Déli Hírlap, 1991. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-09 / 7. szám

Türelmet kér az OTP Vissza a Szovjetunióból 6. Megváltoztak a lakáshitelek Aki teheti, befizeti tartozását? Megyénkben legalább 180 ezer embert foglalkoztat most, hogyan növekednek meg a családi költségvetés terhei 1991-ben, hiszen az országgyűlés tavaly decem­ber 30-án hozott törvénye alapján ez év január else­jétől megváltozott a lakás­építésre. -vásárlásra és egyéb építési munkákra ka­matmentesen. vagy az évi 3,5 százalékot meg nem ha­ladó kamatozással — 1988. december 31 -e előtt felvett — kölcsönök kamatának mértéke. Bizonyosat még a pénz­intézetek vezetői sem tud­nak mondani, hisz ha csal; egyetlen feltétel is változik, ez jelentős összeget jelent­het a® adósoknak'.- A Pénz­ügyminisztérium sajtótájé­koztatóján elmondták: az adósoknak választási lehető­ségük van. Az első változat szerint a kamat a -teljes még fennálló tartozás után évi 15 százalékra növekszik. A kamat mértékét az Ország­gá ülés később változtathatja. A másik lehetőség szerint az 1691. január 1-én fennálló — nem fizetési késedelem­ből eredő — tőketartozás fe­let az állam elengedi, és a fennmaradó rész után a la­káscélú bankkölcsönök min­denkori kamatát keli meg­fizetni. Akármelyik lehető­séget választja is az adós, 1961-ben egvségesen 1500 fo­rinttal emelkedik a törlesz­tés korábban meghatározott havi összege. Aki több szer­ződést kötött, annak havi többletterhe annyiszor 1500 forint, ahányféle kölcsöntar­tozás áilt fenn 1991. janu­ár elsején. Amennyiben a Drasztikus díjtétel-válto­zásokat vezetett be a posta. A belföldrf küldött levele­inkre azonban nem kell ja­nuár 7-töi drágább bélyeget nyomnunk; elegendő az öt-, illetve nyolcforinlos bélyeg. Valószínűleg a papír árá­nak emelkedése is közreját­szik abban, hogy néhány belföldi értékcikkét is drá­gábban vehetünk hétfőtől. Az ötforintos béiyegnyomás- sal elátott boríték 6,50 he­lyett hét forint, a légipostái boríték levélpapírral 19. He­lyett 20, a háromforinios bélyegnyomású levelezőlap 4 forint helyett 4,50. az ér­téklevél-boríték 4 helyett 0, a postaküldeményei: leiadó­könyve 80 helyett 100 (kis- alakú), illetve 100 helyett 120 (nagyalakú), a munka- vállalói igazoló lap 13 he­lyett 15, a kisalakú egység­doboz 13 helyett 15, a köze­pes 19 helyett 20, a nagy 23 helyett 25 forint. Mig belföldre nem, addig külföldre jelentős árválto­zással adhatjuk fel levelein­ket, nyomtatványainkat. A levél díja külföldre: 20 grammig 20 helyett 30, 100 grammig 40 helyett 60, 250 grammig 100 helyett 150, 500 grammig 200 helyett 300, 1000 grammig 350 helyett 520, 2000 grammig ötszáz helyett 750 forint. 14 forint­ról 20 forintra változott a levelezőlapok, képes levele­zőlapok díja, ha külföldre küldjük. A határon kívülre feladott nyomtatványok árai is súlyuk arányában változ­tak. Néhány ezek közül: a húszgrammosért 16 helyett 22. a százgrammosért húsz helyett 45, az ötszáz gram­mosért 80 helyett 300, az ezergrammo&ért 350 helyett 520 forintot kell fizetnünk. Kisebb mértékű a kiscsoma- gok díjtétel-változása: a -250 grammos 40 helyett 45, az ötszáz grammos 80 helyett havi 1500 forintos többlet kevesebb, mint amennyi az új kamat szerint fizetendő volna, a különbözetet a költ­ségvetés állja az adós he­lyett. Ha viszont kevesebbet kell fizetnie, akkor a javá­ra mutatkozó különbözette! a tartozás csökken, és a visszafizetés ideje felgyor­sul. Az évi 3,5 százaléknál ma­gasabb, nem változó kama­tozású kölcsön feltételei csak 1992. január elsejétől változnának. Ám ezeknél is választási lehetőség van, az évi 15 százalékos kamat, va­lamint a mindenkori piaci kamatozású