Déli Hírlap, 1991. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-05 / 30. szám

DH SPORT $ DH SPORT \ DH SPORT ^ *■ Úszás, II. Magév Kupa lízműves-tölény t Kuttor Csabáé a vándorserleg ★ A női 200 méteres hátúszás érmesei (balról): Kun Éva, Szendrei Eszter és Pikó Tímea A Magév Kupán népes mezőny gyűlt egybe.. Botrány a teremtornán t Pankráció Mezőkövesden Mint lapunk tegnapi szá­mában beszámoltunk róla, a Borsodi Volán Építők SC csapatát vasárnap lehívta az edző a mezőkövesdi terem­tornán a pályáról. Az ellen­fél a helyi Old Boys együt­tese volt. — A BÉV SC-sek az ózdi szabadtérről utaztak át Me­zőkövesdre, hogy eleget te­gyenek a meghívásnak. A miskolciak később érkeztek, emiatt húsz percet csúszott az első délutáni összecsa­pás. (Talán előre lehetett volna hozni égj' mérkőzést!) Az étkezés és az utazás után azonnal a pályára lép­tek, ám a játék nem úgy sikerült, ahogy papírforma szerint feltételezni lehetett volna azt. A hazaiak csa­pata, a Mezőkövesdi Murt- kás volt az ellenfél,, és 4-1- re nyertek. Ezután a BÉV SC rendezte sorait, és a Miskolci VSC ellen már jól mozogtak a fiúk. Győztek 3-1-re. A torna vasárnap folyta­tódott, amikor a rendezvény pankrációs mérkőzését lát­hatták a jelenlévők. Az el­lenfél a szemre több huszon­éves öregfiút felvonultató mezőkövesdi Old Boys volt. — Kemény meccs volt — emlékezik vissza Balázs András, a népkertiek edző­je. A hazaiak végig veret­lenek voltak. A BÉV SC el­len azonban nem nagyon ment nekik. Nem bírtak gólt rúgni. Aztán elkezdődött a rugdosódás, a játékvezetők pedig hagyták, hogy a me­zőkövesdi öregek tisztesség­telen eszközökkel próbálják feltörni a védelmünket. Szo- bóczkit például hátulról, fej­jel nekilökték a bordásfal­nák. A béléfúgá'sólr és az utánrúgások rendszeressé váltak. A harminckettő— harmincharmadik percben állt meg először a játék, mintegy két-három percre. Ekkor lehívtam a fiúkat, próbáltam nyugtatni őket, hogy megelőzzem a bajt. Utána folytatódott a félidő, és egy perccel később Ba­logh megszerezte nekünk a vezetést. Na, ebbe aztán végképp nem bírtak a ha­zaiak belenyugodni. Sport­szerűtlen jelenetek követték egymást, veszélyben forgott játékosaim testi épsége. Rá­adásul úgy tűnt, hogy a közönség is „játszani” akar. Az a veszély fenyegetett, hogy bejönnek a pályára és tömegverekedés tör ki. Ezt mindenképpen meg akartam előzni, ezért végleg lehív­tam a csapatot. Túlfeszített volt a hangulat a teremben, nem akartam semmit meg­kockáztatni. Nekünk a baj­nokságra kell (kÖs?ühiimik, nem vállalhatom a2í, hogy páran megsérüljenek; Egyéb­ként a teremben oivart fe­szültség vibrált, mintha leg­alábbis BEK-, vagy KEK- döntőn lettünk volna. — A lehívást ön sport­szerűnek tartja? Az Országos Társadalom­biztosítási Főigazgatóság e heten tette közzé az adósok egy részét tartalmazó listát. Ezen néhány sportegyesület is szerepel, köztük a DVTK. A diósgyőrieken kívül ol­vashatjuk a Csepel SC, va­lamint a Szegedi Vasutas Sport Club nevét. A DVTK a közölt adatok szerint 15,7 millió forinttal adós a tár­sadalombiztosításnak. Tény, hogy tartozunk, ám a mi adataink szerint ez az összeg tízmillió forint alatt van. Az újságban olvashat­tuk, hogy a listán felsorol­tak nem kértek átütemezést, amivé], azt .