Déli Hírlap, 1991. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-26 / 22. szám
legfrissebb . . . legfrissebb ... legfrissebb .. . leg Galgéczy marad Miskolc nem mond le a pártszékházról „A megyei tanács hűtlenül kezelte az épületet” — vélte az egyik képviselő ★ Allati gazdaságtan. (Mező István rajza) Botrány Amprikában Foimsgáfe, Ili itt A következő év július 31- éig meghosszabbította Galgóczy Judit szerződését tegnapi ülésén a miskolci közgyűlés. A művészeti vezető így a helyén marad. Az ügy előzményeivel korábban a DH már foglalkozott. Az eddig történteket Csoba Tamás, a város polgármestere úgy foglalta ösz- sze tegnap képviselőtársainak, hogy a művészeti vezető szerződésé idén, a színházat igazgató Gyarmati Béláé jövőre járt voina le. Az előbbi állására még a korábbi tanácsi vezetés pályázatot írt ki. Ezt célszerű lenne visszavonni, mert ezzel megteremthetnék a lehetőséget arra, hogy a két vezető posztra egyszerre lehessen pályázni. E tény jelentőségét az érzékelteti, hogy nemcsak az ország, de a helyi színház életében is vannak gondok, a vezetők között — úgymond — egyenetlenségek. A polgármester úr alaposan tájékozódott a helyzetről, a közelmúltban kétszer is járt a színházban. Itt a legutóbb 23 ellenszavazattal, egy tartózkodás mellett 68-an tartották elfogadható megoldásnak, ha Galgóczy Judit szerződését meghosszabbítanák, azzal a kiegészítéssel, hogy — amíg hivatalban vannak — minden lényeges okmányt három ember írná alá: a direktor, a művészeti és a gazdasági vezető. A kulturális bizottságot miért nem avatta be ebbe az ügybe? — kérdezte a város vezetőjét dr. Szabadfalvi József. Csoba Tamás igazat adott neki abban, hogy ezt meg kellett volna tennie — bár a panasszal közvetlenül őt keresték meg. Némi vita kerekedett még arról is, hogy az illetékes bizottságok megkerülésével jogában áll-e a polgármester úrnak a testület elé terjeszteni az ügyet. Kiderült, hogy igen. Ezután szavaztak a városatyák, s respektálták az előterjesztést. Így született a döntés: Galgóczy Judit maradhat. Egy másik ügyben ennél lényegesen hevesebb vita robbant ki. Arról van szó, hogy egy nappal korábban a megyei közgyűlés döntött a volt MSZMP egykori megyei Homokszínű orszer az Öbölbe Egy brit cég szerződést kötött a védelmi minisztériummal, félmillió darab „álcázott” — vagyis homokszínű — gumióvszer szállítására az Öbölben tartózkodó szövetséges csapatok számára. Az óvszert ezúttal nem rendeltetésszerű használatra szánták: a kézifegyverek csövére húzzák fel, így kívánván megakadályozni, hogy homok kerüljön a csőbe. Az üzlet bejelentése után a cég részvényeinek ára 3 pennyvel emelkedett. székházának felhasználásáról. Trade centert, üzletközpontot akarnak itt kialakítani. Azon az ülésen Miskolc képviseletében ott volt Kobold Tamás alpolgármester úr is. Tegnap a miskolci képviselő hölgyek és urak megtudhatták tőle, hogy a város nevében bejelentette Miskolc igényét a volt pártszékházra, amelyik miskolci területen áll. Nem vonta ugyanakkor kétségbe, hogy a megyei közgyűlésnek jogában állt dönteni. Jelezte a megyei képviselőknek, hogy Miskolc nem zárkózik el az elől, hogy — ha ebben az ügyben megkeresik — részt vegyen a trade center működtetésében. S bejelentette: ha a köztársasági-elnök aláírásával megkapják az egyetemi alapító okiratot, a város gondoskodik a bölcsészek elhelyezéséről. A legsúlyosabb szavak ebben a kérdésben Kis Péter (MDF) városi képviselő szájából hangzottak el. ö már meglehetősen beleásta magát az épülettel kapcsolatos dokumentumokba. Kijelentette: tudomása szerint a megyei pártszékházat a korábbi kormánytól bizonyos feltételekkel kapta meg kezelésbe az egykori megyei tanács. Szerinte az elmúlt évben az értékes épület hűtlen kezelőjének bizonyult a megye — ezt határozottan állíthatja. Az épületben kialakult helyzetért is egyértelműen a megyei tanácsot terheli a felelősség. Azt pedig kifejezetten furcsának találta a képviselő úr, hogy a megyei Ózdon