Déli Hírlap, 1992. február (24. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-01 / 27. szám

Divatszakma lett belőle jjc A mérőműszer kíméletlen — a mi érdekünkben. Bujdos Tibor felvételei Zöldkártya állomás a Blaskovics utcában Motorcsere fielvetl katalizátort Ólommentes benzin, já nyújtás és karburátor Amerikára hivatkozni va­lamiképpen sikk lett ma­napság, s bár az angol­szász kultúra nem minden­ben szimpatikus, de amit a környezetvédelem terén el­értek, az valóban követendő. Értendő ez például az autók üzemeltetésére, a környezet­kímélő rendszerek kifejlesz­tésére és kötelező használa­tára. A Miskolci Postaigazgató­ság Szállítási Üzemében tartott szakmai bemutatón az amerikai cég képviselő­je, Les L. Kramer úr, aki egyébként magyar, elmond­ta, hogy Amerikában meg­közelítően 240 millió gépko­csi fut az utakon. Műsza­kig vizsgálat ugyan nincs, de minden évben az autóknak úgynevezett emissziós vizs­gálaton kell átesniük. Ha nem sikerül a vizsga, egy hónapon belül ismétlésköte­les, s ha ezen is elbukik, piros korongocskát kap a szélvédőjére a zöld helyett, «> ha így próbál a forga­lomban részt venni, 100 dol­lár büntetésre számíthat a tulajdonosa. Kramer űr elmondta, hogy Amerikában 1975 (!)- ben jöttek ki az első kata­lizátorok, s ezek tapasztala­tai azt mutatták, hogy a legjobb a kerámiabetétes mármint a négyüteműnél. Ugyanis a katalizátoron be­lül lángmentes égés zajlik 900—1000 fokon, a CH víz­gőzzé, a CO pedig C02-vé változik. Valójában a kata­lizátor méhsejthez hasonlít, amely megszűri a mérgező anyagokat. Többek között akkor tud tönkremenni, ha valaki ólmos benzint tesz a kocsiba, ugyanis az ólom eldugaszolja a méhsetjtet. Nem belebonyolódva a szakmai részletekbe, Ame­rikában Kramer úr elmon­dása szerint már csak a mo­torok és a fűnyírók kétüte­műek, nálunk viszont meg­lehetősen sok — rossz ál­lapotú — kétütemű ontja a mérgező anyagokat. De füg­getlenül attól, hogy kétüte­mű, vagy négy, bármilyen katalizátor használatánál nagyon lényeges _a gyújtás és a karburátor beállítása, s természetesen az említett ólommentes benzin. KÖZLEMÉNYEK Haladó radiesztó/ia tanfolyam indul az Ady Műv. Házban Jebr. l-én de. 10 órától. É:rd.: 79-640. Rendkívüli előadás a termé- szetgyógyításró! 1JS2. február l-én de 10 óra. Ady Műv. Ház. Miskolc, Árpád u. 4. Telefon: 79-640. Kétségkívül a hibrid meg­oldások nem adhatnak tö­kéletes eredményt. De el­képzelhető a környezetvé­delmi szempontok figyelem- bevételénél két alternatíva, nevezetesen négyütemű mo­tor beépítése az egyébként kétüteműre konstruált kasz- niba. Például a Barkasnál tudnak a szállítási üzem­ben Dacia motort, illetve Renault 12- est. ami szinte ugyanaz, beszerelni, s ez munkadíjjai együtt 150,ezer forintba, plusz áfába kerül. Azonban a gyerekbetegsé­gek jobban előjönnek, mint mondjuk katalizátor alkal­mazásánál. A Barkasnál egyébként 27 ezer forintért plusz áfáért adják szerelés­sel együtt a katalizátort, egy év, vagy 40 ezer kilo­méter garanciát vállalva. Irtuk, hogy a Miskolci Postai gazgátőság ' Szállítási Üzemében zöldkártyaállo­mást kívánnak létrehozni. Ennek a szükséges engedé­lyek beszerzésén túl az is a (Tudósítónktól) Hej, a letűnt időben, ami­kor még a számítógépek, mint segítőtársak, nem lé­teztek! Rovatos könyveléssel „beírásra került” minden adat tételesen, aztán hosszá­ban, keresztben kezdődött az oldalas összeadás, s mi­kor kész lett, ha nem volt