Déli Hírlap, 1991. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)
1991-09-23 / 221. szám
legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . lég Ma hűdet határozatot az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök jogkörével kapcsolatban. Az igazságügyminiszter az államlő sérthetetlenségének értelmezését várja, a honvédelmi tárca vezetője pedig azt tudakolta, milyen hatásköre van a köz- társasági elnöknek a hadsereg irányításában. Az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke a rádió és televízió elnökhelyetteséinek kinevezése körül kialakult patthelyzetről kért jogi állásfoglalást. A bírói testület az indítványokra egy határozatban válaszol. Őszies idő Ma íelhősödés, erősödő szél, többleié zápor és zivatar is várható — azaz ősziesebbre fordul az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül valószínű. Til Uni Wal a kontluslól A honját ok mps*szpi£Ík a lüzsziineti mend* tapadást Horvátországban többször is megsértették a iegnap délután három órától elrendelt tűzszünetet. A jelentések szerint elsősorban a hor- vátok nem tartják be a megállapodást. 1 Egy fegyvertelen sebesülteket szállító katonai helikopterre is lőtték, illetve aknavető-támadásról is beszámolt a zágrábi rádió — a 'szerb erők nem viszonozták a tüzet. A zágrábi rádió szerint ez azt jelenti: egyes horvát egységek nem engedelmeskednek a felettes utasításoknak. A horvát államtanács helyeselte a tűzszünetet. és mindenkit annak betartására szólított fel. Antall József szerint az ENSZ-nek minden lehetséges eszközzel nyomást kell gyakorolnia az érintett felekre a jugoszláv helyzet rendezése érdekében. A kormányfő abban látja a magyar kor- ihánv szerepét, hogy távol- tartsa az országot a konfliktustól. illetve nemzetközi ellenőrzést és beavatkozást kérjen a Jugoszláviában élő magyarság érdekében. Ismételten cáfolta, hogy Magyar- ország be kívánna avatkozni Jugoszlávia belügyeibe. 1993 végére Konvertibilis forint Magyarország kötelezettséget vállalt a Nemzetközi Valutaalapnál arra, hogy 1993 végéig megteremti a forint teljes átválthatóságáA MISKOLCI TERMÉSZETGYÓGYÁSZ KÖZPONT ORVOS-TERMÉSZETGYÖGYASZAI: OLGA VAGANOVA logopédus VITALIJ FALKOV psxicheterapcuto-extrasicnsz VLAGYIMIR LITVINOV belgyégyásx-extraszensz ALEKSZEJ MISIN masszőr JELENA MILOVANOVA extraszensz SZERGEJ SZAPOZSNYIK U-Su-oktotó VJACSESZLAV JEVFIMISIN traumatolégus-csontkovács Semmelweis utca 3. Telefon: 46/26-519 Ady Művelődési Ház Telefon: 46/79-640 marcikk f KERESKEDELMI ÁRUHÁZ KFT.- töteten- SÍ Í” Mitle’c. ’ Az őszi Budapesti Nemzetköti Vasár megnyitásával egy időben, Grundig-napokat rendez az Iparcikk Kereskedelmi Aruház, a Ravillái közösen, EZEK AZ ARAK MAGUKÉRT BESZELNEKI Grundig Grundig Grundig Grundig Grundig Grundig Grundig T 70 440 T 70/440 TXT T 35/440 T 55/440 TXT T 51 440 T 31/440 TXT P 37/443 73 900 Ft 67 500 Ft 79 900 Ft 73 500 Ft 57 300 Ft 51 500 Ft 62 900 Ft 57 000 Ft 52 200 Ft 47 900 Ft 59 300 Ft 54 500 Ft 42 900 Ft 36 900 Ft nak feltételeit. Tarafás Imre, az MNB elnökhelyettese, a napvilágra került hírt úgy kommentálta, hogy először rögzítik a forint árfolyamát a konvertibilis valutákhoz képest, ,m£jd a kereslet-kínálat szabja meg bizonyos határokon belül a forint napi értékét. A szakember szerint a teljes konvertibilitáshoz egyelőre hiányoznak a technikai és közgazdasági feltételek, de a jövő év közepétől megkezdődhet a teljes körű átválthatóság előkészítése. Rendelet a költségvetés módosításáról Értesítjük a lakosságot, hogy Miskolc Megyei Jogú Város közgyűlése szeptember 3-j ülésén megalkotta a 19,1991. sz.: rendeletét az 1991. évi költségvetés módosításáról. A rendelet a kihirdetés napjával hatályba lépett. Megtekinthető — ügy- félfogadási időben a polgár- mesteri hivatal önkormányzati irodáján, valamint a pénzügyi gazdálkodási és ellenőrzési osztályon. (Tanácsház tér 8.) Polgármesteri hivatal A Hajnali Hírlap kifizeti a számláját KEDVES OLVASÓINK! Aki rendszeresen megveszi a Hajnali Hírlapot, jól jár. Tíz olvasó októberi energiaszámláját kifizeti az Észak-magycrországi Innovációs Centrum (Park) Rt. A Hajnali Hírlapot Borsod-Abaúj-Zempién és Heves megye egész területen megvásárolhatják a hírlapárusoknál, előfizethetik a postai kézbesítőknél. KH'AGANOO MEGRENDELŐLAP i Megrendelem i Hajnali Hírlap című napilapot..................... példányban és kérem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:............................................ ........................ Címe (iranyitószáni, város, község, kerület, utca, házszám): Az előfizetés egy hónapra: 160 Ft negyedévre 480 Ft fél évre; %0 Ft egy évre: 1920 Ft Borsod-Abaúj-Zemplén es Heves megyében előfizethető a helyi postahivatalukban cs a kézbesítőknél. A más megyében élők töltsék ki a megrendelőlapot, mellékeljék az előfizetési díj befizetését igazoló csekket és küldjék el címünkre: Hajnali Hitlap Szerkesztősége 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky F út 15. sz. Tárcsázzuk a 07-et Fának ütközött Háláló* baleset történt vasárnap hatom óra tíz perckor a 37-es úton, Szegi long közigazgatás területén, egy 21 éves, budapesti fiatalember által vezetett Toyota Coroila eddig ismeretlen okok miatt egy enyhe kanyarban árokba hajtott,, majd fának ütközött. Az autóban Iii2ycDcs egészségügy i tanácsadás A Magyar Szocialista Párt felhívja a miskolciak figyelmét. hogy szeptember 24-én 17 és 19 óra között ingyenes egészségügyi tanácsadást tart dr. Sallai Zsolt urológus főorvos az MSZP Korvin Ottó u. 9. sz. alatti párthelyiségében. MISKOLCI PÉNZINTÉZET KERES a Mályi-tóparton lévő •• 1 •• \ //• uduioje vállalkozásszerű üzemeltetésére vállalkozót. döVEBB FELVILÁGOSÍTÁS: a (46) 56-429-es telefonon. AZ AJÁNLATOKAT: október 10-ig kérjük a Centrum-hirdetőbe. ülők- közül . a fiatalember édesapja a helyszínen meghalt, az édesanyja és a testvére nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a volánnál ülő pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A hét Végén a lillafüredi Vadászkürt étteremben jártak a betörők. PB-gázpalackokat. vittek el, összesen hatvanezer forint értékben. Vasárnap a miskolci rendőrkapitányság URH-s kocsija tört össze Hejőcsabán. A rendőrautóval egv Dacia ütközött frontálisan, épp akkor. amikor az URH-s autó a sávjában álló autókat előzte. Szerencsére személyi sérülés nem történt. 1 ne sz A Szovjetunió nem kap újabb pénzeket Némétoi-1- szagtól — nyilatkozta legújabb moszkvai tárgyalásai előtt a német pénzügyminiszter. A miniszter a gazdasági reformról kíván tárgyalni Gorbacsovval és Jelcinnel. Németország segély- ügyekben elérte teljesítőképességének a határát. A szovjet vezetés egyébként húszmilliárd márkát követel a szovjet csapatok által otthagyott objektumokért. A hírek szerint a pénzügyminiszter határozott nemmel válaszol a követelésre. A szerződés szerint 11 milliárd márkát fizet a német kormány a kivonulásért, s ezt is csak akkor '(oldana meg. h- idő elölt eltávoznának a csapatok. 1 Dll és a lestör kf(. tombolám Gazdára várnak a karatebolt ajándékai Megnyílt városunk első ka- rateüxlete a Testőr Kft szervezésében, a volt MHSZ székházban a Rákóczi utca 12. szám alatt. Az emeleti üzletben karateruhákat, öveket, sporttáskákat, védőfelszereléseket, matricákat és szakirodalmat árusítanak. A Déli Hírlap és a karatebolt tombola- szelvényét szeptember 27-én délig várják a boltba. Pénteken 12 órakor sorsolunk, a fő- dij agy szuper karateruha. Ezenkívül gazdára vár még két értékes speciális karatesporttáska. Itt kell tevágnil A DH ÉS A KARATE KFT. TOMBOLÁJA Név: ................... Lakcím: .............. ***•■•••*a»*e*«e «itt•*«»»•••, Telefoni ......... 4IMMIHIII