érzékeltették: kérhettek volna. Esetünkben nem, így van. Mi megpróbál­tuk, ám a megyei igazgató­ságtól az írásos beadvá­nyunkra azt a választ kap­tuk, hogy ez nem az ő ha­táskörükbe tartozik. „Fönt­ről” viszont azt a választ kaptuk, hogy nem ütemezik át a tartozások kifizetésének határidejét. Furcsa volt te­hát az, ami megjelent, vagy­is: a listán szereplők nem kértek haladékot. Még le­vélben is kértük, hogy feb­ruárban személyesen beszél­jük meg a gondokat. Mielőtt azonban erre sor került vol­na, már megjelent a tarto­zók egy részének a névsora. — Elhangzott az: tulaj­donképpen sikkasztásnak is felfogható az, hogy a pénzt nem fizették ki a felsorolt vállalatok; cégek, sportegye­sületek ... — Ezt a vádat mi vissza­utasítjuk. Az általunk kért ütemben rendezzük a tíz­milliót el nem érő összeget. Mindenképpen megoldást akarunk találni a hátralék rendezésére! Annyit azért még az elmondottakhoz hoz­zátennék: a visszatartott pénzekkel az egyesületet tartottuk fenn. Ha nem így teszünk, működésképtelenné válik az egyesület. — Miért? — Elfogyott volna a pénz. Néhány számot mondanék. Arról beszélnek, hogy a sportegyesületek állami tá­mogatást kapnak. Ez igaz. Csakhogy társadalombizto­sítás. személyi jövedelemadó és általános forgalmi adó cí­mén 56 millió forintot fizet­tünk be 1989-ben, a közös kasszába. Az állami támoga­tás mértéke viszont 13 mil­lió forint volt! Ez az arány volt 1990-ben is. Hát akkor most ki kit támogat, kérdez­hetnénk. Az egyesületek egyébként sem termelő vál­lalatok, a sport az alaptevé­kenységünk. — Nem, de abban a hely­zetben nem volt jobb meg­oldás. — A rendezők mit szóltak ehhez a szokatlan intézke­déshez? — A részt vevő csapatok vezetői azonnal összeültek. Javasolták, hogy a BÉV SC-t nyilvánítsák az össze­csapás győztesének. Ezzel erkölcsi elégtételt szolgáltat­tak a csapatnak, hiszen min­denkinek a véleménye az volt, hogy a botrányt a ha­zaiak okozták. A Borsodi Építők Volán SC labdarúgócsapata Ózdon játszott edzőmérkőzést szom­baton délelőtt. Az első fél­időben a Kerényi — Miha- lovszki, Farkas, Balogh, Sverla, Tihor, Császári, Szo- bóczki, Rácz, Vidinczei ti­zenegy lépett pályára. Ebben a játékrészben a hazaiak voltak fölényben. Két gólt rúgtak, amelyre a vendégek csak eggyel bírtak válaszol­ni, Farkas révén. A máso­dik negyvenöt percben új összeállításban léptek pályá­ra a miskolciak: Juhász, Oláh, Balogh, Mihalovszki, Szobóczki, Moldován, Far­kas, Nemes, Vidinczei, Le- hóczki, Radaksz. Ekkor már egyenlőbb erők küzdelmét láthatták a nézők, és az