Déli Hírlap, 1992. február (24. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-19 / 42. szám
Imigyen szála Zarathustra,• • (Bujdos Tibor felvétele) Pierrette Dupoyet a Semmelweis egyik jelenetében. Fellini is hívta Vízumpecsét és nur odráma Pierrette Dupoyet Miskolcon A napokban lépett fel Miskolcon Pierrette Dupoyet francia színésznő Louis Ferdinand Celine Semmelweis c. darabjával. A művésznőt az előadás után kértük meg, beszéljen önmagáiéi, a darabokról, amelyekben játszott. — Huszonöt éve indultam el a pályán, de csak tíz év múltán döbbentem rá, hogy a hozzám legközelebb álló műfaj a monodrama. Az egyszemélyes színház óriási művészeti szabadságot biztosít, de jóval nehezebb. Számomra nagyon fontos, hogy így kizárólag olyan műveket állíthatok színpadra, amelyek tetszenek, vagy éppen fontosak számomra. — Milyen témákat dolgoz fel? — Most készülők Fellini filmjének a Sztrádának színpadi adaptációjára, de korábban műsorra tűztem többek között egy Maupassant életéről szóló darabot, és foglalkoztatott az emberi jogok, vagy éppen a halál- büntetés kérdése is. — Hogyan készítette el a Semmelweis-t? — Korábban nem ismertem a művet, de többen mondták, hogy ezt nekem kell eljátszanom. Mikor elolvastam éreztem, hogy csodálatos amit Semmelweis véghez vitt, és méltó emléket lehet neki állítani. Minden előadásomat egyedül készítem, mint ezt is. A szöveg alapján rögtön különböző képek jelennek meg előttem, a színpadra állítás lehetséges módjai. Körvonalazom a díszletet, a jelmezt, és megpróbálom a legalkalmasabb zenét megtalálni az adott témáMISKOLCI MOZIK Bckc Krumplirózsa (szí. amerikai, kezdés: f4). Vadak ura (szí. amerikai, kezdés: hn6). Air America (szí. amerikai, kezdés: 8). Béke kamara Arachnophóbia (szí. amerikai, kezdés: 4, (>). Béke videoterem A tudatalatti (rab, szí. amerikai, csak felnőtteknek! Kezdés: 2, 4, 6. 8). Kossuth Miskolci Egyelem Hai'iey Davidsor. és Marl- boro Mán (szí. amerikai, kiemelt helyár! Kezdés: 5, 7). Ady Művelődési Ház Kék lagúna 2. (szí. amerikai. kiemelt helyár! Kezdés: 5, 7). BORSOD-ABAŰJ-ZF'TPLÉN MEGYEI MOZIK Kazincbarcika, BVK. Radnóti: Doc Hollywood (szí. amerikai, kiemelt helyár! Kezdés: 7). — Mezőkövesd: Halászkirály legendája (szí. amerikai, kiemelt helyár! 5, 7). Vadak ura (szí. amerikai, kezdés: f3). Air America (szí. amerikai, kezdés: f5. f7). Krumplirózsa (szí. amerikai, kezdés: f9). Ilevesy Iván Filmklub Emmanuelle 3. (szí. olasz, 18 év, kezdés: 3). Leszámolás (mb. szí. amerikai, kezdés: 5, 7’. Hevesy Iván videomozi A világ ura (mb. szí. amerikai, kezdés: este hn9). HEVES MEGYEI VÁROSI MOZIK Eger, Uránia: Air America (színes amerikai, kezdés: du. 3, 5, 7, 9). — Eger, Prizma: Jó reggelt, Vietnam! (kezdés: 5). — Eger, Bródy: Csapd le csacsi (szí. magyar, kezdés: du. 5). — Hatvan, Apolló: Doc Hollywood (szí. amerikai, kezdés: du. 4, 6, 8). — Gyöngyös, Puskin: Lucky Luké (kezdés: du. 4, este 6). hoz. Amikor nagyjából megszületett bennem az elképzelés a daraD felépítésére, és rábukkantam a muzsikára, akkor a zenei kíséretet egy walkmannel hallgatva, tükör előtt próbálgatom a mozdulatok. A legnehezebb a szöveg, a mozgás, és a zene összehangolása. De igazából pontosan ezt szeretem benne. — ön nagyon sokat utazik. Nem gondolt még arra■, hogy Leszerződjön valahová? — Nem, egyáltalán. Ha Párizs legelőkelőbb színháza tízéves szerződést ajánlana kiemelt gázsival, pillanatok alatt visszautasítanám. Ugyanis imádok utazni, szeretem a repülést, az állandó változatosságot, hogy újabb és újabb emberekkel, kultúrákkal is- merkedhetem meg. Ez segít abban, hogy többet adhassak vissza a közönségnek, ez éltet. — Tervei? — Hosszú utazások, és sok-sok előadás áll előttem. Eddig négyszer cseréltem útlevelet, mivel a rengeteg vízumpecsét már nem fért sehová. Fontos állomás lesz számomra a nyári avignon-i fesztivál, amire a Sztrádával készülök. Sőt Fellini meghívott a következő filmjéhez. De ez valóban még a jövő zenéje... (horváth) Később lesz az előadás A miskolci Ifjúsági és Szabadidőházban a Logos vallástörténeti sorozat anglikánokról szóló előadása csütörtökön elmarad. A programot március 5-én tartják meg, amikor Iványi Gábor lelkész, országgyűlési képviselő mutatja be ezt a felekezetet. