket a zánkai Gyermeküdülő Centrum kínál. A cikk nyomán több telefont kaptunk, hogy ha mód van rá, további Információkkal szolgáljunk nyaralásról, táborozásról, sőt — volt, aki tudni vélte, hogy van ilyen — munkalehetőségről. Mindjárt az utóbbival kezdve: a hír igaz! A Gyermeküdülő Centrum várja azon felnőttek — elsősorban végzett pedagógusok — jelentkezését, akik május és október között idénymunkát vállalnak. Minimum napi 12 óra vár rájuk, amiért 500— 500 forintot kapnak. A centrum lehetőséget kínál főiskolásoknak, egyetemistáknak nyári nevelési gyakorlatuk teljesítéséhez. Az útiköltségüket megtérítik, ingyen van a szállás és a koszt is. Ugyancsak koszt-kvártélyért foglalkoztatják azokat a középiskolás korúakat, akik a felnőttekkel együttműködve szívesen vennének részt az általános iskolások programjainak megszervezésében, lebonyolításában. Takarítónőket — pontosabban 15—18 éves lányokat — is várnak napi 6 őrás munkára, amiért 250 forintot kapnak. (A jelentkezési lapot „Nyári munka” jeligére a következő címre várják április 1-ig: Gyermeküdülő Centrum Zánka 8250.) És akkor a táborokról, üdülésről. Az elő- és utószezonban ímost pé'dául április 27- től június 24-ig) 1—4 napos kirándulásra, hétvégi táborozásra várják az iskolás csoportokat. A tizágvas szobákban 207, a hatágyasban 310 forint egy éjszaka a diákoknak, a felnőtt kísérőknek 500 forintot kell fizetni a két- három ágyas szobák fekvőhelyeiért, A reggeli 40, az ebéd 81, a vacsora 59 forint. A Csipet-programra hat—tíz, a Suli nevűre 10—14, a Tini elnevezésűre 14—18 évesek csoportos jelentkezését várják, tíz gyermekenként egy felnőtt kísérő vezetésével. A dzsesszbalett-tábort felső tagozatosoknak rendezik, a hétnapos 2700, a tíznapos 4050 forintba kerül. Az úgyMISKOLCI MOZIK Béke Trükkös halál 2. (amerikai, kezdés: f4, hn6). Paiimadár (mb. szí. amerikai, kezdés: 8). Béke kamara Memphis Béllé (szí. amerikai, kezdés: 4, 6). Béke videoterem Kalandok a jövő Paradicsomában (mb. szí. amerikai, csak felnőtteknek:- kezdés: 2, 4, 6, 8). Kossuth Nagy durranás (mb. szí. amerikai, kezdés, Í3, f5). Trükkös halál 2. (amerikai. kezdés: f7, f9). Hevcsy Iván filmklub A Sógun árnyéka (szí. japán, kezdés: 3). Szerelmes szivek (szí. magyar, kezdés: 5, 7). Hevesy Iván videomozi Folytassák lányok (mb szí. angol, kezdés: este hn!)), Táncsics (f5, f7): Esernvő- trtíkk (mb. szí. francia, kiemelt helyár!) — Táncsics videomozi (f3, f7): A tudatalatti (mb. szí. amerikai, csak felnőtteknek!) — (f5): Sosem elég (szí. amerikai, csak felnőtteknek!) — Miskolci Egyetem (5): Irány Colorado (szí. amerikai, kiemelt helyár!) BORSOD-ABACJ- ZEMPLÉN MEGYEI MOZIK Kazincbarcika: Marhskonzerv-akció (mb. francia, kiemelt helyár! kezdés: 4, 6). — Kazincbarcika, BVK, Radnóti: Fekete özvegy (mb, szí. amerikai, felemelt helyár! kezdés: 7). — Sárospatak: Krumplirózsa (szí. amerikai, kiemelt helyár! kezdés: 5, 7). HEVES MEGYEI VÁROSI MOZIK Eger, Uránia: Trükkös halál 2. (szí. amerikai, kezdés: du. 3, 5 és este 7, 9). — Eger, Bródy: Tök jó, válnak az őseim (szí. francia, kezdés: du. 5 és este 7). — Hatvan, Apolló: Harley Davidson és a Marlboro Mán (szí. amerikai, kezdés: du. 4 és este 6, 8). — Hatvan. Kossuth: Tolvajok fejedelme — Robin Hood (szí. amerikai, kezdés: este 6). — Gyöngyös, Puskin: Meghalsz újra (szí. amerikai, kezdés: este 8). — Gyöngyös, Szabadság: Lánglovagok (szí. amerikai, kezdés: du. f4, fB, Í8). — Füzesabony: A Riviéra vadorzói. Gi-miben tudós Az idén. március 5-én, a Földes Ferenc Gimnázium ás a Zrínyi Ilona Gimnázium szervezésében ismét [esz Miskolcon gimnáziumi natemalikaverseny. A tavalyi év kihagyásával negyedszázadon át évente megrendezett vetélkedő egy fiatalon elhunyt matematikatanárról, szakfelügyelőről, Bede Lajosról kapta a nevét, A verseny másnapján, március 6- án lesz az ünnepélyes díjátadás, ahol évfolyamonként a három első helyezettet értékes könyvutalványokkal jutalmazza a rendezvény fővédnöke, a Precpmp Kft. nevezett Picur-program a 6—10 éveseknek, a Kölyök tábort 10—14 éveseknek szervezik. A gyerekek a pihenésen, fürdőzésen kívül sportversenyeket, vetélkedőkön, túrákon, kulturális rendezvényeken vesznek részt. A természetbúvár táborba környezetvédő és természetbúvár csoportok jelentkezéseket várják felnőtt vezetővel. A centrum sportági edző- táborozást hirdet 10—16 éveseknek. Csoportok és egyéni jelentkezők érdeklődésére egyaránt számítanak. A kosársuliba a Magyar Kosárlabda-szövetségnél lehet jelentkezni, a futballsulit mások mellett dr. Mezey György és Gellei Imre irányítja. Aki a sportot is szereti és az amatőr színjátszást is, az a július első felére meghirdetett táborba Jelentkezzen, amelyben a színészi mesterség rejtelmeivel neves színművészek ismertetik meg. Két turnusnyi hely van a sport- és idegen nyelvi tábor iránt érdeklődőknek. Szerveznek tábort azoknak, akik a képző- és iparművészet iránt érdeklődnek, lesz előadóművészeti csoportok, együttesek alkotótábora, nem hiányoznak a repertoárból az idegen nyelvi táborok. A videósok és filmkészítők ts több program közül választhatnak, akárcsak azok, akik a számítástechnikában járatosak. A Gyermeküdülő Centrum telefonszáma: (87) 48-440, Lili és Lala Lili és Lala bohócok szórakoztatják a gyerekeket — és persze felnőtt kísérőiket — szerdán (4-én) a diósgyőri Vasas Művelődési Központban. Fintor című műsoruk délután 2 órakor kezdődik, a belépő 50 forint. + A Kereskedelmi és Vendég'.átóipari Szakmunkásképző Iskola és Szakközépiskola a iötiő tanévben egy szakácsosztálvf mdít, mint szakközép pedig egy vendéglátóiparit. (Szobán Gabriella felvétele) Gyerekek és iskolai helyek Csillagos szakmák / Miskolcon és Egerben Vájár, hegesztő, hengerész és forrasztár, kovács, öntő, szarvasmarha-tenyésztő, esztergályos, marós, bádogos ... - néhány a csillaggal jelölt szakmák közül. A csillag azt jelenti a Pályaválasztási Tájékoztató 1992. című kiadványban (a Pedagógiai és Közművelődési Intézet jól szerkesztett, hasznos ismertetőjében), hogy aki ezeket a szakmákat választja, az ösztöndíjon felül havi 200 (keitőszáz) forint ösz- töndíj-kiegészitést is kap. Aligha lesz valaki is, akit ez a havi kétszáz forint csábítana. Ahogy ez már lenni szokott. az idén Is nagyjából annyi a miskolci középiskolák első osztályaiban a hely, amennyi