Déli Hírlap, 1991. május (23. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-16 / 112. szám
4 Vásárnyitó a fesztiválon A Miskolci Tavaszi Fesztivál kiállításának és vásárának ünnepélyes megnyitóját tegnap délután két órakor tartották a városi sportcsarnokban. Mint azt dr. Gonda Zsolt, a fesztivál elnöke és Soltész Rudolf reklámfőnök hangsúlyozta. ez a vásár teremti meg az anyagi alapját annak a harminchárom kulturális és művészeti programnak. amelyet a fesztivál keretében rendeznek Miskolcon. Az idén első alkalommal nyerték meg a ..Mis- kolcért együtt” alapítvány számára a nagyobb kereskedelmi cégeket. Akik ezen a kiállításon megjelentek, valóban rangos képviselői a kereskedelmi tevékenységnek, s több gyártó is a hazai ipar élvonalához tartozik. Igazán impozáns a vásárnak a megjelenése, méltóan azokhoz a világmárkát képviselő gépjárművekhez. amelyeket itt láthat, de meg is vásárolhat a közönség. (Folytatás a 2. oldalon) XXIII. ÉVFOLYAM, 112. SZÁM 1991. MÁJUS 16., CSÜTÖRTÖK ARA: 5.80 FORXAf Vitatható a magzati halandóság statisztikája Ad hozzá telket a város? Szülészek az életért Egyházi szeretetotthon épülne a Martintelepen A martintelepi római katolikus egyházközség arra kérte Miskolc városának ön- kormányzatát : támogassa telekjuttatással egy negyven rászorultat befogadó, önfenntartó, bentlakásos szociális otthon egyházi megvalósítását á Martintelepen. Az egyházközség a program megvalósítására kuratóriumot kíván létrehozni, erre az egri egyházmegyei főhatóság engedélyt adott. A városháza városépítési bizottsága nemrég tárgyalta az ügyet, s támogatta az egyházi szociális otthon létrejöttét. • FELE EGYHÁZI, FELE ÁLLAMI A Martintelepen az Egres- sy Gábor, Kisfaludy és Zagyva utcák határolta területen épüine fel a szociális otthon: azonban a kiszemelt telek félig egyházi, fé- • lig állami tulajdonban van. Az egyházi rész maga a templomudvar, a kisebbik hányada pedig állami terület, amely a rendezési terv értelmében közparkként szerepel. Két variációt ajánlott a bizottsági előterjesztésben a városháza a telekjuttatásra. Az egyik szerint térítésmentesen kapná meg az egyház a kért több, mint kétezer négyzetméternyi területet, de néhány kikötéssel. Ezek a következők: • tizenöt évig nem változást meg a szociális otthon funkciója. Lakóinak fele miskolci kei-, hogy legyen, és tizenöt évig a varosháza öt lakó erejéig bírjon kijelölési joggal. A másik lehetőség szerint kettő és félmillió forintért kapná meg a telket az egyház, de felfüggesztenek mindaddig az ügylet lerendezését, amíg az egyházak kártalanításáról szóló rendelkezések meg nem születnek. Ekkor a város a telekért járó összeget „betudná” a kártalanításba. A bizottság nem foglalt állást abban, hogy melyik lehetőség szerint kössön egyezséget a város, ezt nem érezték feladatuknak. Azt azonban igen, hogy kimondják: városrendezési szempontból nem látják annak akadályát, hogy a martintelepi templom mellé felépüljön a szeretetotthon. • A KÁLVÁRIA HELYETT A szociális otthont létrehozó alapítvány bejegyzés előtt áll — tudtuk meg titkárától, Sedon László plébánostól. Reméljük elhárulnak az adminisztratív akadályok, és az alapítvány megkezdheti működését, amely természetesen nyitott lesz, azaz adományaival bárki segítheti a nemes célt. Nem hivatalos forrásból egyébként úgy tudjuk: az előbbiekben említett két lehetőség mellett felmerült egy harmadik is, nevezetesen, hogy a telket ingyen, feltételek nélkül kapná meg az egyház. Érdemes felidézni azt is, hogy a római katolikus egyház már készíttetett egy tervet arra — a nemregiben elhunyt Horváth István Ybl- díjas építésszel —, hogy a miskolci kálvárián épüljön fel a szeretetotthon. A Népkerttel szemközti domooldal beépítése azonban nem találkozott a városháza építészeti szakembereinek egyetértésévei. így lett az építkezés színhelye a martönteiepi templomkert. A martintelppi otthon terveit K. Boros Mária építész készítette ei, egy zárt udvart körülölelő egyszintes. tetőtér-beépítéses épületet megalkotva. (kiss) Nemzetközi tuáemáayas ülés a Palataszáilóban A nemzetközi kapcsolatok gyarapítását és elmélyítését szorgalmazzák országszerte minden szakvoualon. Így van ez az egészségügy területén is, s ebbe kapcsolódik be most a Borsod Megyei Kórház szülészeti-nőgyógyászati osztálya, valamint a Miskolci Akadémiai Bizottság perinatológiai munka- bizottsága. Május 11-én és 18-án rendeznek kétnapos tudományos ülést Lillafüreden. a Palotaszállóban. A szimpóziumra több mint 200 szakember