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Kosárfonó-tanfolyam indul az Ady Endre Művelődési Házban, Miskolcon, ma délután 4 órai kezdettel. Jelentkezni lehet a helyszínen: Diósgyőr, Árpád u. 4. Vezeti: Csatári Ernő, a Kocsis Pál ' szakkörből. Beszélgetés a zenekar igazgatójával Óriási sikert aratott a Zene- akadémián a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye, amelyen Kobajashi Ken-lchiro vezényelte az együttest. Hosz- szú percekig zúgott a taps. Hasonió ünneplésben volt része a zenekarnak néhány nappal koiábban, amikor Miskolcon mutatták be ezt a programot, ugyancsak Kobajashi dirigálásával. Reflektorfénybe kerültek a miskolci szimfonikusok és maradnak is, mert újabb nagy „dobásra” készülnek. A zenekar művészeti irányítójának, Kovács Lászlónak a vezényletével, 21-én Miskolcon, 25-én ismét a Zene- akadémián lépnek fel a következő műsorral: Orbán György Tripla szextett, Csajkovszkij Rokokó variációk (Szabó Péter csellistával), és ami a szenzáció — vagy ahogy Sir László, az együttes igazgatója fogalmaz —, a zenekar eddigi legnagyobb vállalkozása, Strauss Imigyen szála Zarathustra című műve.- Hol áll a Miskolci Szimfonikus Zenekar a hasonló, hazai együttesek rangsorában? — teszem fel első, nem éppen szakszerű kérdésemet Sir László igazgatónak. — A miénkkel együtt hat szimfonikus zenekar létezik vidéken, bár nincs ilyen rangsor, egyiknél sem vagyunk rosszabbak.- Mégis... — Ami a budapesti vendégszerepléseket illeti, talán mi kapjuk a legtöbb meghívást. Évente 10—12 koncertet adunk a fővárosban.- Valami ilyesmit akartam hallani. — Harmincéves lesz az együttes 1993-ban, és, hogy tényleg ilyen jó a zenekar, az betudható ennek a három évtizednek, a régi és új tagok tudásának, nem utolsó sorban Kovács László személyének. Mindig is jó volt ez a zenekar, persze a koncertek nem egyformán sikerülnek. Tény. hogy most kijutott a jóból.- A művész megkapja a tapsot, elolvassa a lelkes hangú kritikákat, és hó elején hazaviszi a ... hány forintot? — Nálunk a kezdő fizetés tízezer forint, az átlag húsz, a legjobban fizetett tag bruttó huszonnyolcezret kap, ő az első koncertmester.- A művészek közül sokan tanítanak is. — Igen, többnyire azért, mert rákényszerülnek. Nem akarok a nevükben szólni, hiszen a tanítás nemcsak pénz, hanem öröm is, az utánpótlás nevelése, de valójában teljes embert kívánna mindkét szakma.- Hallottam valamit, nem tudom, igaz-e. Az Állami Hangverseny Zenekarnál körülbelül háromszorosak a fizetések, mint itt. — Én is így tudom.- Azt is hallottam, hogy ennek a fizetésemelésnek politikai okai vannak. A „fi- deszes” Fesztiválzenekarnál tervezett jelentős fizetésemelésre - amit a budapesti önkormányzatnál jártak ki - a „kormányzenekar" is elintézte magának. — Erről is hallottam, persze, az, hogy fideszes, meg kormánypárti...- Félig tréfából mondtam, idézőjelbe téve. A lényeg, hogy a mieink fizetése mesz- sze elmarad az övékétől. — Ez, sajnos tény. Egyébként elképzelhető, hogy a Rádiózenekar és az Operaház is hasonló kondíciókat tud teremteni.- És a működésre jut pénz? — Nem lenne szép, ha panaszkodnék, az ősszel kértünk és kaptunk az önkormányzattól pluszpénzt. Most lehetőség van rá. hogy központi keretből pályázzunk meg, illetve pályázzon meg számunkra az önkormányzat pénzt, olyan summából, ami kifejezetten a vidéki zenekarok fenntartására szolgál.- Ez persze a fizetéseken nem módosít. — Nem, ez másra szolgál. Például vásárlásra.- Mondjon egy két hang- szetárat. — Egy oboa hatszázezer.- Akkor kettő, egymillió kétszázezer. — De nekünk legalább három kell.- A művészek zenekari, vagy saját hangszereken játszanak? — Is-is. A fúvós hangszerek általában „államiak”, tehát a zenekar, vagyis az önkormányzat tulajdonában vannak, a vonósok saját hangszerek.