Déli Hírlap, 1990. december (22. évfolyam, 279-300. szám)
1990-12-19 / 294. szám
Jelenet a három testőr című előadásból. (Mocsári László felvétele) Lelkesedésük na^y, jövőjük bizonytalan Az ART Stúdió tündöklése ...? rr Ok csinálták a Csokoládéháborút Vitalij Grigorjevics Jev- , íusenko professzor, orvos- j hipnotizőr előreiathatólag : pénteken déiután és este ! tartja az idei utolsó gyógyító erejú, kiscsoportos, szuggesztiós-paramedicinális foglalkozásait a Miskolci Galériában (Déryné utca 5. szám). Ezeken a foglalkozásokon — miként a korábbi hasonlókon — egyebek között bioenergiai í'eltöltessel, extrászenzorális erővel éri el a gyógyító hatást. A berendeltek között vannak, akiket már korábban várt a professzor, ám ők nem jöttek el. Ezzel mások elöl vették el a helyet. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy rengetegen várnak gyógyulásra, sokakon segített már a professzor, és még többeken tud, ha hallgatnak ra. Akik nem voltak ott a december 17-i — hétfő délutáni — foglalkozáson, noha az újságban megjelent a jeligéjük, személyi számuk, azokat szintén a pénteki terápiára — lehetőleg a másodikra várja a professzor. Vitalij Grigorjevics Jevtusenko, aki a Déli Hírlap Kft. meghívására tartózkoA Miskolci Akadémiai Bizottság (MAB) 1990, évi pályázatai témáira érkezett tudományos dolgozatok közül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lakók közül a következők részesültek jutalomban. A MAB által kiírt témára dr. Miskolczi Bodnár Péter (Miskolc) „Korlátolt felelősségű társaságok létrehozatalának elvi-gyakorlati tapasztalatai'’; A Borsodi Szénbányák Vállalat által kiírt témára dr. Jásza y Andor (Miskolc) és Szer,óné Mizser Ilona (Sajószentpéter) „Új IFE-sziták alkalmazásának árbevétel' vizsgálata a BSZV Központi Üzemében”; A Dialog Rt. által kiírt témára dr. Bollobás József, Nagy István. Putnoki Béla (Miskolc), valamint Józsa Imré- né és Tömör szki Ferenc (Miskolc) „A Dimag folyamatos acélöntőgépén előforduló anyaghibák értelmezése, metallográfiái hibakataszter összeállítása”; dr. Mihtílv András vezényel A Miskolci Szimfonikus Zenekar 5. Téli bérleti hangversenyét december 19-én, 19.30 órakor a Miskolci Nemzeti Színházban a nagy népszerűségnek örvendő, kiváló karmester, Mihály András vezényli, A hangversenyen felcsendül Brahms örökbecsű műve. az a-moll versenymű hegedűre és gordonkára. melyet Perényi Eszter és Perényi Miklós adnak elő. Ezenkívül hallhatjuk még Haydn F-dúr szimfóniáját, valamint Brahms Variációk egy Haydn témára című művét. Sokan vannak, akik be- küiőték ugyan a jelentkezési lapjukat a Déli Hírlaphoz, am eddig nem kaptak értesítést. Közülük az alábbi jeligék és személyi számok tulajdonosait várja a professzor a pénteki hipnoterá- piás foglalkozásokra, azzal, hogy ha majd jövőre visszatér, ismét célszerű lesz találkozniuk egy-két alkalommal. dik városunkban, ma este tartja búcsúfellépését a Rónai Sándor Művelődési Központban. A Paramedicinális kísérletek —- Gyógyító hatás a színpadon és a nézőtéren című, mintegy 2 és fél órás előadás és demonstráció, este 6 órakor kezdődik. A rendezvényre jegyek — 100 forintért — a Déli Hírlap Kft. titkárságán, a Centrum Áruházban, a DH hirdetésfelvevő helyén és a Rónaiban kaphatók. Néhány, a Jevtusenko professzorhoz érkezett kérdések és az azokra adott válaszok közül: I Budi Ferenc (Boldva), „Be- ■ tétedzésű aeéltuskók kéregszerkezetének