Déli Hírlap, 1991. augusztus (23. évfolyam, 178-202. szám)
1991-08-21 / 193. szám
♦ A dalmata a család kedvence. Médea ölében egykedvűen tűri a fotózást. Kié a tejföl Tapolcán? Szerződés a város és egy haszonbérlő rt. között A vízművek közüzemmé akar válni Szót kért a vízmüvek Ugyanis nemrég a „Tapolca szíve megszűnt dobogni!” című cikksorozatom első részében azt találtam írni főcímként, hogy „Víz alatt a vízművek”, s ezt a vízművek nem találta annyira találónak. Ugyanakkor félreérthető ösz- szefüggést vélt felfedezni az alcímben rá vonatkozóan, miszerint: „Szabad rablás, vagy részvénytársaság?” Tisztázandó a vízmüvek szerepét, felelősségét, beszélgetésre invitált Szűcs Andor igazgatóhelyettes és Stuhán Gábor szakági főmérnök, akik szándékuk szerint más megközelítésben kívánták az olvasók elé tárni a tapolcai strand- és termálfürdő helyzetét. — Egy alapkérdést szeretnénk tisztázni — kezdte Szűcs Andor —, tudniillik a vízművek soha nem volt berendezkedve arra, hogy piaci keretek közt működtesse ezeket a létesítményeket. — Ha jól értem, „leosztották” ezt a feladatot — mint ahogyan a múlt rendszerben ez szokás volt — úgyis a vízzel foglalkoznak, víz, víz, tehát önöké a fürdő is? — Pontosan — mondja Stuhán Gábor. — Igazából mi közüzemmé szeretnénk válni, ami azt jelenti, hogy az ivóvízellátás és a csatornaüzemeltetés lenne a feladatunk. — Ezek szerint a fürdők’t valamilyen más piaci konstrukcióban kellene üzemeltetni? — Miután a tulajdonos az önkormányzat — veszi át a szót Szűcs Andor —, neki kellene elgondolkodni azon, mi a legmegnyugtatóbb és legeredményesebb. Egyébként nem Olyan ördöngös ez. Ajánlom figyelmébe azt a szerződést, amely 1924. V. 27-i keltezésű, s amelyet „Miskolcz th.jf. város közönsége képviseletében dr. Ho- dobay Sándor polgármester (következőkben röviden: „Város”, másrészről a Ta- polcza Gyógyfürdő Rész. vénytársaság miskolezi bejegyzett cég (a következőkben röviden • „Haszonbérlő”, vagy „Részvénv társaság”, avagy „Haszonbérlő rt.”) kötött. Azt kel! mondjam, egy jogi bravúr, s negyven évre szabályozta, kinek, mi a feladata, jogköre. Más kérdés, hogy a háború után más ^viszonyok alakultak ki. — ön tehát úgy vélt, hogy j valamilyen hasonló szerződést keltene' kötni az Snkormány- ' Tatnak egy bizonyos rész- : vénytársasággal, amely átvenné a vízművektől a fürdők üzemeltetését? * . — Igen. Ugyanis messzemenően egyetértek a cikk azon megállapításával, mi' {szerint a fürdőt körülvevő >S a fürdőből hasznot húzó .'vállalkozások nem forgatják ' vissza a nyereség egy részét a fürdő fenntartásába, fejlesztésébe. A bérleti díj 4— bármennyire magasnak tűnhet — minimális költségeket sem fedez. Miskolc város területén 6 fürdőt kell jelenleg fenntartania a vízműveknek. Ez összességében 13—14 millió forint ráfizetést jelent évente. — Kik alkotnák ezt a részvénytársaságot? Honnan lenne pénzt? Gondolom, azzal egyetértenek, hogy gyors tőkeinjekció nélkül a tapolcai strand állaga oly mértekben leromlik, hogy nem lesz kelendő egyetlen vállalkozó számára sem. — Való igaz — kapcsolódik a beszélgetésbe Stuhán Gábor —, gyorsan kell lépni, mert a helyzet megköveteli. De hangsúlyozni szeretném, a tulajdonosnak kell eldönteni, jelen esetben az önkormányzatnak, átfogóan mit akar kezdeni a fürdőkkel. Mi hamarosan leteszünk egy elképzelést az önkormányzat asztalára. — Ha szabadna erről egy kicsit bővebben! — Kérdezte, kik alkotnák a részvénytársaságot, honnan lenne pénz? — folytatja Szűcs Andor. — Abban megegyezhetünk, hogy a fürdőüzemeltetés piaci tevékenység, tehát piaci viszonyokat kell teremteni. A szerződések területbérletre szólnak. Környezetbe illő, esztétikus épületeket kellene építeni, s a leendő tulajdonosok előre megvennék a területet és az épületet forgalmi értéken, ami azt jelenti, hogy a forgalmi érték és a bekerülési költség különbözeiét a strand állagának felújítására lehetne fordítani. — Ez tetszetős terv, de kérdés, mit szól hozzá az önkormányzat? Mió szólnak hozzá a jelenlegi