Déli Hírlap, 1990. október (22. évfolyam, 228-252. szám)
1990-10-19 / 244. szám
Várják a javaslatokat II Éráit liszltó nise A Miskolci Városszcpítő Egyesület november 21-én tartja tisztújító közgyűlését. Levelet küldtek valamennyi tagnak. amelyben kérik, hogy nyilvánítsanak véleményt az egyesület vezetőségéről, annak munkájáról, s azt írásban juttassák el székhazukba. A jelenlegi alapszabály szerint a vezetőségnek 15 főből kell állnia. A szervezők kérik, hogy tegyenek javaslatot a személyükre. Név szerinti javaslatot kérnek arra vonatkozóan: ki legyen az elnök, a két alel- nök, a titkár, az ellenőrző bizottság elnöke. A közgyűlésen az alapszabály módosítására is lehetőség nyílik, az ezzel kapcsolatos indítványokat köszönettel veszik. Az egyesület által alapított, Városunkért elismerő plakettet ismét odaítélik az arra érdemeseknek; három olyan személy, illetve szervezet kaphatja meg ezt a kitüntetést, akik az elmúlt években az egyesület céljaiORVOSI UGYELETEK Körzeti orvosi ügyeleti szolgálat — csak sürgős esetek ellá- tására —, a következő helyeken található Miskolcon, a hét végén: az I. és II. kerületben élőknek a Csabai kapu 9—il. szám alatt (bejárat a Bottyán János utcai oldalon), telefon: 84-422, 84-643. A III. kerületben élőknek az Első u. 4. szám alatt (telefon: 84-422, 84-643). Mindkét helyen szombaton este 7 órától szerdán reggel 7 óráig tartanak ügyeletet. Az Első utcai ügyelet hétvégeken este 7 órától másnap reggel 7 óráig a bükkszentke- reszti és répáshutai lakosokat i* ellátja. Jó tudni, hogy hétköznapokon ezeken a helyeken déli 12 órától délután 3 óráig, valamint este 7 órától másnap reggel 7 óráig ügyelnek. Gyermekorvosi ügyelet — 14 éves korig — a város egész területére a Hunyadi u. 21. szám alatt található. Telefon: 59-466. A hét végén szombaton este 7 órától szerdán reggel 7 óráig fogadják a beteg gyermekeket. Az ideiglenesen Miskolcon tar tózkodok a szállásuk szerint illetékei ügyeleti szolgálathoz tartóinak. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Miskolc város területén október 20-án (szombaton) 13 órától október 24-én (szerdán) reg- eel 7.30-ig dr. Csöbör Ferenc ‘köraeti állatorvos ügyei. Laka- *•: Alsózsolca, Kossuth u. 126. szám. Telefon: 83-600. Rendelés és bejelentés: 8—9, 13—14 és 18 —19 óra között. A miskolci állatkórházban az ügyelet szombaton és munkaszüneti napokon 8—10 óra között GYÓGYSZERTÁRAK Vasárnap, hétfőn és kedden reggel 8-tól 20 óráig tart nyitva a Széchenyi út 3—9. szám alatti (Pátria-ház) gyógyszertár (telefon: 26-651), és 8-tól 17 óráig az Avar utcai gyógyszertár (telefon: 79-697). E két patika állandóan ellátja az éjszakai ügyeleti szolgálatot. A Kun Béla úti gyógyszertár hétfőn reggel 8-tól délután fél 5-ig tart nyitva. SZERVIZEK A Gelka televízió- és közpon- Hantenna-iavító szervize vasárnap, hétfőn és kedden reggel 8-tól 13 óráig tart ügyeletet. Címük: Testvérvárosok útjai szol- gáltatóház, telefon: 66-666, 66-653, A Vilikész rádió- és televíziójavító műhelye a Szűcs Sámuel u. 5. szám alatti szervizében vasárnap, hétfőn és kedden reggel 7-tól 13 óráig ügyel. Telefonszámuk: 46-689, 46-888. A kisiparosi* közül vasárnap, hétfőn és kedden Rácz libor rádió- és televíziószerelő (Miskolc, Mikes K. u. 19., üzenetrögzítő: 21-901), Cjvarosi Gyula lakatos kisiparos (Miskolc, Musz- k ás te lep u,A.), Heiniein Tivadar