nyolcadikos városunkban Végez, plusz azok száma, akik a megyéből Idejelentkeznek. Csak éppen a gyerekek és a helyek nem A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye Richard Strauss Imigyen szála Zarathustra cimű művének alcíme: Szimfonikus költemény nagyzeuekarra. Együttesünk csaknem 100 fővel mutatta be ezt a filozofikus zenemüvet, felkészülten, magas színvonalon. Kovács László jól választott, amikor úgy gondolta, az átlagosnál nehezebb, igényesebb feladatok megvalósítására is alkalmas a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Színesen, élő hangzással kelt életre a straussi nagyzenekar. Nietzsche költő-filozófus patologikusán túlzó világnézete helyett a Zara- thustra-könyv emelkedett hangja inspirálta inkább a zeneszerzőt. Bát átvette a fejezetcímeket, nem kötötte meg kezét és fantáziáját. Kovács László ihletett irányításával lenyűgöző napfelkelte tanúi lehettünk a mű bevezetésében. „A zugbölcselők” áhítatot sugárzó zenéje átvezet ,,A nagy vágyakozásról” tételhez, mely hatásos, romantikus interpretációban valósult meg. „Az örömökről és szenvedélyekről" szóló rész hirtelen vált a „Gyászdal”-ra, panaszos hangvételét épp oly’ kifejezően játszották a Miskolci Szimfonikusok, mint „A tudományról” csúfolódó muzsikáját. „A gyógyuló”, „Humorral”, „Táncdial”-'tételek végül is azt sugallják; az ól^t értelme a felszabadult nevetésben, a boldog táncban található. A miskolci előadás jól aknázta ki a hatásos műben rejlő lehetőségeket, a múlt század végének színes zenekari palettáját. A koncerten modern zenei ritkaság Is elhangzott: Orbán Tripla szextettje. A cím arra utal, hogy az előadói apparátus 6—6 fúvós, vonós és húros—ütős játékosból áll. A szokatlan kamarazenekari összeállítás érdekessége, a zongorák meg- növekedétt szerepe. A hagyományos zongora mellett preparált hangszer, csembaló, cimbalom (szintetizátor) segítette a mikrostruktúrák hangszínibeli, ritmikai, dinamikai kontrasztjának megvalósítását. Erdélyi fiatalember. Szabó Péter (gordonka) szólaltatta 'meg a hangverseny egyetlen hagyományos számát, Csajkovszkij Változatok egy rokokó témára című művét. A jó képességű csellista imponáló biztonsággal, talán egy árnyalattal csapongóbban tolmácsolta Csajkovszkij örökbecsű kompozícióját. Barta Péter mindig találnak egymásra. Mert míg bizonyos osztályokba tíz, sőt húszszoros a túljelentkezés, addig van, ahová lasszóval sem lehet gyereket fogni. • ÁLLÍTÓLAG ára van Miskolcon 24 középfokú oktatási intézmény van. Az elmúlt évtől az összes a városé. (Korábban a megyénél volt a középfokú intézmények irányítása, felügyelete.) Ezekben az iskolákban jelenleg 21 555-en tanulnak nappali tagozaton, a diákok fele vidéki. A jelentkezési lapok már elmentek, van olyan gyerek, akitől több is, ilyen szabálytalanság mindig előfordul — mondja dr. Simon István, a polgármesteri hivatal művelődési . osztályának munkatársa —, az első helyen megjelölt iskola igazgatója március 15-ig dönt a felvételről. Amennyiben a válasza elutasító, március 20-ig továbbítja a jelentkezési lapot a második helyen megjelölt iskolába, ahol április 5. a döntés határideje. A