óz­diak csak egyszer találtak a BÉV SC hálójába. A vég­eredmény 3-1 lett. Nem újdonság megyénk úszósportjában, hogy a szer­vezők egy-egy versenyre szponzorokat nyernek meg, akik anyagilag hozzájárul­nak a minél színvonalasabb megrendezéshez. A már „be­járatott” támogatók közé tartozik a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat. Az elmúlt hét szombatján immár másodszor ugrattak a medencébe az úszók a Ma­gép Kupa elnyeréséért. Az elmúlt évben is sok úszót vonzott a verseny, amely egyben a megyei ser­dülőbajnokság is. Most azon­ban szokatlanul nagy me­zőny gyűlt egybe a diósgyő­ri fedett uszodában. Nem­csak a sportolókat, hanem a nézőket, hozzátartozókat is becsalogatta a medence part­jára a látványosságnak sem utolsó verseny. Színesítette a versenyszámok egyhangúsá­gát, hogy helyszíni jelentke­zés alapján, az amatőrök is összemérhették erejüket öt- venméteres mellúszásban. A megyei úszószövetség vezetése jól állította össze a programot. Az egyesületek jó részé még alig néhány he­te kezdte el a felkészülést az Idei legnagyobb verse­nyekre, így az úszók nem lehetnek még forrnaban. Ám a főleg hosszú távokból álló műsor lehetőséget adott ar­ra. hogy az edzők felmér­jék tanítványaik erőállapo­tát. Ezt tűzték ki célul a Miskolci Vízművek SC ví- .^iabdázói, akik szinte vala­mennyien résztvevői voltok a 400 m gyorsúszásnak. Ott voltak a rajtnál az egyete­mi Triatlon és Kerékpár Klub versenyzői is. Ügy látszik, ezen a napon az amatőrök közül csak a nők „mertek” versenyezni, a férfiak küzdelmére egyetlen­egy jelentkező sem akadt. Az ötven métert Csema Enikő tette meg a leggyorsabban, megelőzve Bodnár Henriet­tét és Kavanda Rékát. A profik versenye egyértelmű vízművesfölényt hozott. A tizennégy elsőségből tizen­kettőt megnyertek. A mara­dék kettőn az ózdiak és az encsiek osztozkodtak." A győztesek és helyezettek az érem mellé ajándékokat is kaptak, amelyeket a Magév észak-magyarországi kiren­deltségének vezetője, Szabó Gyula adott át. A ponttáb­lázat alapján legeredménye­sebb versenyző a hagyo­mányhoz híven, megkapta a A keményre fagyott sa­lakpályán a mínuszok alapo­san rányomták a bélyeget a játék képére. Az ÓKSE lab­darúgói frissebbeknek tűn­tek, igaz, ők még . csak az első előkészületi találkozó­jukat vívták. * A BÉV SC ma ismét pá­lyára lép Hejőesabán, a me­gyei első osztályban szerep­lő HCM Rt. SC ellen. Az összecsapás délután fél há­romkor kezdődik. Ezután legközelebb csütörtökön lesz ismét mérkőzésük a népker­tieknek. Akkor Mezőkövesd­re utaznak. A megyei első osztályban játszó helyi együttessel játszanak. Utána következik a Borossy Kupa hét végéje. A három nap alatt többször is játszani fog a BÉV SC. Magév Kupát, amit egy évig őrizhet otthonában. Tavaly Gerzsényi Ágnes nyerte el a vándorserleget. Idén ismét vízműves-versenyző vihette haza a díjat,’ Kuttor Csaba a 200 m vegyes úszásban nyújtott teljesítményéért (2.23,8) kapta meg egy évre. EREDMÉNYEK: 400 m fér­fi gyors, B: Györgyik Ró­bert 4:25,4, 2. Kuttor Csaba 4:29,6, 3. Kassai László 4:34,0 (mindhárom Vízművek SC), 400 m delfin, fiú gyors: 1. Bikki Péter 5:15,6, 2. Hat­vani Tamás 5:25,0, 3. Ho- ránszki Gergely 5:45,8 (mind­három Vízművek SC). 