Déli Hírlap, 1991. április (23. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-12 / 84. szám

legfrissebb ... legfrissebb .. - legfrissebb ... lég Mépi kezdeményezés — elhalasztva? Lapunk megjelenésével egy időben, ma reggel 8 óráiul tanácskozik Miskolc Megyei Jogú Város közgyűlése. Az ezúttal is nyilvános rendezvénynek a Polgármesteri Hiva­tal Petőfi u. 1—3. sz. alatt levő épülete ad otthont. A város­atyák most is több fontos kérdést tűztek napirendre. Ismeretes, hogy a szakbizottságok az elmúlt napokban többször is foglalkoztak a város idei költségvetésének terve­zetével. Ha minden igaz, ma végre pont kerül ennek az ügynek a végére, s ha sikerül, elfogadják Miskolc 1991-re szóló költségvetését. Értesüléseink szerint először a frak­cióvezetők, majd a bizottsági elnökök fejtik ki a vélemé­nyüket a vitában. Ezután szólalnának fel azok a képviselő hölgyek és urak, akiknek mondanivalójuk van erről a té­máról. A testület egyébként a bejelentéseken, javaslatokon, in­terpellációkon kívül napirendre tűzte a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló rendelet megalkotását, s azt a jelentést, amely a szociális ellátás területi és intézeti szervezetéről és működéséről, illetve ennek korszerűsítésé­ről szól. A DH információi szerint az ügyrendi bizottság azt fogja javasolni a testületnek, hogy e két utóbbi téma meg­tárgyalását halasszák el egy héttel, mert így egyrészt kellő idő maradna a költségvetési vitára, másrészt, mert a kép­viselőknek nemigen volt idejük felkészülni ebből a két na­pirendi pontból. Hiszen az utóbbi időben, szinte teljesen le­kötötte őket a költségvetés bizottsági előkészítése. Csengey halott Fidcsres képviselői beszámoló Képviselői beszámolót tart holnap délután Wachsler Tamás, a Fiatal Demokraták Szövetsége parlamenti frak­ciójának tagja. A fideszes honatya pártja megyei lis­táján szerzett mandátumot. A magyar törvényhozás ak­tuális kérdéseiről tudhatnak meg tőle részleteket az ér­deklődők, szombaton dél­után 3-tól hatig a Fidesz Győri kapu 57. sz. alatti irodájában. Elhunyt Csengcy Dénes író, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési kép­viselője, a párt egyik ala­pítója, s alelnöke. Az író-politikust papok óta nem látták eltávozni a lakásából. Al-cik ezt bejelen­tették, arra kérték a ható­ságot: ellenőrizzék, mi lehet ennek az oka. A rendőrök felnyitották a belülről be­járt lakás ajtaját, s Csengey Dénest holtan találták. Bűn­cselekményre utaló köríil- méfty nem merült fel. A rendőrség szakértők bevoná­sával, államigazgatási eljárás keretében folytatja a vizsgá­latot — hangzik a Buda­pesti Rendőr-főkapitányság sajtóirodájának -közleménye. A tájékoztatásból nem de­rül ki, hogy végül is mi okozta Csengey Dénes halá­lát. Harmincnyolc éves volt. A Magyar Demokrata Fó­rum Országos Központja i® csaik tegnap este értesül* a tragikus hírről, s megdöb­benéssel fogadta azt. Csen­gey Dénest a Demokrata Fó­rum saját hatottjának te­kinti. Megújított testvérvárosi kapcsolatok Megújították és új voná­sokkal bővítették Miskolc és az olaszországi Trento, valamin* Ríva dél Garda közötti testvérvárosi együtt­működést. Ezt tegnap késő délután jelentették be a városházán azon a sajtótá­jékoztatón, amelyen az új megállapodásról a többi •között Csoba Tamás Mis­kolc, Etito Bassetti Ríva dél Garda polgármestere, vala­mint Paola Vicini Conci, Trento kulturális tanácsosa tájékoztatta az újságírókat. Az elhangzottakra a holna­pi számunkban térünk visz- sza. Megőrzik a hagyományos termékeket is A Szerencsi Édesipari Vállalat több mint három éve kezdett tárgyalásokat az élelmiszeriparban kiváló ne­vet szerzett Nestlé Rt.