Déli Hírlap, 1991. december (23. évfolyam, 280-301. szám)

1991-12-04 / 282. szám

Lukics, a Crvena Zvezda játékosa szabadrúgása még Szegeden. (Farkas Tibor felvétele) Cm Zvezda—Daderíeclil ligetei A Crvena Zvezda—An- derlecht BEK-mérkőzést Szeged helyett Budapesten, a Bozsik-stadionban rende­zik meg a jövő héten. A szegedi klub ugyan vállal­ta volna a találkozót, de a belgák, arra hivatkozva, hogy a repülőtér száz kilo­méternél messzebb van, a kispesti stadionra szavaz­tak, Ezt a helyszínt az UEFA jóváhagyta, ám szer­da helyett csütörtökön lesz a találkozó. Az időpontvál- itoztatást a belgrádi együt­tes kérte, mivel vasárnap Tokióban lép pályára a chi­lei Colo-Colo ellen, a Vi­lág Kupa döntőjében. íocimprlpQi 1991. ősz Ongán volt a nézücsúcs Npm vprtpk bírót a miskolci körzetben A Miskolc körzeti labda­rúgó-bajnokság elmaradt mérkőzését vasárnap játszot­ták le, (Sajósenye—Miskolci FC 4-3, Sajósenye, 200 né­ző. V.: Fehér Ferencné. Ju­nior: 2-1), így most már véglegessé vált ennek a cso­portnak a tabellája is. Akik látták a körzeti baj­nokság őszi találkozóit, állít­ják: öt év óta ezek voltak a legszínvonaiasabbak. A tavasz is izgalmasnak ígér­kezik. hiszen az első öt he­lyen végzett együttes közül még bármelyik megnyerheti a bajnokságot. Nem csupán matematikailag, hanem az erőviszonyok alapján is. Üj színfolt volt az, hogy Onga és Arnót is bekapcsolódott a küzdelmekbe. Egyik telepü­lésen sem volt csapat tizen­öt éven keresztül. Hozzá még jól is szerepeltek. Az Onga ötödik, az Arnót pe­dig a hetedik lett. (Ügy néz ki, hogy Sajópetri és Kisto- kaj is „beszáll” a körzeti bajnokságba, már a követ­kező őszi rajtnál.) Jó ötletnek bizonyult a junior bajnokság, megrende­zése, melyre egyébként a szükség vitte rá a verseny- bizottságot. Mivel kicsik a települések, ifjúsági csapatot nem mindegyik tudott vol­na indítani. A csapatok ve­zetői a juniorgárdák mel­lett tették le a voksot. (Hogy ezt a bajnokságot ko­molyan, vegye mindenki, a juniorok helyezése döntő le­het a felnőtteknél a végső elszámolásnál.) A bajnoki színvonal eme­lésében közrejátszott az, hogy ma már mind a ti­zennégy együttesnél szak­képzett edző működik, igaz társadalmi munkában. líiisleménrek Szeretettel várunk mindenkit a transzcendentális meditáció technikájáról szóló ingyenes, nyilvános előadásunkra, decem­ber 4-én és 3-én, valamint ím- gyakorlók számára december li-én haladó előadás. Mindhá­rom előadás a IWAV Igazgató­ság előadótermében lesz (Mis­kolc, Szemere utca 26.), 18.30-tóí. Lambéria olcsón most vásárol­ható! Lucfenyőből 600 Ft m2, vö­rösfenyőből 700 Ft m-. Hosszú­ság 2—4 m-ig, szélesség 80 mm, vastagság 15 mm. Az árak az áfát is tartalmazzák. Cím: AGROfcRT Kft., Szirmabesenyö, Kun Béla 30. Tel.: 48-520, du. 4-től. DÍSZDOBOZVÁSÁR csak itt, a Mese cukrászdával szemben, a KULCSMASOLÓBAN! KARÁCSONYI VASAll A SULAK SZONYEGBOLTOKBAN! Mongol szőnyegek 20%-os, La- tex szőnyegek 10%-os árenged­ménnyel kaphatók december 31- ig minden boltunkban. Százalé­kos akciócsekkel pedig 20%-kai vásárolhatnak olcsóbban. Royal Bútorkereskedelmi Aru­ház Miskolc, Besenyői u. 14. sz. Telefon: 48-812. Borsod Domus Miskolc, Nagy- váthy u. 2. sz. Telefon: 55-811. Lakberendezési Aruház Mező­kövesd, Dohány u. 6. sz. Kellemes ünnepeket és boldog új évet kíván minden kedves vásárlójának a SUBÁK SZÖN YEGKERESKEDÉS! A Kolumbusz GM ajánlatai: Isztambul dec. 11., 17. 