400 m női gyors, B: Szendrei Esz­ter 4:43,1, 2. Kun Éva4:43,3, 3. Pikó Tímea 5:02,5 (mind­három Vízművek). 400 m delfin leány, gyors: 1. Ho- ránszki Éva 6:48,2, 2. Ko- hulák Emese 6:51,1, 3. Rit- tenbacher Viktória 7:02,7 (mindhárom Vízművek SC). 200 m férfi hát, B: 1. Shif­ter Tamás (Ózdi Kohász SE) 2:25,7, 2. Kuttor Csaba 2:31,8, 3. Kriston Ákos 2:35,2 (mind­kettő Vízművek SC). 200 m női hát, B: Szendrei Eszter 2:39,8, 2. Kun Éva 2:45,7, 3. Pikó Tímea 2:45,7 (mindhá­rom Vízművek SC). 50 m úttörő fiú, mell: 1. Kassán Csaba 36,6, 2. Csicsovszky Gábor 44,4 (mindkettő Víz­művek SC), 3. Rohály Ri- chárd (Encsi VSC) 45,3. 50 m delfin fiú mell: 1. Kal- dan Szabolcs (Vízművek SC) 43,3, 2. Istók Balázs (Encsi VSC) 43,8, 3. Garai Roland (Vízművek SC) 44,4. 200 m férfi mell, B: Kuttor Csaba 2:45,7, 2. Tóth Tamás 2:55,3 (mindkettő Vízművek SC), 3. Ján Zoltán (Ózdi Kohász SE) 2:58.1. 200 m női mell, B: Pikó Tímea 3:01,8, 2. Kun Éva 3:02,0, 3. Mélypataki Ré­ka 3:09,4 (mindhárom Víz­művek SC). 50 m úttörő le­ány mell: 1. Urbán Zita (En­csi VSC) 48,8, 2. Bartók Zsu­zsa 48,8, 3. Balogh Vera 49,4 (Szabó István felvételei) (mindhárom Vízművek SC). 50 m delfin leány, mell: 1. Horánszki Éva 49,4, 2. Ko- hulák Emese 50,3 (mindket­tő Vízművek SC), 3. Szaká- las Etelka (Encsi VSC) 55,0. 2Ö0 m férfi vegyes, B: Kut­tor Csaba (Vízművek SC) 2:23,8, 2. Shifter Tamás (Óz­di Kohász SE) 2:25,8, 3. Györgyik Róbert (Vízművek SC) 2:33,3. 200 m női ve­gyes, B: Kun Éva 2:39,5, 2. Szendrei Eszter 2:44,1, 3. Pi­kó -Tímea 2:45,1 (mindhá­rom Vízművek SC). Sz. B. Hold fény es encsiek Magyarországon ma nem kényeztetik el különö­sebben a sportot. Ám úgy tűnik — ez a verseny ékes példája , hogy ilyenkor is akadnak olyan gazdálkodók, akik látnak fantáziát a sportban, je­len esetünkben az úszás­ban. Természetesen nem puszta jóságból adják pénzüket, reklámot kap­nak érte, aminek gazda­sági hasznát, gondolom nem kell ecsetelni. A Magév már másodszor já­rult hozzá egy úszóver­seny sikeréhez. Teljesen új színfolt azonban, hogy az Encsi Városi Sport Club úszóinak önálló tá­mogatójuk akadt. Polyef- kó László vállalkozó ígé­rete szerint azzal segíti az úszókat, hogy minden esetben a verseny hely­színére és haza szállítja őket saját autóbuszán. A klub ezzel jelentős ösz- szegeket takaríthat meg. Cserébe az úszószakosz­tály felvette a tulajdoná­ban levő Holdfény Pan­zió nevét. A vállalkozó további támogatásokat is kilátásba helyezett. Erre csak azt mondhatjuk: így tovább í Szil Edzőmérkőzések Sz. P. A DV1K a TH adóslistáján Ki hit tániat?

Next

/
Thumbnails
Contents