-vel. Ennek eredményeként teg­nap délután az Állami Va­gyonügynökség jóváhagyá­sával írták alá azt a szerző­dést, amelynek érteimében a svájci Nestlé AG Vevey cég és a szerencsi vállalat létrehozta az Intercsokolá- dé Kft.-t. Mint azt, Ramón Masip úrtól, a Nestlé elnökhelyet­tesétől hallottuk, olyan bá- aist teremtenek Szerencsen, amely a későbbi fejlesztések alapja lesz. A világhírű svájci cég 97 százalékos tu­lajdonban vásárolta meg a Szerencsi Édesipari Vállala­tot, s a többi 3 százalékon az önkormányzataik osztoz­nak. Ez azt jelenti, hogy a 3 -milliárd forintért megvá­sárolt gyárban a mostani 20 ezer tonnáról 27 ezerre emelik a termelés mennyi­ségét, s ennek legalább a felét az NSZK-bán értékesí­tik majd. A tervek szerint 5—6 milliárd dolláros ex­portot bonyolítanak Je az Interesokoládé Kft. termé­keiből. Ezentúl valamennyi szerencsi csokoládén ott lesz a régi, több évtizede is­mert embléma is — hallot­tuk Kovács György elnök- vezérigazgatótól —, de a Nestlé licenc gyártóiként feltüntetik annak nevét i6 az Interesokoládé mellett. Megőrzik a jól bevált lka­Vegyszermentes uborka A Mezőgazdasági Szövet­kezők és Termelők Országos Szövetsége az Alkotmány- bírósághoz fordul, mert sé­relmesnek tartja a kárpót­lási törvénytervezet több pontját. Egyebek között azt kifogásolja, hogy a készülő jogszabály különbséget tesz a föld és más tulajdon meg- ítéléséban. A föld esetében a tervezet megengedi, míg más tulajdonnal kapcsolat­ban elveti a reprivatizációt. Zápor Változóan felhős idő vár­ható. Helyenként eső, zá­poreső is előfordul. A sok­felé élénk, néhol erős észak-keleti szél mérséklő­dik. Tizenkilenc fok körül alakul a legmagasabb hő­mérséklet. A Búm téri vásárcsarnok kiskereskedői között meglehetősen nehéz helyzetben van a Zöldért Vállalat: a központi beszerzés ütemezése, szállítása nemigen teszi lehető­vé, hogy többféle árut -kínáljanak kisebb mennyiségben. Ezért óvatosak például az eladók, ha primőrt -kérnek a boltba —mi­re hozzájuk ér, már nem mindig „ham­vas”. Jó lépés volt az elmúlt héten a na­rancsakció: olcsóbban adták, mint bárki más, így elfogyott a raxtárból. Ezen a hé­ten olyan uborkát kínálnak, amit nemért vegyszer:, termálvizes, biotermesztésű, a legkényesebb igényt is kielégíti. A száraz­bab ára általában magas: itt 80 és 130 fo­rint között fél tucat fajta közül lehet vá­lasztani, reális áron. Az Agrokonzum piaci standján különö­sen a paradicsom csábít vásárlásra: a töb­bi helyen kaphatóhoz képest nem drága, és nagyon szép, akárcsak a saláta. Deziré fajta, ültetni való burgonyát 24, szemes ku­koricát 14 forintért kapunk. A Búm téri szabadpiacon nagyon sokan kínálnak vetömagvakat, ültetni való palán­tákat, csemeítefákat, virággumókat: most még meglehetősen drágán. A burgonya és a fokhagyma ára egyre emelkedik. Az új karalábé darabja 30—32 forint, egy csomó zeller-, vagy petrezselyemzöld 5—10 forint, legtöbbünk számára elérhetetlen ebben a szezonban a sok messziről jött gyümölcs egyetlen szem körte 40 forint, őszibarack 70, szilva 40 (fonnyadton 23-ért adják), vagy akár a 700 forintért mért görögdiny- nye. A zöldhagyma csomója 10—26, hóna- posretekből és salátából rengeteg van, las­san csökken az ára. A piacfelügyelőség boltjában hihetetlenül olcsón adják a pa­rajt: mindössze 30 forint kilója. A vasgyári piacot kevés árus látja el, még kevesebb vevő keresi fel. Sok min­dent itt kapunk olcsóbban, mint a népsze­rűbb Búza téren: burgonyát, fokhagymát, fejes és kelkáposztát — ami