Déli Hírlap, 1991. március (23. évfolyam, 51-74. szám)

1991-03-21 / 66. szám

Válasz és viszontválasz a „felrobbant ház" ügyében sje Tavaszköszöntő (Kerényi felvétele) Külföldiek is jönnek vadkacsázni Borsodba Apad az aoróvadáUomány A vadásztársaságok azap- róvadkilövés tavalyi ered­ményeként arról adhatnak számot, hogy a zsákmány nem haladja meg a húszez­ret. Fogyatkozik az apróvad­állomány megyénk vadász­mezőin. Fürj és fogoly csak mu­tatóba akad, mert noha szi­gorú védelem alatt állnak, megváltozott életlehetősége­ik miatt szaporodásuk nem jelentős. Csökken a koráb­ban bőségesen található me­BansÉk, jennek a jó melegek A kitavaszodást, a jó meleget váró embe­rek óhaját fejezi ki ez a versike, amelyet a gyerekek énekeltek egykoron, hajadonfő­vel ugrálva, forogva. A tavaszt hozó triumvi­rátus harmadik tagja, a névnapját március 21-én ünneplő Bene­dek elődei, Sándor és József működésével nemigen lehet elége­dett. Mert igaz ugyan, hogy a déli órákban, a napsütés hatására ki­melegedett az idő, de a hajnalok még fázó- sak voltak; március idusát követően is csak igen szűkre nyitották ki a meleget hozó zsák száját. Ám, ha nem is tet­tek maradéktalanul eleget tisztüknek a „meleghozók”, Szent Benedek apát ünnepé­hez már számos, a ta­vaszi munkákkal kap­csolatos népi regula fűződik. Ilyen például, hogy az ekkor vetett fokhagyma szép és nagy gerezdű lesz. Márpedig ez a nem kellemes illatú növény fontos szerepet játszott a népi gyógyászat­ban, ezért aztán szin­te egyetlen kiskertből sem hiányzott. Bo­szorkányt, lidércet füs­töltek el vele a ház­ból, levét a fájós fül­be csavarták, de hasz­nálták magas vérnyo­más és egyéb testi ba­jok ellen is. A latin eredetű Be­nedek számos válto­zatban szolgál kereszt­névként, de családnév is. Ezzel együtt sem túl elterjedt. zei nyulak száma is, kilövé­süket ezért korlátozták a vadásztársaságok. Az ex­portra szánt élőnyúl befogá­sát is csökentették annak el­lenére, hogy jó jövedelmet hoznak. A múlt évben alig valamivel több, mint ' há­romezer mezei nyúl került terítékre. Legtöbbet a fácánokból zsákmányolhattak vadásza­ink. Mezőcsáton és környé­kén, a síkvidéki bokros- csenderesekben csaknem 14 ezer került puskavégre. Jó lehetőséget ad a fácánozás­ra Miskolc környéke is, minthogy a vadásztársasá­gok a természetes szaporu­lat mellett évről évre mes­terséges tenyésztéssel is nö­velik az állományt. Tavaly több, mint 30 ezer fácán­csibét „vadítottak” meg, amellyel a mesterséges kel­tetést követő nevelés után a természetes életmódhoz szok­tatták őket, Divatossá kezd válni a vadkacsavadászat, amelyekre külföldi vadászok is érkez­nek a Bodrogközben levő holtágakhoz, tocsogókhoz, s a Tisza menti részekhez. A fácánokhoz hasonlóan vad­kacsából is szaporítják az állományt a mesterséges te­nyésztéssel. Tavaly ebből a jóízű apróvadból több, mint tízezer került puskavégre. Lapunk március 18-i, hétfői számában Kié a „felrobbant” ház? Támadás zúdulhat a miskolci közgyűlésre címmel je­lent meg egy írás. Ez a többi között azzal foglalkozott, hogy egy szórólapon a Megyei Közművelődési Módszertani Központ azt írja magáról, hogy ők a Tanácsház tér 13. sz. épület üzemeltetői. A rendelkezésünkre álló információk szerint viszont ez — finoman