Déli Hírlap, 1991. augusztus (23. évfolyam, 178-202. szám)
1991-08-16 / 191. szám
Állandó zenekar kellene lasiaps három napit* A majorettek a Levendula fesztiválon af: A Metallica együttes. A jövő héten a Monsters A M. 0. R. fesztiválok jelentős múltra tekintenek visz- sza. Ezúttal - elsőként Kelet- Európában - Budapesten is megrendezik ezt a nagyszabású eseményt, augusztus 22-én, 18 órától, a Népstadionban. A fellépők a metál műfaj sztárjai, akik egyenként is komoly tábort tudhatnak maguk mögött. Elsőként a Seattle-i keltezésű (USA) Queensryche lép pódiumra. A csapat 1981-ben indult útjára, első lemezük 1984-ben látott napvilágot. A nyolcvanas évek vegere érett be igazán a zenekar, a ’88-ban kiadott Operation Mindorime című albumukat a kritikusok és a közönség is kitörő lelkesedéssel fogadta. A tavalyi (legutóbbi) lemezük már más irányvonalat mutat, mint az azt. megelőző, három héttel: friégjfclebésfe áíKft1 az Empire felkerült az amerikai lista első tíz helyezettje közé. Az utóbbi években Európában is egyre népszerűbbé váltak igényes, egyéni muzsikájukkal. Másodikként a szintén amerikai Mötley Crüe lép közönség elé. Az óriási színpadi shovv-iról és slágereiről ismert banda, 1990- ben majdnem egész Európát végigturnézta, ez előtt jelent meg a Dr. Feelgood (Dr. Jóhangulat) című lemezük is, melyen a Crüe minden száma más és más oldaláról mutatja be a csapatot. A Mötley Crüe alkotó energiájának csúcsán van, sikerült lerombolniuk az alkohol és kábítószer állította gátakat. A „megtisztult” zenészek a budapesti koncerten már a napokban megjelenő Decade of Decadence repertoárjából is játszanak számokat. Az est utolsó előtti fellépője, a Metallica, ők 1988- ban már játszottak Magyar- országon. Pontosan tíz éve Los Angelesben kezdte pályafutását a négytagú group, Llelmúdtáhor Kékmezőn öngyógyító életmódtábort szervez az Ady Endre Művelődési Ház Kékmezőn, augusztus 22—28. között. A foglalkozásokat dr. Anandu Jakhmola indiai filozófia- doktor és jógi tartja. Témakörök: öngyógyítás, a kun- dalini felébresztése, a hibás légzés és az azt korrigáló ászanák, meditációs technikák, a stressz, a fizikai feszültségek feldolgozása és kezelése, a jóga előnyei az egyéb fizikai testgyakorlatokkal szemben, fogyókúra a jóga segítségével, indiai szokások, vegetariánizmus. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés a 79-640-es telefonszámon, vagy személyesen a művelődési házban. Népstadionban 01 Rock feltűnésükkor sikerült zenéjükkel új életet önteni az akkori heavy muzsikába, melyre azóta is komoly befolyást gyakorolnak. E zenekar nevéhez kötődik egy tragikus esemény, mégpedig az 1986-os, európai turnéjukon bekövetkezett autóbusz-baleset, ahol Cliff Burton basszusgitáros szörnyethalt. Ez sem törte meg a banda munkáját, alig egy hónappal a haláleset után már új bőgőssel, Jason Newsted-el koncerteztek tovább. A Metallica lemezei egyre kelendőbbek a rockpiacon, idén augusztusban jelenik meg az ötödik, melynek producere Bob Rock. A M. O. R. főzenekara a már több mint tizenöt éve működő AC DC, akik a kenguruk földjéről indultak a •.viiáéhír. felé- .A felállás néha’ megváltozott ugyan az idők során, de a hozzáállás sértetlen maradt. Nem foglalkoztak a divattal, vagy Kőszén A monda szerint a Szinva völgyében élt, népes családjával Diós Pál. Azt álmodta egyszer, hogy az udvarán levő, nagy diófa alatt kincs rejtőzik, amivel könnyebbre fordíthatná szeretteinek életét. Másnap fogta a baltáját és gyökerestől kidöntötte o faóriást. Helyén üreg tátongott és benne különös fekete köveket