345?0 Ft 4- 50 DM. Becs dec. 17. 990 Ft. Kassa minden szerdán, szomba­ton Jelentkezni: 44-454 telefo­non, Ma 9-kor nyitja meg kapuit kedves vásárlói előtt a MOBI­LETTE motor- és kerékpáralkat- rész-bolt. Miskolc, Marx K. u. 10—12. alatt, a Bükk Áruháztól 200 m. Bodnár István, a Miskolc körzeti játékvezetői bizott­ság elnöke szerint az őszi mérkőzések sportszerűek voltak, nem vertek meg bí­rót, kevesen reklamáltak, és mintegy húsz-huszonöt szá­zalékkal csökkent a felmu­tatott sárga- és piroslapok száma. Kellemetlen volt vi­szont a versenybizottság szá­mára az, hogy két találko­zó (Sa joker esztúr—Girincs, Girincs—Miskolci FC) vég­leg elmaradt, mivel a ven­dégek nem érkeztek meg a helyszínre. Emiatt egy-égy büntetőpontot le kellett von­ni a vétkesektől. A nézőszám is érdekesen alakult. A Miskolc körzeti bajnokságban • volt több olyan kilencven perc. me­lyet több százan látogattak. A csúcsot azonban az Onga tartja, ahol mintegy ezren szurkoltak kedvenceiknek a Bocs elleni összecsapáson. Arnót sem panaszkodhat, ott ugyancsak öt-hatszáz né­ző látogatott ki jó néhány meccsre. A BAJNOKSÁG ALLASA: PEI.NÖTT 1. S.-keresztár 2. Varbó 3. Bocs 4. Sajósenye 5. Onga 6. Megyaszó 7. Arnót 8. Sajópetri 9. Girincs* 10. MáJ.v'i It. DVTK 12. 13. Nyékládháza 14. Szirma 13 9 2 2 44-17 20 13 9 2 2 47-26 20 13 832 36-13 19 13 7 3 3 40-27 17 13 6 5 2 19-15 17 13 7 1 5 30-35 15 13 3 7 3 24-27 13 13 526 28-32 12 13 4 3 6 22-23 10 13 3 3 7 **6-34 9 13 4 1 8 20-4.1 9 J. TT. Mísko’ci FC* j3 3 3 7 32-38 13 3 1 9 18-41 13 1 2 10 17-32 egy büntetőpont levonva JUNIOR 1. Miskolci FC 2. Bocs 3. Szirma 4. Sajósenye 5. Arnót 6. S.-keresztúr 7. Onga* 8. Girincs* 9. Sajópetri 10. Nyékládh. 11. Varbó 12. Megyaszó" 13. Mályi*** 12 11­1 52- 3 22 12 9­3 46-19 18 32 7 1 4 32-16 15 12 6 2 4 íG-\9 14 12 6 2 4 27-22 14 12 4 5 3 22-18 13 12 5 4 3 25-22 13 12 6 1 5 20-22 12 12 5 2 5 24-35 12 12 5­7 25-31 10 12 4 1 7 23-28 9 12 1­11 16-63-1 12­1 11 11-52-2 * — egy büntetőpont levonva •** = három büntetőpont levonva Jól rajtoltak az MVSC kézilabdás lányai 1. íj edző, új A középmezőnyre számítottak Október végén befejező­dött az NB H-es női kézi­labda-bajnokság északkeleti csoportjában az őszi forduló. Miskolcot az MVSC kézilab­dázó lányai képviselték a küzdelmekben, nem is akár­hogy. Tíz győzelemmel és egy döntetlennel az első he­lyen zárták a versenyt a Derecske és a Kaba gárdá­ja előtt. Pataki Gábor, a csapat technikai vezetője igy foglalta össze az első forduló tanulságait és a csa­pat szereplését: — Számunkra nehezen indult a bajnokság, hiszen miután az előző szezonban kiestünk az NB I/B-ből, so­kan abbahagyták a játékot. Montovai Péter, a lányok akkori edzője is jobbnak látta, ha befejezi tevékeny­ségét a klubnál. Helyette, nyáron Szilágyi Imre került az együtteshez, aki koráb­ban a Miskolci Spartacusnál edzősködött, majd hatéves kihagyás után ült ismét kis- padra. — Milyen változások tör­téntek a játékosállomány­ban? — óriási veszteséget je­lentett Nagy Ágnes távozá­sa, de sérülés miatt nem léphetett pályára Jászka Mónika és Bohán Gabriella sem az idén. Űj játékosok­ra volt szükségünk, így két lányt igazoltunk a Miskolci Vörös Meteortól, Leskó An­namária átlövő és Hegedűs Krisztina szélső személyé­ben. Pataki