Déli Hírlap, 1990. szeptember (22. évfolyam, 203-227. szám)
1990-09-04 / 205. szám
Az utca népe máris darabokra törte a Fucos tábláknak Hová kerülnek a pia hát ok? Túlságosan optimistának bizonyult a Városgondnokság gazdasági igazgatóhelyettese. Kopesó Imre. Lapunk szombati számában még úgy nyilatkozott, reméli, hogy a választási kampány végén összeszedhetik majd azókat a táblákat, amelyeket piai tragasztás céljára készíttetett a város. A Nádasréten akarták tárolni ezeket, hogy ha újból szükség lesz rájuk, ismét előve- hessék. A tárolásból már aligha lesz valami. Hiszen még alig száradt meg a festék a DH szombati számán, a többnyire a belvárosban elhelyezett táblák legtöbbjét az utca népe máris darabokra törte. Ablakon kidobott pénz volt tehát az a nagyjából 100 ezer forint, amelyet a gyártásra költöttek. Pedig igen fontos feladatot kellett volna betölteniük ezeknek a lécekből és gra- boplast-lemezekből eszkábált alkalmatosságoknak. Ezekre ragasztották volna választási plakátjaikat a miskolci párt- szervezetek. így kívánták megelőzni, hogy a házak falára, a belvárosban felújított műemléképületekre kenjék a csirizt az aktivisták. De a plakátoló tábláknak, mint látjuk — ahogyan mondani szokták —, most már any- nyi i, Tűnődhetnénk hosszan, mi volt a baj. Túl gyenge lábon álltak az alkalmi táblák? Nagyon alacsonyra készítették ezeket, s néhányan gátfutó akadályoknak vélték? Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy egyesek az erejüket próbálták ki rajtuk? (Nem kellett valami nagy erő a rongáláshoz.) Most már csak abban lehet reménykedni, hogy majd csak történik valami csoda, fi mégsem ragasztgatnak ösz- sze mindent a plakátjaikkal a pártok emberei. Hogy csodák vannak-e? Majd meglátjuk . (b. a.) Terepszínű ruhában Szoknyás Romlo A panamai invázió idején minden valamire való amerikai magazin, tévéhíradó megkereste a maga szoknyás Rambóját, a katonalányt — vagy hölgykatonát? — aki dicsőséget szerzett a csillagos-sávos zászlónak. Most viszont titokban tartják őket Szaúd-Arábiában. A New York Times szerint azért, mert „Riadban a hölgy-Rambók akaratlanul is irritálják a szaudiakat. Itt ugyanis akár háború van, akár béke, egy férfi meg egy ■ nő nem mutatkozhat együtt,' ha nincsenek összeházasodva”. És ráadásul a szoknyás Rambo nem kaphat külön laktanyát, csak különszobát. A helyzet fonákságára utal, hogy ugyanakkor egy honanya, Colorado állam képviselője kifogásolta, hogy parlamenti kollégái „továbbra is csak a gyengébb nem képviselőit látják a katonanőkben”. Ha a nyilvánosság mellőzésével is, de Szaúd- Arábiában is ott vannak a terepszínű ruhába öltözött lányok, asszonyok, orvosokként, ápolónőkként, hadtá- posként, akiket a Pentagon szerint: „tökéletesen kiképeztek a sivatagi harcokra, ugyanúgy mint a férfiakat”. Felkészítették őket a gerillák és a terroristák ellen is és nem is akárkik. Kiképzőik Vietnamban edződtek... Paletta kontra tömb Autó a háztetőn Ezekre a táblákra már aligha ragaszt plakátot bárki is. Hogy a pusztításban mennyire volt ludas a szombat éjszakai vihar, nem tudjuk. Péntek délután viszont már több ösz- szetört táblát láttunk a városban. (Kerényi László felvétele) A „garázs” szó lassan ugyanazt jelenti Miskolcon a fülnek, mint a vörös posztó a (bika)szemnek az arénában. A hasonlat annyiban sántít, hogy a torreádor és a bika könnyen összebékít- hetőnek tűnik a garázspártiak és a garázsellenzők táborához képest... De ezúttal kivételesen nem az áldatlan miskolci garázsügyről van szó, amely nemrégiben (a Bulgárföldön) szinte már polgárháborús tüneteket produkált. Itt, és most szakemberek, azaz építészek mondják el véleményüket, amelyet nem érzelmi, hanem racionális szakmai