Déli Hírlap, 1990. szeptember (22. évfolyam, 203-227. szám)

1990-09-25 / 223. szám

legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . lég A PDSZ a választáson ki oktatásiéi nincs mit elvenni! A pedagógusok érdeke a város érdeke is Nő a% energia ára fttépes lisáf ozások kellenek * Bőd Péter Ákos a Technika Hasában „ön nagyszülő? ön szülő? Vágj' diák? Ha bármelyik megszólítás illik Önre, ak­kor célunk közös: más isko­lát akarunk! Ezért kérjük, minél többen szavazzanak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének 4. számú listájára és jelöltjeire.” Ezt a röplapot vehette kezébe az a maroknyi érdeklődő, aki tegnap délután időt ál­dozott rá, hogy megismer­kedjen a PDSZ önkormány­zati választásokon indított jelöltjeivel, s azok elképze­léseivel. A Központi Leánykollégium­ban megtartott választási ren­dezvényen egyebek között azt hallhattuk, hogy már a jelölt­állítás tényét is jelentős ered­ményként könyvelik el a mis­kolci PDSZ-esek. S ez nem vé­letlen. Hiszen gyakorlatilag anyagi támogatás nélkül sike­rült hét jelöltiüknek a megfe­lelő számú támogató aláírást megszerezniük, s így részt ve­hetnek a listás választáson is. (Mint írtuk: a listák sorsolá­sakor nekik jutott a 4-es szám. a szavazólapon ez jelzi majd a PDSZ-t.) De azért sem voltait könnyű helyzetben, mert a szakmán be­lül is sokan ellenérzésekkel fo­gadják ezt az új szakszerveze­tet, s kevés az olyan oktatási intézmény, ahol a hagyományos pedagógusszakszervezethez tarto- . zók megértéssel viseltetnek a PDSZ iránt. (A tegnani rendez­vényen a korrekt viszony jó példájaként említették a Földes Ferenc Gimnáziumot.) Hogy a PDSZ választási gyű­lése nem váltotta ki a szakma érdeklődését. az valószínűleg Igen sajnálatos dolog. Az új önkormányzat első intézkedései — bizonyos szakértők szerint — ugyani» igen kedvezőtlenül érinthetik a pedagógusokat. Ar­ról van szó. hogy ma a város kiadásainak tetemes részét viszi el az oktatás. A leendő miskol­ci önkormányzatnak pedig min­denképpen meg kell fontolnia, honnan tehet szert bevételekre, honnan tud megspórolni újabb forintokat. így az a veszély fe­nyegethet. hogy az oktatásra szánt pénzt nyirbálják meg, vagyis nincs kizárva, hogy óvo­dákat. iskolákat kényszerülnek bezárni, pedagógusok kerülhet­nek az utcára. A DH munkatár­sának kérdései is éppen arra vo­natkoztak a tegnapi gyűlésen, hogy ha — ne adj’ isten — ilyen helyzet alakul ki. mit szándékoznak tenni kollégáik védelmében a PDSZ-es város­atyák'.’ (A PDSZ jelöltjei biza­kodóak. remélik, hogy néhá- nvuknak sikerül bekerülnie a város önkormányzó testületébe.) A válasz: abban bíznak, hogy sikerül meggyőzni képviselőtársaikat a maguk igazáról. Aligha kérdéses, hogy alulfizetett, ideges, mostoha körülmények között tanító pedagógusok nemigen képesek a kor követelményei­nek megfelelő, európai szín­vonalon nevelni a gyerme­keket. így tehát, ha úgy tet­szik, az egész város érdeke, ami a pedagógusoké, vagyis, hogy ne nyirbálják meg az oktatásra szánt pénzeket. A PDSZ tagjai saját bőrükön érzik, mennyire tarthatatla­nok a jelenlegi oktatási