Déli Hírlap, 1991. október (23. évfolyam, 228-253. szám)
1991-10-04 / 231. szám
if. Verbától (képünkön középen lő kapura) gólokat várnak Székesfehérvárott is. (Szabó István felvétele) Tartalékos csapattal a Magyar Kupáért A Fradival kezd az MHC íí y Andrást kórházban ápolják Juh ászt és Na Nem szeretne lemaradni az idei jegkorongbajnokság- ban vetélytársaitól a Miskolci Hoki Club. Erre következtethetünk abból, hogy a komolyabb ellenfelekhez — FTC. UTE, Lehel — hasonlóan jelentős erősítéseket hajtottak végre a nyáron a játékosállományban. Hét erdélyi válogatott szintű fiatal játékos szerződött Miskolcra, hogy állampolgárságot kapva erősítse a gárdát az elkövetkezendő megmérettetéseken. Az első hivatalos erőpróba ezen a hét végén vár a hokisokra, a jégkorongidény nyitányaként Székesfehérvárott rendezik meg az 1991. évi Magyar Kupát. — Sajnos a kupán még nem a legerősebb keretünkkel tudunk szerepelni — tette a meglepő kijelentést Bíró Ignác, a gárda mestere. — Az erdélyiek ugyanis még nem kapták meg a magyar állampolgárságot igazoló okiratukat, így őket csak mint idegenlégiósokat vehetjük figyelembe. A „valódi” idegenlégiósaink, a szlovákok, nem vesznek részt a kupa- küzdelmekben. Tomcsikra, Jeszenszkyre, Petricskóra, Matiskóra és Wintersteinerre a bajnoki találkozókon természetesen nagyon számi- tunk, egy önálló sort alkotnak majd a csapaton belül. Hátrány még a székesfehérvári tornán, hogy két játékosunkat sérülés miatt kell nélkülöznünk. Juhász Csaba — népszerűbb nevén Paprika —, és az erdélyi Nagy András a kórházi ágyat nyomja, rájuk csak hónapok múlva építhetünk ismét. Régi-új hokist üdvözölhetünk ismét a csapatban, Mészáros József, a védősor erőssége lehet. A felnőttek között vesszük számításba az ifjúsági korú Nyeste Gábort és Tóth Gábort. Ügy tűnik tehát, hogy a nyári edző- mérkőzéseken mutatott kitűnő formát a Magyar Kupán még nem tudjuk újra produkálni, tehát a szurkolók ne számítsanak kimagasló eredményekre. Célunk, hogy az október végén kezdődő bajnokságra összeálljon az együttes és ott nyújtsa tudása maximumát. — Már elkészült a bajnoki menetrend is... — Igen. Október utolsó hetében Székesfehérvárott valamennyi bajnokságon részt vevő csapattal lejátszunk egy-egy mérkőzést, ami beleszámít a pontvadászatba. Ismeretes, hogy ezúttal hat egyesület nevezett be az első osztályú bajnokságra. Első hazai találkozónkat november 8-án játsszuk a miskolci műjégpályán, az UTE ellen. — Kik a tagjai a székes- fehérvári keretnek? — A két kapus: Vad Lukács és Láday András. Az első sort az erdélyiek alkotják: Rokaly Lóránd bekk. Szabó István, Egyed Máté és Csíki Csaba csatárok. A hátvéd Nagy Andrást Nyeste Gábor fogja helyettesíteni. A második sorban Mészáros és Cselényi lesz a védelem és a jól ismert hármas, Ver- ba, Világi és Szentkúti alkotja a csatársort. A harmadik sorban Gőz Ernő, Üveges Ottó és Tóth Csaba, valamint jómagam kaptunk helyet. — Ellenfelek? — Szombatod' délután az Üjpest visszalépése miatt a Ferencvárossal mérkőzünk. Vasárnap pedig — eredményünktől függően — a Lehel—NSZE meccs győztesével az első, illetve a vesztessel. a harmadik helyért lépünk pályára. (szaniszló) Az Eger SE élvonalbeli női rftplabdacsapata ma délután négy órakor újabb bajnoki mérkőzést vív, ezúttal a fővárosi Tungsram együttese ellen. A találkozót Budapesten játsszák a csapatok. Kosziba István, az egriek vezető edzője előzetesében