alapokon alakítottak ki. Néhány nappal ezelőtt lapunkban megjelent Kovács Andrásnak, a Debreceni Építőipari és Tervező Vállalat igazgatójának levele. Lényege az volt, hogy a debreceniek már többször, több helyszínen építettek fel úgynevezett parkolópalettát, s szívesen megtennék ezt Miskolcon is. A parkolópaletta nem más, mint megfelelő teherbírású lapostetővel elkészített, földszintes garázstömb, amelyre — alkalmas feljárórámpán keresztül — fel is lehet hajtani autóval, ily módon a garázspaletta majdnem megduplázza az amúgy is autóparkolásra szánt területet. Magyarán, épül is garázs, meg nem is tűnik el a nyitott parkolóhely. A vállalat igazgatója arra is kitért levelében, hogy a Miskolc Városi Tanács az ötlet kézenfekvő voltán fellelkesedve, meg is rendelte tőlük két évvel ezelőtt a Vándor Sándor utcára elképzelt parkolópaletta tanulmánytervét, amely 174 garázst tartalmazott. A parkolópalettából nem lett semmi, a lapunkban megjelent levél azonban gyorsan eredményt hozott. Nem a tanács illetékesei jelentkeztek ugyan,, hanem Grand András miskolci építész, aki alaposan kivette a részét a belvárosi tömbrehabilitáció tervezési munkáiból, s egyik legjobb szakértője Miskolcon a foghíjbe-. építések műszaki és egyéb kérdéseinek. Hogy jön a garázskérdés a foghíjbeépítéshez? Az ösz- szekötő kapocs ezúttal (is) az Egy anatómia anatómiája avagy: miért lenne zugügylet, ha a paradicsom a munkásosztályhoz megy? Igen súlyos vádakkal illették a Déli Hírlapot, s engem is, mint a lap munkatársát. Nem kevesebbet állít a Diósgyőri Munkás című újság legutóbbi számában Pataky Dezső, mint hogy egy zugügyletnek csináltunk „kétes dicsfényű reklámot’”. Na, de majd ő most már helyreteszi a dolgot, s bemutatja, hol és miért követtünk el hibát. Ezt ígéri írásának címe is: Paradicsom a munkásosztálynak, avagy egy zugügylet kétes dicsfényű reklámjának anatómiája. A történet a Diósgyőri Munkás tálalásában: „Történt pediglen a következő: jó idővel, hónapokkal ezelőtt a jászladányi Egyetértés Tsz háztáji ágazatveze- tője a szövetkezet nevében felvette a telefonos kapcsolatot a kohászat illetékes vezetőjével. Nagy mennyiségű „olcsó” paradicsomot hoznának eladásra a gyár dolgozóinak. A kohászat I-es kapuja előtti piacon van erre hely, meg is egyeztek az illetékes előadóval — Egrj Zoltánnéval —, a területfoglalási, vagyis a helypénzben: 1200 Ft. Említett napon megérkezett az „őstermelő” egy pótkocsis teherautónyi paradicsommal. De a helypénzt nem volt hajlandó fizetni. Azt mondotta: ő sehol nem fizet, mindenütt szeretettel fogadják, üdítővel és kávéval kínálják, örülnek neki. Egriné azt ajánlotta: akkor oda menjen, ahol ilyen ünnepi fogadtatás várja ...! Az őstermelő nem ment, hanem elkezdte árujának eladását. (Persze, semmit nem fizetett továbbra sem. Erre hajlandóság se volt benne.)” Mielőbb boncolgatni kezdenénk az idézet állításait, annak tévedéseit és ferdítéseit, elöljáróban nem árt egy dolgot leszögezni. Általában nem szoktunk vitatkozni az üzemi lapokkal, azok írásaival, hiszen jól tudjuk, véleményüket eleddig erősen befolyásolta, hogy a lapjukat kiadó vállalatoktól, intézményektől függ a kenyerük, a megélhetésük. Most is elmentünk volna szó nélkül Pataky Dezső írása mellett, de sajnos, mégsem tehetjük, hiszen azt feltételezi, hogy valamiféle „prémcsi”, vagy olcsó népszerűséghaj hászás miatt foglalkoztunk a paradicsom-üggyel. Márpedig nem így történt. Nézzük ezek után a történetet, ahogy valójában megesett. Jelentkezett a termelő a kohászatnál, ajánlko- zását örömmel- fogadták, s 200 (!) forintot kértek tőle a területért — mintegy méltányosságból. Ehhez képest alaposan meglepődött Kun Sándor, a Jásziadányból érkező paradicsomos