vi­szonyok. Mint. mondották: több iskola az összedűlés ha­tárán áll, alapvető kellékek­re, taneszközökre nincs pénz, s néhány iskolában máris szárnyra kapott a hír, hogy még az is megeshet: télen Felvásárlási láz van Mis­kolcon is. Főleg a cukrot és az étolajat veszi, aki teheti. Sokan attól tartanak, hogy az aszály miatt felmegy az áruk. Kitartanak-e a készle­tek? — erről érdeklődtünk több helyen is. Jókai ABC, Sárosi Béláné üzletvezető: — Sajnos, hetek óta nem tudjuk tartani boltunkban a kéthetes készletet, elsősorban amiatt, hogy a jobb anyagi helyzetben lévők egy-két mázsa cukrot is megvesznek egyszerre. így. bár az elmúlt héten csak egy napon, de nem tudtunk a kispénzű, ki- lónyi mennyiségekért sorba állók számára cukrot adni. Olyan mértékű ez a felvá­sárlás, hogy olajból például az egy hónapra rendelt áru­készletünket — 120 kartont! — egy nap alatt vitték el, ezért kénytelenek voltunk korlátozni a megvásárolható mennyiséget. Egyébként rö­vid időn belül tudjuk pótol­nem futja majd a fűtésre sem... Miből. akarnak akkor ezek után elvenni...? A je­lenleginél kevesebb pénzből semmiképpen sem lehet meg­szervezni a városban az ok­tatást, ezért a PDSZ-es vá­rosatyák kimutatást fognak kérni Miskolc veszteségfor­rásairól, mert feltételezik, hogy máshol is jelentős ősz- szegek folynak el a kasszá­ból. Az előrelépést pedig szerintük az oktatás pia­cosítása jelenti majd. Ekkor bizonyos szolgáltatásoknak megkérhetnék az árát. Eb­ben a szisztémában a .szülők megrendelőként jelennének meg. Ők fogalmaznák meg, mit akarnak a pénzükért. (bujdos) A nemzetközi műszaki he­tek megnyitó előadását a Tudomány és Technika Há­zában tegnap délelőtt dr. Bőd Péter Ákos kereskedel­mi és ipari miniszter tartot­ta. Felvázolta a kormány há­roméves gazdasági tervét, hangsúlyozva, hogy a kon­ferencia fő témája, az ener­giával való takarékosság kiemelt helyen szerepel a kormányprogramban is. Ki­emelte, hogy a műszaki ér­telmiség gondolataira soha nem volt akkora szükség, mint most, amikor az ipar és a kereskedelem megúj­hodásán, a termelési szerke­Már jön a szerencsi cukor Felvásárlási láz ni a hiányt, például az el­múlt héten osztrák olajat tettünk ki a polcokra. Jó né­hány telefonunkba kerül, hogy folyamatos legyen az ellátás, a Cukrot, miután Sze­rencsről nem érkezik, a kör­nyékbeli megyékből, Szol­nokról, Debrecenből szerez­zük be. Nem eléggé őszintéd a gyártók, amikor valami hiánycikké válik, s végül rajtunk, boltosokon tölti ki a mérgét a vevő. A Miskolci Élelmiszer-kis­kereskedelmi Vállalat áru­forgalmi osztályvezetője, Kiss János szintén eléggé kaoti­kus helyzetről számolt be. Hol innen, hol onnan igye­keznek cukrot és olajat vá­sárolni. Nyíregyházáról, Ká­báról, Szolnokról érkezik pél­dául a cukor, de lengyel és NSZK-beli árura is számíta­nak. Becsléseik szerint negy­ven százalékkal vásároltunk többet e két termékből az utóbbi hetekben a megszo­kotthoz képest. A Mátra Füszért mályi raktáráruházából négyszáz élelmiszerüzlet vásárol. Ta­kács Imre igazgató kedvező hírekkel is szolgál: — Szerencsen az elmúlt héten megkezdték az idei termés