Déli Hírlap, 1991. május (23. évfolyam, 100-125. szám)

1991-05-11 / 108. szám

DH SPORT <$> OH SPORT \ DH SPORT i" Labdarúgás, megyei I, osstály Megtelik-e a gönci kapu? Az utóbbi két fordulóban | jól ment a Miskolci Vasutas SC gárdájának. A mérkőzé­seken már nemcsak a mini­mális győzelmet szerezték meg. hanem több góllal is megörvendeztették közönsé­güket. Most Göncre látogat , a csapat, ahol a helyi együt- J testül igyekszik pontot, vagy pontókat szerezni. Németh Attila edző csa­pata jó formája alapján győ­zelmet jósol a találkozó előtt A szerdai edzőmérkő­zés is sikert hozott, a vas­utascsapat íl szerencsieket győzte le 4-1 arányban. Ügy tűnik; Réichenbach nem tart­hat csapatával, mert a leg­utóbbi fordulóban az olda­lába könyököltek. Valószí­nűség szerint bordarepedése van. Azóta nem edzett. A Göncnek igen kedvező a hazai mérlege. Pontjai kö­zül csupán négyet szerzett idegenben, tizenhetet pedig hazai pályán gyűjtött be. Sikerült legyőznie a Mező- csátot is, és az MVSC nagy riválisával, a Hejőcsabával 1-1-et játszottak. A taktika az lehet ellenük, hogy kü­lönös hangsúlyt kell fektet­ni a biztos védekezésre, és gyors kontrát címadásokkal feltörni a várhatóan erős vé­dőfalat. Az edző a Grol- musz, Bukovics, Schnek, Ku- biczki, Hallai, Budai, Len­gyel, Müller, Tábori, Dóri, Kundrák, Lizák, Balogh, Pó­lyák, Regös, Bukovics, Ko­vács. Kalász összetételű ke­retből jelöli ki a kezdőket. A Bodrog partjára láto­gat vasárnap délután a He- jőcsaba megyei 1. osztályú labdarúgócsapata. A gárda, mint ismeretes, a tabella második helyét foglalja el, két ponttal lemaradva az éllovas MVSC-től. A házi­gazda sárospatakiak ellen csak a győzelmet tartja el­fogadható eredménynek a HCM szakvezetése. Kosárlabda-diákolimpia Kazincbarcikán rendezték meg hétfőn és kedden a ne­gyedik korcsoportos kosár­labda-diákolimpia megyei döntőjét. Miskolcról négy csapat került a legjobbak közé. A fiúk versenyében első helyet szerzett a Földes Fe­renc Gimnázium gárdája. Második helyen a Kós Ká­roly Szakközépiskola,' har­madikon a Kilián György Gimnázium, negyediken pe­dig a kazincbarcikai Irinyi Szakközépiskola kosárlabda­csapata zárta a küzdelme­ket. A lányok mezőnyében is miskolci siker született. A Kilián György Gimnázium leánycsapata lett az első, második helyet szerzett a Földes Ferenc Gimnázium csapata, harmadik lett az Avasi Gbnnázium, negyedik pedig a rnezöcsáti gimná­zium együttese. A legtöbb pontot szerző fiújátékos Tóth István, a Kós Károly Szakközépiskola tanulója lett 71 pontos teljesitményé- vel. A lányok között Eper- jessy Dóra, az Avasi Gim­názium tanulója bizonyult a legjobbnak, áld 95 pontot szerzett csapatónak. Á győztes "Földes Ferenc Gimnázium csapatának tag­jai: Balabán, Csikász, Ka­csáéi, Tu-rzik, Fűzi, Fábián., Ungár, Kerekes, Dudás, Bit- jáki, Ff ókai és Holbtisz. A Kilián György Gimná­zium győztes csapatának já­tékosai: Juhász, Merecicaki, Mikuják, Vttss. Kiss, Miko- vics, Izrael, Pangó, Magas­házi, Riedlinger és Bokoro- vics. A B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Kórháza gazdasági igazgatója pályázatot hirdet főkönyvelői munkakör BETÖLTÉSEKÉ. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: + közgazdaságtudományi egyelem, vagy számviteli föiskoloi végzettség, + költségvetési gazdálkodásban szerzett szakmai gyakorlat, . . + a pénzgctdálkodás és számvitel irányításában való vezetői jártasság. A PÁLYÁZATHOZ CSATOLNI KELL: ♦ részletes, kézírásos önéletrajzot + érkötési bizonyítványt, + szokmai tevékenység végzésével kepc.olates terveit (program), + végzettségének okiratmásolatait BÉREZÉS: megegyezés szerint. BENYÚJTÁSI HATÁRIDŐ: IMI. május 31. BENYÚJTÁS HELYE: B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Kórháza gazdasági igazgató '1 - ' ' ' CÍM: Miskolc, Szentpéteri kapu 72-7Ó. Korábbi információinkkal ellentétben Szegedi, a tar­talékkapus nem válik meg a csapattól, továbbra is szá­mítanak rá. Egyelőre a kispadon foglal helyet, re­mélhetőleg hamarosan a kezdőtizenegyben is helyet kap. A hétközi edzőmér­kőzés«! már védett is a csabai kapuban. A szerdai összecsapáson egyébként a Borsodi Építők Volán SC volt a HCM ellenfele. A próba ezúttal jól sikerült, 3-2-es győzelmet arattak a Volán ellen. A holnapi ellenfél, a Sá­rospatak együttese fiatal, ambiciózus gárda. A pont- táblázaton a hetedik helyet foglalják el. Főleg hazai pályán eredményesek. Nem áHnak be védekezni, bátran kitámadnak. Ez a taktika eddig legtöbbször bevált. Ennek ellenére a Hejőcsaba gárdájának győznie kell, a keret teljes, a sérült Kiss Csaba is játékra jelentke­zett. A keret: Budai, Szege­di, Mida. Zsámba, Szűcs, Kiss, Hagy, Bódi, Székely, Venczel, Bohán, Körivéíye- «, Samm, Gombás, Tóth. Túraajánlat A DVTK természetjáró- szakosztályánafc tagjai Hajts László vezetésével indulnak hétvégi kirándulásukra. A túra főbb állomásai: Ómas- se — Tardona-forrás —Tar- don — Hamvai-iegelő — Ha- rica-völgy — Pétemé-tető — Varbó. Indulás reggel nyolc óra tíz perckor a Majális­parkból induló 15-ös autó­busszal. A Miskolci Helyiipari Ter­mészetbarát Egyesület tagjai a Lillafüred — Száraz-Szin- va — Bükkszentk ereszt — Lófőtisztás — Dorongós — Ilana-ház — Tebe-puszta — Gyertyánvölgy — Hollóstető — Lillafüred útvonalat jár­ják végig. Varga József né reggel fél kilenckor várja az érdeklődőket a Majális-park­ban. a|e Biztos megtelnek holnap is a lelátók. Szüksége is van a DVTK-nak a biztatásra, hi- szén a feladat nehAz, de nem megoldhatatlan. (Szabó István felvétele) "• '.4 0>“’ Labdarúgás, NB il. Keleti csoport Gól nélkül nem megy! s Pályára léphet Szvisztun, Parhomenko és Dancs is A diósgyőri labdarúgók­nak ismét a bajnokságban kell helytállniuk. Az egyik legképzettebb keleti csapat, a Nyíregyházi VSC jön a stadionba holnap délután. A DVTK ezen a tavaszon két vereséget szedett össze. Emlékszünk: először a Cse­peltől, majd egy héttel ez­előtt a Bajától kaptak ki a piros-fehérek. Ez utóbbi pontvesztés nagyon fájó, és még hiányozhat a végső el­számolásnál. Aztán követ­kezett a szerdai Magyar Ku­pa-meccs, már a legjobb négy közé jutásért. Ezen a kilencven percen egyik gár­da sem bírt betalálni ellen­fele hálójába. A két egymás iránti tétmérkőzés meglehe­tősen sokat kivehetett a já­tékosokból ... — Különösen a bajai ta­lálkozó viselte meg fizikáli­sain a labdarúgókat — je­lentette ki Veréb György, szakosztályvezető. — Éppen ezért volt szerencsés döntés, hogy maradtunk a Duna- parti városban, és nem utaz­tunk haza, mert pihenteb­ben érkezhettünk Paksra. Egy többszáz kilométeres autóbuszozás megviselte vol­na a fiúkat. — Milyennek ítéli a Pak- sot? — Gyengébb csapat, mint a Baja. Remélem, a DVTK itthon kiharcolja a tovább­jutást a Magyar' Kupában. Futhail-kétvége NB II. KELETI CSOPORT Vasár.,op, 11.00: Diósgyőri