bérlők? Hogyan sikerül vevőt találni? — Nézze — mondja az igazgatóhelyettes — más megoldás nemigen van. A városnak haszonbérletbe kell adnia a , fürdőket egy olyan .részvénytársaságnak:, amely nemcsak a ráfizetést nyeli le, mint most a vízművek, hanem a tejföl is az övé. Pillanatnyilag a hosszú távú érdekek ellen valóban szabad rablás folyik, de ezt nem a vízművek követi el. ön hozta cikkében azt a példát, hogy ha egy kéttagú család szerényen el akar tölteni egy napot a strandon. egy ezres ugrik. Ebből, ha összeadja, megközelítően egynegyedét teszi ki a belépők ára. Akkor hát? A többi hova megy? Kié a nyereség? Hangsúlyozom: aki a strand körül nyereségre számít, vásárolja meg a majdani üzletét területtel együtt, előlegezze meg a költségeket. Ez fedezetet nyújtana egy gyors segélyhez, s egy átfogó, megnyugtató rendezéshez is. (karosi) Buszkeringő Nagy megelégedéssel elvártam a hírt, hogy a Miskolci Közlekedési Vállalat szeptembertől ismét a papírgyárig járatja a 101-es buszokat és a 4-es járatok menetrendje is visszaáll az eredetire. Nem hiszem, hogy ehhez bármi köze is lenne az utazóközönség tiltakozásának, hiszen köztudott, hugy a vállalatot ez általában nem befolyásolja. Mikor bejelentették, hogy csak Diósgyőrig közlekedik a gyors járat, nemcsak a vállalathoz, szerkesztőségünkbe is érkeztek tiltakozó levelek és telefonok. Akkor az illetékes komolyan megindokolta, mi az oka a változásnak (csakúgy, mint a 4-es menetrend-változásának), s miéri nem lehet szó az utasok kérésének teljesítéséről. Természetesen ennek főleg anyagi okai voltak, mert hiába emelik állandóan a tarifát, hiába szavaz meg újabb és újabb támogatást korábban a tanács, most az önkormányzat, a vállalat nem nyereséges, nem elég nekik ez a bevétel sem. jól emlékszem még arra az időre is, amikor valamelyik illetékes kitalálta, hogy a 101-es járatok ne álljanak meg a Marx téren. Akkor is megmagyarázták, hogy teljesen értelmetlen dolog itt megállni, hiszen az 1-es járat menetideje a Marx térig alig 2—3 perccel több, mint a gyorsé, aki idáig utazik, ne szálljon a pirosra. Különben se nekik, hanem a diósgyőrieknek állították be a járatot, ha mindenhol megállna, mikor érne ki a papírgyárhoz? Akkor is több hónap teli el, míg egyszercsak hipp-hopp, mégis megállt a 101-es a Marx téren. Több hónap, éppúgy, mint most, nehogy azt higgye a kedves utas, hogy a vállalat enged az erőszaknak. Akkor változik a menetrend, amikor a cég akarja, s nem ahogy az utas kéri. A buszkeringó tovább folytatódik, kettőt jobbra, kettőt vissza, kedves utasok, tessék kapaszkodni! (g) A polgármester nem viszi haza a gondjait Családi körben Csobáéknál Vállalná-e újra? • Munka nélküli feleség A foltos kutyakölyök megnyalja a bokámat. Szerencsére inkább a szőnyeg sarkába harap, az biztosan jobban ízlik neki. Hamar elunja a rángatását a megjegyezhetetlenül hosszú nevű dalmatiner-bébi, és az egyik fotelba telepszik. Hangosan szuszog, majd álmában felhorkol. A polgár- mester elégedetten pihenteti meg rajta a szemét. Ez a hobbija. A kutya. A dalmatát kényezteti a család. Szeretnék feledni, hogy nem is olyan régen egy ugyanilyen kutyájukat gázolta el egy autó. A másik eb a háznál most egy bizonyos Dugó nevezetű, bozontos kóbor jószág, amit úgy fogadtak be az utcáról. Az a dalmatánál alácsonyabban áll a családi hierarchiában. Nem jöhet be a Csoba család házába. A polgármester úr itthon nem annyira „polgármesteruras”. mint a hivatalában. Hamar megoldja a nyakkendőjét, és kék ingjén talán a kelleténél több gombot gombol ki. Nem csinál titkot belőle, ha nem lennénk nála vendégségben, még jobban elengedné magát. — Milyen ember itthon a férje? — kérdezem Csoba Tamásnét. — Nagyon fáradt ember — feleli a sportosan öltözött asszony. — Reggel hat tájban megy be a városházára. Este 10 körül kerül elő. Ha van egy kis ideje, sétálunk hármasban a ku- tyussal, beszélgetünk. Sajnos, egyre kevesebb az idő. De ez már régebben kezdődött, négy és fél évig építkeztünk.' Emiatt