Déli Hírlap, 1991. november (23. évfolyam, 254-279. szám)

1991-11-13 / 264. szám

A betörő óvodai jele: bankóS Halálosdit játszanak Az elmúlt három évben tizennégyszer Almaikban szörnyekkel csatáznak, vagy virágos mezőn lepkét kergetnek? (A kép illusztráció, nem az ominózus óvodában készült.) (Bujdos Tibor felvétele) Minden a takarékosság mellett szól Meoyédhetó a karsztvíz minősége A megemelt díjaknak is lehet haszna Unottan tárcsázza az ügye­letes az ügyeleteket. Mentők, tűzoltók, rendőrök. Semmi, semmi, szinte semmi. Már ami érdekes lehet. Mert ugyan kit érdekel ebben a hátbaszúró, nyakazó. darabo­ló, robbantható, meg ki tud­ja még, milyen világban, mondjuk egy óvodai betö­rés? Szinte snassz. Majd­hogynem szabadkozik a rendőrségi ügyeletes. Betörtek egy óvodába. Ez van. Hívom a vezetőnőt, még­iscsak hívom. Napok múl­va. Ugyanis nem hagy nyu­godni az a félmondat, mi­szerint a gyerekeket az eme­letre kellett költöztetni. S ezzel összefüggésben azt fir­tatom, hogy a gyerekek tud­ják-e, hogy betörés történt? Hogy élik meg? Kiderül, bizony megedződ­tek már, mert például az el­múlt három évben tizen­négyszer törtek be hozzájuk. Olyan a környék. Sót. Maga a gyerek dicsekszik azzal, hogy az ő apukája be­tömi jár. Ez utóbbi betörő egy óriá­si kővel zúzta be az abla­kot, olyannyira, hogy a fal állította meg a követ. Aztán az egyik ajtót szabályosan szétrúgta, tokostul ki a he­lyéről. Kár firtatni, hogy ki le­hetett. Akárki lehetett. Való­színűleg olyan, aki ismerte már a terepet, mert érdekes módon a riasztót elvágta, nem úgy, mint jó néhány elődje, akik csak azért vol­tak kénytelenek otthagyni az összepakolt szajrét, mert a riasztó veszettül szólt. Kistermelőknek a pillangósok­ról címmel Indul sorozat a Kistermelők Lapja novemberi ■zimában. Elsőként a baltacím elónyelrfll, termeszthetOségérOl és felhasználásáról Ír dr. Bá­nyai László, a Tápiószelei Agro- botanikai Központ tudományos fómunkatársa. Kormeghatározás kérődzőknél. Varga Gábor írásából megta­nulható, hogyan határozhatjuk meg a szarvasmarha, a juh és a kecske korát viszonylag ponto­san, fogai, Illetve szarva alap­ján. Zika nyúl családi vállalkozás­ban. A Kremmer testvérek Adonyban kibérelték a terme­lőszövetkezet nyúltelepét. A vállalkozás buktatóiról és sike­reiről szól a velük készült ri­port. Német műszaki képzés Német nyelvi műszaki képzést indítunk CNC-tech- nika és hegesztéstechnika te­rületen. Alapfokú német nyelvismeret szükséges. In­dítunk továbbá CNC/CAD/ CAM-tanfolyamokat, egy­másra épülő rendszerben. Érdeklődni: Miskolci Gép- ipári Műszaki Középiskola, Soltész Nagy Kálmán u. (volt Kun Béla u.) 10. sz. lm mozgáskorlátozott, ■ | sziámos A Mozgáskorlátozottak Megyei Egyesületétől azt kö­zölték szerkesztőségünkkel, hogy tudomásukra jutott, miszerint egy 20—30 év kö­rüli, jó megjelenésű férfi az egyesület nevében 270 fo­rintért képeslapokat árul. Az egyesület ezzel kapcsolatban közli, hogy a fiatalember nem az ő megbízottjuk, va­lószínűleg szélhámosról van uá. A gyerekek már halálosdit is játszanak. A vezetőnő sze­rint szinte beleépült a tuda­tukba a csalás, a lopás; egy agresszív kisebbség terrori­zálja a többséget, ha nem akarnak részt venni a „szúrdd, vágdd, nem apád!” című játékban, akkor szúr­ják, vágják őket kíméletle­nül. Pedagógus legyen a nagy tyúkanyA szeretetével, aki ezeket s, gyerekeket lélek­építő játékra vezérli. A be­törőnek mindenesetre, mint­ha ő is közéjük tartozna, van mór óvodai jele: bun­Mit ér a prém, ha (nem) extrém? Szendrő Zsolt