tegnap este, 19 óra tájban egy fiatalkorú lányt támadott meg három fiatalember. Áldozatukat leütötték, az árokpartra vonszolták, és meztelenre vetkeztették. Azt nem lehet tudni, mi zavara meg a társaságot abban, hogy az erőszakos közösülést megkíséreljék. Egyikük félig-meddig felöltöztette a lassan magához térő lányt, és lakására akarta vinni. Űtközben egy arra járó gépkocsi vezetője sietett a fiatal lány segítségére, aki így szerencsésen megúszta a „kalandot”. A megyei rendőr-főkapitányság ügyeletes tisztjétől más információkat is kaptunk a pénteken és a szombatra virradó éjjel történtekről. Egy jellemző eset Miskolcon, a Horváth Lajos utcából. Feltörtek egy 1200- as Lada gépkocsit, amelyből egy irhadzsekit és 3000 osztrák schillinget vittek el. Az eset azért elképesztő, mert a rendőrség naponta figyelmezteti az autósokat, ne hagyjanak értékeket őrizetlen gépkocsijukban. Az elmúlt 24 órában a megyében 81 ügyben rendelönkormányzat egy „nagylelkű” gesztussal odaígérte a pártházból kiköltözni kényszerülő bölcsészeknek a volt harmadik kerületi tanácsi székházat, hiszen — mint fogalmazott — arról vita sem lehet, hogy az épület a városé. Hogy hasonló vagyonjogi viták még várhatók a megye és a város között, erről semmi kétségünk nem lehet. Nyilván a tisztázó szándék, a tisztánlátás igénye vezette Kis Pétert, amikor egy másik napirend keretén belül azt sürgette, mielőbb próbálja meg tisztázni Miskolc, mi is van a tulajdonában, mire aspirálhat sikerrel a borsodi megyeszékhely. Az ilyen vitás ügyekben a vagyonátadó bizottságok fognak dönteni. Az MDF-es Kis Péter mondandóját a városért érzett felelősség hathatta át — semmi okunk ezt megkérdőjelezni — akkor is. amikor azt tecte szóvá: nem tartaná szerencsésnek, j ha a városban található értékes épületek a megyéhez kerülnének, s csak azokat ítélnék meg Miskolcnak, amelyeknek a fenntartása csupán gondot jelent. Végül a képviselők úgy döntöttek, hogy a város fenntartja az igényét a pártszékházra, s megpróbálják a város tulajdonába megszerezni. -A szá vázasnál'hárman tartózkodtak. Két MSZMP-s, s egy MSZP-s. (A pártház- ügyre még visszatérünk, akár csak a közgyűlésen elhangzott számos fontos témára.) (bujdos) tek el nyomozást. Ennek több mint fele — 43 eset — miskolci esemény. Vagyon elleni bűncselekményt 61 ízben követtek el, és 10 ittas vezető ellen is eljárást indítanak. Tartás elmulasztása, testi sértés is 10 esetben fordult elő. Az adatok nem véglegesek, reggel 7 órakor még javában folyt a bejelentések jegyzőkönyvezése. Borisz Pugó szovjet belügyminiszter tegnap esti tévényilatkozatában úgy vélekedett, hogy a Baltikumban valamelyest nyugodtabbá vált a helyzet. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az egész Szovjetunióban 1990-ben, és az új esztendő első heteiben csaknem ’ ezer ember vesztette életét a nemzetiségi villongásokban. Azt mondta, hogy Vilniuszból kivonták már azoHivatalosan még nem létezik, de már magasra csapnak az érzelmek az új fogamzásgátló körül az Egyesült Államokban. S hozzá nem is valláserkölcsi alapon, hanem jogi szempontból. Mint a magyar szaksajtó is beszámolt róla, az amerikai kutatók olyan fogamzásgátlót ajánlanak, amely a bőr alá beültetve (a fei- sökarba) öt évig biztosítja a fogamzásképtelenséget. A vitákat azonban nem aNorS ant várható esélyei vál- tták ki, hanem egy bíró' döntés. Az egyik kaliforniai bíróság ugyanis gyermekeinek elhanyagolása, az anyaságra méltatlan magatartása miatt úgy ítélkezett, hogy az egyév börtönön kívül Darlene Johnson asszony esetében „meg kell akadályozni az ötödik, hatodik, netán a hetedik gyerek világrahozását.” És ezért be kell ültetni szervezetébe az új fogamzásgátlót! Igen ám, de a sajtó fontosnak tartottá, hogy az ítéletet fehér bíró hozta egy fekete asz- szony ügyében. A Philadelphia Inquiren vezércikkben szögezte le, hogy a szert elsősorban a néger nőknél kívánatos alkalmazni. Aztán a fölzúdulás miatt a lap helyreigazításra