elmondta, hogy a csapat egyik idegenlégiósa, Su Na egv korábbi mérkőzésen megsérült, s még egy hétig nem állhat a gárda rendelkezésére. Cserkaszova megfázással igazoltan volt távol az edzésektől, de a tegnapi foglalkozáson már részt vett, mert szeretne bekerülni az utazó keretbe. A többiek egészségesek, igy a pályára lépő keret tagjai: dr. Sike Zsuzsanna, Kurucz Mónika, Nemesné Kaiotai Rózsa, Brecher Zsuzsanna, Szendrői Ildikó, Vojth Ildikó, Tímár Edit és Fekete Krisztina. Az ellenfél, Tungsram csa. pata tavaly a harmadik helyen zárta a bajnokságot, de akár az első helyen is végezhetett volna. Az első négy csapat ugyanis annyira egy szinten játszott, hogy bármelyik lehetett volna első, vagy akár negyedik is a küzdelmekben. Kosziba Hí MHC DB I-es mérkőzései, 1991 OKTÓBER 23., kedd, 14.30: MHC-UTE (Székesfehérvár) 24., szerda, 10.00: lehel-MHC (Székesfehérvár) 26., péntek, 10.00: MHC-FTC (Székesfehérvár) 28., hétfő, 14.30: Volón-MHC (Székesfehérvár) 29., kedd, 10.00: NSZE-MHC (Székesfehérvár) NOVEMBER 8., péntek: MHC-UTE (városi műjégpálya) 15., péntek: Lehel-MHC (Jászberény) 19., kedd: MHC-FTC (városi műjégpálya) 22., péntek: Volán-Miskolc (Székesfehérvár) 26., kedd: NSZE-MHC (Kisstadion) 29., péntek: UTE-MHC (Üjpest) DECEMBER 13., péntek: MHC-lehel (városi műjégpálya) 17., kedd: FTC—MHC (Kisstadion) 20., péntek: MHC-Volán (városi műjégpálya) 27., péntek: MHC-NSZE (városi műjégpálya) llixios hit tér volt az MI'S L es az E»er S L Nincs nosztalgiám! Beszélgetés líiss Tiborral Az MVSC színeiben (balra). A miskolciak 2-1-re győzték le az STC-t. Az első gólt Kiss Tibor szerezte. (Szabó István felvétele) Legendás csatár, istenáldotta tehetség volt Kiss Tibor. Ezt a szurkolók és a szakemberek egyaránt állítják róla. Mészöly Gá-a, a nemrég leköszönt szövetségi kapitány mondta az egykori játékos fiának: édesapja a válogatottságig vihette volna. Öltözködésében, viselkedésében ma is az a laza elegancia jellemzi az egykori csatárt, mint amikor a pályán — közhely, de igaz — görcsöt kötött az ellenfél játékosainak a lábára. Az Eger SE labdarúgó-szakosztályának jelenlegi szakosztályvezetője Miskolc, majd Eger szurkolóinak kedvence volt. A leghosszabb időt az MVSC-ben töltötte. Több, mint egy évtizeden keresztül játszott a vasutasok színeiben. két rövid megszakítással. — Megpróbáltam a Budapesti Honvédőt, és a DVTK-t mesélte. A biztos háttér azonban az MVSC volt mindig is. Aztán az Eger SE igazolt le, akkor költöztem el a hevesi megyeszékhelyre. Itt is szeretettel fogadtak, és itt fejeztem be pályafutásomat. Később több helyen megfordultam edzőként, majd az akkor NB I-es Eger SE-től kerestek meg. Kétéves szerződést kötöttem volt egyesületemmel, de az első végén kiestünk. Ügy éreztem, fel kell állnom a kispadról. Többen marasztaltak, ám egy. a bajnokság utáni banketten két vezető — afféle bólogatósok — összesúgott. Én akkor felálltam a feleségemmel, és eljöttem. Nyolc játékos jött utánam. Tudták, hogy hova megyek. Ügy éreztem, hogy bennük megvan a bizalom irántam, ám én akkor már döntöttem. Később kért fel a szakosztály elnökhelyettese szakosztályvezetőnek. edző szavaival a Tungsram: „Verhető csapat, de a győzelmük is benne van a pakliban”. Ahol megizzaszthatják őket az egriek, az a nyitások és a jó fogadások. Ha sikerül őket ezen a téren megfogni, akkor jelentős előnyre tehetnek szert a vendégek. Az edzőnek egyébként