és Lanszky József írása a nyérc- és a görényprémek árának piaci alakulását mutatja be. Üj tojóhibrid: a Nera Sexünk. A tetszetős, fekete színű hol­land tojóhibridet egy mogyoró­di magánvállalkozó hozta be, és forgalmazza Magyarországon. Teljesítményét ismerteti Kerepesi Katalin cikke. kó! Kicsi versike hozzá: „Annak jó, annak jó, aki bunkó!” Meglehet, hogy a gyere­keknek igazuk van. Valószí­nűleg kifizetődőbb bunkónak lenni manapság, mint érzé­kenykedni a világ ilyentén eldurvulásán, netán tenni ellene. Egy azonban bizonyos: kí­méletes a törvény. Még a Bibliában is az áll, hogy aki a gyermeki lélekben indít meg bomlást, visszafordít­hatatlan rontást, ne kapjon megbocsátást. Szerintem se kapjon. De előtte azért kapjon két nagy büdös frászt, mint jómagam is, ha ügyeletesként felüle­tes vagyok, s nem nézek a dolgok mögé. — Mégírjuk, és akkor mi van? — kérdi fiatal kollé­gám. — Fordítsd meg a kérdést — mondom kellő bölcselet­tel. — Ha nem írnánk meg, valószínűleg mi is kiérde­melnénk egy hasonló óvo­dai jelet... Az áldozat nem minden­esetben tud a rablóval szem­ben védekezni, különösen ak­kor nem, ha nem egy nyel­ven beszélnek. A természet ilyen áldozata lehet az em­beriségnek, ha a beavatko­zással szembeni néma jelzé­seit, tiltakozását nem vesz- szük figyelembe. A tolmá­csok a szakemberek ebben a kapcsolatban, s ha nem tesznek meg mindent azért, hogy egy bizonyos egyensúly megmaradjon a „partnerek között’, a felelősség elsősor­ban őket terheli. A legnagyobb természetes­séggel nyitjuk meg például otthon a csapot, folyik a víz, ám kevesen halják, hogy csörgedezése S.O.S.-jelzése­ket ad le. Hogy miért lehet veszély, s mennyire valós veszély a bükiki karsztvíz- kincs „lerablása”, erről be­szélgettünk dr. Stéfán Már­tonnal, az Észaik-magyaror- szági Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettes főmérnöké­vel: — Az 1959-es esztendő már mutatta, hogy gondok vannak a karsztvíz 'túlzott felhasználása miatt. — mondta. — A vízművállala- tOk rendszerükön a megen­gedettnél nagyobb mérték­ben vezették el a befoglalt bükki források vizét. Ezért megbíztuk a Miskolci Egye­tem Hidrogeológiai Tanszé­két, hogy dolgozzon ki egy olyan programot, melyben pontosain szerepel, hogy kü­lönböző időszakokban mikor és mennyi karsztvizet lehet felhasználni. A javaslat elle­nére 1990-ben a vállalatok ismét 'túllépték a kívánatos határokat, egymásra muto­gattak, hogy kinek, meny­nyiben volt ebben része. S bár azóta csapadékosra for­dult az időjárás, kevésbé fe­szítő ez a gond, nem nézhe­tünk el ilyen jelenségek fe­lett. Lehetőleg fájdalommen­tesen, hatósági együttműkö­dés keretében kívánjuk ren­dezni ezt a kérdést, nem előírásokkal, bírságolással. Ám ha figyelmeztetéseink­nek nem lesz eredménye, er­re is sor kerül. — A biztonságos fel- használás érdekében mit kellene tenniük a vállala­toknak? — A hidrogeológiai védő­idomokon mérő- és észlelő­rendszert kellene működtet­niük, s a prognózisokban szereplő szélső értékeket en­nek megfelelően tiszteletben kellene tartaniuk. A cél, hogy a rendkívül értékes karsztvízkészletet ne hagy­juk mértéktelenül kibányász­ni. — Miért, mi lehet en­nek a veszélye? — Amennyiben az úgyne­vezett dinamikus karsztvíz- készletet is elkezdik felhasz­nálni, ennek visszatö'ltődése- kor komoly minőségi problé­máik adódhatnak. A vízvédő idomok, területek papíron szerepelnek, azonban védel­mük egyáltalán nem megol­dott. A bükiki települések csatornázatlansága, a hulla­dék tárolásának módja, a mezőgazdaság ammónia­szennyezése