érkezik, s nemcsak az ország egész területéről, hanem az Egyesült Államokból, Ausztriából és Németországból is. A Perinatális mortalitás címmel meghirdetett tanácskozás jelentőségéről kérdeztük dr. Gaál József megyei szakfelügyelő főorvost, aki egyben főiskolai docens, s a Miskolci Akadémiai Bizottság munkabizottságának elnöke is. — Tulajdonképpen mit jelent a perinatális mortalitás? — Az orvostudomány a szülés körüli magzati és újszülött-halálozást sorolja ebbe a gyűjtőfogalomba. Ez a szülészeten belül rendkívül fontos, mert ennek mértéke a fokmérője a szülészeti ellátásnak. — Mit mutat ez a mérték Magyarországon? — Tulajdonképpen örömteli eredményekről adhatunk számot. Az elmúlt 20 esztendőben ugyanis sokat csökkent a szülés körüli magzati és újszülött-halálozás hazánkban. Míg a ’70- es években 34 ezrelék volt, a múlt esztendőben már több, r-.int, felére, ló ezrelékre csökkent. Megyénkben még énnel is valamivel jobb az eredmény: 14,9 ezrelék. — Jól bírjuk tehát az összehasonlítást más, monujuk a nyugati országok adataival? A tudományos ülés házigazdája, dr. Gaál József megyei szakfelügyelő főorvos. — Sok egyéb mellett ezt s szeretnénk tisztázni a holnap kezdődő lillafüredi nemzetközi szimpóziumunkon. A nyugati szakirodalom alapjai'. ugyanis azt tapasztaljuk, hogy Ausztriában például ugyanabban az időszakban — az elmúlt 20 esztendőben — a perinaiális mortalitás mindössze 7—8 ezrelék volt. A magam részéről sokat foglalkoztam ezzel a tudományos témával, több tanulmányom is jelent meg róia, mégis, szükségét érzem annak, hogy ezt a szakmán belül megvitassuk a nyugati kollégákkal és szaktekintélyekkel. Rendkívül kíváncsiak vagyunk rá ugyanis, hogyan sikerült ilyen mértékig lecsökkenteniük a szülés körüli magzati és újszülött- halálozást. Véleményem szerint e kérdés körül várható a legnagyobb vita a tudományos ülés gazdag programjában. Ezt a számot ugyanis sok tényező befolyásolja: jelentős része orvosi okokkal magyarázható — a genetikai tanácsadástól a terhesgondozáson keresztül a szülésre való felkészítésig —, de tapasztalataink szerint erőteljesen befolyásolják a nem orvosi tényezők is: a társadalmi-szociális helyzet, az iskolázottság, az egészségügyi kulturáltság, az egészségügyi ellátás által biztosított gondozásigyógyítási lehetőségek szándékos elkerülése, s jó néhány jogi' logikátlanság is. Mert nálunk például az anyával együtt közlekedési balesetben elveszített, vagy öngyilkosság miatt elhalt magzat, s az újszülött-gyilkosságok áldozatai is ebbe a kategóriába kerülnek. Ezeket az okokat oedig nem lehet egészségügyileg befolyásolni. Mégis a mi statisztikánkban az ilyen befolyásolhatatlan esetek miatt elveszített magzatokat és újszülötteket is nyilvántartjuk. s számuk annak a bizonyos 15 ezreléknek az egy- harmadát is adhatja. — A statisztikai adatgyűjtés hiányosságaira hívja fel tehát a figyelmet a közölt adat? — Lényegében ezt is szeretnénk tisztázni a kétnapos nemzetközi találkozón. Megyénkben például már több évvel ezelőtt megkezdtük a szülészeti adatok számítógépes feldolgozását. Így rendkívül részletes, tudományos elemzésre alkalmas információval rendelkezünk. Ha tehát kiderül, hogy a központi adatszolgáltatás korszerűtlensége miatt tűnik fel rosszabb színben Magyarországon a perinatális mortalitás, mint a fejlett országokban, akkor kezdeményezhetjük az adatszolgáltatás megreformálását. S már ez is jelentős eredmény volna. Persze azt is várjuk ettől a tanácskozástól, hogy megyénk szülészeinek tapasztalatcsere-látogatásokra teremt lehetőséget külföldön, aminthogy mi is szívesen várjuk más országbeli kollégáinkat. ★ A holnap reggel kezdődő tudományos programban hét referáló előadás hangzik el. Közülük Hármat külföldi specialisták tartanak: prof. dr. Iffy László p.z USA-ból, prof. dr. E. Gitsch Ausztriából, és prof. dr. H. Leits- mann Németországból. A magyar előadók kőzett dr. Gaál József is részletes elemzést tart. Tizenhat posztert lehet megvitatni, s a szálloda előterében orvosi műszerek, gyógyászati segédeszközök, gyógyszerek, kórházi berendezések kiállítását tekinthetik meg a résztvevők. (r.) A kötelező is lehet kényelmes! gépjármű felelősségbiztosítás A PROVIDENCIA Osztrák-Magyar Biztosító Rt szeretné megkímélni Ont az utánjárástól. Ezért a postai levélkézbesítők ír 3 PROVIDENCIA üzletkötői a lakásán keresik fel Önt, de természetesen rendelkezésére áll az ország 3200 postahivatala is. Ha minket választ - a napi postával megérkezik a kötelező biztonság: a PROVIDENCIA j