Déli Hírlap, 1990. november (22. évfolyam, 253-278. szám)

1990-11-09 / 260. szám

Van egy ház a Népkert mellett... Káiá, Ilii bajhan vagyunk Mire vállalkozik a Családsegítő Központ? • • Önkormányzati ülés Holnap tartja ülését városunk önkormányzati képviselő* testületé, a városi hivatal, Petőfi utca 1—3. szám alatti épü­letének nagytermében. A napirenden az alpolgármester vagy -mesterek megválasztása és a pénzügyi ellenőrző bizottság megválasztása is szerepel. Ugyanezen az ülésen döntenek arról, milyen pályázatot írjanak ki a Miskolci Közterület- fenntartó Vállalat és a Miskolci Vízművek igazgatói poszt­jainak betöltésére. A testület tájékoztatót hallgat meg a tö­megközlekedési tarifa várható alakulásáról, valamint az építési tilalmakkal összefüggő feladatokról. Szó lesz a fia­talok lakáshoz jutásának pénzügyi támogatásáról, azaz a még kasszában lévő milliók odaítéléséről is. Az ülés nyil­vánost Más epiilet9 mint a többi Hajlék a társaságok fölött Hétfőn csaknem ezren, s kedden is több százan tér­tek be a Népkert melletti egykori bölcsőde épületébe. Többnyire idős emberek, ki­hordott ruhákban, szatyrok­kal a kezükben. Ismét egy vásár, ahol hál' istennek, valamicskével olcsóbban le­het beszerezni élelmiszert, ruhát. Ahhoz képest, hogy pár napja nyílt meg ez az intézmény, a Családsegítő Központ, a híre gyorsan lábra kapott. Halász József- nétől, a központ vezetőjétől érdeklődtünk: milyen céllal szervezték meg e hét eleji akciót? — Azon túlmenően, hogy szeretnénk segítséget nyújta­ni az idős embereknek, rá­szorulóknak, azt is szerel­nénk elérni ezzei a vásárral, hogy megjegyezzék az in­tézményünk nevét, helyét, megtaláljanak bennünket, hozzánk forduljanak akkor is, ha bármi gondjuk van. Mi sem számítottunk ekko­ra érdeklődésre, a meghívott vállalatok azonban kitettek magukért. A sziráki tsz-től kedvezményes árú csokolá­dét, a Humana használtru­ha-kereskedéstől olcsóbb bi­zományi árut, a Nyíregyhá­zi Konzervgyártól konzerve- ket, s a Centrum Áruháztól is kedvezményes cikkeket kaphattak itt a rászorulók. A későbbiekben is szeret­nénk hasonló jellegű vásá­rokat szervezni, azonban máris új kérdést vet fel szá­munkra ez a helyzet: meny­nyire vállaljuk fel a sze­génygondozást? Mert nem ez a fő tevékenységi kö­rünk. — Mire vállalkoznak el­sősorban a Családsegítő Központ munkatársai? — Az élet produkálta bár­mely váratlan, kedvezőtlen esemény, családi problémák feldolgozásában, megoldásá­ban szeretnénk segíteni. Mindenképpen azon legyünk, hogy önbizalmat kapjanak nálunk azok, akiknek bi­zonytalanná vált a megélhe­tése, a lakáshelyzete és a munkalehetősége, hogy ön- magukon is tudjanak segí­teni. Tizenhármán, a legvál­tozatosabb szakmákat kép­viseljük. Mentálhigiénés, jo­gász, népművelő, pedagógus egyaránt előfordul közöt­tünk, s arra törekszünk, hogy munkatársaink sokol­dalúak legyenek. — Néhánvan már a fő­utcai Kék házban is dol­goztak, ahol elsősorban a középiskolás korosztály for­dult meg... — Itt többre vállalkozunk. Az ifjúsági irodában a ta­nácsadáson túl ritkán tud­tunk segíteni. Itt az első beszélgetést követően a hozzánk fordulóval együtt megtervezzük, hogy milyen lépéseket tehetünk gondjai megoldásáért. Megtudjuk, hajiandó-e a cél érdekében átszervezni életét, például, ha munkát keres, van-e am­bíciója, hogy . átképezi esse magát? Ha az egyedi beszél­getés kevés, fölajánljuk azo­kat a csoportjainkat, ame­lyekben hasonló helyzetben lévők ismerhetik meg egy • j(c Kívülről még, de a tetőtéren fis) látszik már, hogy « felújítás-átalakítás a befejezéséhez közeledik (Kerényi László felvételei) A Megyei Közművelődési és Módszertani Központ dol­gozta ki az intézmény te­vékenységének tervét, oly módon, hogy a munka nem a tevékenységi módok és nem a szervezeti formák szerint, nem a ma szokásos programcentrikusságra épül­ve folyik majd. Az élv: a tanulás-szolgáltatás közép­pontba állítása. E célnak rendelték alá a terek kialakítását, ezt szol­gálják a berendezések, fel­szerelések. A spontán társa­dalmi találkozási lehetősé­gek közösségi terei egyszerre biztosítják az intimitást és a társadalmi nyilvánosságot. „Fegyelmezett”, míves és igen takarékos méretű terek jellemzik az egész épületet. A legnagyobb a tetőtér: 140 személy egyidejű befogadá­sára képes. (A szakmai és az építészeti tervezés egy­idejűleg folyt.) A földszinti információs térben kapnak helyet az új­ságok. itt szerezhetik be az érdeklődők a közérdekű in­formációkat, itt működik majd a képújság, az egész­napos használatra tervezett számítógépes és gyorsmáso­ló-szolgálat. És itt lesz a ká­véház is. Az endeten kicsi, egymás­ba nyíló terek fogják, közre a 30—40 személyes előadót. Ezek mentálhigiénés szolgál­tatásokra. oktatásra, számí­tógépes tanfolyamok, egye­sületi összejövetelek, tanács­adások céljaira alkalmasak. A tetőtéri terem továbbkép­zések, konferenciák, előadó­estek, kamarakoncertek be­fogadására ideális. A könyvtár audiovizuális és nyomtatott információk helybeni „használatával” és kölcsönzésével áll a mis­kolciak — és persze az ide­látogatók — rendelkezésére. Az intézmény része lesz az értelmiségi klub, önálló ki­szolgálóegységekkel a tár­sasági, egyesületi élet, az oktatás és egyéb szűk körű rendezvények otthonaként. Az audiovizuális rendszer központja a videostúdió, amely oktatási célokat is szolgál. Pénzhiány miatt nem épültek meg egyelőre a ter­vezett jobb szárny létesít­ményei, a raktárak, a nyom­dahelyiségek és a vendég­szobák. Ám, még így, egye­lőre csonkán is nélkülözhe­tetlen az intézmény váro­sunk szellemi arculatának szebbé-jobbá formálásához, a szellemi városépítéshez. A társaságok hajléka lesz az újjávarázsolt ház. & A M SK.OI.C1AK NA AR XXII. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM 1990. NOVEMBER 9., PÉNTEK + Idősek, nagycsaládosok, rászorultak százai keresték fel a hét elején a Családsegítő Központot. Szombaton. 9-föl mást. így' például elvált csa­lád esetében a mama, a pa­pa, a gyerek is segítséget kaphat a nehezen átvészel­hető időszak leküzdésében. Valószínű azonban, hogy je­lenlegi terveink az élet hoz­ta helyzetekkel együtt vál­tozni fognak. Igyekszünk mindig a legmegfelelőbb módszereket megtalálni ah­hoz, hogy a nehézségekkel küzdő emberek, családok gondjai mielőbb megoldód­janak. Nagy Zsuzsanna Szelényi Iván szociológiai előadásai Szívügyének tekinti a miskoíci bölcsészetet Megkezdte a szociológia oktatását a miskolci bölcsész egyesületi képzésben Szelé­nyi Iván, az ismert szocio­lógus. Az ország bármelyik egyetemén boldogok lenné­nek, ha ilyen szaktekintély tanítana náluk. Miért mégis itt, Miskolcon, egy még nem teljesen rendezett sorsú képzésben vállalt szerepet? — kérdeztük tőle tegnapi órái előtt. — Azért vállaltam itt ezt a szerepet, mert itt most új oktatás indul. Mondhatnám, tiszta lappal kezdhetünk. Megkísérelhetünk egy telje­sen korszerű, világszínvona­lú programot kidolgozni. Er­re tettem kísérletet, amikor legjobb képességeim szerint, öt évre szóló oktatási prog­ramot állítottam össze. Most jön aztán a nagy teszt, hogy megtaláljuk-e