mind veszélyez­teti a karsztvíz minőségét. Karsztvízkutakat, figyelőál- lomásökat kell sürgősen lé­tesíteni a vízminőség-vizs­gálatok elvégzéséhez. Az a A teát mintegy 5000 éve ismerik Kínában, ahonnan Ázsia más országaiba is el­terjedt. Eleinte orvosságként használták, és e célra a tea nyers leveleit megfőzték, az így készített „levest” fo­gyasztották. Később rájöttek, hogy a forró ital megszün­teti a szellemi és fizikai fáradtságot, felfrissíti az em­bert. Ezért vált a tea nép­szerű itallá. Lao-cse, Lün-yu és más kínai bölcsek a teát a béke és bölcsesség italának nevez­ték. Nemcsak Kínában vált nemzeti itallá, az lett Ja­pánban, Indiában és más or­szágban is. A japán teahá­zakban ősidők óta ünnepé­lyes szertartások közben szolgálják fel a teát, amely­hez kézzel festett rendkívül szép csészéket használnak. Európába 1610-ben érke­zett először tea: Hollandiá­ba küldték Távol-Keletről az első szállítmányt. 35 év­vel később az angol király kapott 2 font teát ajándék­ba. Angliában rendkívül gyorsan megkedvelték a te­át. A 17. század végén Lon­donban már mintegy 3000 helyen árusították. Hazánkban egy 1745-ös po­zsonyi feljegyzés említi meg először a teát. Eddig csak gyógyteákat használtak, a kínai teát később is soká­ig háziszerként vették igény­be. szennyeződési folyamat, mely tapasztalható Európában, 2000-re elérheti a Tiszát. A felszíni vizekkel szemben a felszín alatti karsztvízkészlet tehát egy olyan kincs, mely­nek megőrzése nemcsak rö­vid, hanem hosszú távú ér­dek is. — A vízművállalatok „étvágya” végül is érthető, hiszen olcsó és kiváló mi­nőségű vizet szolgáltatnak a bükki források kezelé­sükre, alig kell valamit költeni. Ám úgy tűnik, a fogyasztók, azaz a lakos­ság Jtvágya is mértékte­len — Régen próbáljuk elérni, hogy az a komplex takaré­kossági program, melyet ki­dolgoztunk, végre megvaló­sulhasson. Tulajdonképpen csaik ismételgetni tudjuk a kérésünket, anyagi fedezet nincs rá. Talán a vízdíjak emelkedése kivált egy spon­tán takarékossági folyama­tot, a fogyasztók előbb- utóbb nagyobb teret köve­telnek érdekeik érvényesíté­sében. Joguk van ugyanis tudni, mire megy el az ál­taluk befizetett pénz. Való­színű, hogy megváltozik az az extenzív szemléiét, mely minél több víz felhasználá­sára késztette a vízműválla- latolkat, s az ő céljuk is az lesz, hogy a minőségre tö­rekedjenek. Nagy Zsuzsanna A teakészítés szabályai: 1. A teát sohase főzéssel, hanem mindig forrázással készítsük. Csak így biztosít­ható mellékízmentes, jó mi­nőségű, illatos, üdítő ital. 2. A teakészítéshez külön edényben forraljunk vizet. Ha nem elég forró a víz, a száraz teaanyag nemes ré­sze nem oldódik ki. 3. E célra használt kerá­mia- vagy tűzálló edényt előmelegítünk, majd lefor­rázzuk a tealeveleket. 4. Ha normális erősségű italt készítünk, akkor egy csészére (kb. 2 dl) egy teás- kanálnyi teát számítsunk, több csésze ital esetén nö­veljük a teaadagot. 5. A forrázási időt tart­suk be! Fekete teát általá­ban 5—6 percig, zöld teát 3—4 percig, sárga teát 4—5 percig forrázzunk. A filteres teák forrázási ideje általá­ban 3 perc. Egy tasak egy csésze teához elegendő. 6. Ha gyengébb teát kívá­nunk, akkor csökkentsük a csészénkénti adagot, ha erő­sebbet, akkor növeljük. 7. A már egyszer leforrá­zott teát még egyszer fel­használni nem célszerű. 