a mindennapi főzéshez leginkább kell. A Zöldért árai Az Agrokon­zum árai Búza téri Vasgyári szabadpiaci árak Ózdi Burgonya 14—18 22 17—25 18—20 16—18 Petrezselyemgy./kg 28 30 30—60 50—60 40 Sárgarépa/kg 23 20 20—50 4Ü—50 20—30 Karalábé 34 40 30—50 30—40 40 Zeller 4ú 50 40—60 50 — Fokhagyma 97 — 100—2 3C 10C—140 150 Vöröshagyma 34 30 28—40 32—38 30 Fejes káposzta 23 30 25—35 25 22—25 Kelkáposzta 40 50 50—60 40—50 40 Savanyú káposzta 35 — 30—36 35—40 40 Vöröskáposzta 28 30 30—40 — — Tv. paprika — — 14—29 14—40 — Hegyes paprika 21 — 9—26 10—30 15—18 Paradicsom — 260 240—35ö 250—350 280—350 Uborka 105 80 80—lúu 100—120 140—160 Gomba — — 110—160 150—160 15G—160 Mák 120 — 1ÜÜ—160 120 130 Dióbél 320 — 280—360 350 — Szárazbab Cékla Tojás Alma Saláta Hónapos retek Paraj Sóska Zöldhagyma 80—130 21 10—30 20 22 22 15—25 90—150 20—30 3—4,50 24—35 24—35 10—36 30—90 90—100 10—26 100—120 30 4—4,50 25—30 25—30 20—45 60 100 15—22 130—200 3,50—4,50 22 22 15—30 22 gyományos termékeket, csak éppen jobb minőségű alapanyagból állíthatják elő őket. Az ünnepélyes alá­írást megelőzően munkás­gyűlést tartottak az édesipa­ri gyárban, s elmondták: senkitől sem fognak meg­válni, sőt újabb szakmun­kásokat is várnak. Tárcsázzuk a 05, 07-et A vonat alá esett Gyújtogatás okozta azt a tüzet, amelyik tegnap reggel a miskolci Bedegh-völgy külterületén, az egyik hét­végi házban keletkezett. Az épületben kisgépek, szer­számok égtek. A kár sze­rencsére elhanyagolható. Lényegesen nagyobb kár érte viszont azt az autótu­lajdonost, akinek Daciája tegnap este Füzérradvány és Pálháza között vált a lángok martalékává. A tü­zet elektromos hiba okozta, 300 ezer forintra becsülik a keletkezett kárt. Súlyos tragédia történt tegnap délután negyed négy tájban, a miskolci Tiszai pá­lyaudvaron. A tizenhat éves S. István kicsit megkésve érkezett az állomásra, s a harmadik vágányról szerel­vénye már megindult, ami­kor a fiú megpróbált felka­paszkodni. Ez azonban nem. sikerült, és a mozgó vonat alá esett. Súlyos, életveszé­lyes sérülésekkel került kór­házba, s az éleiét a gyors orvosi beavatkozás sem mentette meg. A DH és a Fish Fix horgászszak holt közös tombolája Ki nyert tegnap? Tegnap délután 2 órai kezdettel sorsoltuk ki a DH és a Fish Fix horgászbolt közös tombolájának nyere­ményeit. Az' 'első díjat, á Daiwa Carbón teleszkópos horgász­botot Tóth József (Miskolc, Iván u. 39.), a második dí­jat, a Sflstar döbóorsót Orosz István (Miskolc, Tízes hon­véd utca 2. szám), míg a harmadik díjat, a Germina kétrészes horgászbotot Nagy Károly. (Sajóbábony, Szé­chenyi út 16. szám alatti lakos) nyerte. Etetőanyagokat nyertek: Halász Tibor (Mis­kolc, Ö út 6. szám), Mészá­ros József né (Miskolc, Gva- dányi út 42. szám), Nagy László (Miskolc, MÁV-telep, 94. szám), (ő a nyereményét a helyszínen át is vette), Szladovics József (Miskolc, Gyóni u. 6. szám), Perger Ernő (Kazincbarcika, Thö­köly tér 10. szám), Majoros Béla (Miskolc, Pozsonyi u, 68. szám), valamint Tassi István (Miskolc, Rét utca 21. szám) alatti lakosok. Gratu­lálunk a szerencsés nyerte­seknek, akik nyereményü­ket a Bükk Áruházban ta­lálható Fish Fix horgász­boltban vehetik át. A lottó 15. heti nyerőszámai: 12 3 4 5 6 ? 8 9 10 11 12 13 14 }15' 1617 18 Í9 20 2í 22 23 24 2$ 26 27 p 29 30 31 32 33 34 33 .4 3? 38 39 40 41 42|43 44 48 4é[47;48 6{62 63 76Í77J8 49J5Ö 5íj52 ;33 M 55 S6|5?jss $9.|60 fX 65 66 67 68 rn 7Q 7í 72 7??4 'v 79 80 $í|§2 83 84 85 Bb’mÁlm 90 SZOMBATON ESTE 10-TÖL A DISZKOBARBAN KOMÁR LÁSZLÓ LÉP FEL. LÉZERSHOW ÉS SZTRIPTÍZ!

Next

/
Thumbnails
Contents