Déli Hírlap, 1990. október (22. évfolyam, 228-252. szám)

1990-10-16 / 241. szám

Három vállalkozó versent* érte Több pénzt hozbat a lovasiskola Az önkényes lakásfoglalók ügye meglehetősen ellenté­tes érzelmeket kavar. Sokan elítélik a lakásfoglalást és a hatóság, a jog teljes szigo­rával kívánnak fellépni azoknak a nevében is, akik nem rendelkeznek lakással, mégsem foglalnak egyet, mert tisztelik a törvényt. Mások ugyanezt más néző­pontból teszik mérlegre, hi­szen azt mondják: aki la­kást foglal, sokszor olyan kétségbeejtő helyzetben van, hogy nincs más kiút számá­ra. Sorsáért nem egyedül felelős. így a társadalom sem léphet fel ellene, csak és kizárólag elítélő módon. A leköszönő tanácstestület végrehajtó bizottsága hozott nemrég egy döntést az ön­kényes lakásfoglalókkal kap­csolatban. Olyan döntést, amivel a lakásügyekkel fog­lalkozó szakemberek nem értettek egyet, és ezt írás­ban is rögzítették ... A döntés egy pályázatra vonatkozott. Meghirdettek ugyanis hat üresen álló, rossz műszaki állapotban le­vő lakást, többek között a Békeszállóról és a József Attila telepről. Aki pályázott ezekre az otthonokra, az vállalta: ha elfogadja ezt a lakást, azzal a helyhatóság lakásügyét véglegesen elin- tézettnek tekinti. Tizenheten pályáztak. A kérelmeket a Lakásügyi Társadalmi Bi­zottság a Phralipe Független Cigányszervezettel együtt tárgyalta meg. A Phralipe kérte: a jelenleg is érvényes tanácsrendelet szerinti tilal­mat — miszerint önkényes lakásfoglalók öt évig nem kerülhetnek lakásjuttatási listára — a pályázaton részt vevők esetében ne ve­gyék figyelembe. Így két olyan pályázó is lakáshoz juthatott most, akik előzőleg már önkényes lakásfoglalá­suk miatt kimaradtak egy hasonló, lehetőségből. Itt következett a lakás­ügyiek különvéleménye, amely így szólt: „az önké­nyes lakásfoglalók pályázat útján történő lakáshoz jut­tatása is csökkenteni fogja az ilyen magatartás elleni tevékenységünk hatékonysá­gát.” Magyarra fordítva, ez azt jelenti: mi lesz, ha el­szabadul a pokol, azaz meg­indul az önkényes lakásfog­lalási hullám? A vita a Phralipe és más szervezetek, valamint a ta­nács szakemberei között nem újkeletű: még onnan datá­lódik, amikor a rossz emlé­kezetű „gettó” ügy zajlott Miskolcon. Miután az orszá­gos tiltakozási hullám ered­ményeként nem épült meg a Sajó-parti telepe, elfogadta­tást .nyert egy többlépcsős lakáshoz juttatási program a legnehezebb helyzetben le­vő, nyomorgó, lakástalan emberek számára. És ekkor kezdődött a vita: mi legyen azokkal, akik önkényes la­kásfoglalók, így nem jut­hatnának elvileg állami la­káshoz, de elviselhetetlen körülmények között élnek. Ne feledjük el egy pillanat­ra sem: olyan emberekről is szó van, akik például egy fáskamrában laknak gyer­mekükkel, vagy egy szobá­ban kilencen. * Aki a lakásfoglalók ügyé­ben véleményt mond, da­rázsfészekbe piszkál bele, hiszen nagy indulatok fe­szülnek mindkét oldalon: az elítélők és a lakásfoglalók részéről is. Nem a véle­ményalkotást akarjuk elke­rülni, pusztán a valódi meg­oldást segíteni azzal, hogy azt mondjuk: itt nincs más megoldás, mint egy