Déli Hírlap, 1991. május (23. évfolyam, 100-125. szám)

1991-05-14 / 110. szám

jjc A kórházi gyógyszertárban most Tóthné Juhos Éva szolgálja ki a recepttel jelentkező betegeket. Az országban elsőként Intézeti patika a megyei kórházban Nemcsak a távozó betegnek segítség Benzinkút a Heio mentén? At9 vagy bét kellene mondani Szerencsésen találkozott a Gyógyszerészi Kamara által szorgalmazott ötlet a Borsod megyei kórház egyébként régóta dédelgetett elképze­lésével: valamilyen módon közelebb kellene hozni a be­tegek és a klinikai íarmako- lógiai szakágazatban dolgo­zók kapcsolatát. Mert ugyan a kórházak' gyógyszertári részlegei rendkívül szorosan kapcsolódnak a gyógyító munkához, tevékenységük mégis a betegek számára láthatatlan, a kapcsolat tu­lajdonképpen csak közve­tett. / A Borsod megyei kórház­ban ezért is határoztak úgy, hogy a kórházból távozó be­tegek, a járóbetegek, az in­tézetben dolgozó csakrléfri' háromezer szakember és al­kalmazott részére önálló gyógyszertárat nyitnak. Mint dr. Fábián Ferenc, az inté­zet vezető főgyógyszerésze elmondta: ez azért rendkí­vülien jelentős lépés, mert a kórház betegei között igen sok az olyan apró település­ről érkezett, akiknek lakó­helyén gyógyszertár egyál­talán nem található. Elbo­csátásukkor tehát számukra j tudják megkönnyíteni azt. Bedlam-koncert az Advbán Merész vállalkozásra szán­ta el magát a kazincbarci­kai Bedlam együttes. Bár meg nagylemezük nincsen, mégis országos turnéra in­dultak. Az elmúlt egv-két évben olyan hírnévre tettek szert a heavv metal-rajon- gók körében, amelyre nyu­godtan lehet alapozni. A koncertkörút során ma este hét órától az Ady Művelő­dési Házban lépnek fel. Vendégként a miskolci Al- mighty együttes fog játsza­ni. Minden metalkedvelőt szeretettel várnak. Bér. munka, paragrafus A már megszokott szer­dai napon, ezúttal május ló­én fogadja az érdeklődőket a Kereszténydemokrata Nép­párt Dózsa Gy. u. 7. sz. alatti helyiségében 15—19 óráig Lítvay Ottó bérügyi és munkaügyi kérdésekben, 15—17 óráig pedig dr. To­rna József jogi és igazság­ügyi kérdésekben. szakorvosok által kiírt re­cepteket még a kórházon belül kiválthatják. Ugyanez vonatkozik ter­mészetesen az ambulánsun kezelt járóbetegekre, s az intézet dolgozóira is. Emel­lett azonban nem zárkóznak el azelől sem, hogy közfor­galmú feladatokat is ellás­sanak: tehát bárki, aki be­tér ide, megkaphatja re­ceptjére a gyógyszert. A forgalmazott medicinák egyébként megfelelnek azok­nak a követelményeknek, amelyeket a kórházi osztá­lyokon alkalmazott gyógyte- rápiáknál használnak. Ezért természetesen nemcsak a bél­és külföldi gyógyszereket, de a kórházban használatos, s A háború utáni Németor­szág, később Ausztria, Fran- co halála után Spanyolor­szág választotta az ország újjáépítése érdekében a szo­ciális piacgazdaság útját. A magyar koalíciós kormány gazdasági programja is erre a formára épül. Ha ez a három ország sikerre vitte, stabillá tette gazdaságát, Magyarországon is van rá esély — vélte Bethlen Ist­ván országgyűlési képviselő, aki pénteken tartott elő­adást a Páneurópai Unió Egyesület miskolci csoportja rendezésében a Tudomány j és Technika Házában, Pán- i európa és gazdasági integrá­ció címmel. A liberalisták ezzel szem­ben a gazdasági liberalizmus útján akarják az országot elindítani, ami az előbb em­lített országokkal szemben az angol (thatcherizmus) és amerikai mintát ültetné át a magyar