látott. Szedte, dobálta kifelé, de nem találta a kincset. Dühében a pislákoló tüzbe rúgott egy darabot. Az füstölni kezdett, majd lángra kapott. Diós Pál nézte, nézte és felkiáltott: hát megvan, megtaláltam, ez a kincs az új tüzelőszer, a kőszén. Amikor a Vár utca előtt a nagyobb teherbírás érdekében cserélték a Szinván átvezető hidat 1962-ben és tartóoszlopainak ásták a gödröt a patakban, alig 60 centiméterre szenet találtak. Hasonlót láttam a Kökény utcai Szinva-híd cseréje alkalmával is. A Berekalja keleti részén pedig századunk közepén Grósz Péter munkásaival aknából termelte a szenet. A diósgyőri település tehát szénmező fölé épült. Először 1767-ben Sclwner Xavér Ferenc, a szomolnoki bányafelügyelőség segédtisztje állapította meg, hogy Diósgyőrtől fél óra járásra kőszén van. Pillér Mátyás 1788-ban úgy találta, hogy a szén igen jól ég, egészen hamuvá válik, égéskor vörössárga _ lángot ad és nehéz szagot áraszt. Ugyanazon évben Schilson János feljegyzése szerint a lakosság idefesztivál koncepciós lemezek elkészítésével, amelyek hátráltathatták volna a fejlődésüket. Az AC/DC sikert sikerre halmozott, és bár az énekes Bon Scott 1980-as halálánál súlyosabb csapás már nem is érhette volna őket, elhatározták, hogy új énekest találnak és folytatják. Brian Johnsonra esett a választásuk, aki már tizenegy éves tagságával igazolja, hogy állja a sarat. Az AC/DC fellépései semmihez sem hasonlíthatók, ha a lemezeikre azt mondjuk, jók, akkor a koncertjeikre azt kell mondjuk, fenomenálisak. A Multimédia szervezte budapesti M. 0. R. olyan élményt kínál, amilyenben a hazai metalistáknak még nemigen volt részük. Az elég borsos jegyárak (500— 1000 Ft-ig) ellenére is biztosra vehetjük, hogy a Népstadion megtelik erre a buligenkedik használatától kellemetlen szaga és kéntartalma miatt. Fazola Frigyes 1810- ben engedélyt kért, hogy a diósgyőri erdőben kőszenet bányászhasson a vashámor részére. A kitermelés akkor még úgy történt, hogy a völgy lejtőjén 2—3 méter széles tárókat hajtottak 20—40 méter hosszúságban. A vágatokat nem dúcolták alá és azért nem merészkedtek tovább, hanem újabb tárókat hajtottak. A munkát parasztok végezték. A szén iránti igényeket az uradalom megbízottja gyűjtötte össze, majd átadta a bánya művelőjének. Minden megrakott szekeret 15 mázsa szénnel számoltak és mázsánként 1 krajcárt kellett fizetni az uradalomnak. A szállítást minden igénylő maga intézte. A 19. század közepén a tűzifa mennyiségének csökkenése miatt már kísérletek folytak a vasipari telepeken a kőszéntüzelésre való áttérésre. Ivacskovits Mátyás bányászszakértőt bízták meg 1858. január 13-án Diósgyőr és környéke szénmezőjének feltárására. A kutatások felülvizsgálatával pedig 1858 áprilisában Adriány János főbányatanácsost. Írásos jelentésük szerint a diósgyőri és parasznyai völgy egész szélességében, valamint a köztük levő hegyben mindenütt kőszén van. A köpüs- völgyi szakadékban egy rövid táróval, a csanyiki szakadékban pedig két rövid táA miskolci majorettek, a csoport megalakulása óta sokszor, sok helyen öregbítették már városunk hírnevét. Augusztus elején Franciaországban jártak. Az útról Fü- geczky Róbertnét, az együttes vezetőjét kérdeztük. — Dél-Franciaországban, Digne városában minden évben megrendezik a Levendula fesztivált, ennek a virágnak a begyűjtéséhez igazodva. Általában olyan együtteseket hívnak meg, akik tudnak vonulni, jellegében egy kicsit a debreceni virágkarneválhoz hasonlít ez a rendezvény. A tizenkét vendég társulatnak egy-egy feldíszített kocsit kellett kísérnie. — Az