kölcsönfeltétel között, s ez utóbbi esetben az állam elengedi a tarto­zás harmadát. A pénzügyminisztériumi tájékoztatót ugyan megkap­ták a megyei OTP vezetői is, mégis véleményük szerint nem lehetnek biztosak ab­ban, hogy ez lesz a végső utasítás — hiszen a törvény végleges szövege még nem jelent meg —, annyi azon­ban bizonyos, hogy az idei költségvetést december 30-án elfogadta a Parlament. Eb­ben pedig szerepel a fülel- I törlesztés feltételeinek meg­változása is. Ezzel kapcso­latban adtak tájékoztatást a sajtó számára a megyei OTF-ben, ahol dr. Lindt György igazgatóhelyettes, Adámi Tibor, a lakáshitele­zési és ingatlanforgalmazási osztály vezetője, valamint dr. Novotny Zoltánné, a hosszúlejáratú hitelszámla­kezelési osztály vezetője el­mondta. hogy akár meg­hosszabbított nyitva tartás­sal is, felkészültek a feladat 90, az ezergrammos 120 he­lyett 140, a. kétezer grammos 200 helyett 220 forintba ke­rül. Mindezekből tapasztal­ható, hogy a díjszabás szer­kezetén nem, „csupán” a díjtételeken változtatott a posta. A telefonbeszélgetések dí­jának változásáról február elején értesülhetnek olvasó­ink. n. zs. Miután másnapra eltenni igencsak kockázatos — még hűtőszekrényben is — a ki­csinyek számára megfőzött főzeléket, sok kismama vá­sárolja a jól bevált bébi­ételeket. Már ha lehet azo­kat kapni. Mert mostanában kissé egysíkú lett a válasz­ték, még ha akad is egy-két- fajta a boltok polcain. A Mátra-Füszért mályi raktárházának vezetőitől megtudtuk, hogy náluk most is tizenhat-fele bébiétel, és öt-hat-féle bébiital van rak­táron. Ennél szélesebb kíná­lat szokott lenni, ám a Kecs­keméti Konzervgyár csak februárra ígéri a megszokott választékot. Addigra töltik majd fel a készleteket. A bébiételek gyártóinak előír­ták, hogy három hetes meg­figyelés alatt kell tartani a készítményeket, így ez is hátráltatta a szállítást. Az eddig legyártott mennyiséget ugyanis a Mátra-Füszért ér­tesülései szerint, exportra adták el. Most tehát tizen­hat féle bébiétel van raktá­végrehajtására, ám ezzel kapcsolatban még nem kap­ták meg a pontos útmuta­tást. Bár igen sokan érdek­lődnek az érdekeltek közül, nekik is csak annyit mond­hatnak, hogy türelmet kér­nek valamennyi ügyfelüktől. Minden bizonnyal a jövő hé­ten levélben értesítik a tud­nivalókról az érintetteket, s akkor az adósok maguk vá­laszthatnak az A és B vál­tozat közül. Most is folyósít­ják a lakásépítési kölcsönö­ket, amelyeket már az új feltételek szerint kötnek. A lakáscélú hitelek kamata ez évben 32 százalék. Fontos változás, hogy ez év janu­ár elsejétől az új lakást építők meghatározott köré­ben módosult a szociálpoli­tikai kedvezményrendszer. Ez annyit jelent, hogy ha valakinek eltartott család­tagjai is vannak, és lakást épít, vagy kiemelt körbe tartozó lakást vásárol — nem a szabad piacon —, ak­kor jogosult a szociálpoliti­kai kedvezmény különböze­iére. Ha például valaki 60 ezer forintot kapott koráb­ban 2 gyerekre, ám most egy másik lakás építésébe kezd, és még gyermekeit eltartja, akkor felveheti a 200 ezer forint különbözeiét, a 140 ezer forintot. Viszont ezzel egyidőben megszüntették az üresen álló falusi ingatlanok kedvezményezett vásárlását. A lakáshitelek megválto­zott kamataira visszatérve, kérdésünkre válaszolva az illetékes osztályvezető^ el­mondták. hogy a legtöbb család számára a három hi­tel esetében havi 4500 fo­rint többletterhet jelenthet, éppen ezért igencsak aggód­nak amiatt, hogyan fogják tudni kifizetni a megválto­zott feltételek szerint a köl­csönöket. Abban a körben, ahol eddig is gondok vol­tak a fizetéssel, tovább rom­lik majd a fizetési morál. Akiknek viszont lehetőségük van arra, hogy egy