viszonyok közé. A kormánypártok ezt nem akarják, ahogy az előadó fo­galmazott: a liberalista és szocialista (a nemzeti és az internacionalista, azaz kom­munista) gazdasági rendszer elfogadhatatlan számukra. • BOLDOGULJON, AKI TUD? A liberalista módszer, el­ves szerint mindenki egyen­ként indul el a versenyben, s az boldogul, aki tud. De mi lesz azokkal, akik meg a startvonalra sem állhat­nak, a fiatalokkal, gyerme­kekkel, nyugdíjasokkal, be­tegekkel, a nagycsaládosok­kal? Róluk kell gondoskod­másütt nem kapható medi­cinákat is biztosítani tudják. Ez a szervezési forma az orrszágban is példaértékű. A betegellátáson túl az intézet­ben gazdasági jelentősége is van, mivé! ésszerűbb gyógy­szergazdálkodást tesz lehe­tővé. Ugyanakkor — mivel a farmakológiai részleg bizto­sítja a gyógyszertár szakgár­dáját is, — egymást váltva dolgoznak benne az intézet gyógyszertári szakemberei — anyagilag javít helyzetükön. Hírlik, hogy más kórházak is megpróbálnak hasonló in­tézeti patikákat szervezni. ni, nekik kell megszőni a szociális hálót. Csakhogy ez ma roppant nehéz, mert az államkassza üres, kirabolta az előző rendszer (például azzal, hogy nem tőkésítették a dolgozóktól elvont pénze­ket), így ehhez nincs most elegendő pénz, és nincs in­tézmény, amelyik a védőhá­lót megszője. Mégis, nem mindegy, me­lyik irányban indulunk el. Piacgazdaságra van szükség, amelyikben jól működik a munkás-erdekvédelem. Ez azért fontos, mert a rend­szer átszervezésében min­denkinek részt kell venni valamilyen formában, tehát a munkásoknak is. A már említett országokban min­denki meg volt győződve ar­ról, hogy ez sikerülni fog, (a német gazdasági csodá­hoz kellett az is, hogy elfo­gadják a munkások: a bér­emelések az infláció mérté­ké alatt maradjanak két- három évig). Ez a hit hiám- zik nálunk, ezt akarják most sokan elvenni az emberek­től. pedig hit nélkül nem lehet országot építeni. • BOSZORKÁNY­ÜLDÖZÉS NÉLKÜL Egy kérdésre válaszolva az előadó elismerte, a régi gaz­dasági vezetők zöme a he­lyén maradt, de mint mond­ta, a német gazdasági veze­tők és a bírák között is sok náci megmaradt a háború után. Mi kis ország va­gyunk, nem engedhetjük meg magunknak a boszor­kányüldözést, mindenkinek dolgozni kell, aki hajlandó tenni a köztársaságért. A piacgazdaság könyörtelen. Néhány héten belül most már el kell dőlnie: megépül­het-e a benzinkút a Tapolca —Egyetemvárosnál elágazó kereszteződéstől 209 méter­re, avagy sem. Nyolc tapol­cai család alapította meg a Szevel Kft-t, amely a négy­öt oszlopból álló benzinkút mellé autóápolási cikkeket árusító üzletet, kocsimosót, s a városról Tapolcára híre­ket szolgáltató információs irodát terveztetett. Elsősor­ban az Avas. Tapolca, vala­mint az Egyetemváros autó­saira, vendégeire számítaná­nak, hiszen nincs a közel­ben ehhez hasonló komplex szolgáltatóegység. De azt is meg kívánták előzni, amiről innen-onnan hallani lehe­tett, hogy esetleg Tapolca központjában épüljön meg egy benzinkút. Március óta azonban nem született dön­tés. Már 400 ezer forintot fordítottak a leendő benzin- kútra, s a költségeik egyre növekednek. Miután ez volna az első benzinkút, amely Miskolcon magánerőből épül, érthető, hogy az engedélyezések so­rán óvatosan járnak el az illetékesek. Ám a Szevel Kft. sem akarja úszni hagyni a pénzét, s úgy határoztak: ha nem foglalkoznak megfele­lően az ügyükkel, a bíróság­hoz fordulnak. — Azt gondoltuk, hogy