valóban hiteles bizottság létrehozása, amely ilyen ügyekben dönt. Mert semmilyen jogszabály nem jó. ami általánosít. Vasárnap óta tudjuk, hogy kik képviselik a miskolcia­kat a város önkormányzatá­ban. Mint arról már beszá­moltunk, a liberális pártok szereztek többségét, az 59 képviselői mandátum közül 31 az SZDSZ-é és a Fideszé. Ha minden igaz, hamarosan az is kiderül, ki lesz a vá­ros vezetője, polgármestere a következő esztendőkben. • FELE, PLUSZ EGY IS ELÉG Dr. Juhász József, a váro­si tanács végrehajtó bizott­ságának titkára megerősítet­te azt a, lapunk tegnapi szá­mában már közölt értesü­lést, hogy az 59 városatyá­nak és -anyának a mandá­tumot most csütörtökön, dél­után 3 órakor kívánják át­adni a Városházán. Ugyan­ezen a napon, ugyanebben az épületben tárgyalóasztal­hoz ülnek a helyi pártszer­vezetek vezetői, hogy a vég­rehajtó bizottságok képvise­lőivel megbeszéljék: mikor legyen a miskolci önkor­mányzat alakuló ülése, s hogy mi mindenről essék ott szó. S hogy mi köze mind­ehhez a végrehajtó bízott- i Ságnak? Az előírások értel­mében ennek a feladata ösz- szehívni az önkormányzat alakuló ülését is. Ezzel kap­csolatban azt mondja ki a szabály: a választásokat kö­vető 15 napon belül kell megtartani. Vagyis: október 30-ig várhatóan összehívják a miskolci képviselőtestület alakuló ülését. Ezen több fontos dologról tárgyalnak majd a képvise­Ugyanis lakásfoglaló és la­kásfoglaló között óriásiak lehetnek a különbségek: van akivel szemben el kell járni hatósági szigorral, van, akin segíteni kell. Az egyedi vá­laszokat pedig nem lehet el­kerülni egy paragrafussal, ami mentesít a személyre szabott döntések alól. (kiss) lő hölgyek és urak. Hogy mást ne mondjunk: polgár- mestert választanak. A jelö­lés nyilvánosan történik, a testület tagjai egvharmadá- nak a támogatására van szükség ahhoz, hogy valaki­nek a neve felkerüljön a szavazólapra. Dr. Juhász Jó­zsef arról is tájékoztatott, hogy a polgármester megvá­lasztásához minősített több­ség kell, ami elmondása sze­rint azt jelenti, hogy a kép­viselők felének, plusz 1 kép­viselőnek a voksa szükséges. Jelölni bárkit lehet, olyat is, aki egyébként nem tagja a képviselőtestületnek. $ PLETYKÁK INNEN-ONNAN Szívesen közölnénk itt most megbízható forrásból származó információt arról, hogy kit szemeltek ki e fon­tos tisztségre a helybéli po­litikai erők. Ám ezt vala­mennyi pártszervezet féltve őrzött titokként kezeli. Akár­kinek tettük fel a kérdést a sajtótájékoztatón, hogy „az illető párt megválasztott kép­viselői gondolkodnak-e róla, kit tartanának alkalmasnak a polgármesteri székbe”, ki­térő válaszokat kaptunk. Ál­talában úgy hangzott a fe­lelet, hogy a jelölés a kép­viselőtestület joga és köte­lessége, egyetlen párt sem kívánja az alakuló ülést megelőzően válaszával befo­lyásolni a testületet. A leg­többen azt is hozzáfűzték: természetesen több olyan sze­mélyt ismernek, aki rendel­kezik azokkal a képességekr kel, amelyek alkalmassá te­szik e tisztség betöltésére. Természetesen makacsul tart­ja magát a szóbeszéd, hogy • az MDF például ZambóPé­A Magyar Gazda próba­számának