összeg­ben visszafizessék tartozásu­kat, azok bizonyára igye­keznek ezt minél előbb megtenni. Annál is inkább, mert a B-változat választá­sa esetén, az állam elenge­di a kedvezményes kölcsön­tartozás felét, a megmaradt kölcsönösszeget pedig — ha azt az adós január hónap­ban visszafizeti — akkor természetesen a felemelt tör­lesztőrészlet sem terheli. (vadas) ron, ám az év elején még csak kevés bolt rendelt a készletből. Például a Győri kapuban található Csemege ABC is csak a jövő héten tölti fel bébiételekkel a pol­cokat — tudtuk meg Tóbiás Pál üzletvezető-helyettestől —, mert a boltban az éjsza­kai órákban leltároznak, s emiatt igencsak lecsökken­tették a készletet. Jobban járnak azok, akik a Város­ház téri Diabet bébiboltban próbálkoznak —, bár most ott sem kapható valamennyi bébiételfajta. Például a pa­radicsomos burgonyát talál­hatják meg itt a vevők, bár inkább az öt-hatóhónapos csecsemőknek való, húst is tartalmazó főzeléket keresik. Az üzlet vezetője, Fekete Já­nosáé elmondta, hogy kap­ható többféle bébiital, de eb­ből is nagyobb szokott len­ni a választék. Az üzlet egyébként több helyről szer­zi be áruját, így itt mindig többféléből választhatnak a szülők. y. zs. r Uj árak a postán is BELFÖLDRE TOVÁBBRA IS ÖT, ILLETVE NYOLC FORINTÉRT KÜLDHETJÜK LEVELEINKET Februárra javul az ellátás Van és még sincs bébiétel Olga, az extraszensz nn W r rr • « «• lalan o is ion Olgával, az extraszensszel Gorondi György, illetve kö­zös ismerősünk-barátunk, a szintén munkácsi illetőségű Hudba Jenő révén ismer­kedtem meg. Olga egy panelház másfél szobás lakásában él, a múlt év végéig az ottani SZTK szerződéses alkalmazottja volt. A két említett magyar­ral és Jevtusenko profesz- szorral látogattuk meg ott­honában. Csodálatos képes­ségeiről már korábban mu­tatott egy újságcikket Go­rondi György, és ha sikerül, ezeket a képességeket Mis­kolcon is kamatoztatja majd a szép és csinos Olga. Nem sokáig tartott e so­rok írójának vizsgálata, diagnosztizálása. Olga — kezét közelítve a fejemhez — megállapította, hegy elő­ző este alkoholt fogyasztot­tam. Ez pedig zavarja a pontos diagnózist. Monda­nom sem keil, hogy tényleg ittam egy csöppet. Gorondi barátunk szárazon úszta meg az előző estét, neki pontos diagnózist állított fel Olga. Jobb kezével néhány cen­timéter közelről vizsgálja az embert — pontosabban az ember auráját, a páciensből kiáramló energiát, az eltéré­seket a normálistól —, bal kezét, mint egy „antennát” saját fejmagasságában tart­ja, tenyérrel felfelé. Beszélgetésünk két rész­letben zajlott le. Az első helyszín Olga lakása volt, a második Gorondiéké, ahol az extraszensz nő megnézte azt a több, mint kétórás vi­deofelvételt, amely Jevtu­senko professzor miskolci előadásairól, gyógyításairól készült. (Mindkét gyógyító elismeréssel szólt a másik tudásáról, igaz, egyikük számára sem volt újdonság, amit látott.) — Az egész úgy kezdő­dött — mondja Olga —, hogy jó pár évvel ezelőtt be­lekezdtem az autotréningbe. — Mégis, mikor? — 18 évesen. Amikor fel­tűnt Dzsuna, sokan kipró­bálták, vajon rendelkeznek-e hasonló képességgel, mint ez a különlegesen erős extra­szensz nő. Mennyi mindent jelenthet egy tál étel a rászorulók számára? — sokan nem is gondolnák. A Népkert mel­letti Családsegítő Központ munkatársai nap, mint nap tapasztalhatják ezt decem­ber közepe óta. Akkoriban hirdették meg ugyanis a le­hetőséget: jelentkezzenek azok. akiknek akár egy ebéd is enyhítheti mindennapi gondjaikat. Mint Mécs Er­nőtől. a központ sajtórefe­rensétől megtudtuk, igencsak nehéz volt rangsorolniuk. A rászorultak között ki is a rászorultabb? Ennél ne­hezebben eldönthető kérdés kevés