Andrea kapu­sunkat elvitte a Borsodi Bá­nyász. helyette Tarné Dusek Ilona — egy tapasztaltabb, rutinos hálóvédő — őrzi a kapunkat. Visszajött közénk Feketéné és az ifiből beállí­tottuk Gál Ildikót is. így megoldódtak a játékosgond­jaink. — Számítottak arra, hogy az első helyen zárják az őszi fordulót? Peking is pályázik Peking hivatalosan is be­nyújtotta pályázatát a 2000- ben esedékes nyári olimpiai játékok megrendezésére. A város vezetői ünnepélyes külsőségek között jelentet­ték be szándékukat, s egy­ben közölték, hogy a NCB kedvező döntése esetén száz­ezer nézőt befogadó új sta­diont, tízezer férőhelyes sportcsarnokot és uszodát építenek, valamint megfele­lő olimpiai falut létesítenek. A NOB 1093 őszén dönt a 27. nyári olimpia helyszíné­ről. Eddig Berlin, Brasilia, Isztambul, Manchester, Mi­lánó és Sydney pályázik a házigazda szerepkörére. — Nem. Ügy gondoltuk, hogy valahol a középme­zőnyben fejezzük majd be. A lányok maximálisan túl­teljesítették a tervet. — Igazolnak-e új kézilab­dázókat a kővetkező hóna­pokban? — Terveink között szere­pel szélső- és kapusigazolás is. Márciusig az átigazoláso­kat le kell rendeznünk. — A felkészülési időszak­ban milyen kupákon és tor­nákon vesz részt a csapat? — Edzőmérkőzéseket a korábbi évekhez hasonlóan most is több gárdával sze­retnénk játszani. Eddig eb­ben jó partnerre találtunk a Borsodi Bányászban. Feb­ruár végétől részt veszünk a minden évben megrende­Pikó Tímea nyerte el az első ízben kiírt Goldener Kupát a Borsod megyei gyermek úszóbajnokságon. A Miskolci Vízművek SC versenyzője az ötven mé­teres mellúszásban elért 38,2 másodperces időered­ményével (585 pont) érde­melte ki a serleget. A via­zett Kerekes János-emlék- tornán, melynek keretében fi—8 mérkőzést vívunk majd több hétvégén keresztül. Márciusban pedig, ha meg­hívnak bennünket, akkor Encsen, az Encs Város Nagydíjáért folyó küzdelem­ben veszünk részt. Erre a versenyre egyébként egy-két külföldi csapatot is meghív­nak. tavaly például a kassai Lokomotív együttesét. — Mikor kezdődik a ta­vaszi forduló? — Pontos időpontot még nem tudok mondani. Mivel ezeket a mérkőzéseket már nem teremben vívják a csa­patok, valószínűleg április közepén kezdődnek a mér­kőzések. (Folytatjuk) M. R. dalt a Goldener Építőipari Kft. szponzorálta, amelynek székhelye Miskolcon, az Augusztus 20. utca 20. alatt található. Vállalják vállal­kozások könyvelésével es egyéb jogi. illetve adózási tevékenységével kapcsolatos feladatok elvégzését. BAJNOKOK: 200 m fiú gyors: Kriston Ákos (Víz­művek SC) 2:07,9, 200 m leány gyors: Hittenbacher Éva (Vízművek SC). 2:28,2, 50 m fiú pillangó: Kriston Ákos 28,8, 50 m leány pil­langó: Tóth Judit (Özdi Ko­hász SE1 35,0, 50 m fiú mell: Kerékjártó Tamás (Vízművek SC) 36,3, 50 rn leány mell: Pikó Tímea (Vízművek SC) 38,2, 50 m fiú hát: Kriston Ákos 30.9, 50 m leány hát: Mélypataki Réka (Vízművek SC) 36,2, 100 m fiú vegyes: Kriston Ákos 1:08.7, 100 m leány vegyes; Mélypataki Réka (Vízművek SC) 1:18,2, AKCIÓ! AKCIÓI AKCIÓ! Sportcipő-akció KILLTEC márkájú sportcipők nagy árengedménnyel, Miskolcon, a színház melletti SABA DIVATÁRUÜZLETBEN. Egyéb sport- és divatáru széles választékban. ★ Kriston Ákos négy számban győzedelmeskedett. (Szabán Gabriella felvétele) Úszás, Goldener Kupa Pikó volt a legjobb

Next

/
Thumbnails
Contents