hatása a hengerlésre, különös tekintettel a Kombinált Acélműben öntött anyagra vonatkozóan”; érdemelt elismerést. fi szeretetnek ezer arca van. Egy töröl fakad a rokonszenv, a vonzódás, a ragaszkodás; a sión.szed kedvelése, a gyermek iránti szeretet és a szerelem. Elgondoikodott-e már a kedves olvasó, mi lehet az oka annak, hogy szeretjük azt a valakit? Válhat valaki rokonszenvessé a szemünkben emberi értékei miatt. Szeretjük a szép. kedves, okos, állhatatos. lelkiismeretes embereket. Az ilyenfajta rokonszen- vet a saját egyéni értékrendünk határozza meg. Főleg a fiatalok meglepően nagy mértékben választanak a kellemes Külső alapján. Idősebbeknek fontosabbak az erkölcsi értékek. Gyakran a hasonlóság ébreszti fel a vonzalmat két ember között. A tulajdonságok. vélemények, szemlélet, viselkedésmód, ízlés, értékrend stb. hasonlósága mintegy megerősítésként hat, iutalomértékű lehet. Ez pár- választásnál és barát-, vagy bármilyen társválasztásnál lehet érvényes szempont. Az ..ellentétek vonzzák egymást” mechanizmusra is számtalan példát látunk az életben. Az ember ilyenkor a saját magából hiányzó tulajdonságokat. énje kiegészítését keresi a másikban, és ezeken keresztül kedveli meg.- Hogyan hat a Professzor Úr bioenergiája a gyógyulni vágyók szervezetére? — A gyógyító csoportterápia alatt a bioenergia segítségével hatást gyakorolok az emberekre. Feltöltöm őket, a beteg szervezet ennek hatására magától kezdi kiválasztani azokat az anyagokat, amelyek elengedhetetlenek a gyógyuláshoz. Az energia az akupunktúrás pontokon hatol be. A terápián részt vevőknek nem kell erőlködniük, csupán át keit adniuk magukat a hatásnak, érzéseiknek. Az eredmény minden betegnél másként jelentkezik, sok függ az ideg- rendszer állapotától.- Feltétlen aludni kell a betegnek ezeken a foglalkozásokon? — A csoportterápián nem törekszem arra, hogy a gyógyulni vágyók hipnotikus álomba merüljenek. A gyógyítás céljául egy különös íázisállapotot érek el. Az emberek elerriyednek, ellazulnak, miközben hallják az orvos hangját, értik, hogy mi történik velük. Ezzel egyidejűleg a szervezetük endokrin rendszere reagál a hatásra. Kiválasztja azokat a fermenseket, amelyek visszaállítják a szervezet harmóniáját.- Mennyi ideig marad meg ez a hatás? — Nagyon gyakran azonnal elérjük a hatást, és miután ez megtörtént, elválnak az útjaink. Ám van, akinek többször vissza kell jönni. A foglalkozásokon megtanítom az embereket az önszabályozás módjára, és ezzel arra, hogy magukat gyógyítsák.- Kilce tud hatni, és kikre nem ? — Az orvosság sem hat minden emberre egyformán, így az én erőm sem. A gyógyulni vágyónak együtt kell működni velem. Az embereknek körülbelül a 15 százaléka nem hipnábilis. őket másként lehet gyógyítani. gyakran egyszerűen a közelség kovácsolja ragaszkodássá két ember érdeklődését egymás iránt. Ennek alapján szeretik egymást a testvérek, a szomszédok, az osztálytársak, munkatársak — sok esetben olyankor is, amikor ennek egyéb alapja nem lenne. Erős kapocs az együtt eltöltött idő, az együttes élmények, a közös emlékek. Ezért nehéz elszakítani régi köteleseket, ezért édes a régi emlékek felelevenítése. A szeretett személyek iránti érzelmek át is tevődhetnek új ismerősökre, valamely hasonlóság alapján (ez az úgynevezett indulatáttétel, melynek eredete gyakran észrevétlen marad). A modem társaslélektan I egyik érdekes elgondolása a