Nagyvilág című rovatában olvastuk, hogy az NSZK-ban körülbelül 400 ezer lovat és pónit tarta­nak. Sokan kikapcsolódásra vágyva ezzel töltik szabad­idejüket. és a jó helyre te­lepített lovaspanzió sikeres vállalkozássá válhat a pa­rasztgazdaságokban. Mi. ma­gyarok, akiket lovasnemzet­ként emlegetnek, ugyancsak jó lenne, ha újra felfedez­nénk az ebben rejlő idegen- forgalmi. illetve sportolási lehetőséget. tért, az SZDSZ pedig Kar- vajszky Istvánt látná legszí­vesebben polgármesternek. (Mindketten listán szereztek mandátumot.) Hangsúlyoz­zuk: ezek egyelőre afféle pletykák, amelyeket az érin­tett pártok mostanáig sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívántak. Játsszunk el azonban egy pillanatra most a gondolattal, mi lenne, ha mondjuk az SZDSZ akarná ' befuttatni a maga jelöltjét. # A FIDESZNÉL A KULCS? A dr. Juhász József által elmondott szabályok szerint látjuk, amennyiben sikerül­ne megszerezniük a Fidesz támogatását, máris megvol­na a kellő számú szavaza­tuk. Bonyolítja a helyzetet, hogy érdeklődtünk a Fidesz- nél is. Tőlük megtudtuk, hogy az ő megválasztott kép­viselőik is ismernek a pol­gármesteri tisztség betöltésé­re alkalmas tulajdonsággal rendelkező személyt. Hegy kicsoda lenne ő, egyelőre a titok homálya fedi. A fiatal demokraták a hétvége előtt semmiképpen sem akarják megnevezni az illetőt. Meg­kérdeztük azt is, hogy ez a személy egészen véletlenül nem azonos-e az SZDSZ je­löltjével. A diplomatikus vá­lasz így hangzott a Fidesz irodájában: nem ismerjük az SZDSZ jelöltjét... Akárhogy is lesz, talán nem járunk messze az igaz­ságtól, ha úgy gondoljuk, az önkormányzat alakuló ülésé­ig a leendő polgármester személyéről is tanácskoznak majd egymással a lehető legkülönfélébb pártok. De, hogy visszatérjünk az ala­kuló üléshez, ezen a külön­böző bizottságok közül, biz­megállapodást kilenc nyugati turistacsoport fogadására, de ebből végül is nem lett igazi üzlet, mert a bánatpénz, amit ugy^n megkaptak, az mégsem az a szép summa, amire számítottak. tosan megválasztják a pénz­ügyi ellenőrzőt. Feltehetően foglalkoznak majd a jegyzői állás betöltésére szóló pályá­zat kiírásával is, s várható­an az Országgyűléshez for­dulnak képviselőink, kérve Miskolc megyei jogú város­sá nyilvánítását. Ezt nem elég csupán kérni, szabály- szerű pályázatot is be kell nyújtani. Ha kedvezően bí­rálja el a törvényhozás, a megyével azonos jogállást szerezhetne Miskolc. Ez egye­bek között a képviselőtestü­letünk nevén is meglátszód- j na. Amennyiben megyei jo- i gú város lesz a megyeszék- I hely, közgyűlésnek nevezik : majd az önkormányzó tes­tületünket. (bujdos) Nem a divat, hanem a szülőföldhöz, a lakóhelyhez való kötődés hozza létre a helytörténeti gyűjteménye­ket. Kell persze valaki, aki a község lakóiban tudato­sítja ennek a törekvésnek a hasznosságát, fontosságát. Hogy „unokáink is láthas­sák” az elődök munkásságát. Bizonyára ilyen gondola­tok nyomán jött létre a Bükk „tetején” fekvő szlo­vák nemzetiségű községben, Bükkszentkereszten az üveg­gyűjtemény. Megteremtői nem verték nagydobra a létrehozását, amelyhez a