a városé a kiszemelt és alkal­masnak látszó terület, ezért tavaly novemberben a pol- gái mester hozzájárulását kértük az igénybevételéhez. Csoba Tamás válaszában, hivatkozva a rendezési terv­re, melyben közterületként szerepel az érintett rész. nem javasolta, hogy oda építkez­zünk, inkább azt ajánlotta, vegyük meg az onnan nem messze, a Szputnyik utcában található Áfor-benzinkutat. Ennek az ajánlatnak több Hiába mentik át a vagyont, lopnak akármennyit, aki te­hetségtelen és csak a párt­barátai révén jutott helyzet­be, az megbukik. Miért olyan nehézkes a privatizációt elősegítő köl­csönök felhasználása? A magyar bankrendszer a leg­nagyobb gátlója a kis- és középvállalkozások kialaku­lásának. Késve kezdhették meg a gazdasági törvények megalkotását (azért volt szükség a sokat szidott MDF—SZDSZ-paktumra, hogy ezek kikerüljenek a kétharmados törvények kö­zül, különben soha egyiket sem fogadnák el), de már készen áll az új banktör­vény tervezete, ez meggyor­síthatja a privatizációt. 0 A VÁLLALKOZÓK ÉRDEKÉBEN Bethlen István elmondta, hogy ő, mint kormánypárti képviselő sem értett egyet a korábbi pénzügyi politikával, tuszen például n:ncs az a vállalkozó, aki elbírja a 80— 85 százalékos elvonást. Kényszerűségből elfogadtak egy rossz államháztartási törvényi, nem volt. idő erre az évre jobbat készíteni, a leköszönő Békési-stáb sem­mit nem volt hajlandó elő­készíteni. A jövő évi tör­vényt mar időben beter­jesztik. A képviselő több kérdésre válaszolt még, a szovjet piacról, a világkiállítás megrendezéséről, a Fekete János-féle kölcsönfelvételek­ről mondott véleményére visszatérünk. (gróf) szempontból sem tehettünk eleget — szól a Szevel Kft. ügyvezetőjének magyaráza­ta. — Az a kút teljesen el­avult, a mai építésügyi és környezetvédelmi előírások­nak nem felel meg. a lakó­házak közelsége miatt sem­miképpen sem bővíthető. Hamarosan azonban azt is megtudtuk, hogy nem is a város, hanem a Miskolci Egyetem a kezelője az álta­lunk kiszemelt területnek. Megkerestük őket, s itt van­nak a nyilatkozatok, hogy támogatják elképzelésünket, ezért rendelkezésünkre bo­csátják a Hejő patak és a tapolcai út közötti kért te­rületet. A Városszépítő Egye­sülettel is átnézettük terve­inket, s azt a választ kap­tuk, hogy ha intenzíven fá- síturuk, akkor nem ellenzik a dolgot. A Júnó Szálloda és a Park Motel vezetői is hasonlóképpen vélekednek. Márciusban megkerestük az önkormányzati képviselőn­ket is, ám ő annak ellenére, hogy 200 tapolcai lakos tá­mogató alírását is mellékel­tük, nem adott választ leve­lünkre. Január 22-én előzetes tervtárgyalásra hívtuk meg az illetékes szakhatóságokat, s ők a tanulmánytervhez kapcsolt jegyzőkönyvek alap­ján úgy vélekedtek: nem tartják kizártnak a szolgál­tatóegység megépítését, hi­szen a szigorú környezetvé­delmi előírások többletkölt­ségeit is felvállaltuk. A ha­tósági bejárás eredménye­ként a Miskolctervnek ad­tunk megbízást, hogy a rész­letes városrendezési terv mó­dosításához szükséges anya­got készítsék el, s a Mis- koleterv ebbe a munkába bevonta a Régió Kft.