első nap úgy határozták meg az útvonalat, hogy a menet az eseményt támogató vendéglők, kávéházak, szállodák előtt haladjon el. Ezt nagyon logikusan találták ki, hiszen így mindenki jól jár. Este volt az a gálaest, amelyen a különböző nemzetiségű együttesek a városka főterén bemutatkoztak a város vezetői és lakossága előtt. A nyíregyházi fúvószenekarral adott műsoruk nagyon jól sikerült. Olyan koncertműsort állítottak össze, amelyben a raa- joretteken kívül a zenekar 30—35 perces önálló programot játszott. A lányok magyaros jellegű koreográfiát mutattak be. elhagyták a rájuk annyira jellemző botot, a kezükben zsebkendőt tartottak. A közönség felállva, vastapssal köszöntötte a produkciót. Ez igen nagy elismerés, hiszen a műfaj eredendően Francia- országból származik. így az ottani siker igazi megméretés. — A három nap alatt a hangulat végig nagyon felszabadult, vidám volt. Az olasz róval érték el a szenet. Próbafúrást is végeztek a Kö- püs-völgyben 2, a Csanyik- ban 5 és Győr területén 9 helyen, az utolsót a Szinva patakban. Úgy találták, hogy a katolikus templom is szénen áll. A fúrásokkal négy egymásra épülő széntelepet tártak fel. Az 1870-es kohászati tapasztalatok alapján a feltárt szénmezőket minősítették. A csanyiki tiszta széntartalmát víz és hamu nélkül 42—46%-osnak találták, jobbnak, mint a pere- cesit és a pálinkását. A lakosság csak a 19. század végén kezdte rendszeresen használni fűtésre a szenet, miután azt a vasgyártásnál is állandóvá tették. A Csanyikban szakszerű technikával, dúcolással csak 1947-ben nyitottak bányát az első táró helyén. Akkor a fejtést robbantással, a csillékbe rakást kézi erővel végezték, a szállítást pedig kis villanymozdonnyal. A következő évben a vágatot ösz- szekötötték az Erenvőben létesített bányával és azután a csanyiki bánya üzemelését 1950-ben beszüntették. Századunk második felében végzett újabb kutatásokkal a Lyukóban 6 szénmezőt tártak fel egymás alatt, elválasztva minden réteg kőzetanyagokkal. Földünk történetének azok olyan hosszú korszakait jelentik. amit emberi évekkel mérni és felfogni nem is lehet. (balázs) zászlósok, a skót dudások, a spanyol táncosok, a dán fúvósok, és persze a magyar majorettek a nyelvi nehézségeket áthidalva barátkoztak. Egymás dalait játszották, beszélgettek, igazán jó! érezték magukat. Beszélgetésünk közben érkezett meg a csapat két tagja, Nagy Krisztina és Pásztor Anita, aki egyébként a tamburmajor tisztét is betölti. Nagy lelkesedéssel mesélik, hogy bár rendkívül fárasztó volt napi öt-hat kilométert is megtenni, ám a fogadtatás feledtetett minden fáradalmat. Olyan vendégszeretetben volt részük, amelyet nehezen lehet szavakba önteni. Civilben is felismerték, megkínálták őket azzal, ami éppen kéznél volt. Két-három órákat aludtak, de kár lett volna veszni hagyni élményteli perceket- órákat. Az utazás körülményeiről már újra Fügeczky Róbert- né mesél. A szervezés időszakában százhúsz (!) levelet írt különböző vállalatokTerülete és lakosságának létszáma tekintetében legnagyobb szomszédunk Ukrajna. Kapcsolatunk vele az utóbbi időben politikai és gazdasági szempontból is mind szorosabbá válik. Bizonysága ennek a magyar és az ukrán államfők, továbbá a magyar és az ukrán politikusok, gazdasági, művelődési szakemberek gyakori találkozása Kijev- ben, Ungváron, Munkácson, illetve Budapesten. Természetesen a kárpátaljai magyarság, a határmenti forgalom, a kulturális kapcsolatok bővítése szempontjából ennek igen nagy a jelentősége. De visszalapozva történelmünkben láthatjuk, hogy századokon