szólva — nem felel meg a valóságnak. Az írásra válaszciklk oZületett, melynek szerző­je, Szabolcs András, a módszertani központ igazgatója a következő címet adta: Farkas a mesében, avagy miért fél a kicsoda? A válaszcikket teljes terjedelmében közöljük. Féligazságot állítok, hogy eleve védekezésre kényszerítsem a megszólítottat, aki a magyaráz­kodásával egyre gyanúsabbá te­szi magát. Ugye milyen ismerős ez a technika? Ez az átkos fél- múlt bőnös sajtómanipulátorai­nak bevált receptje. De hol va­gyunk már ettől? Ma már mint olvashatjuk naponta, a sajtó független, a hír szent, a véle­mény szabad! A sajtó Önálló hatalmi ággá válva, különböző nézetek ütközésének helyszíne­ként szolgálja fiatal demokráci­ánk kibontakozását. Korunk hő­se az igazság bajnokaként na­ponta színre lépő, a sötét erők ellen amúgy ameríkaias elszánt­sággal küzdő, kérlelhetetlen, szemfüles riporter a sajtó front­embere. Igazságosztó, pöröly- ütésszerű kérdéseinek súlya alatt padlóra kerül a hamis, és ízzé- porrá zúzódva foszlik semmivé az üres látszat. És győz az igaz­ság. Ahány mérkőzés, annyi győzelem. Vagy mégsem? Indo­kolt-e kiütni azt, aki sem nye­regben, sem ringben nem érzi magát? Indokolt-e egy jobb ügy­höz méltó hevülettel részigaz­ságra rákérdezni egyoldalúan, a kérdések kérdésévé dimenzionál­va a már ismertet? Csak a je­len helyzetből kiindulva, pusz­tán egyetlen kérdésre egyszerű­sítve vizsgálni egy múltban gyö­kerező folyamatot, felér egy mélyütéssel. Az efféle szabály­talanság célszerűségét nem vi­tatva — ha a végén úgyis ml győzünk, minek ez a hosszas vacakolás, nem igaz? — mégis megkérdezem: győzhet-e az igaz­ság dicstelen eszközökkel? S mégis, mi az igazság? Fel­tételezem, a Déli Hírlapban 1991. március 18-án „Kié a felrobbant ház” főcímmel megjelent cikk szerzőjét (bujdos), nem hátsó szándékok irányították, a tár­gyilagos tájékoztatás elve mégis csorbát szenvedett. Mert tudo­mást sem vesz az alábbi té­nyekről. A „felrobbant házat” 1985-től eleve a Megyei Közmű­velődési Módszertani Központ Országgyűlési képviselő fogadóórája Dr. Kiss György, a B.-A.- Z. megyei 4. sz. vk. képvi­selője fogadóóráját március 22-én pénteken tartja, 13.00 —17.00 óráig a polgármeste­ri hivatalban levő képviselői irodában. Húsvéti meglepetéssel szolgál olvasóinknak a Maxi Taxi magyar—osztrák betéti társaság. Először is Fábián István, a bt. ügyvezető-igaz­gatója maga és taxis kollé­gái nevében kellemes húsvé­ti ünnepeket kíván váro­sunk polgárainak, s szeret­né felhívni a figyelmüket a Maxi Taxi kedvezményes szolgáltatásaira. Lakossági hívásra ingye­nes kiállás, vidéki fuvarok­nál 15% kedvezmény, míg autóklubtagoknak autómen­tésnél plusz-kedvezményt biztosítanak. Szolgáltatásaik körébe tartozik, hogy kérés­re elviszik a gyermekeket bölcsődébe óvodába, s az iskolába. Vállalnak bevásár­lást is, éjjel-nappal. A hús­véti ünnepek alatt lakossági hívás esetén még 10% ked­vezményt adnak a fuvardíj­ból. a díjmentes kiállási kedvezmény mellett. Méltán állíthatjuk: nem túlzás a szlogenjük, amely szerint a Maxi Taxi — maximális ki­szolgálás. Aki tehát a szom­bati számunkban megjelenő tombolaszelvényt kivágja, kitölti, majd elviszi és be­dobja a Maxi Taxi Közép­szer u. 54. szám alatt talál­ható központjában