feldolgozását, s ha nem is akkora mennyiség­ben, mint szükség lenne rá, de már érkeznek hozzánk in­nen szállítmányok. Ennek el­lenére még fenntartjuk kap­csolatainkat a környékbeli megyék üzemeivel. A hiányt eddig az NSZK-ból érkező cukorral pótoltuk; az elmúlt hetekben csaknem három­ezer mázsa érkezett innen. A Növényolajipari -Vállalat előre jelezte, hogy éves ren­S s nagyjavításuk miatt há- m hétre leállnak gépsora­ik. Éppen ezért, amennyire lehetett, feltöltöttük készle­teinket. Az utóbbi években azonban általános tapaszta­lat, hogy a korábban meg­szokott mennyiség ebben az időszakban nem tart ki. A felvásárlási láz egyébként véleményein szerint egy-két hónappal ezelőtt jóval na­gyobb volt, mint jelenleg. Körülbelül tíz százalékkai több fogyott az első fél évben a megszokotthoz képest zsír­ból, cukorból és olajból. Pártok, események, választás A Zöld Párt miskolci csoport­ja ma délután, 17.30 órától be­szélgetésre várja a választópol­gárokat az avasi gimnáziumba. Egészségügy, szociálpolitika, humanitás. környezetvédelem lesz a témája a találkozónak, melynek házigazdái a zölaek helyhatósági választási listave­zetői: dr. Molnár László bőr­gyógyász, dr. Lakatos Zoltán belgyógyász és dr. Förster Gyula orvos-patológus. A Zöld Párt miskolci cso­portjának párton kívüli jelöltje, Issekutz Mária tart választási gyűlést ma délután. 17.30 órá­tól az Éder György utcai. 8. Számú Általános Iskolában, ahová szeretettel várja az 1-es választási körzet szavazópolgá­rait. Szabó Árpád, a 6. sz. válasz­tókörzet Fidesz jelöltje me. 18 órától szeretettel várja választó­it. a 3. Sz. Általános Iskolába (Középszer u. 3.). Csoba Tamás, a 24. sz. vá­lasztókörzet Fidesz—SZDSZ je­löltje választási gyűlést tart ma. 18 órától, a komlöstetői általános iskolában. Rénássy Róbert, a 17. sz. vá­'asztóVrörzét Fidesz jelöltje ma. *3 órától kötélen beszél golésre vópja választóit a Fidesz irodá­ba (Hunyadi u. 2.). A 2. számú választókerületben a Kereszténydemokrata Néppárt jelöltje, dr. Orosz Gábor az alábbi napokon - tart választási gvűjést: ma. 18 órától a Kun Béla út 27. szám alatti általá­nos iskolában: szeptember 26- án (szerdán), 18 órától a Gyön­gyösi úti Tompa Mihály Könyv­tárban: szeptember 27-én (csü­törtökön), 18 órától a Landler Jenő utcai kisegítő iskolában. Bulgárföldön. a 23. sz. válasz­tókörzet lakóit várja Horváth Sándor, az SZDSZ, a Fidesz és a SZETA önkormányzati képvi­selőjelöltje. ma 17-től 19 óráig a Stadion étteremben. Latrán Béla, az SZDSZ, a Fidesz és a SZETA önkormány­zati képviselőjelöltje kedden és csütörtökön várja választóit a 14. választókörzetből, a Tanács- ház tér 2. sz. alatt, 17-től 19 óráig. Kovács Józsefné, a 19. sz. és dr. Csukás Zoltán, a 20. sz. vá­lasztókörzet Független Kisgaz­da-. Földmunkás és Polgári Párt jelöltjei választói gyűlést tartanak a Nagyváthy utcai ál­talános iskolában ma, 18 órai kezdettel. A Kereszténydemokrata Nép­párt önkormányzati képviselő- jelöltjei: a 6. sz. választókör­zetben dr. Csiba Gábor; a 7. sz. választókörzetben Ltry At­tila; a 8. S7. választókörzetben Németh István: a 9. sz. válasz­tókörzetben Emődi István sze­retettel és tisztelettel meghív­ják választópolgáraikat ma. 18 órára és szeptember 27-én (csü­törtökön). 