eserépkáfyha- és kandallókészítő (Miskolc, Partos u. 2.), tel.: 76- 934), Bernáth Benjámin üvegező (Alsózsolca. Rákóczi u. 12.). Kovács János autóhűtö-javító (Ernőd, Kazinczy u. 44.), Teodo- rovits Zoltán asztalos kisiparos (Miskolc, Tízes honvéd 19.), Dómján István cserépkályhás (Arnót, Gárdonyi u. 45., tel.: 80- 165), Fodor István villanyszerelő kisiparos (Miskolc, Kelet u. 5.), Pacher Károly fregoliszerelő (Miskolc, Régiposta u. 7., tel.: 45-942), Balogh Tibor vízvezeték- szerelő kisiparos (Miskolc, Klapka György u. 17., tel.: 81ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! Társas- és családi háza. építését, felújítását, belső munkáit vállaljuk. Gyors, pontos munkával. Érdeklődni: az 50-416-os telefonon, délután 13-20 óráig. 531), az SKS Gmk. — gumiszerelés, egyensúlyozás — Feszty A. u. 33.), Szekeres László vízvezeték-szerelő kisiparos (Miskolc, Kun B. út 53.) tart ügyeletet. Helyszíni autójavítás-segélyszolgálat: Pálfj Sándor, Középszer u. S6. Telelőn; fis-892. TEJ ES KENYER A következő vendéglátóhelyeken kapható vasárnap és kedden reggel 1-tól 11 óráig tej és kenyér, bolti áron: az Otthon étteremben és az Ifjúság étteremben. A Gyors étterem S-tól 10 óráig árusít tejet, vajat, péksüteményt, tejterméket és kenyeret. A Jeddi Kft. élelmiszer- boltja a Karinthy u. 25. szám alatt (Bcrekalja) éjjel-nappal nyitva tart. NONSTOP LELKISEGÉLY A miskolci telefonos lelkise- gély-szolgálat hét végén szombaton este 6 órától szerdán reggel S óráig éljel nappal fogadja a hívásokat. Telefonszáma: 23-83$. A hivás díjtalan, a beszélgetés végeztével a nyilvános telefonállomások készülékei is visszaadják a bedobott pénzt. A lelkisegély-szolgálat hétköznapokon 12 órás ügyeletét tart: hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 18 órától másnap reggel s óráig hívható. nak megfelelően sokat tettek városunkért. A szóbeli javaslatokat a Felszabadítók útján lévő székházban (Kós-ház) is meg lehet tenni, ma délután. valamint október 24- én, 17 és 18 óra között. Ebben az időszakban ügyeleti szolgálatot tart a jelölőbizottság egy-egy tagja. A makrancos hölgy és a Kísértetek Két premier, plusz egy kiállítás A nagyközönség számára ma kezdődik meg a színházi szezon Miskolcon. (Tulajdonképpen tegnap kezdődött, A makrancos hölgy egyetemi bérleti előadásával, de a premier ma este lesz.) Shakespeare örök vígjátékát Galgóczy Judit rendezte, a címszereplő makrancos hölgy, az a bizonyos „csóCsali ügy Miközben szülök, pedagógusok, lélekgyógyászok, rendőrök bolondulnak bele, hogy nem bírják megtalálni a nevelési bölcsek kövét, itt van egy film, ami tálcán kínálja a mindentudás receptjét. E sorok írója is rossz apa, maga is érzi, családtagjai sem engedik elfelednie ezt, akár csak egy napra sem, mert bármit tesz nevelés címén, az biztos, hogy rossz. De ön is rosszul neveli gyermekét — gyermekeit — Kedves Olvasó, ha rendelkezik ilyennel (ilyenekkel). Ezt egyébként könyvtárnyi irodalom igazolja. BBBiBBSZ HUNGARIAN TRAVEL COMPANY TÉLI ÜDÜLÉS ZAKOPANÉBAN 8 napos üdülés, utazás egyénileg Ellátás: félpanziós Részvételi díj: 7274 Ft Időpontok: nov. 24.