tévedés, egyeztek a sarok- számok. Ha nem egyeztek? — Forint-fillér pontosságig keresni kellett a hibát. Hol van már ez a világ? Ma már szinte minden nagyüzemben ott a számító­gép, a gépkönyvelők szám­láról beírják az analitikus tételeket és a kontírozóit adatokat. Ez így, ahogy le­írtam — egyszerűnek lát­szik. Ám a tévedésre itt is ezernyi lehetőség kínálkozik, csak éppen, ez esetben már nehezebb a hibakeresés. En­nek ellenére időre elkészült Bőcsön a zárszámadás. — Optimistán tekint az 1991. évi zárszámadási közgyűlés elé? — teszem fel az első kérdést Illés Lajos elnök úrnak, a bo­csi „Haladás” Termelőszö­vetkezet elnöki szobájá­ban. — Végleges eredmény még nincs, az előzetes számítás szerint hétmilliót meghaladó a tiszta eredmény, vagyis az előzetes mérleg követel feltétele, hogy rendelkezzen a cég a megfelelő mérőmű­szerrel, gázelemző készülék­kel. Namármost az is el­képzelhető, hogy egy agyon­hajtott, rossz gyújtás- es Icarburátorbeállítású kocsi nem megy át a vizsgán an­nak ellenére, hogy katalizá­tor van beleépítve. Szóval nagyon sok függ attól a jö­vőben, hogy a tulajdonos mennyire kíméli autóját, fi­gyel kedvence műszaki ál­lapotára. Ugyanakkor az ií, elképzelhető, hogy egy meg­kímélt, műszakilag kifogás­talan autó, legyen az bár Trabant, vagy Wartburg át­csússzon a vizsgán, mert a tűréshatáron belül szennye­zi a környezetet. Mindenesetre a Blasko­vics u. 3. szám alatti szállí­tási üzemben felkészülnek a Magyarországon futó vala­mennyi típusra, előj egy zéses rendszert bevezetve, szá­molva a tömegesen jelent­kező igényekkel. K. I. egyenlege. Az eredmények alapján megnyugtató a-jövő, de csak a múltra. visszanéz­ve. A valóságos jövőt még nem látjuk, hiszen a föld­törvény következményeit .ne­héz lemérni, majd csak a gyakorlat mutatja meg. A vagyonnevesítés is nagy fel­adatot ró a termelőszövetke­zetekre, hiszen tételes ki­munkálást igenyel, amit áp­rilis 30-ig végre kell hajta­ni. Ezt követően az új típu­sú gazdasági rend kialakítá­sa is körültekintő feladatot jelent. Az azonban bizonyos, hogy termelőszövetkezeten­ként merőben eltérő lesz, hiszen az adott feltételek és adottságok is meghatározók. — A termelés még ha­gyományosan történik? — A termékszerkezetben lényeges változást r.em ter­vezünk az 1992. évre. Egy kis malom felépítését' hatá­roztuk el a központi ’ tele­pen. Egyelőié csak . lisztet állítunk elő. Sütőiparunk nem lesz. esetles a későbbi­ek folvamán. Teljes kiőrlé­sű lisztet ad majd a malom, ami azt jelenti, hogy a ka­lászosból csak a korpát von­juk ki, így a liszt főként kenyérsütésre lesz a legal­kalmasabb, de azért főzés­hez is megfelelő. Feltétele­ink adottak, igazi bio-lisztet kínálhatunk majd a vásár­A bocsi téesz nyereséges Szám-vetés Mit hoz a földtörvény, az adó A tanácsadók tanácsai • Nem közhely az önbizalomhiány • Aki sokat ígér, az gyanú* Átvilágítás, tanácsadás — ezek a fogalmak ma már az újságolvasó magyarnak egy­értelműen nem az orvosi rendelőket, vagy a kórháza­kat juttatják eszébe. Hiszen manapság vállalatokat, ban­kokat szoktak átvilágítani, és ugyancsak cégeknek ad­nak tanácsokat, hogyan lá­baljanak ki a bajból, avagy hogyan legyenek még sike­resebbek. Számos nyugati szakcég telepedett meg Magyarorszá­gon, amelyek a fenti szol­gáltatásokkal foglalkoznak. Hogy milyen sikerrel, azt végül is valahol ott kellene lemérni, ahol a gazdasági haladást, felemelkedésünket regisztrálják. Hogy