18 órára az , avasi gimnáziumba, ismerkedő be­szélgetésre. Kohold Tamás, a 23. számú választókerület keresztényde­mokrata néppárti jelöltje ma. 17 órára tisztelettel meghívja vá­lasztópolgárait kötetlen elbeszél­getésre a Gábor Áron Kohóipari Technikum klubhelyiségébe. Mikor lesz Illés A címben szereplő kérdés­re egyelőre nem adtak vá­laszt ma reggel hét óra előtt a Borsodtávhő ügyele­tén, mivel a vállalat vezeté­se még mindig nem adott utasítást a fűtés megkezdé­sére. Igaz, hangsúlyozzuk az energiatakarékosság fontos­ságát, ám ahol kisgyerekek vannak a családban, ott mindenütt bekapcsolják a Hatos lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása szerint a szeptemberi hatos lottó nyerőszámai a követ­kezők: 6, 10, 15, 22, 26, 38 Pótszám: 9. A hatos lottón a héten nem volt telitalálatos, a kö­vetkező hónapra átvitt juta­lomalap összege 7 091 569 fo­rint. öt plusz egy találatos 9 darab volt, nyereményük egyenként 262 651 forint. Az ötösökre 14 240, a négyesek­re 438. a hármasokra pedig 35 forintot fizetnek. a méMM sok áramot fogyasztó hősu­gárzókat, s ha más nincs, akkor a meglehetősen egész­ségtelen gázlánggal fűtenek. Nos, ma reggeltől Salgótar­jánban megkezdték a fűtést. A miskolci hasonló döntés­hez vajon mi szükséges? Melegszik Az évszaknak megfelelő hőmérsékletre számíthatunk. Reggel keleten és délen erő­sen, máshol gyengén felhős volt az ég. Délnyugaton né­hol köd nehezítette a közle­kedést. Reggel 5 és 13 fok között volt a hőmérséklet. A délelőtti órákban keleten el­hagyja hazánkat az a front­zóna, amely a tegnapi or­szágos esőt okozta, és mö­götte szárazabb levegő áram­lik a Kárpát-medencébe. Gyenge záporesőre tájegysé­günkön ma még számítani lehet. Több-kevesebb nap­sütés is lesz. A hőmérséklet csúcsértéke 17 és 22 fok kö­zött alakul. zet átalakításán munkálko­dunk. A régi gazdasági mo­dell mára teljesen leépült, s felmerül a kérdés — mond­ta a miniszter —, mi legyen az eddig főként hadiipari megrendelésre dolgozó, pia­cát vesztett iparral, össze­omlott az olcsó szovjet nyersanyagra épült, közepes minőségű terméket gyártó, jórészt elavult technológiá­val dolgozó gépipar; a kö­zepes minőségű termékeket a KGST-országokban sem szí­vesen fogadják. A kormány folytatja a li­beralizálást a bérgazdálko­dásban, az importban és az árakban. A monopolhelyzet- ben levő cégek egyeduralmát meg keli törni. A privatizá­lás történelmi feladat. A kis- és közepes vállalkozá­sok számának gyarapodásá­val, a kedvezményes priva­tizációs hitelekkel, sok élet­képes új cég jön majd létre, munkát adva mindazoknak, akik a nagyvállalatoktól a gyárkapun kívülre kerülnek. Borsodban, az ország egyik kritikus területén elkerülhe­tetlenek a csődeljárások, esetleg a felszámolások. Á kormány gazdasági stratégiá­jának azonban ez nem célja, csupán eszköz ahhoz, hogy a szükséges és fájdalmas eljá­rások végén életképes szer­vezetek jöjjenek létre. A csődeljárások megindítása nemegyszer ellenkezik