—dec. 1., déc. 1—8., 8—15., 15—22. Ha mégsem lesz gazember abból a kölyökből, az nagyjából a puszta szerencsének tudható be, és körülbelül a gyermek 77 éves korában derül ki. Addig bármi megtörténhet. Egyébként nem biztos, hogy ha mégis gazemberré válik, az olyan nagy baj az illető volt gyermek számára, mert ha ahhoz van hajlama, tehetsége a kicsikének, kár erőszakot tenni a természetén. Ezt nem én mondom, hanem a Családi ügy című amerikai film — főszereplők: Sean Connery, Dustin Hoffman, Matthew Broderick, rendező Sidney Lumet —, amely éppen ezt a tételt állítja fel és bizonyítja. Persze, megfelelően, szórakoztató formában teszi, de azért nekem sok a magva- j rázatból, magyarázkodásból, igazolásból, önigazolásból. Rokonszenvünk a gazembereké, és kész. Kedves gazemberek ők, kár folyton belekeverni a pedagógiát. Megvan annak a maga baja. Amerikában és Magyarországon egyaránt. (szabados) A legjobb minőséget kínáljuk Megnyílt Egerben, a Kistályai úti Tüzép-telepen a Paletta Lakáskerámia- szalon Fürdőszoba-felszerelések, burkolólapok és egyéb lakásfelszerelési cikkek nagy választékban kaphatók Kiskereskedők részére bármilyen kis tételben viszonteladási Telefon; 36/10-224, 13-176, 10-034 AZ ON HÁZAT IS OTTHONOSSÁ TESSZÜK MARAZZI KERÁMIA BURKOLÓLAPOKKAL! i 8 / y § paletta J lakáskerámia Eger, Kistályai út kolj meg, Katám!” Csarnóy Zsuzsa. Petruchio, Kata kérője Gesztesi Karoly. Díszlet- és jelmeztervező Juhász Katalin, mint vendég. Szász János ifjú filmrendező színpadi bemutatkozá* Kata és Bianca, azaz Csarnóy Zsuzsa és Zborovsz- ky Andrea. sa szombaton lesz, a Játékszínben. Ibsen Kísértetek című színművét rendezte meg, a következő szereposztásban: Helene Alving: Csorna Judit, Osvald Alving: Kuna Károly, Manders: Benedek Gyula, Regina Engstrand i Balogh Csilla, Engstrand: Galkó Bence. A Játékszín előadásai a következő napokon lesznek a hónapban j október 21., 24., 25., 31. A nagyszínházi előadások 7 órakor, a játékszíniek 8-kor kezdődnek. Utóbbiak hat- vanegynéhány néző előtt zajlanak le esténként. A kétszáz éves magyar színjátszás fontos állomásait, fejezeteit felidéző kiállítást nyit meg ma este fél 7- kor a nézőtéri társalgóban a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Gyarmati Béla. 1790. október 25-én mutatkozott be Pest-Budán a Ke- lémen-féle társulat, innen datálódik a magyar színjátszás. A kiállítás a Magyar Színházi Intézet anyagából mutat be válogatást, színészek, rendezők, szerzők portréin keresztül, eseményeket felidézve. A vándorkiállítás első állomása városunk, innen — jó egv hónap múlva — Egerbe utazik a tárlat. MŰMÁRVÁNY BURKOLÓLAPOK 50 SZÁZALÉKKAL OLCSÓBBAN! • TORNANADASKAI 40X40 cm 355 Ft Tjr ófa/m! • RAKACAI 40XM cm 40X40 em 455 Ft + ófa/m2 Kapható: az UGYSZER KFT.-nél, az Építkezők mintaboltjában BEM, Sajókeresztúr (26-os út mellett) Egyetemi előkészítő tanfolyam A Miskolci Egyetem ebben o tanévben is beindítja az önköltséges, egyetemi felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamokat 1990. október 29-től 1991. április 25-ig tantárgyakból. A tanfolyam részvételi díja: tantárgyanként 3000 Ft. Az előkészítő tanfolyamra jelentkezett fiatalok a választott tuntórgy(ak)ból 23 héten keresztül, hetenként 3 óra előadáson és 2 óra gyakorlati foglalkozáson vesznek részt, tantárgyanként összesen 115 órában. A tanfolyami órákat középiskolai tanárok és az egyetem oktatói tartják. A beiratkozáshoz szükséges nyomtatvány, a tanfolyamról szóló részletes tájékoztató uz egyetemi főépület (A/4) portáján vehető át. A Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese Rendi! akció