ott még nem nagyon mérhető az eredmény? Erre mondják a tanácsadók: ők tanácsot ad­nak. de azt ugye, csak kifi­zetni muszáj, megfogadni már nem ... • PIACOSODNI IS KELL Beszélgettünk több hazai szaktanácsadó szakember­rel, akiknek az volt az egy­behangzó véleménye: a pri­vatizáció, a tőkebevonás, a tulajdonosváltás, és műkö­dési formák átalakítása szük­séges, de messze nem elég­séges változás a gazdasági sikerhez. Attól még, hogy valahova kiírják, hogy kft., vagy rt., az :\ szervezet nem „piaco- sodott”, azaz nem működik jobban, mint elődje. A vál­tozásoknak ugyanis mélyre- J hatóaknak és hosszútávúak- | nak kell ienniük. A tanácsadók úgy vélik: általában elkerülhetetlenek az átalakításnál, egy szerve­zet korszerűsítésénél, piaco­sításánál azok a kellemetlen lépések, amelyektől a válla­lati vezetés általában ódzko­dik. Ide tartozik az elbocsá­tások ügye is, hiszen ez ta­lán a legfájóbb intézkedés. Az más kérdés persze, hogy télen és a kárpótlás? lóknak. És természetesen, felvesszük a kapcsolatot a sütőiparral. — Mindezeken a terve­ken túlmenően bizakodva tekint 1992 termelési fel­tételei elé? — A termelési feltételek sajnos, nem kecsegtetnem nagy reményekkel. A ter­hek óriásiak. Az ipari esz­közök és anyagok ára egyre növekedik. Az adórendszer? — kiismerhetetlen. Ezerféle adófajta, összegében a csil­lagos égig. — Várhatóan sokan lesznek, akik visszaigény- lik a földet? És azok, akik élnek a lehetőséggel, hol kapják meg az igény szerinti földterületet? — Nagyon kevesen kérik vissza a földet, de a kárpót­láson belül, hogy mennyien igényelnek majd, azt ma még nem tudjuk, de nem hiszem, hogy . sokan lenné­nek, Az igénylőknek közsé­gük határában mérjük ki az igényelt és visszakapott fői­det a megfelelő ' aranykoro­na értékben. A művelésben segítünk. A haszonbért, a földjáradéknak megfelelő értékben elszámoljuk, 10 ki­logramm búza/aranykorona értékben. A későbbiekben az eredmények szabják meg a mértéket. a nyílt konfliktushelyzet el­kerülése később akár az összes munkahelyet veszély­be sodorhatja. A tanácsadók véleménye az is, hogy nem közhely a magyar önbizalomhiány. Le­het, hogy a politika és a sajtó azzá koptatta, de a gazdasági tanácsadók szerint igenis a magyar üzletembe­rek önbizalomhiánnyal küzdve igyekeznek árut, szolgáltatást eladni és ez nagy baj. • HOL A MAGYAR ÁRU? Példának hozzák fel, hogy nyugati országok ügynökei sokszor valóban szerény mi­nőségű árut tudnak eladni jól kiagyalt, erőteljes mar­ketinggel és reklámmunká­val, míg néha jó hazai ter­mékeknek nem jut piac. Ennek kapcsán nem lehet szó nélkül hagyni azt a tényt, hogy mostanság szin­te eltűnnék a magyar -áruk a boltokból, és a reklámok­ból is. Olyan jelenség ez, amit a tanácsadó szakembe­rek sem tartanak egészsé­gesnek. Sokan emlegetik most már, hogy talán vissza kel­lene nvúlni a koss'utKi idők­be és valamiféle alapítványi támogatást adni a nemzeti áruknak. Érdemes odafigyel­ni erre a véleményre, hi­szen a tanácsadók olyanok, mint a doktorok: tudják, látják, milyen belülről, egy magyar vállalat, hol beteg, hol egészséges. így a diag­nózisuk alighanem helytálló. S végül, a tanácsadók a szakma védelmében mond­ják: az a tanácsadó, aki túl sokat ígér. pár hónap alatt nnffv 1 vált.oZ.