át mindig is voltak lazább-erősebb kapcsolataink Ukrajnával. Jó ezer esztendeje, hogy Vla- gyimir kijevi fejedelem 988- ban megkeresztelkedett, s példájára alattvalói is tömegesen hajtották fejüket a Dnyeperből hintett keresztvíz alá. Fia, Bölcs Jaroszláv — hogy a Kijevi Oroszországban a kereszténységet megszilárdítsa — leányait francia, norvég és magyar királyhoz adta feleségül. Ez a magyar király I. András volt, aki felesége, Anasztázia kedvében járva, udvartartásával együtt. a mai zempléni földre költözött. Ezt a vidéket Árpád honfoglaláskor Ketel nevű vitézének adományozta Sá- torelőtől, azaz a mai Sátoraljaújhelytől a Tolcsva patakig. I. András Ketel utódaitól cserebirtok ellenében Számítástechnika a magyar egyetemi könyvtárakban címmel augusztus 27. és 28. között konferenciát rendeznek a Miskolci Egyetem Központi Könyvtárában. A keddi napon, 14.40 perctől dr. Csurgay Árpád akadémikus, egyetemi tanár, az MTA főtitkárhelyettese tart előadást a kétezerig fejlesztendő informatika, szaknak. támogatást kérve, a nem csekély reklámlehetőséget felajánlva. Egyetlen egy válasz nem érkezett, így végül az ifjúsági ház Napraforgó alapítványa, a Városi Művelődési Központ, és Kiss Gergely fagylaltporkészítő támogatása mellett a szülők is jelentős anyagi áldozatot hoztak. Ez nem is volt hiábavaló, hiszen jövőre újra meghívták őket a Levendula fesztiválra, várják a társulatot Írországba, és szerveződik egy német— olasz turné is. Addig azonban meg kell oldani az állandó zenekari kíséretet. A nyíregyházi fúvósok kitűnően helytálltak, de sajnos mindig nem érnek rá. Miskolcon magas színvonalú a zenei képzés, elég csak a szakközépiskolára és a főiskolára gondolni, igy talán meg lehet oldani. Ez azonban túlnő az együttes lehetőségein, ebben a kérdésben „felsőbb” városi támogatásra, segítségre van szükség. (horváth) megszerezte ezt a földet Ke- tel-várával együtt, és Sárospatakot Választatta székhelyül. Az ifjú' királyné azért ragaszkodott a zempléni tájhoz, mert félve III. Henrik, német császár támadásától, közel akart lenni szülőföldjéhez. Ettől kezdve Sárospatak királyi szálláshelyként szerepelt, s Árpád-házi királyaink gyakran és szívesen tartózkodtak a vadban, halban gazdag Zemplénben. A történelmi emlékeken kívül irodalmi alkotások is fűződnek Sárospatakon az orosz—ukrán kapcsolatokhoz. A Református Kollégium Nagykönyvtárának kézirattára ugyanis igen értékes ortodox ószláv evan- géliumos könyvet őriz. A kódexet gyönyörű keleti stílusú rajzok díszítik. A kéziratos könyv Máté evangéliumának szövegével kezdődik, a lapjait préselt bőrbe kötött fatáblák fogják össze. Az irodalomtörténészek szerint ez a XVI. századi evangéliumos könyv azoknak az ortodox szerzeteseknek a fordítása, másolása, akik a görögországi Athos-hegyen épült kolostorokban laktak. Hogyan került a Sárospataki Református Kollégium kézirattárába az ószláv szövegű kódex, ma már nehezen állapítható meg. Hiszen amint a latin bölcsesség tartja: Habent fata sua libelli, azaz, a könyveknek is megvan a maguk sorsa. irodalmi információ és gazdasági fellendülés összefüggéseiről, majd dr. Zsiday József kandidátus, a Miskolci Egyetem könyvtárának igazgatója a számítástechnika és az egyetemi könyvtárak kapcsolatáról szól. Másnap több szekcióban folytatódik a konferencia, például a nemzeti adattárak létrehozásának tervéről hallhatnak majd az érdeklődők. Hímer Bertalan Diósgyőri meditációk a település alatt Királyi szálláshely Zemplénben Patakon lakott a kijevi fejedelem lánya Hegyi József Számítástechnika a könyvtárban