-t. Min­den szükséges irattal együtt márciusban juttattuk el a Polgármesteri Hivatalba az anyagokat. A 30 napos vá­laszadási kötelezettség utol­só napján, keltezett levél szerint azonban ezt a hiva­tal nem fogadta el, tervezői hibákra és hiányosságokra hivatkozva. A Régió Kft. ezt szintén rendeietekre utalva, tervezői nyilatkozaitbam uta­sította vissza. Rövid telefonbeszélgetést folytattam Sári Istvánnal, a Az Észak-magyarországi Gazdasági Kamarában má­jus 20-án vámszakmai sze­mináriumot rendeznek dél­előtt tíz órától. A résztve­vők előadásokat hallgathat­nak meg az 1991. évi vám­szabályokról, az új és egy­séges vámnyilatkozat alkal­mazásáról, a kódrendszerről és a Közös Piaccal történt Ma délután 4 órakor a Tudomány és Technika Há­zában miskolci művészek — Barczi Pál, Feledy Gyula, Kalló László, Máger Ágnes, Mazsaroff Miklós, Mezey Ist­ván, Seres János, Szalag La­jos, Szanyi Péter, Tóth Im­re, Varga Éva, Vasas Ká­roly — műveiből nyílik ki­Dr. Kiss György, a mis­kolci 4. számú választókör­zet országgyűlési képviselő­je a kárpótlási törvényről ad tájékoztatót, és válaszol az érdeklődők egyéb kérdései­re is április 16-án, esüiör­Régió Kft. ügyvezetőjével, kiderült, hogy a Polgármes­teri Hivatal az indokai kö­zött például olyan rendele­tekre hivatkozik, melyek nem az adott ügyre vonat­koznak, nem veszik számba azokat a lehetőségeket, me­lyeket a jogszabályok nyúj­tanának, s hosszas tervezői gyakorlattal sem érthető de­finíciókat tartalmaznak. Pe­dig — rögzíti az írás — „az önkormányzat elfogadott szervezeti és működési sza­bályzata értelmében nem a szakigazgatási szerv feladata annak megállapítása, »elő- zsűrizése«, hogy mi kerülhet a szakbizottságok elé.” Márpedig e miatt az el­utasítás miatt nem haladhat az ügy. Ezért a Szevel Kft., megunva a várakozást, bíró­ság előtti utolsó megbeszé­lést kezdeményezett az el­múlt hét péntekjén a Pol­gármesteri Hivatalban, tisz­tázandó, hogv a tervező, vagy a hivatal az oka az egy helyben topogásnak, hiszen ők a követelményeknek ele­get tettek, 400 ezer forintot fizettek ki a tervekért. Ügy volt, hogy az építésügyi bi­zottság elé kerül ma délután az ügyük. Ám a Polgármes­teri Hivasd képviselője az­zal állt elő; készíttessenek másik tervváltozatot, megvi­tatás céljából. Ez újabb je­lentős kiadással járna. A kft. tagságának még nem si­került megegyezésre jutnia abban, hogy vállalják-e a többletköltségeket, ezért kér­ni fogjuk a Polgármesteri Hivatalt, hogy amíg az ügy­ben nem foglalnak állást, na­polják el az ügyet. * Mivel az egyetemi sport­pályák és a Hejő-patak kö­zé tervezik a benzinkutat, vaiósziníí, hogy — a kör­nyezetvédelmi előírásokat alapul véve — az összes le­hetséges dokumentum figye­lembevételével, a Környezet­védelmi Bizottságnak is meg kell tárgyalnia az ügyet. El­képzelhető, hogy itt is ko­moly aggályok merülnek fel. Az ülésről részletesen beszá­molunk. Nagy Zsuzsanna tárgyalásokról. Kellő számú résztvevő esetén, a kisvállal­kozók a tanfolyam költségét illetően kedvezményt is kap­hatnak. A kamara tagjai pe­dig féláron vehetnek részt a rendezvényen, amelyről bő­vebb felvilágosítást az Észak­magyarországi Gazdasági Ka­mara Arany János utcai székházában adnak. állítás a Miskolci Tavaszi Fesztivál keretében. A kiál­lítást, mely mindössze va­sárnapig tart nyitva, Szanyi Péter szobrászművész nyitja meg. Az ünnepélyes alka­lomból Halász Rózsa, váro­sunk alpolgármestere mond köszöntőt. tökön. Az előadás helye a 21. Sz. Általános Iskola (Tóth Árpád utca 12.), a kezdési időpont 17 óra. A körzet választópolgárait és minden érdeklődőt szeretet­tel várnak a rendezők. (r) Az új vámszabályok Miskolc képzőművészei I géli nem letel nrszápt építeni Bethlen István a szociális piacgazdaságról

Next

/
Thumbnails
Contents