elhelye­zett gyűjtődobozba, vagy csütörtök déli 12 óráig oda­adja bármely Maxi Taxi gépjárművezetőjének, az megnyerheti a húsvéti son­kát + a főtt tojásnak va- lót. Sorsolás délután 2 óra- * kor a Maxi Taxi központjá­ban. Az első díj 3 db kötö­zött sonka + 1 tálca tojás, a második díj 2 db kötözött sonka + 1 tálca tojás, míg a harmadik díj 1 db kötö­zött sonka + 1 tálca tojás lesz. Tehát ne feledjék: hívják a Maxi Taxit, s ők bármi­kor a rendelkezésükre áll­nak. céljára kezdték el felújítani. Az épület az idei tulajdonrendezé­sig a magyar állam tulajdona volt a MIK Kezelésében. Január hónapban, amikor a februári Hírlánc és az egyesületi tájé­koztató készült, még senki, sem­milyen változtatási szándékról nem beszélt az épület és az in­tézmény sorsát illetően. Ha az épületet az 1987. márciusi kelte­zésű felújítási terv szerint is a Megyei Közművelődési, Mód­szertan- Központ céljára építik, s 1935 ősze óta az épület más, egyéb célú hasznosítása íel sem merült, s ha az időközönként esedékes tervegyeztetésekre, mint az épület majdani üzemeltető­jét személy szerint hívtak rend­szeresen, s tárgyaló partnernek tekintettek, joggal hihettük ma­gunkat — hihettem magamat — az épüiet üzemeltetőjének. A régi tulajdonos — az állam — miér; adott volna külön üze­meltetői megbízást, mikor az ál­lamhatalom legmagasabb h&yi képviselője, a megyei tanács, a program több tízmilliós nagy­ságrendű finanszírozásával ki­nyilvánította szándékát az épü­let megyei művelődési központ­ként vaió hasznosítására? Az új tulajdonos — városi ön- kormányzat —- tulajdonjogi be­jegyzése későbbi keltezésű an­nál, mintsem, hogy januárban — az ismertető fogalmazásának időszakában — számunkra meg­bízást aditant volna: Február végén, amiken az épület tulaj­donjogi rendezése — legalábbis előzetesen és szerény tudomá­som szerint a megyei és a vá­rosi önkormányzat megbeszélé­sének eredményeként — meg­történt, a megyei közgyűlés el­nöke az épület megyei művelő­dési központi hasznosításáról le­mondott, s a közgyűlést tájé­koztatva bejelentette, hogy az épület hasznosításáról a továb­biakban a Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzata fog gon­doskodni. Ez a február 28-i be­jelentés az egy hónappal ko­rábban kinyomtatott szórólapunk tartalmán már nem változtatha­tott. A felújítás időtartama alatt megváltozott a rendszer, az anyagi kondíció, a tulajdonos, s végül a felújítási cél is. (Meg­jegyezni kívánom, hogy az utób­bi két változásról hivatalos for­mában, mind a mai napig még senki nem tájékoztatott.) A kifogásolt szórólappal és a Hírlánccal az egyesületeket és azok tagságát, valamint a szak­mát kívántuk tájékoztatni az épideí átadását követően elér­hető új, korszerű művelődési le­hetőségekről. Szerettük volna a leendő használókkal közösen, ve­lük együtt, legjobb szakmai lel­kiismeretünk szerint előkészíte­ni a még 1991. januárjában is elérhető közelségűnek vélt be­költözést, az epület közösségi birtokbavételét. De közben fel­gyorsultak az' események, vál­toztak az idők, s megváltozott maga a helyzet is. Amikor az ismertetőt fogalmaztam, meg minden szava igaz volt, s nap­jainkra csak a szakmai koncep­ció lényege, „A közösségek hajléka” igazsága marad térré szervezve, falakba építve, ha a városi közgyűlés is úgy akarja.’ Lehetek-e mindezért személy szerint én a felelős? Kik köte­lesek közös dolgainkkal kapcso­latos szándékok változásáról tá­jékoztatni elsődlegesen a közvé­leményt; azok-e, akik a válto­zást előidézik, vagy azok-e, akik a változtatás szándékáról mit sem tudva, annak következmé­nyét elszenvedik? S lia az új­ságíró a cikk megírása előtt megtisztelt volna a helyszínen személyes érdeklődésével, s nem telefontámadasi intézett voina egyetlen, formailag helyes, tar­talmilag azonban értelmetlen és egyetlen szóval megválaszolha­tatlan kérdésre koncentrálva, ne­vezetesen, hogy rendelkezem-e az épület tulajdonosától írásbeli üzemeltetői megbízással, vajon akkor is ugyanezt a cikket írta volna meg? Valószínűleg nem, mert a tervdokumentumokban található ' tények meggyőzték volna a sztmplifikálás veszélyei­ről. (Néhány fénymásolatot mel­lékelek.) A felújítással kapcso­latban találgatott volna doku­mentumokat a volt megyei ta­nács, a volt városi tanács és a MIK irattárában is. A sajtó is gyakran foglalkozott a „robban­tott házzal”, s legutóbb a Déli Hírlap 1990. november 9-i szá­mában jelent meg a tartalmi tervek részletes ismertetője, s ez év januárjában is volt érin­tőlegesen szó a felújítás utáni tervekről. A miskolci rádióban pedig a megyei önkormányzat megbízott műszaki főosztályve­zetője 1991. január 30-án nyilat­kozott feltételes módban az épü­lettel kapcsolatos elképzelések­ről. De mindez már a múlté! Az új tulajdonos, a városi ön- kormányzat hivatalos képviselő­jének véleménye pedig, éppen az ön cikkéből lett közismert. Köszönjük. Amennyiben a fel­újítással kapcsolatos, 1985 őszé­től tartó folyamatos munkám­mal — a felújítási terv szakmai programjának megfogalmazásá­tól, az eredeti célok szerinti mű­ködés szakmai előkészítéséig, beleértve a különböző tervmeg­beszéléseken az üzemeltetői ol­dal képviseletét — bárkit félre­vezettem volna, az szándékom és akaratom ellenére történt! Azokat az egyesületeket és ma­gánszemélyeket, akiknek az un áltál kifogásolt tájékoztatóból küldtem március 8-án kelt le­velemben — nem titkolva, jó­részt az ön felelősségre vonó telefonjának hatására —, tájé­koztattam a helyzet gyökeres megváltozásáról, noha mint már említettem, sem eddig, sem az­óta illetékes helyről hivatalos tájékoztatást én nem kaptam! 3 végezetül: ihiért fél a ki­csoda. Demokrata vagyok, te­hat nem félek, mondiiatnam a mostanában gyakran idézett Bi­bo Istvánra nivatkozva. Demok­rata vagyok, tehat tiszteletben tartom mások szabadságát, jo­gát a sajat, a inasoktól elteró gondolatainak, véleményének és érdekeinek Képviseletere. Va­gyoni, hatalmi Helyzetemet sem rábeszéléssel, sem megfélemlí­téssel nem a más munkájúnak a leértékelésére, kisajátítására, a másik semmibe vevésére, sze­mélyének lejáratására, pellen­gérre állítására használom: Ter­mészetesen a jelen helyzetben, a mi varosunkban a fentiek érvé­nyét senki nem kérdőjelezheti meg, hiszen itt a város veze­tőinek többsége demokrata! De hát akkor miért fél a ki­csoda? Támadás zúdulhat a miskolci közgyűlésre, írja alcí­mében a szerző. Ki támadna? Miért félti ugyan a közgyűlést a való elet nyers problémáitól? Felnőtt, felelős, a választók bi­zalmát élvező emberekről