köz­ségi tanács támogatásával helyiséget is kaptak. A volt csordásházat alakították ki erre a célra. Megtudtuk, hogy jelenleg három ajánlkozó verseng azért, hogy a lovasiskolát, mint vállalkozást megkap­hassa a téesztől. Természe­tesen, aki a legkedvezőbb ajánlatot teszi, az dolgozhat majd azért, hogy a saját hasznára is híresebb és ne­vezetesebb legyen a miskol­ci lovasiskola. A lovak te­hát maradnak itt, Miskolc határában — hiszen számos eseménynek kedves szereplői a városban is —, tovább nevelkednek a csikók, ame­lyek már itt születtek. Csak azokat a pacikat értékesítet­te eddig a téesz, amelyek a lovaglásból, a túralovaglás­ból már kiöregedtek. O. E. i Zöldhullámot az életnek Zöldhullámot az életnek bolygónkon címmel dr. Mól­nál László főorvos, egyetemi tanár, a Semmelweis Kórház igazgatója tart előadást a miskolci vadászklubban ok­tóber 15-én, pénteken dél­után 5 órától. A Bajcsy- Zsilinszky u. 4. szám alatti helyiségben várják az ér­deklődőket, akiknek dr. Szi­get hy Jenő egy afrikai vi­deofilmét is levetít. Összegyűjtötték a község­ben fellelhető emlékeket, amelyek a szomszédos Gyer­tyános-völgyben hajdan mű­ködő üveghutákból maradtak meg a lakosságánál. Az üveg­huta utolsó gazdájának, üze­meltetőjének, a Schusselka- családnak számos emléke is helyet kapott a kiállításon. De bemutatják a történeti dokumentumokkal az üveg­gyártás kialakulását, törté­netét, a gyártásnál használt különböző eszközöket is. Nem sajnálták a fáradságot levéltári anyag felkutatásá­hoz sem, így aztán széles körű tájékoztatást nyújt ez az üveggyűjtemény a már lassan feledésbe merülő bük­ki üveghutákról is. _ n testület döntött, a szakértők ellenvéleménye dacára Lakásfoglalók, pro és kontra A MISKOLCIAK NAPILAPJA XXII. ÉVFOLYAM, 241. SZÁM 1990. OKTÓBER 16., KEDD Ezért döbbentett meg az a hír, hogy a miskolci lo- : vasiskola, amely hasonló i céllal épült városunk hatá­rában, megszűnik. Igaz-e egyáltalán, illetve mi a ter- ‘ vük a tulajdonosoknak — ( kérdeztük Botya Pétert, a borsodsziráki Bartók Béla Termelőszövetkezet elnökét. Nos, a hírből annyi igaz, hogy a szövetkezet az ösz- szes ipari és élelmiszeripari üzemét vállalkozásba adta, illetve adja, az üzlethelyi­ségeit pedig bérleti szerző­dés alapján fogja üzemel­tetni. Ebbe a sorba tartozik a Sárga csikó vendégfogadó és a lovasiskola is. Mert a téesz vezetőségének meggyő­ződése, hogy decentralizálás­sal, az érdekeltség jobb megteremtésével minden ilyen tevékenység jobb ered­ményt hoz. A termelőszövetkezet ugyanis nem viseli el, hogy a lovasiskolára, vagy a többi más üzemére ráfizes­sen, rentábilisan kell mű­ködniük. Az elnök elmond­ta, hogy nem gondoltak a lovasiskola megszűnésére. Tavaly, amikor külföldi tu­ristacsoportokat . fogadtak, el-. fogadható bevételt hozott. Az idén viszont megkötötték a '••.vSÍ&.v: X '$»'■ Fesztiválok, ünnepségek emlékezetes műsorszáma kolci lovasiskola bemutatója, de még több hasznot is a mis­hozhat. Alkalmas személyek^ titokzatos válaszok Ki lesz a miskelci polgármester? Voksgyűjtéses tárgyalások várhatók Bükki üvegsyűjtemény

Next

/
Thumbnails
Contents