szociális csereelmélet. Eszerint a ráfordítás és a nyereség hányadosa határozza meg az egyén számára, szeretni fogja-e a másik embert vagy sem. A „ráfordítás” alatt értendő a másikra fordított idő, a rászánt munka, segítés, udvarlás, dicséret, figyelem, kedvesség stb. A „nyereség” hasonlókból tevődik össze, nem anyagi, inkább lelki, vagy társadalmi előnyöket sorolunk ide. Azt az embert szeretjük tehát, aki a legkisebb Évek óta kongatják a vési- ; harangot a szakemberek: ka- j tasztrofális helyzetben van a ! kultúra. A piaci viszonyok be- t vezetése nagyon sok uidozattal I jár. A kárvallottak között van- j nak a művészeti ágak képvi- j selői is. Hiába mutatnak fel értékes produkciókat, ha a rideg valóság csak a számlák végösszegé* nézi. Erre „jó1' példa az ART Stúdió esete. 1988 tavaszán harminckét lelkes fiatal gyűlt össze, hogy útjára indítsa az ART Stúdiót. Az akkori gárda az Ifjúsági Ház Duvalovszky Éva vezette színjátszóköréből és egyéb helyekről verbuválódott. Osztályfőnökük az a Lengyel Pál, akinek évekkel ezelőtt már volt egy ígéretes próbálkozása Misráfordítással a legnagyobb nyereséget nyújtja, vagy ígéri nekünk. Egy bizonyos pontig. Mert ha a másik túl sokat ad és keveset igényel, akkor az ember, vagy hálátlannak kell, hogy érezze magái, vagy egyszerűen terhére lesz a másiknak a túlzott ragaszkodása. Mindkét érzés ok arra, hogy a rokonszenv ellenszenvbe csapjon át. Végül: éleszti a szeretet lángját a másiknak a tüze. Szeretetet ébreszt a másik emberből áradó vonzalom, tisztelet, megbecsülés is. Ezeknek érdekes módon akkor nagyobb az értéke, hitele, ha fokozatosan nyerjük el. A szeretet képessége nincs meg mindenkiben. Ha kisgyermekkorában idegenek, vagy érdektelen családtagok vették körül, ha hűvös légkör, szeretetlen ség övezte, kialszik a szikra, később nem tudja már megtanulni, hogy őszintén ragaszkodjon más személyekhez. Ez a szeretetképtelenség személyiségzavar, és kóros, vagy bűnözői magatartás elősegítő.! e lehet. Szeretni és szeretve lenni — az élet egyik legnagyobb ajándéka. Ha szeretnéd, hogy szeressenek, akkor kezd azzal, hogy szeress! Dr. I. P. kokon az amatőr színjátszókkal, ám az akkori körülmények lehetetlenné tették munkáját. A hosszú hónapok végül is lemorzsolták a társaságot, a befejezéshez már csak nyolcán értek el, megkapva a B kategóriás amatőr rendezői oklevelet. Nemcsak a tananyag elsajátításával töltötték az időt. Tavaly decemberben a Földes Gimnáziummal karöltve színre vitték a Csokoládéháború című darabot. Először a Miskolci Nemzeti Színházban mutatkoztak be, majd a kamaraszínházi találkozón, Budapesten is képviselték a város színeit. Az előadás rendkívül jó kritikákat kapott, még a Színház című szakmai lap is foglalkozott velük. ® AZ IFIHÁZ ÉS A VMK FIZETETT A sikeren felbuzdulva úgy gondolták, ideje, hogy nagyobb fába vágják a fejszéjüket. Hosszas tanakodás után Dumas A három testőr című klasszikus műve mellett döntöttek. Dnró Győző dramaturg segítségével könnyed, fiatalos előadást kívántak színpadra állítani. Mivel nagyobb tömegeket mozgató történetről volt szó, az ART Stúdió tagjain kívül az Ifjúsági Ház Kamaszok Színházának és mozgásművészeti stúdiójának résztvevői is csatlakoztak a társulathoz. Már „csak” a pénzt kellett előteremteni. Ebben oroszlánrészt vállalt Duvalovszky Éva, aki minden későbbi elismerés nélkül biztosította a produkció létrejöttét. A nem csekély