van szó, akik elől nézetem szerint épp a féligazságokat keil elven­ni, s ezek helyébe biztosítani számukra a problémák tárgyila­gos megismeréséhez szükséges többcsatornás informálódás le­hetőségét, hogy valamennyiünk képviseletében, közös ügyeink­ben jól dönthessenek. Persze at­tól is lehet félni, hogy — s in­nentől már a fikciók világába érünk — az olvasó rájön arra, hogy nem is az az igazi kér­dés, hogy „Kié a felrobbant a ház?”, hanem az, hogy kitol ve­szik e‘! Erre a kérdésre vi­szonylag egyszerű válaszolni: a város polgáraitól, ha nem a vá­ros közösségeinek adják. Termé­szetesen attól is lehet tartani, hogy funkcionálisan egy eleve, a közösségi művelődésre terve­zett épületben más funkció nem erezheti igazán otthon magát. Teljesen jogos lehet az aggoda­lom továbbá, ha arra gondo­lunk, hogy az új funkciónak megfelelő társszerkezet kialakí­tásához a felújított ház belső — legalábbis részleges — átépíté­sére van szükség. Ebben a gaz­dasági helyzetben — szoktuk •hallani — mindezt kinek a pén­zén? Attól is lehet félni, hogy az épület, a város közművelődésé­nek szolgalalaba állítva, meg­oldhatatlan adaptációs probléma elé áilitja Miskolc varos közmű­velődési szakembereit. Ettől nem kell tartaniuk. Kiváló kollégák dolgoznak gyakran méltatlan feltételek között a város köz­művelődéséért, akiknek, hogy az épületben rejlő nagyszerű lehe­tőségeket maradéktalanul hasz­nosíthassák, én magam is — mint az épület legjobb szakmai ismerője — kész örömmel nyúj­tok bármilyen igényelt támoga­tást! A kiakolbólitott megyei intézmény szakmai vezetöjekent, többszörös egyesületi tagként, s nem utolsósorban adófizető miskolci polgárként egyaránt bí­zom a városi közgyűlés bölcs döntésében, az épület a város közművelődését szolgáló haszno­sításában. Hitem, meggyőződé­sem szerint, ez valamennyiünk közös érdeke! S befejezésként álljon itt Bibó Istvántól a szabadságszeretö em­ber politikai tízparancsolata pró­bálkozásának 9. parancsolata: „Minden felismert közérdek ügyében kezdeményezöleg lép fel, minden közérdekű szövet­kezésben vagy mozgalomban te­hetsége szerint munkájával és adományával részt vesz, s igyek­szik azt győzelemre segíteni, tisztában lévén azzal, hogy a közügyek elhanyagoltsága vagy méltatlan emberek kezébe való kerülése egyesül a tisztességes emberek kezdeményezésének hiá­nya és közéleti bátortalansága miatt történhetik.” Az újságíró úrnak (bujdos) pedig köszönetét mondok a le­hetőségért, hogy megírhattam azt, amiről szó van. Szabolcs András Furcsának találom, hogy a válaszcikk szerzője holmi me­sének tünteti fel, ami történt. Holott nemhogy a gyerme­kek, de az ügyben érintett felnőttek sem igen találhatják mindezt szórakoztatónak. No meg Szabolcs András úr vá­laszcikkének hangvétele sem annyira a mesére emlékeztet. Erre a műfajra van jobb szó is. A sajtóra, és ezen belül személyemre vonatkozó megálla­pításait nem kívánom kommentálni, hiszen a „stílus maga az ember”. S ha az olvasó végigrágja magát ezen az ir­datlan betűtengeren — az eredeti cikkre 175 soros választ írt Szabolcs úr! — úgyis rájön erre magától. • De nézzük azokat a bizonyos tényeket, amelyekről Sza­bolcs úr szerint én nem vettem tudomást. A célom az ere­deti cikkel az volt, hogy megpróbáljak