ásókát; partnert, tőkét, nyereséget, egy kicsit gyanús. Csodák ugyftniá -eb­ben a .szak- "-rn sincse­nek ... - • r (kiss) Fónm a munkanélküliekről Február 4-én, 17 órától Sárospatakon, az Eötvös út 5. sz. alatt, a III. emeleti nagyteremben fórumot tar­Gvsrtvaszenteti giggay A népi meteorológia i szerint fontos idő já- ■ rás-elörejelző nap feb- , már 2-a, a még hát- * ralévő tél ellentétes negyvenes napja. Ha i enyhe az idő, még hi- j deg lesz. Ha ziman- i íeós a nap, akkor ha- • mar véget ér a tél. J Azaz, ha a medve, ki- i bújva a barlangjából, [ kint marad, akkor már i nem sokáig fagyosko- J dunk, ha viszont visz- i szabújik, akkor to- ] vábbra is a kályha ( mellett melegedbe- i tünk. S mert vidékün­kön nem figyelhetjük i meg a medve járását, [ továbbra is a Mete- ( orológiai Intézet elő- [ rejelzéseire hagyat- , kozhatunk. Február 2-a idő- j pontja egybeesik az i egykori rómaiak ta­vaszkezdő napjával. A i hajdani lipercusi pa- • póknak és a római > matrónáknak a. Plútó { áltál elrabolt Ceres, a i Gabonaistennő kérésé- 1 sének szimbólumát je- i lentö gyertyás-fáklyás • felvonulását a kérész- J tény egyház elkererz- i lényesitette. s a mise [ végén a megszentelt i gyertyákat a temviom- J bán körül’nordozva. a , világ világosságának ■ tiszteletére rendezte J meg. i tanak. Témája: a munka­nélkülieket. érintő jogi kér­déseit: képzési lehetőségek. Vendégek: dr. Szálai Géza, ügyvéd és Aranyosi Miklós, a Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Munkaügyi Központ sá­rospataki kirendeltségének vezetője. A szervezők min­den érdeklődőt várnák. [ Dolgozókat | alkalmaznak Felveszünk AWI minősí­tett hegesztőket és csőszere­lőket. Érdeklődni: Miskolc­tapolca, Aradi u. 1. Telefon: 68-623. . ■ ' Az Észak-magyarországi innovációs Centrum, (Park) Rt. Számítástechnikai és Vállalkozási Igazgatóságának pénzpiaci műveletek osztálya pályázatot hirdet MENED­ZSER munkakör, betöltésére. Felsőfokú végzettséggel, má­soddiplomával' és vágy idé­nyeit nyelv-ismerettel bíró, kreatív, agilis 25—35 éves fiatal Szákemberék jelentke­zését Várjuk. Jelentkezés levélben: szakmái önélet­rajzzal a végzettséget bizo­nyító szakmái okiratok fénymásolatával. Jelentkezé­seket titkosan kezeljük, el­bírálás után visszajuttatjuk. Cím: IC(P) Rt. Számítás­technikai és Vállalkozási Igazgatóság. 353(1 -Miskolc. Mindszent tér 1. Érdeklődni: 43-611, 4Í-254 telefonon. Cégbejegyzett osztrák— magyar marketing kft. uuin- katártakat vesz fel kiemel­kedő jövedelemszerzési lehe­tőséggé!. Telefon: 36/16-014, 36/10-969. l-én 15—18 óra között, 2-án 9—12 óra küzöit. Élelmiszerüzletbe eladókat azonnal felveszünk. Érdek­lődni 46-800 telefonon. A Sajókereszlúri Általá­nos Iskola szerződéssel al­kalmaz ének szakkollégiu­mot végzett tanítót 1992. február Í7-től. Telefon: 21-262. FIGYELEM! GARBOVÁSAR! 17 színben, á méretben Férfialt és nők részére! Egyéb áruk nagy árengedménnyel 1992. február 3-tól. Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkét Miskolcon, az Anita butik helyén, Kazinczy u. 2. A kultikus szertár - tás mellett a szentelt gyertya a népi hit- és hiedelemvilágban is fontos szerepet kapott. Hajdan a szertartás előtt minden tüzel el­oltottak, majd az új tüzet megáldották, s a gyertyákat arról meg­gyújtották. Ezt a szen­telt gyertyát a hívek hazavitték. Otthon az­tán villámláskor, vagy vihar, égiháború ese­tén meggyújtották. De betegség esetén va­rázsláshoz is felhasz­nálták. csakúgy. mint a gonosz elűzésére. Sok helyen a haldok­lónak a kezébe adták, vagy pedig az ágyá­nál meggyújtották. (palocsay)

Next

/
Thumbnails
Contents