- Nem haragszik fúvós kollégájára az a művész, aki a saját hegedűjét koptatja? — Nem, mert a hegedű az évek során mind értékesebb lesz, míg a fúvós hangszerek rövid életűek. Ha jut a pályázati pénzből, szeretnénk úgy befejezni, legalábbis egy időre lezárni az évekNemzetközileg is jó eredményeket ért el a B.-A.-Z. Megyei Kórház Gyermekrehabilitációs Központja, annak ellenére, hogy meglehetősen kedvezőtlen feltételek mellett kénytelen dolgozni. Ezen enyhítendő jött létre tavaly a „GYERE" Alapítvány az Északmagyarországi Innovációs Centrum (Park) Rt. és az OTP támogatásával. Ez akkoriban újszerű jótékonysági forma volt, országszerte hívtak életre hasonló alapítványokat. Időközben a gazdasági és társas kapcsolatok élénkülésével bizonyos gyarapodó cégek és magánszemélyek nem egyszer választották azt a formát, hogv bált szerveztek jótékonysági célra, koncertek bevételeit utalták át a gyerekeket segítő alapítványok egyszámlájára. Régiónkban a nevezetes bálok sorából is kiemelkedett tavaly épp az IC(P) Rt. bálja, s mint hírlik, idén új tartalommal telítődik, illetve a korábbi alapítványi formát gazdagítva a báli bevétellel is a gyerekeket kívánják segíteni. Egyébként újabb alapítványhoz is csatlakoztak, az UNIÓ PRO VITA elne- vezésűhöz, melyet a koraszülött és gerincbeteg gyerekek életben tartásáért alapították. Szóval, mint hírlik nagyszabású bálra készül az IC(P) Rt. Már az időpont is megvan; március 28. Sőt, kel ezelőtt megkezdett fejlesztést, hogy egy adott hangszerszólamon belül azonos márkájú és minőségű hangszerek legyenek a zenekar tulajdonában.- Azt hiszem, a pénzről kimerítően beszéltünk, talán többet is kérdeztem, mint ihlett volna - hiszen az olvasó is ember, esetleg ő is keveset keres és nem biztos, hogy érdekli a művészek megélhetési gondja de azért még szívesen hallanék néhány számot, jellemző adatot. — A zenekar 85 tagú, de most Pesten például 102-en fognak szerepelni. Kitűnő a kapcsolatunk a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetanárképző tagozatával, onnan kapjuk az utánpótlást, illetve mint most a kölcsön zenészeket. Kitűnően képzett muzsikusok kerülnek ki onnan.- Más cikk témája, de már oda is olyanok kerülnek, akik jó alapokkal rendelkeznek. — Ha valamire büszke leheti a város, akkor például ez a zeneoktatás rendszere. További számok: évente kö- rüibeüül kilencven koncertet ad a zenekar, ennek mintegy a feléö Miskolcon. Az idén tízszer .szerepel az együttes külföldön, négy hangverseny már lezajlott Németországban. Berlinben, Salzburgban is visszatérő vendégek a miskolci szimfonikusok.- Miskolc mennyire szereti a szimfonikusait? — Ügy érezzük, büszkék ránk. És a város új vezetői is mindinkább értékelik munkánkat. Szabados Gábor igazából kétnaposnak tekinthető a bál, mert másnap délelőtt a helyszínen, azaz Lillafüreden a Palotaszápá- ban exkluzív műsorral látják vendégül a Miskolci Gyermekváros lakóit. A bál fővédnökének felkérték dr. Surján László népjóléti minisztert, s az ügy komolyságát jelzi az is, hogy a rendezők ötletgazdagságának jóvoltából a Palotaszálló előterében képzőművészeti kiállítás nyílik ebből az alkalomból. Mint Papp Gyula, az IC(P) Rt. sajtófőnöke elmondta, sikerült megnyerni a nemes célhoz Pető János grafikusművészt, és Varga Éva. valamint Szanyi Péter szobrászművészeket. Persze a bál attól bál, hogy áll a bál, magyarán ,zene, tánc, látványosság, jó ételek, italok, tombola. Ez utóbbinak a bevételét is jótékonysági célra szánják a rendezők. Szóval lesz divat- bemutató, fellép Ungár Anikó bűvész, Szandi, Zoltán Erika, Dolly, Fenyő Miklós, Komár László, s természetesen nem marad el a tűzijáték sem. Szolid árakkal kívánnak! ugyanakkor minél több jótékony bálózót megnyerni; akik persze vigadjanak, táncoljanak, de úgy is táncoljanak egy kicsit, hogy a gyerekek járni tudjanak... K. I. Az 1C(P) jótékony célú bálja a Táncolnak, hogy gyerekek léphessenek