VTK-Nyíregyházi VSC (Szabó). MEGYEI I. OSZTÁLY Szombat, 17.00: Abaújszántó-Sajószentpéter (Sike). Vasárnap, 17.00: Gönc-Miskolci VSC (Czirba). Alsózsolca—Putnok (Tassy)- Sárospatak-Hejőcsaba (Bognár). Karcsa-Mezőkövesd (Klíma). Felsözsolca-Mód (Gcfanlcs). Főnix SE-Miskolci Üveggyár (Benkö). Mezöcsót-Miskolci EAFC. — Újonc kapust avattak a mérkőzésen. Milyen teljesít­ményt nyújtott Czeglédy? — Meglepően magabizto­san védett. Vele és Ha- nyeczcal is elégedett a sZak­!. vezetés. A támadój átékos- nák önbizalmat adóit az Ózd színeiben rúgott öt gól. Kitűnő játékkal mutatkozott be régi-új csapatában. — Meglehetősen tartaléko­sán állt fel a DVTK az utolsó néhány kilencven per­cen ... — Többen megsérültek, ám azóta mór meg is gyó­gyultak. Szvisztun újra a csapat rendelkezésére áll. Kedden már játszott az ifik mérkőzésén. Budai is egész­séges. Dancs és Parhomen­ko a kupameccsel letöltötte a három sárgalap miatti büntetését. Lakatos viszont továbbra sem jöhet számí­tásba. i— Mi a helyzet Knotzcal? — Gyógyszert kapott, és elképzelhető, hogy rövidesen ismét beállhat a kapuba. — Mindenki győzelmet vár holnap a Diósgyőrtől. — Mi is egyértelműen két pontban gondolkozunk. Ösz­szel otthonukban nyertünk ellenük, igaz, hogy a ven­dégek azóta erősödték. Nem szabad tehát könnyelműs- ködni! A Nyíregyházi VSÖ a negyedik a tabellán, négy pönt a hátrálja' velünk szemben, íhatehiutrkailag te­hát van esélye akár még a feljutásra is Küzdelmes, ne­héz mérkőzés lesz, amelyen nem is csak gólt, hanem gólokat kell rúgnunk! Ez az az utóbbi megálla­pítás, amivel azt hiszem, minden diósgyőri szurkoló egyetért. Ráadásul a DVTK- nak éppen a góllövés tudo­mányával volt a legtöbb gondja az utóbbi időben. Igaz, a csatárok eljutottak egészen az ellenfél kapujá­ig, ám többször még annak pártásának közbeavatkozásá­ra sem volt szükség, hiszen ..felszabadítottak” a piros­fehér támadók. A befeiezés- sel tehát baj van. ott nem képesek koncentrálni a csa­tárok, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, Hogy mi erre a gyógyszer? Nehéz er­re megtalálni a magyaráza­tot, ám bízunk abban, hogy holnapig meglesz. Ha még­sem, nagvon nehéz lehet a Nyíregyháza elleni mérkő­zés. Sz. P. Asztalitenisz Országos ifjúsági, serdülő j és újonc egyéni bajnokságot rendeznek Budapesten, amelynek második napját ma reggel kezdték meg az indulók. Több hejöcsabai asztaliteniszező is asztalhoz áll a viadal helyszínein, összesen harmincnégyen utaztak el a fővárosba Mis­kolcról, tizenhat ieány és tizennyolc fiú. A lányok név­sorra, akiktől eredményes versenyzést vár a HCM Rt. SC szakvezetése: serdülők: Herszényi Rita, ifi: Simon Nóra, Fest Ágnes, Gyurik Eszter. A fiúk közül az újonc Doros Szilárd végez­het előkelő helyen. Minden bizonnyal az élmezőnyben foglal majd helyet „kortár­sa’; Papp Levente is. A ser- i dűlők között Oszlánczi Csa­ba és Oszlánczi Tibor sorol­ható azok közé, akik az él­mezőnyben zárhatják a ver­senyt. Az ifjúságiak mező­nyében áll asztalhoz Tóth Zsolt, aki a HCM bajnoki fordulóin jó teljesítményt szokott nyújtani csapatában. A viadal harmadik napja holnap kezdődik. A lányok közül a legjob­bak a jugoszláviai Csóka városában készültek fel a versenyre. Simon, Fest. Gyu­rik. Herszényi és Agárdi Sáth Sándorral, a hejőcsa- baiak vezető edzőjével ed­zőtáborozott déli szomszé­dunknál. II iprft lattal stellt

Next

/
Thumbnails
Contents