elmaradtak a régi fürdőzések Mályiban, Nyéken, a sátorozás. Ez bizony hiányzik. Ami a házat illeti: szinte a világ végén, a Berekalján építették. Százötven négyzetméter a két szint alapterülete. Négy szobájuk van, ebből az egyiket nem lakja a négytagú család. A nappaliban ülünk vala- hányan. Nem .hivalkodó ízléssel rendezték be. A falakon néhány kép, egy vászonra nyomtatott ikon. A kisebbik lány, Médea a kanapén ül, nővére, Klaudia haját fonogátja. Az asztalon fémtálban darabokra tört Toblerone. Tévézés közben szokták eszegetni. Nevetve mondják: a tévénézés csak ürügy a csokievéshez. Kínálnak belőle. A diétára hivatkozva hárítom el, és ez egy ideig témát ad a beszélgetéshez. Kiderül ugyanis, hogy a hölgyek szintén rendszeres fogyókúrázók. A házhoz visszatérve: bár már benne laknak, még koránt sincs kész az épület. Burkolni kellene az emeletre vezető lépcsőt, csupaszon sorjáznak rajta a fokok. Az OTP-nek nagyjából egymillióval tartoznak. Az utolsó részletet — ahogy utánaszá- mólnak — 2015-ben fizetik majd be. De nemcsak ezért kell meggondolniuk minden kiadást, hanem azért is, mert Csoba Ta- másné munkanélküli, kapja a segélyt. — Egy kít.-nél voltam építőipari áras. Gondolhatja, milyen nehéz elhelyezkedni manapság az építőiparban — mondja a feleség. — És a férje nem segít? — ön szerint miért kellene segítenem? — kérdez rá a polgármester. — Ha az én feleségem maradna állás nélkül, biztos mindent elkövetnék, hogy újra legyen munkája — felelem. — Tamás nem szokott segíteni. Általában a saját munkám alapján ítélnek meg, így hívnak dolgozni — varr ja el ezt a szálat az asszony. Azt firtatom: mi változott az életükben, amióta a családfő a város vezetője lett. A feleség válasza: semmi. Nem is szeretnék, ha a férje hazahozná a hivatali gondjait. Azoknak a küszöbön kívül a helyük. Klaudiát különösebben nem foglalkoztatja a dolog. Azt feleli: mindenki el van foglalva a saját bajával. Neki például tanulnia kell. Negyedikes a, Földesben, az ELTE-re akar jelentkezni, történelem szakra. Igyekszik megválogatni az új barátait, mert azt nem szeretné ha érdekből közelednének hozzá. Médea még csak most kezdi majd a gimnáziumot, szintén a Földesben. Az általánosban tudtak róla, amikor az édesapját megválasztották polgármesternek. Nem érzékelte. hogy különösebben megváltozott volna körülötte a levegő. ■ ■ Kicsit személyesebb dolgokra terelem a szót. A lányok csendben vannak, Csoba Tamásné hátradől a fotelban,, rágyújt. Figyel. —. Melyik volt a polgár - mesterség legkritikusabb időszaka? — Amikor teljesen egyedül voltam. Nem választották meg még az alpolgármestereket sem. Képzelheti: úgy álltam ott egy szál magam a hivatalban, mint egy vadidegen. Az sem volt könnyebb, amikor ráébredtem, mi mindent kell megváltoztatni. — Mikor döbbent rá először. hogy az egész város sorsa van a kezében? — Az első fogadónap után éreztem át igazán ennek minden felelősségét. — Mit szeretne feltétlenül elérni, amíg hivatalban lesz? — Hogy Miskolc kimozduljon ebből a lehetetlen gazdasági és társadalmi helyzetből. Hogy legyenek munkahelyek a munkanélkülieknek, lakást építhessünk az otthontalanoknak, hogy többet segíthessünk azoknak. akik elszegényedtek. Maga is tudja: ez persze nemcsak rajtunk múlik. Ehhez pénz is kell. — Mit gondol: elégedettek Önökkel a város lakói? — Ügy ítélem, hogy úgy vannak velünk, mint a kormány néhány döntésével. Abban a reményben viselik el, hogy megváltozik, ami most van, jobb lesz. — Ha visszamehetnénk az időben, újra vállalkozna a polgármesterségre? Nagy csend telepszik a szobára. Csoba Tamás a cigaretta parazsába mered. A többiek az arcát nézik, várják, mi lesz a válasz. — Az biztos, hogy sem a képviselők, sem az aiool- gármesterek nem gondolták, és én sem gondoltam, hogy ennyi , energia kell ahhoz, amit csinálunk. De abban a hitben dolgozunk, hogy sikerül változtatnunk a dolgokon. Most még azt mondom: újra vállalnám. Bujdos Attila $ Anya és lánya, Klaudia. (Szabán Gabriella felvételei)