ember, amikor nem 200, de 1200 forintot követeltek rajta a placcért. Ekkor vette a telefont, s tárcsázta a DH számát. Mi a korrekt tájékoztatás híveként nem „ültünk fel neki”, mint ahogy azt a Diósgyőri Munkás sugallja. Sőt! Telefonon érdeklődtünk a kohászatban, mi a véleményük erről az ügyről az érintetteknek. Egri Zoltánnéval ugyan nem tudtunk beszélni, mert értekezleten volt. Ám munkatársával megüzente a következőket: „a termelő a gyár előtt árusít. Helypénzt nem fizet, azt nem is kérik tőle.” Egyéb kommentárt nem kívántak fűzni a dologhoz. Nyilatkozott még a lapnak a városi hivatal szakértője, szavaiból kiderült, hogy a kohászat bizony megtehette volna, hogy annyit kér a területért, amennyit akar, lévén övék ez a környék. Látható tehát mindebből, hogy nem az őstermelő szegte meg az adott szavát, hanem a kohászat illetékese, amikor 200 helyett 1200 forintot akart bekasszírozni (Ugye, mennyivel másabb így a sztori?). Mivel ezt a tényt a kohászat a mai napig nem cáfolta, az őstermelő pedig azóta elmondotta, hogy a 200 forintos megállapodást fültanúkkal is bizonyítani tudja, kénytelen vagyok ezt tényként elfogadni. Ha nemcsak az irogatással, de az olvasással is megpróbálkozott volna Pataky Dezső, tudnia kellett volna a 200 forintos egyezségről, hiszen én azt már augusztus 15-i írásomban is közöltem. Csakhogy, ha ezt elárulja a Diósgyőri Munkás olvasóinak is, dugába dől az egész irománya, amelyben afféle gálád szószegőnek igyekszik beállítani az őstermelőt. Mivel ehhez érvei nincsenek, az indulatokra apellál. Azt írja például, hogy a DH zugügyletnek csinált reklámot. Kicsit félve írom le a most. következőket, mert tartok, tőle, hogy Pataky Dezső azokkal a becsületes tollforgató kezeivel még rám találja sütni a demagógoknak járó bélyeget. De mégsem azt tartom zugügyletnek, ha egy termelő ebben a fonákul működő magyar gazdaságban házalni kénytelen az árujával, ha csak nem akarja, hogy a nyakán maradjon. Már csak azért is nehéz lenne zugügyletnek minősíteni amit csinál, mert az akciójával a gyári dolgozók igenis olcsón jutottak a paradicsomhoz, kilójáért, mindösz- sze 8 forintot kellett fizetniük. Ugyanazon a héten Miskolcon a Zöldért 15, az Agrokonzum 10 forintért kínálta a paradicsom kilóját. A Búza téri és vasgyári piacon pedig 8-tól 20 forintig terjedt az ára. Zugügylet-e ezek után, amit Kun Sándor csinál? Aligha. Legfeljebb annyit tehetünk hozzá: elég baj, hogy úgy működik ez a magyar gazdaság, ahogy működik. Pártok- árulnak mosott pacalt, kilós ruhát, mosóport, virágot, pedig nem ez lenne a dolguk. Őstermelő furikázza az országon ke- resztül-kasul az áruját, holott neki sem ez lenne a dolga ... Én ugyan óvatosabban minősítenék, mint Pataky Dezső, de esetleg arra keresnék jelzőket, hogy minek nevezzem, ha valaki helyzeti előnyével visszaélve (övé a placc) minél nagyobb hasznot akar ebből húzni. Persze, hogy baj van az érvekkel, azt a Diósgyőri Munkás újságírója is érzi. Ezért a DH munkatársáról igen nagy előszeretettel ir- kálja le, hogy „újdondász”, aki a szenzációk nyomában lohol, itt van ellenben ő, Pataky Dezső, aki a. Diósgyőri Munkás munkatársaként némileg több helyismerettel rendelkezik. Az olvasók kedvéért: az újdondász kifejed zést a mi szakmánkban a legtöbbször lekicsinvlőleg használják, a pályakezdőt illetik e szóval. Ha Pataky Dezső vette volna a fáradtságot, és fellapozva a Magyar Újságírók Országos Szövetségének legutóbbi évkönyvét, amelyik 1985-ben jelent meg, ebben a szövetség tagjainak listájában, a bé betűnél megtalálta volna a nevemet. Mint ahogy én megtaláltam az övét, a pé betűnél. Ebből aztán rögtön tudtam, hogy öt évvel ezelőtt már mind a ketten az újságírással kerestük