akad. Nyugdíjasok, munkanélküliek, nagycsalá­dosok, gyerekek kerültek el­sősorban a kedvezményezet­tek listájára. A januári ár­emeléseket követően újabb jelentkezők árasztották el a segítségnyújtásra berendez­kedett központot. Bár elő­fordul, hogy betegség vagy más okok miatt újabb ne­vek is felkerülnek a listá­ra, nem könnyű feliratkoz­ni. Éppen ezért a legfőbb szempont a válogatásban: a minimum a létminimum. Azaz, ha a családban az egy főre eső jövedelem megha­— És Ön rendelkezett... — Négy-öt éve éreztem meg, hogy van ilyen képes­ségem, amit azután fejlesz­tettem. — Hogyan fogadták itt, Munkácson az orvosok? — Hazudnék, ha azt mon­danám, hogy lelkesen. De ideszólíak nekik, hogy biz­tosítsanak helyet és lehető­séget a számomra. — Van-e valamilyen pa­pírja arról, hogy gyógyít­hat? — Az eredeti szakmám pedagógus, egyik szakom a pszichc-lógia. Ez persze még kevés lenne ahhoz, hogy hi­vatalosan gyógyíthassak. A Harkovi Tudományos Aka­démiától kaptam működési engedélyt, mint extraszensz. Az engedély kiadását hosz- szas és alapos vizsgálat előzte meg, a neurodiagnosz- tika szerint az agyam igen­csak másként működik, mint a legtöbb emberé. Több beteget „adtak nekem”, s kérdezés nélkül soroltam a bajaikat. Vizsgálták őket a kezelés előtt és után. Az eredmény: a működési en­gedély. ladja a hatezer forintot, csak kivételesen kaphatják ezt a támogatást. Honnan van a frissen ala­kult intézménynek erre pén­ze? Miután éppen ez nem volt, a Miskolci Sütőipari Vállalat naponta 12 vekni kilós kenyérrel), s a Miskol­ci Egyetemen működő Góli­át Kft. nyújtott a vártnál is nagyobb segítséget. (Kará­csonykor például beiglit sü­töttek az itt étkezők számá­ra.) Bár az eredeti elképze­lések szerint a Családsegítő Központban rendezték vol­na be a konyhát, itt készült volna az ebéd, a helyszűke miatt ez nem történhetett meg. Jelenleg az egyetemről szállítják ide a több mint ötven adag élteit, melyet ételhordóban vihetnek haza az elesettek. Természetesen az ebéd kiosztása alkalmat szolgáltat arra hogy a rá­szorulók egyéb gondjairól is többet megtudhassanak a központ munkatársai. Hiszen a karitatív tevékenység csu­pán töredéke munkájuknak. Például az állást keresők­nek kínálóknak egyaránt se­gítenek partnert találni, rendszeresen gyűjtik ezeket a lehetőségeket, s közvetí­tenek. — Mit gyógyít? — Például vese- és epe­követ, -homokot távolít el, beállítom a vérnyomást nor­málisra, és sorolhatnám hosszan. — Egyszerűbb lenne, ha azt kérdezném, mit nem gyógyít? — Talán igen. Születési rendellenességet, elmebajt, vírusos megbetegedést... — A rákot felismeri? — Igen, az szinte süti az ember tenyerét. —. És megmondja a be­tegnek? — Söhasem. — Gyógyítja? — Nem, attól félek. —- Hogy átveszi a be­tegséget? — Pontosan. Úgy érzem, esetleg nem tudok védekez­ni ellene. — Kcll-e a betegnek hinni az Ön erejében, ké­pességeiben? — Amikor hozzám jön­nek, sokan vannak, akik nem hisznek. Azután, ami­kor kérdezés nélkül diag­nosztizálom a bajaikat, be­tegségeiket, minden megvál­tozik. — Hány beteggel fog­lalkozik naponta? — Maximum tizenöttel. — Ön átérzi a beteg fáj­dalmát? — Igen. — Hány kezelés szüksé­ges ahhoz, hogy a páciens meggyógyuljon? — Általában négy-öt fog­lalkozás elég. Attól függ, miféle bajról van szó, és hogy milyen stádiumban van a betegség. — Látja az aurát? — Egy idő óta — nem mindig és nem mindenkinél — színeket látok a fej kö­rül. Még nem tudom pon­tosan. hogy melyik szín mit jelent. — Amikor dolgozik, az­az gyógyít, transzban van? — Természetesen. — Eljönne Miskolcra gyógyítani? — Ha van rá mód, szíve­sen. (Vége) Szabados Gábor A minimum: a létminimum Egy tál étel

Next

/
Thumbnails
Contents