segíteni egy furcsa helyzet tisztázásában. Induljunk el onnan, hogy Szabolcs úrék cége volt az, amelyik nem kevesebbet állított egy szó­rólapon, mint hogy ők üzemeltetik a „felrobbant házat”, s mint ilyenek, várják a megyében működő egyesületek és társaságok jelentkezését, akiket azzal kecsegtetnek, hogy az ő hajlékuk lehet a Tanácsház tér 13. Bizonyos ígéretek va­lóban voltak arról, hogy esetleg a Közművelődési Mód­szertani Központ lesz az üzemeltető, s ezt én sem vitat­tam, sőt, a cikkemben meg is írtam ezt. De megint más azt állítani, hogy az ígéretek szerint leszek én az üzemel­tető, vagy azt, hogy én vagyok az üzemeltető, gyertek tár­saságok, gyertek egyesületek! Szabolcs úrék tudván tud­ták, hogy olyan papírjuk nincs, amelyben az üzemeltetéssel őket bízták volna meg. Azért nincs, mert nem is lehet. Mert sem a felújításban jelentős anyagi terheket vállaló megyei tanács, sem a tulajdonos, a miskolci önkormányzat ilyet nem adott a számukra. Igaza van Szabolcs úrnak, hogy én telefonon hívtam fel őt. De hát úgy gondoltam, hogy arra a roppant egyszerű, ám mégis fontos kérdésre így is vá­laszt kaphatok, hogy létezik-e ez a bizonyos papír. „Ez így nem jó kérdés, erre nem tudok válaszolni” — mondta a válaszcikk szerzője. Ha nem volt jó a kérdés telefonon, mitől lett volna jó személyesen? A helyzet — ismétlem — az, hogy a ház a miskolci ön- kormányzaté. A közgyűlés fog dönteni róla, az illetékes szakbizottságok meghallgatása után. Akárhogy is döntenek majd, kétlem, hogy elvennék a város közösségeitől. Mert ha esetleg mégsem a közművelődési egyesületek hajléka lenne, hanem mondjuk bérbe adnák, a befolyt pénzt attól még költhetnék a helyi közösségek támogatására. Vagyis semmilyen formában sem vennék el az itteni közösségek­től. Arról már nem is beszélve, hogy dr. Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület elnöke éppen a közelmúltban nyilatkozott úgy a lapunkban, hogy esetleg ide költözhetne a bölcsészegyetem. Ha mondjuk, ők kapnák, érezhetné-e bárki úgy Miskolcon, hogy elvették tőle a „felrobbant há­zat”, hogy egy ilyen döntéssel nem igazán pártolnivalő ügyet támogatott a közgyűlés? S végül, hogy miért fél a kicsoda? Hát azért, kedves Szabolcs úr, mert beszélgetésünk pillanatában az Ön által toborzott egyesületek még mit sem tudtak arról a tényről, hogy Önök nem üzemeltetői a háznak. Mármost, ha a mis­kolci közgyűlés nem adná áldását az egyesületek hajléká­hoz, hogyan fogadnák ezt azok, akiket Ön, az Ön cége — legyünk finomak, s mondjuk így — nem az igazságnak megfelelően informált? Kár lenne emiatt a megyeszékhely képviselőit támadásnak kitenni, miközben semmit sem te­hetnek erről a helyzetről. Ezt, Szabocs úr, Önöknek kellett volna tisztázniuk, hiszen Önök állítottak magukról olyas­mit, amik valójában nem is voltak. (A jog és a köznyelv egyaránt ismer e- egy találó kifejezést, hadd ne mond­jam ki, mi az...) Örömmel értesültem róla, hogy végül mégis megtették a szükséges lépéseket. Kár, hogy ennek egy újságcikk és egy indulatos, a közművelődés lelkes el­kötelezettjéhez, vagyis Önhöz méltatlan válasz volt az ára. Bujdos Attila A DH és a Maii Taxi közös tombolája Hrnli mesispetés a Maxi Taxiiéi '1 ele fon: 66-211

Next

/
Thumbnails
Contents