a kenyerünket ... Pataky Dezső egyébként azzal fejezi be írását, hogy nem véletlen, amiért éppen a DH szerkesztőségéhez fordult segítségért az őstermelő. Éppen az említett helyismeretükkel okolja, hogy a Munkás szerkesztőségének munkatársai „zugügyletek kétes dicsfényű reklámjához” nem adják oda a nevüket —készségesen. Talán sikerült meggyőznöm az olvasót, hogy mi sem reklámoztunk kétes zugügyletet. Ügy értékeljük: éppen azért érdemeltük ki az őstermelő bizalmát, azért kérte éppen a mi lapunk segítségét, mert még ez a messziről jött ember is jól tudja, hogy lapunk az objektív, elfogulatlan tájékoztatás híve. Ha a tényekről kell beszélni, a mi lapunk munkatársai nem akarják ezeket mellébeszéléssel pótolni. Ez a tisztességes viselkedés az olvasóval szemben, s ezt a DH-nál még azt újdondászok is tudják... Bujdos Attila Országos Építésügyi Szabályzat, amely a lakóházak építésének engedélyezését megfelelő parkolóhely, illetve garázs építésétől teszi függővé. (Az előírás szélsőséges esetben meg is hiúsíthatja a foghíjbeépítést, ezért áll például üresen egy telek a Korvin Ottó és az Arany János utca sarkán.) Grand András nem a debreceniek üzletét akarja „megfúrni” jó magyar szokás szerint, hanem racionális érveket sorol. A parkolópaletta fajlagos területfelhasználása igen kedvezőtlen (főleg az ^értékes belvárosi telkek esetében). A járdát szegélyező garázsajtósor a gyalogosnak csúnya látvány, a városképbe, szervesen 'nem illeszthető (esetleg utóbb lehet vele erőlködni, amikor üzletté és még ki tudja mi- v' alakítják a garázst). Van még egy igen nyomó3 érv: ha fel lehet menni autóval a tetőre, akkor miért ne lehetne ott is garázst építeni? Ez* nem egyszerűen játék a szavakkal: az alagútzsalus technológiával készülő betongarázsok falai hét, azaz hét szintet bírnak el anélkül, hogy keresztmetszetüket növelni kellene. Éppen ezért Grand András (pontosabban a Ház- és Dekor Tervező Gm.) elkészítette a Kilián-délen levő garázssor folytatásának ta- nülmánytervét. A terv szerint tömbgarázs épülne itt, négy szinten négyszer 71 garázst tartalmazna az épület. Nem parkolóházról van szó: hagyományos, elszeparált, ajtóval zárható garázsok sorakoznak az enyhén, de folyamatosan emelkedő felhajtórámpán. A tömbgarázs méreteiben alkalmazkodik a környező épületekhez, fajlagos területigénye nagyjából harmada a hagyományos garázssornak. A tömbgarázs olcsó, előre gyártott elemekből készített függönyhomlokzattal bárhol a belvárosban is megépíthető, esztétikusán, földszintjén kirakatokkal, üzlet- és irodahelyiségekkel. ♦ Kájé Vagyont vesztett a kaszinóban Peregnek az események az Arab-öbölnél és forognak a rulettek a francia Riviérán. A két helyszín tulajdonképpen csak a körülmények véletlennek nem mondható egybeesése folytán kapcsolható össze. Ott hadseregek néznek farkasszemet, de itt vannak a súlyos veszteségek. Mipt a francia hírügynökség megírta, Eynani sejk, Fahd király unokatestvére néhány nap alatt rekord nagyságú veszteséggel távo- • zott a játékteremből. A cannes-i Carlton Hotel kaszinójában négy este játszott és 84 millió frankot hagyott a rulett- és a kártyaasztalon. „A sejknek azonban a szeme sem rebbent, némi árnyék csupán akkor borította el az arcát, amikor kiderült, hogy a veszteségnek csupán a 60 százalékát tudja kifizetni azonnal. Természetesen közölte, hogy a tartozást rövid időn belül rendezi.” Mindazonáltal igen bőkezű volt a dúsgazdag szaúdi, ugyanis többezer frankos borravalóval jutalmazta a krupiét. Itt, érthetően nem játszott tovább, Monte-Carlóba utazott. Ahol már csak 30 millió frankot veszített... Az AFP szerint rokona, a szaúdi uralkodó eltiltotta a kaszinóktól. De hát most hadiállapot van odahaza...