összeget végül az Ifjúsági Ház költségvetéséből és a Városi Művelődési Központ támogatásából teremtették elő. Az előadás óriási siker lett. Az év eleji premier, majd a tavaszi megismételt sorozat végig telt házzal ment, amelyről lapunk is beszámolt annak idején. Ám nemcsak a közönség értékelte nagyra a társaság munkáját. A hagyományos, és igen nívós kazincbarcikai nemzeti és nemzetközi színjátszó fesztiválról elhozták a kollektív kiemelt díjat. (Csak mellékesen érdemes megjegyezni, hogy Miskolcot, nyolc éve nem képviselte senki. Pedig Kazincbarcika nincs túl messze). A nyáron 1 még merészebb tettet vittek véghez. A diósgyőri várban tartottak tíz előadást több, mint ötezer (!) néző előtt. Ám itt a magas költségek miatt már nem sikerült nullszaldóra hozni a végeredményt. • TÁVOZOTT A RENDEZŐ A sikerek- ellenére a csapat kezdett szétoszlani. A bizonytalan, pénztelen jövő távozásra késztette Lengyel Pál rendezőt is. A társulat két nagyobb részi-e szakadt. Az egyik az egyetemen, a másik a „bölcsőnél” az Ifjúsági Házban működik. Ám, mint Tóth-Szántai József, az ifi-húzbeli csoport vezetője elmondta, mégsem adják fel. November 7-én volt az első olyan fellépésük, amivel pénzt tudtak keresni. Akkor az Egészségnevelési Intézet felkérésére (és anyagi támogatásával) drogellenes utcaszínházat ■ csináltak. Több pályázatot is benyújtottak, ám ezekre néha még választ sem kaptak. Létrehoztak egy úgynevezett Napraforgó alapítványt, amelyből a különböző művészeti tevékenységeket szeretnék támogatnió (Nem lényegtelen dolog, hogy a szponzorok, a támogatók a befizetett összeget levonhatják az adóalapjukból.) • PIKÁNS FRANCIA MESÉK A tervekről megtudtuk, hogy már készül az új darab, Szamártestamentum címmel. Ebben régi francia pikáns meséket dolgoznának fel. Valamikor januárban szeretnék megtartani a premiert, ám ezt sok minden hátráltatja. Nehéz az időegyeztetés a diákokkal, a jelmezeket saját maguknak kell megvarrni maradék; anyagokból. Bár a lelkesedésük nagy, a bizonytalan jövőtől mégis félnek. Nem árt elgondolkodni ezen a — sajnos manapság egyre gyakoribb — példán. A szorító gazdasági helyzet mindenhol érezteti hatását. Pedig biztosan van valamilyen megoldás. A mai, szeméttel telített kulturális életünkben nem veszhet kárba az érték, a befektetett rengeteg munka. Vagy tényleg ennyire gazdagok lennénk? Horváth Szabolcs A DECEMBER 21-1 - PÉNTEKI - CSOPORTTERÁPIAS FOGLALKOZÁSRA, AMELY DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR KEZDŐDIK, A KÖVETKEZŐK JÖJJENEK EL: 310609 3858, „Ősz”, „Napraforgó", 2 430923 2836, 2 310609 3858, „Leó", 1 650630 5893, „Lilla", 2 450315 0550, 944 04 30, „Buda”, „Pest", 2 720627 5091, „Gyógyulás 2”, „Biztonság”, 1 460327 1146, 2 450509 3339, 1 500116 2086, „Csaba". A 21-ÉN - PÉNTEKEN - ESTE FÉL 7-KOR KEZDŐDŐ CSO- PCRTTERÁPIÁS FOGLALKOZÁSRA A KÖVETKEZŐKET VARJA A PROFESSZOR: 2 310503 7012, „Tádé", 1 571121 2091, „Válás" 0247, „Körömlakk”, „Katalin", 11, 1 670412 2108, „Orchidee", „József 36", „Erzsiké 35", „Agnes 12”, „Szemén Margit", „Anna 27", „Januar", „Violetta”, „Vince", „Mérnök", „Laci" 2 370623 7462, „Ufo- uto” Feledés", „Reuma”, 1 401028 0882, 253070« 3555. Az akadémiai bizottság díjazottjai (szabados) Aki a legkisebbért a legtöbbet adja Miért szeretünk? Nem is hisszük, mennyire Holnap ismét a Rónaiban! Jevtusenko piem, a Sftí Eli Kiket vár a kiscsoportos foglalkozásokra?