nem elsődleges célja a győzelem, hanem a csapata egységes és egyéni stílusát igyekszik kialakítani. Ha már kialakult a csapat végleges képe, akkor lehet az eredményre összpontosítani. M. R. Hagyományosan a DVTK teniszstadionjában rendezik meg az IC(P)-teniszkupát. Az Észak-magyarországi Innovációs Centrum (Park) Rt. alapításának negyedik évfordulója alkalmából kiírt és az elmúlt évben is nagy érdeklődéssel zajló férfi amatőr egyéni versenyt holnap és vasárnap bonyolítják le. Nevezni holnap reggel 8 óráig jjc Kiss Tibor civilben. (Szobán Gabriella felvétele) — Térjünk vissza még egy kicsit a múltba. Két év, illetve két bajnokság jutott önnek az NB I-ben. Nem kevés ez ilyen adottságokkal? — Nekem nem hiányzik az első osztály! Nincs nosztalgiám, úgy érzem teljes életet éltem és élek! Nem volt életcélom a DVTK sem, pedig többször hívtak. Tárgyaltam is velük, ám hitegettek. Aztán egy évre leszerződtem, de az akkori vezetők egy része nem teljesítette azt, amit ígértek. Korábban a Budapesti Hon- védban is megkeseredtem az engem ért aljas támadások miatt. Az MVSC biztos hátteret jelentett csakúgy, mint később az Eger SE. ahol befogadtak. A vasutasok mestere, amikor ott játszottam, Szentmarjay Tibor volt. ö lehet a helyszínen. Nevezési díj 300 forint. Az első fordulóban kiesettek részére vigaszversenyt rendeznek, tehát minden résztvevő minimum két mérkőzést játszik. A torna győztese egy Hewlett-Packard típusú menedzserkalkulátort nyer. A második díj egy Kon'trax Gamma telefonikészülék, a harmadik pedig egy Kontrax Alfa telefonkészülék. ütött is, de tudtam, hogy szeret. Nekem egyébként voltak afférjaim edzőimmel, így Szentmarjayval is, de soha nem buktattam meg senkit! Ki is rúgott volna Károlyi József, az apósom, aki akkor az MVSC elnöke 1 . volt! — Visszatérve a kérdésre, „ én elégedett vagyok azzal,,*- ami nekem jutott. Amikor*’* ’ labdarúgó voltam, jó volt játszani! Pedig az akkori játékosokat anyagilag kevésbé becsülték meg. mint most. A mai világban talán nem is értenének meg. Elégedettségemnek vagyis, . hogy „ennyire” vittem ebben a sportágban, oka van. Tizenhat éves koromban eltört a lábam, amely utána nagyon sérülékeny lett. Háromszor műtötték meg. Nem lehetett ugyan rajtam látni, de egy-egy mérkőzés előtt és alatt állandóan bennem volt a drukk, a kisebbségi érzés. Örökké attól kellett félnem ugyanis, hogy eltörik a lábam. A műtétek, és a sérüléseim miatt három évet kellett kihagynom. — Nem gazdagodott meg. — Megvan mindenem, nem panaszkodhatok! Én soha nem voltam anyagias. Most sem vagyok az. Ha öt forint volt a zsebemben, akkor is boldog voltam, de nem keseredtem el, ha csak öt fiiléit birtokoltam. A feleségemnek van egy boltja Egerben a Kertész utcában, ahol palackozott italokat árul. Az onnan származó jö. vedelem, és amit én megkeresek, elég. — Szakosztályvezetőként célja-e az NB I.? — Ahhoz, hogy az Eger SE NB I-es legyen, a városnak össze kell fognia. Saját erőből az élvonal nem valósítható meg. A dohánygyár, mint főszponzor, nem képes előteremteni az anyagi feltételeket. — Az Eger SE jelenleg nincs túlzottan rózsás helyzetben. — Tény: gyengébben szerepelnek labdarúgóink, mint amilyen az elvárás. Meggyőződésem viszont, hogy a befektetett munka meg fog térülni. Biztos vagyok abban, hogy Varga Zoltán vezetésével előbbre lép a csapat! (Szikra) IC(P)-tenisstorna Röplabda, ÍVJ3 I. tagadó a Ingagyáibaa