8. A teát csak forrázás után ízesítsük. így elkerül­hető, például citromlé hasz­nálatánál. hogy a benne lé­vő C-vitamin a forró ital­ban veszítsen értékéből. Karosi Imre Haza nézőben Mivel már nagyon régen elkerültem er­ről a vidékről, most először még azon is elgondolkodtam, hogy vajon én-e, vagy ez a kis, kedves falu volt hozzám hűtlen, amiért nem élhettem itt „vele” egy közös­ségben? Ha felelevenítem gyerekkoromat követő múltamat, egyértelműen így szólok magamhoz: neked, meg még nagyon so­kunknak menni kellett, hiszen a falu, mint olyan, a tagosítás után számunkra gyakorlatilag megszűnt. Viszont az ipar, amelyre akkor nagy súlyt fordítottak, na­gyon sok betanításra váró fiatalt igényelt. Mentünk hát a gyárba meg a bányába, otthagytuk a kolhozosításra ítélt falunkat, ahol amúgy is kevés munkaerőre tartottak igényt... Azóta eltelt 40 év, egy ember­öltő ... Ahogy dűlőről-dűlőre járom szülőfalum határát, mindenütt, amerre csak a szem el­lát derékig érő, általam ismeretlen mező­gazdasági „kultúra”. Lehet, hogy mustár, esetleg valamiféle gyógy-, vagy ipari nö­vény? Nem tudom, nem ismerem. Ügy lát­szik, mintha aratásra érett volna, mert a megfeketedett bugája, no meg a szárának fonnyadtsága is erre engedne következtet­ni. Leszakajtok hát egyet és a tenyerem­be dörzsölöm, úgy, mint egykoron apáink a búzakalászt és kíváncsian kémlelem a magokat. Sajnos, így sem lettem oko­sabb .,. Emlékszem, gyermekkoromban itt. eze­ken a több száz holdas táblákon még ve­tésforgóban termeltek a falu gazdái. Meg­dőlt kalászosok, embermagasságú kukori­cák ásáskor pedig sűrűn sorjázó krump­liszsákok gyönyörködtették az erre sétálok szemét. De még közvetlen a tagosítás után is jó termést takarítottak be a téeszek. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre sze­gényebb és gyérebb termést hozott a falu határa. Ügyannyira, hogy most meg már csak ezt a nem is tudom én minek hívjá- kot termi, annyira kizsigerelődött a talaj tápereje. Mint azt már korábban megtud­tam, műtrágyát még csak kapott is néha, de szervestrágyát jóformán csak akkor (40 éve), amikor még a paraszt — mint a sa­játját — művelte ... Egyébként a határban semmi mozgás, sehol egy traktor, vagy más erőgép, semmi nyoma a mélyszántásnak, vagy az őszi ve­tésnek. Csupán egy idős asszonyka közele­dik az öreg szilvás felől, kis, kétkerekű ta­licskát vonszol maga után. Igen, ő az, Cin- guláné, aki elmondja, hogy szilvát volt mezgerelni a kiszáradni készülő fákon. Az­tán tőle tudom meg azt is, hogy itt, kö­rülöttünk ez a fajta különös növényzet — amely egyébként úgy néz ki, mintha vetet­ték volna — egyszerűen csak gaz. Hát idejutott a kis falu határa, mely egykoron kenyeret adott a földművelő ősöknek. Sőt — jói emlékszem — még „kivitelre” is futotta, hiszen a csépléseket követően, zsákokkal megterhelt szekerek­kel szállították az életet a különböző encsi futurákba ... És, ahogy nincs „élet” a határban, úgy a falu is halófélen vergődik a maga csendes­ségében. Csaknem teljesen kiürültek a ros­kadozni készülő istállók, ahonnan valami­kor 800 darab szarvasmarhát kürtőit ki reggelente a csordás a legelőre. Megöreged­tek már a régi gazdálkodni vágyók is, szinte minden házban találni 1—2 nyugdí­jast, akik a „jövőjüket” már csak a halot­tak napjának virágait őrző domboldalon látják. Tudom, hogy nem nagy aranykorona ér­téket őriz magában ez a föld, az abaúji Petri határa. De ha azt vesszük, hogy va­lamikor talán erdőt irtottak azért, hogy szántóföldet nyerhessenek a felmenőink, akkor most nekünk meg kellene művelni. Inkább, mint a gazt teremje... Paranai János A Kistermelők Lapjából A béke és a bölcsesség itala Egy kis teatudomány

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents