Déli Hírlap, 1991. augusztus (23. évfolyam, 178-202. szám)
1991-08-29 / 200. szám
legfrissebb ... legfrissebb ... legfrissebb ... lég Dúha kamatháború 1. W -n" : • v Az OTP levelét megírta Ügyeskednek az ügyfelek az átutalási betétszámlával Hó végén nem győznek elég pénzt tartani a pénztárban. Az utcán kígyózik az átutalási betétszámlások sora. (Búss felvételt) törvénytelennek minősíti az Balti megállapodásnnk Magyarország és a három balti állam külügyminiszterei a tervek szerint hétfőn írják alá a megállapodást a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Ezt Antall József magyar miniszterelnök jelentette be tegnap a Parlamentben. A kurvátok visszás/érzik Párizsban tárgyal a hor- vát elnök. Kijelentette, hogy országa visszaszerzi az ösz- szes, szerbek által elfoglalt területet. Ám ezzel együtt elfogadja , a „tizenkettek” közvetítési kísérletét. Hamarosan a francia fővárosba várják a szerb elnököt is. Össztűz Vokovárra Továbbra is súlyos harcokról érkeznek jelentések Vukovár környékéről. A szerbeket támogató jugoszláv néphadsereg tüzérséget, harckocsikat, repülőgépeket is bevetett a hórváí fegyveresek ellen. A "belgrádi televízió késő estö híradója szerint harmincán vesztették életüket. Horvátországból folyamatosan ménekül á' lakosság. Többszáz szerb család is elhagyta az országot. Hűvös, záporral f n.T Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet. Záporeső, zivatar is előfordulhat. Legfeljebb rövid időre süt i ki a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 fok körül alakul. Kiállté, hát A szovjet államfő Borisz Fankint, az eddigi prágai nagykövetet nevezte ki a Szovjetunió új külügyminiszterévé. A döntést még Aki szegény, az a legszegényebb — írta József Attila, utalva a kisember folyamatos kiszolgáltatottságára, reménytelenségére, ami ma is fokozottan igaz, ugyanakkor tény, hogy manapság, aki gazdag, az a leggazdagabb. illetve, aki ügyes, az a legügyesebb. Mindezt bizonyítja az az országos kamatháború, amely tulajdonképpen — finoman fogalmazva — az OTP elszámolási rendje miatt robbant ki, s mondhatni a társadalom szervezettségéről. naprakészségéről. morális helyzetéről ad valamiféle kórképet. Nézzük közelebbről. Közismert az úgynevezett átutalási betétszámla, illetve szerződés, amelyet 1969-től lehet kötni az OTP-nél. Ez annak idején valójában rezsiszámlának indult, ami azt jelentette, hogy erre lehetett elhelyezni a fizetést, a nyugdíjat, s ebből az OTP rendezte a beérkező számlákat, úgymint gáz. víz. villany. satöbbi, tehát ez végül is a lakosság kényelmét szolgálta. Ennek az igen jótékony célzatú átutalási .számlának a kamatozása úgy történt, hogy hóvégi egyenleget készítettek az OTP.-nél, s azon a bizonyos napon, többnyire a hónap 26-án éppen a számlán lévő összeg alapján számolták ki a havi kamatot, magyarán az évi 17 százaléknak az egyhavi részét. Ez idáig rendben js volna,, örül'az ügyiéig megt. elintéz-,,, nek helyette égy sór. .kelle-, metifenséggel ' járó dolgot, mindig rendben vannak a számlái, ugyanakkor kamatozik a pénze. Az OTP is jól jár, hiszen egy hónapon át használja a kedves ügyfél pénzét. Csak, más az elméleti okoskodás, s megint más a gyakorlat. Történt pedig, hogy az ügyfél felfigyelt a kiskapura. Nevezetesen elég egy napra betennie a pénzét az OTP-be, mégpedig arra a bizonyos 26-ra. mikor a havi egyenleg készül. Ugyanis az csak a 26-i egyenleget nézi, így akár másnap már viheti is tovább a pénzét az ügyes kis ügyié!, megkapja a havi kamatot. Aztán következhet a bank, ahol napi kamatozással — egy nap kivételével — szintén megkapja a havi kamatot, tehát voltaképpen dupla kamatra lehet szert tenni. Ennyi. Ennyi a történet. Gondoljanak bele, hogy 1969-től él ez = lehetőség. De ne találgassunk. Tény, hogy az elmúlt két év zavarosban ha’ászása során olyannyira felerősödött az átutalási betétszámlával való ügyeskedés, hogy az OTP valamiféle kcnyszerlépés- ként végül is azt találta ki, hogy levelet küld az ügyfeleihez. Íme (Borsodban egyébként 45 ezren rendelkeznek átutalási betétszám-, Iával.) , „Tisztelt Ügyfelünk! Átutalási betétszámlájának forgalmából úgy látjuk, hogy ön a szerződési feltételekkel ellentétben e konstrukciót nem megtakarításai folyamatos őrzésére, a jövedelmének — annak egy része — átutalására, megbízások útján történő készpénzkímélő fizetési mód gyakorlására, hanem elsősorban nagyösszegű befizetések néhány napos itt-tartása útján történő extra-kamat szerzésére használja. Amennyiben ön — akár rövid távon is — takarékoskodni kíván, számos más befektetési formánk (betét, értékpapírj állnak rendelkezésére. Tekintettel azonban arra, hogy a Pih. 5. §-a tiltja a joggal való visszaélést és a Ptk. 4. S-a az illetéktelen előnyhöz jutás kategóriát joggal való visszaélésnek minősíti, kérjük, hogy ezen konstrukciónkat, eredeti céljának megfelelően szíveskedjék használni. Ellenkező esetben kénytelenek leszünk a köztünk létrejött megbízási szerződést felmondani. Bízunk abban, hogy ievt- lünket-énem veszt zaklatásos ha.k, figyelemfelhívásunk jogosságát elismeri, és az átutalási betétszámla szerződés szerinti szolgáltatásait továbbra is igénybe veszi. Kelt 1991. 08. 22." Eddig a levél. Ezzel aztán kezdetét vette a kamatháború. Aki nem tudott erről a lehetőségről, most mérgelődik, hogy eddig nem csinálta. Aki eddig is csinálta, OTP intézkedését. Egyszóval: dúl a csata. (Folytatjuk) A Bánók Béla Mg. Ip. Tsz. Jl. kerúiele értesíti Miskolc város teriileíéu a méhészeket, bogi 1991. augusztus 30-án, 31-éli, szeptember l-én, 2-án naprafor- j gó-vegyszerezést (lombtaiani- ! tást) végez az alábbi területeken : GBrömbilly Harsányi út melletti területen, Szirmán a a Jenke-tanya környéke, Kistot ka; gázfogadó környéke, MÁV I gur<té környéke és a Hüskom- í bínát .térségében. A szer neve Harwáde, hatóanyaga 22,í üimetilín. Eü. várakozási idő 14 nap, munkaegészségügy, várakozási idő 3 nap. Kérjük a méhészeket, a méhek elszállításáról, ül. bezárásáról gondoskodjanak. Ma jön ecet Vinnék, mint a cukrot — mondják a boltosok Ha minden igaz, ma érkezik a Mátra Füszérthez, Má- lyiba ecet. Kora reggel több miskolci üzlet vezetőjével beszéltünk, akik mind arról számoltak be, hogy már huzamosabb ideje nem tudják kiszolgálni ecettel a vásárlókat. Pedig azok vinnék, mint a cukrot, hiszen olcsó az uborka, kellene a befőzéshez a savanyító. Fükő Dezső, a Pátria ABC vezetője elmondta, hogy legutóbb a múlt héten kaptak, de gyakorlatilag 10 perc alatt elfogyott. A Mátra Fűszert osztályvezetője, Csonttá József megerősítette a hírt, hogy ma valóban érkezik Mályiba egy szállítmány. Az ecethiány okairól pedig így nyilatkozott: — Korábban Németországból hozták be a 20 százalékos ecethez az eszenciát. De abban a gyárban robbanás történt. Ha nem lett volna ez a baleset, akkor sem lehetne tovább 20 százalékos ecetet forgalmazni, mivel ezt vegyi úton állítják elő, s rákkeltő lehet. A Budapesti Szeszipari Vállalat, mint hazai gyártó most azzal kísérletezik, hogy 17 százalékosat állítson elő biológiai úton.* Tíz és tizenöt százalékosat tudnak készíteni, de mivel igencsak megnöve- kedett;; az igény», ezért most csak a 10 százalékosat készítik. mert annak csupán feleannyi az erjesztési ideje, s Így hamarabb kikerülhet az üzletekbe. Valóban rekord az idei uborkatermés, olosó» ájr-réltennivaló. - Információnk szerint a konzervgyáraik nem vesznek át nagyobb mennyiséget, mert még a tavalyi uborka nagy része is eladatlan. Mindez csak növeli az ecet iránti kinevezték jóvá kell hagynia a Legfelsőbb . Tanácsnak. A hatvanéves politikus azon kevés nagykövet közé tartozik, akik a puccskísérlet idején is kiálltak Gorbacsov mellett. A szovjet elnök telefonon beszélt F'-vardnadze volt külügyminiszterrel is, s feltehetően kikérte véleményét a kinevezéssel kapcsolatban.» . keresletet. Azzal is próbáltunk volna enyhíteni a helyzeten, hogy kísérletként, hozatunk be Szlovákiából ecetet. Ezzel viszont az a gond, hogy csak 8 százalékos, vagyis többet kell belőle felhasználni. Az ára viszont a vám miatt 60 körül mozog. Így a miskolci üzletek nem vállalták a forgalmazását, ezért ; vidékre visszük. A ma érkező ecetszállítmányt egyébként legkésőbb holnap megkapják az üzletek. Ez nem, nagy mennyiség, de reméljük, hogy már a vége felé tart a befőzés. B. A. Elemeik, liojíy elismerjük-e Horvátország függetlensé-»' gének elismerését kérte Bu- dapesten a horvat külügyminiszter. Magyar kollégája, - Jeszenszky Géza azt válaszolta : a Külügyminiszteri«' um elemzi, hogy egy ilyen « döntés segítené, vagy ne- .< hezítené-e a jugoszláviai! válság mielőbbi békés megoldását. Vigyázat, ' ■ af ■ ? »e? tyúkok! v Egy kisforgalmú faluban élő német gazdának meggyűlt a baja az autósokkal, amikor egy nagy építkezés miatt úté] terelés következtében a száguldó autók rendre gázolták el az eddig szabad mozgáshoz és úton való» békés átiárkáláshoz szokptt tyúkokat. Az ügyes gazda nem esett kétségbe, hanem jól feltalálta magát, amikor az útszegélyen „Tyúkátjárás” szövegű, baromfit ábrázoló figyelmeztető táj 't helyezett el. Azóta a tyúkok ismét zavartalanul kelnek át a szemközti rétre, s a figyelmeztetést komolyan vevő német autósok a „veszélyes zónában” lelassítva nem gázolják el a békés nyugalommal átkelő jószágokat. Tárcsázzuk a 05-öt Csöpögött a nitrogén tárcsázzuk a 07*et TUNGSRAM II vonattal itt m mayát A sínekre feküdt tegnap este Vadna és Sajókaza között egy 36 éves kazai férfi. Az arra robogó vonat halálra gázolta. A rendőrség eddigi megállapításai szerint öngyilkosság történt, a férfi búcsúlevelet is hátrahagyott. Ugyancsak tegnap Miskolcon, az Engels utcában jártak a betörők. Kifeszítették az ajtót, s a lakásból nagyjából 130 000 forint értékű ékszerrel és készpénzzel távoztak. Nem éppen szokványos zsákmánnyal hagyták el a zsiványok tegnapra virradóra az Egyetemvárost: az ÉÁÉV itteni telepéről körülbelül 60 000 forint értékű szerszámot vittek magukkal. A DH és a tunusram márkabolt közös tombolája Ma sorsolunk! Ma délután 2 órai kezdettel sorsoljuk ki a DH és az Álmos utcai Tungsram márkabolt (egykoron a villanyszerelők boltja) közös tombolájának nyereményeit. Mint azt tombola-előzetesünkben hírül adtuk, az első díj egy party grillsütő, a második díj egy Remington borotva, míg a harmadik díj egy tetszetős nyugati elemlámpa lesz. A sorsoláson várjuk játékos kedvű olvasóinkat is. A kitöltött tombolaszelvényeket még déli 12 óráig bedobhatják az üzletben elhelyezett gyűjtóládába. Csöpögött a tartálykocsiban tárolt mélyhűtött nitrogén tegnap este a Gömöri pályaudvaron. Az esethez riasztották a miskolci tűzoltókat is. akiknek ezúttal szerencsére nem kellett beavatkozniuk; a hibát sikerült kijavítani. Táliyán, a Széchenyi utca 46-ban kigyulladt egy családi ház teteje. A tüzet az elektromos rendszer hibája okozta. A lángokat sikerült megfékezni. A kárt 10 ezer forintra becsülik. GYÁSZKÖZLEMÉNY Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. VALYKÖ ISTVÁN a Borsod Volán nyugdíjas igazgatója elhunyt. Temetése 1991. augusztus 30-án 11.30-kor a Szentpéteri kapui temetőben lesz. A gyászoló család