kényszerült... A Washington Postban maga a Norplant egyik fölfekat a katonai egységeket, amelyekkel az épületfoglalá- sokat végrehajtották, és jelenleg belügyi csapatok őrzik ezeket a létesítményeket. A belügyminiszter szerint Rigában is csillapodnak a kedélyek, habár az utcákon még mindig vannak toriaszok. Szerinte ezeket mielőbb el kell távolítani, hiszen semmi szükség rájuk; megbízható garanciát kaptak arra. hogy nem lesznek további incidensek. dezője minősítette elhibá- zottnak a fogamzásgátló erőszakos alkalmazását. Arthur Caplan, bioetilkai száktekintély szerint: „Nyugtalanító, hogy a szaporodási [képesség akadályozása a büntetés egyik formája legyen.” Johnson asszony egyébként a tárgyalás során beleegyezett a sterilizációba. Ügyvédje szerint azért, mert „fogalma sem vol róla, hogy miről is van szó. Hiszen sem ő, sem én nem hallottunk még erről a csodaszerről.” Amit egyébként februártól már árusítani fognak Amerikában. Az ónodi önkormányzat nem tétlenkedett, hogy javítsa a közellátást. Megkeresték a Borsodi Élelmiszer- kereskedelmi Vállalatot, s gyors megállapodást követően. négy hónap alatt, egy új élelmiszerüzlet nyitotta meg a napokban kapuját a községben. Mint Várhídy Csabától, a kereskedelmi vállalat gazdasági igazgatóhelyettesétől megtudtuk, kedden tartották az új bolt ünnepélyes megnyitóját, s szerdától vásárolhatnak itt az ónodiak. A négyszáz négyzetméter alapCsendes téli idő A Kárpát-medence időjárását továbbra is anticiklon alakítja, emiatt a következő napokban folytatódik a csendes, téli idő. A hideg éjszakákat átlagos, kissé enyhébb nappal követi. Ma a ködfoltok a délelőtti órákban megszűnnek, és az ország nagy részén napos időre lehet számítani. Csapadék se- holsem várható. A kora délutáni órákban plusz 5, este 0 fok körül várható a hőmérséklet. Zöld nyilatkozat Teller Ede ellen A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének zöld csoportja felháborodását fejezte ki Teller Ede második magyarországi látogatása miatt. A környezetvédők úgy vélik; a tudósnak az atomenergia-felhasználást szorgalmazó előadásai azt a látszatot keltik, mintha Magyarország energiagondjait más erőforrásokból nem lehetne orvosolni. Véleményük szerint Teller Ede jól beharangozott előadásai részét képezik annak a propagandahadjáratnak, amelyet az atomenergia hasznosításában érdekelt hazai érdekcsoportok fejtenek ki, hogy működésükhöz minél nagyobb szabadságot kapjanak. MISKOLC VTV Vasárnap reggel háromnegyed 7-kor a már megszokott rendben jelentkezik sugárzott adásával a Miskolc Városi Televízió az OIRT 9-es csatornán. Az egyórás magazinműsorban ellátogathatnak a nézők a kamerék segítségével — a Herman Ottó Múzeum egyedülálló kiállítására, megtekinthetik á Kohász Stúdió alkotásait; é9 betekinthetnek ' áz önkór- mányzat munkájába is. A térség gazdasági híreit is csokorba foglalták a televíziósok, a tőzsdehírtől kezdve a valutaárfolyamig. A sport sem marad ki az egyórás műsorból; ezúttal arról érdeklődtek a televíziósok a DVTK-nál, hogy 1991-ben milyen jövő vár az egyesületre? A műsor telefonszáma az adás ideje alatt a 63-859» területű üzlet első napján délután 2 óráig már kétszázezer forintos forgalmat bonyolított le. Érdekesség, hogy a versenytárs. Unió Áfész boltja mindössze félszáz méterre működik, így a vásárlók kegyeinek elnyeréséért valószínűleg komoly vetélkedés kezdődik. Oolgozókat alkalmaznak Élelmiszer-kereskedelemben jártas, jogosítvánnyal rendelkező üzletkötőt keresünk Borsod megye területére, középfokú végzettséggel. Tel.: 91-379, „sürgős”. Apróhirdetés ingatlan Sürgősen eladó tehermentes, 2 szobás, kertes, régi típusú családi ház, 460 négyszögöl területtel, gáz bekötve, víz az udvaron. Irányár: 800 000 Ft. Építési telek leválasztható. Érdeklődni: a helyszínen. Külsö-Bőcs, Ifjúság 31., vagy József A. 35. szám alatt. lárcsázzuk a 07-et Erőszak az árokparton Ezer h Rigában is csillapodnak a kedélyek Négy hónap alatt épült Uj élelmiszerbolt Ónodon