harmadik helyen április 25-1" mondja ki az igazgató az igent, vagy a nemet. A fellebbezések beadási határideje május 15. Nem lenne értelme a fellebbezési lehetőségnek, ha osztályonként két-öt helyet nem hagynának ilyen célra. A ..beiskolázás” szörnyszóval jelölt valami, a pályaválasztás, illetve az igyekezet annak befolyásolására jó néhány éve sokaknak gond térségünkben azok közül, akiket éppen érint (magyarán: a hetedikeseknek, nyolcadikosoknak, illetve szüleiknek). Nincs ez másképp most sem, talán annyiban, hogy a helyzet rosszabb. Természetesen nem a kiválókról van szó, ők megtalálják a helyüket. De mi legyen azokkal, .akik például azért nem tudnak szakmát tanulni, mert nem találnak olyan kisiparost, kiskereskedőt, vagy vállalkozót, aki a gyakorlati oktatás feltételeit biztosítaná (akinek nem igen, ne vegye magára, de szülőkhöz és kisiparosokhoz közelálló köröktől hallottunk már olyat, hogy ezt a kegyet vannak, akik pénzért gyakorolják). Vannak azután a vállalati tanműhelyek, illetve lesznek, amelyek csak voltak. Szétesik a vállalat, kft.-kre hullik — mi legyen a tanműhellyel? A kérdés nem elméleti, egy ilyet már kellett vennie az önkormányzatnak. Kamatmentes kölcsönt kapott rá, tíz éven át 5—5 millióba kerül. És ez csak az első volt a sorban, várhatóan továbbiak követik. Egerben is érdeklődtünk, a polgármesteri hivatal művelődési irodájának vezetőjétől. Társi Józseftől informálódtunk. Elmondása szerint, aki szakmát akar tanulni — szakközépben, vagy szakmunkásképzőben — és tanulmányi eredménye lég-: alább közepes, szinte biztos, hogy talál magának helyet, Ehhez persze Egerben is sok esetben az kell, hogy a gyakorlati oktatást biztosító háttérrel rendelkezzék a gyerek. Egerben is szűkül -a— tanműhely-kapacitás, előbb- utóbb itt is „áldoznia” kell & a városnak, hasonlóan, mint j Miskolcon. @ KATONAI GIMNÁZIUM, ÉS ANGOL- KISASSZONYOK Sok-sok újdonságról szá- V mólt be Társi József, így például arról, hogy szeptemberben indul egy katonai gimnázium, az első osztályon kívül mindjárt másodikkal is. (Ennek magyarázata, hogy másutt már működött hasonló jellegű osztály: Ennek tanulóit veszi át az új iskola.) A katonai gimnázium nemcsak a gyerekek továbbtanulási lehetőségét bővíti, hanem pedagógusoknak is állást kínál. A Dobó Gimnáziumban tavaly indult a nyolcosztályos képzés, ide várhatóan az idén is jónéhányszoros lesz a túljelentkezés. A Gárdonyi Gimnázium egyik „specialitása”, hogy egy osztályra való gyerek úgynevezett nulladik évfolyamra járhat, ahol a lég- * főbb tantárgy az angol. Az egyik szakközépiskola azzal rukkolt ki, hogy hetedikeseket felvételizte!:, és a nyolcadikat már náluk kezdheti meg a gyerek. A Neumann János Gimnázium és Szakközépiskolában, valamint a közgazdasági szakközépiskolában bevezették a négy + egyes képzést. Az Angolkisasszonyok Leánygimnáziumba szintén több jelentkezőt tudnak felvenni, mint tavaly. Még egy újdonság. A 2. Sz. Általános Iskolában —, amely a főiskola gyakorlóiskolája — megindult a négyévfolyamos gimnáziumi képzés. A fentiek alapján úgy tűnik, aki Egerben jó tanuló, nagy eséllyel pályázhat gimnáziumi helyre. Sz—