ehhez a prog­ramhoz az oktatói gárdát. — ön rendszeresen fog itt tanítani? — Sajnos, az időm na­gyobbik részét amerikai ál­lásom köti le, így arra nem tudtam vállalkozni, hogy „le­tanítsam” ezt a programot. Szívügyemnek tekintem vi­szont ennek az egyetemnek az ügyét, ezért ameddig en­gem is szívesen látnak a városban, időnként szeretnék néhány napot eltölteni itt. Ilyenkor koncentrált formá­ban tanítanék. Most is, csü­törtökön ás pénteken fél év­nyi anyagot próbálok elő­adni. Végül is az ilyen kon­centrált oktatás csak Ma­gyarországon szokatlan. Svédországban például nem úgy folyik a tanítás, hogy egész félév alatt párhuzamo­san foglalkoznak a különbö­ző tárgyakkal, hanem a diá­koknak egy időszakban csak egy tárgyat tanítanak. Mond­juk két hét alatt megtanul­nak egy tantárgyat, és utá­na jöhet a következő. Az ilyen módszer alkalmazására sok tantárgy esetében van lehetőség. Nem is tudom, hogy itt Miskolcon nem kel- lene-e ezen gondolkodni, hi­szen ha valóban szeretnének pesti, vagy nemzetKözi erők­re támaszkodni, nagyon ne­héz lenne arról gondoskod­ni, hogy ezek az emberek minden héten egy-egy napra eljöjjenek ide. De ha mond­juk két hétre összpontosul egy-egy kurzus, akkor sok­kal könnyebb lenne a leg­jobb tanárokat a legjobb, lekorszerűbb programokhoz megkapni. Persze nyelvet, vagy matematikát ilyen mó­don azért nem lehet taníta­ni. — S ezen a mostani két napon miről lesz szó? — Az én általam javasolt program az első évfolyam­ra egy egységes Bevezetés a szociológiába című tárgyat ír elő. Ezt kétféleképpen le­het oktatni, az egyik mód­szer, hogy a tudományág főbb koncepcióival kezdik. Én viszont abból a feltevés­ből indulok ki, hogy a szo­ciológia nem más, mint a modern társadalom kritikai önreflexiója, ennek megfele­lően a szociológia történetét, mint a modern társadalom történetének felödését muta­tom be. A XIX. század nagy szociológiai elméleteitől a mai szociológiai elméletek­hez szeretnék eljutni ezen a két napon. De nem az elmé­letek történetét mutatom be. hanem a szociológiatörténet kapcsán fogom elmondani, miként változott a modern táresadalom, s miként tük­röződik ez ezekben az elmé­letekben. Ez szerintem sok­kal érdekesebb, mint fogal­maknak a meglehetősen szá­raz. lexikális taglalasa. íbi­szen itt valóságos társadal­mi folyamatok elemzéséről van szó. A második félévre pedig azt javasoltam, hogy ugyanezt tegyük meg a ma­gyar társadalomtudományi gondolkodás, a szociológia kapcsán. A magyar társada­lom elmúlt másfél évszáza­dos történetét követiük majd nyomon, Széchenyitől Eötvö­sön és Keményen át egészen azokig a szerény teljesítmé­nyekig, amelyeket az utolsó két évtized szociológusai ehhez hozzá tudtak adni. * Szelényi Iván a mai ma­gyar társadalom néhány je­lenségéről is nyilatkozott a DH munkatársának. Így például arról, hogy van-e civil társadalom, s hogy mi a taxis demonstráció igazi jelentősége. Ezt az interjút lapunk holnapi számában közöljük. B. A. A Tanácsház tér 13. sz. épület felújításának tervezé­se 1985-ben kezdődött, s ak­kor jó remény volt arra, hogy a város és a megye pár év alatt új típusú kulturá­lis közszolgálati intézmeny- nyel gazdagodhat. Most, 1990. végén belátható közel­ségben van- az idő. amikor végre az egyéni látogatók és a társaságok. egyesületek birtokukba vehetik új ott­honukat, amely infrastruk­túrájával az önszervező kul­turális tevékenységek, la­kossági kulturális kezdemé­nyezések és szolgáltatások hátterét, szakértői és techni­kai bázisát biztosítja majd.

Next

/
Thumbnails
Contents