a ban­kok érdekével, ezért új csőd- eljárási törvény kidolgozása vált szükségessé. Képtelen­ség — mondotta a minisz­ter —, hogy a könyvekben a veszteséges vállalatoknál is eredményt szerepeltetnek, s ezért nyereséget fizetnek, bért emelnek. Korszerű könyvvezetési modellre van szükség. Az energiaárakról szólva Bőd Péter Ákos közölte, hogy az árakat fokozatosan mindaddig növelni kell,, amíg azokon semmiféle ál­lami dotáció nem marad. Indokoltnak tartja a benzin áfának emelését, amelynek mértékéről már készülnek a számítások. Lapunk munkatársának a Diósgyőri Gépgyárral kap­csolatos kérdésére Bőd Pé­ter Ákos elmondta, hogy a csődbiztos irányításával rész­letesen kidolgozzák a legfőbb tennivalókat. Addig azonban nem akarnak elhamarkodott döntéseket hozni, amíg min­den kérdést megbízhatóan nem tisztáztak. Semmikép­pen sem az a cél, hogy la­katot tegyenek a gyárkapu­ra. hanem, hogy gazdaságo­san működő, életképes szer­vezetet • hozzanak létre. V. Zs. A Hobo Blues Band korteskoncert je Orbán nagygyűlése Szeptember 26-án, szerdán szeretettel várja a Fidesz miskolci csoportja a miskol­ci polgárokat kampányzáró Hejha-napján. 17 órától választási nagygyűlést tar­tanak a Rónaiban, Orbán Viktor részvételével. A dél­után folyamán 2 órától ki­rakodóvásár, Fidesz-stand és politikai büfé üzemei, niely­Viktor Miskolcon nek választékából álljon itt néhány finomság: He.iha- képviselőfánk, narancs-tur­mix, Fidesz-saláta. A nap méltó zárásaként a Hobo Blues Bánd korteskoncertje látható, szintén a Rónai Mű­velődési Házban, melyre a jegyek 80 forintért kapha­tók a Fidesz-irodában és a helyszínen. Rendőrségi felhívás Kit csapott be? A Miskolci Rendőrkapitányság bűnüldözési osztálya eljárást folytat őrizetbe vétel mellett V. J. ellen, többrendbeli csalás vét­ségének alapos gyanúja miatt, mert 1990. július elejétől kezdő­dően több személyt félrevezetett azzal a történettel, hogy hason­lít egy ismerőse sérelmére el­követett bűncselekmény tettesé­re. és szembesítésre viszi, majd zálogba elkérte értékeit és az­zal eltávozott. Az elkövető személyleírása: Xb. 165 cm magas, vékony testalkatú, szökés-vörös rövid haja van. és arcának jobb fe­lén alig látható heg van. Bal Miskolc, Klapka u. 17. telefon:64-000 szemére szűkebb a jobbolda­linál. Kérjük azon személyek jelent­kezését, akik a személyleírás alapján (elismerik az elkövetőt, és az a sérelmükre hasonló módszerrel bűncselekményt kö­vetett el. Jelentkezni lehet a Miskolci Rendőrkapitányság 35-103/22-42. vagy 23-80 telefonszámain, ill. személyesen, a Miskolc. Prieszol u. 4. sz.. III/301. és III/325. szá­mú hivatali helyiségeiben. GYASZKÖZLEMÉNYEK Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték, szerették, tisztelték és becsülték, hogy DOHAI GYULA (sajóládi lakos) MÁV-nyugdíjas 68 éves korában, szeptember 22- én elhunyt. Temetése 1990. szeptember 26-án, szerdán 16 órakor lesz a sajóládi temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy SZLOBODA LÁSZLÓ folyó év. szeptember 20- án. életének 67. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól folyó év, szeptember 26-án. 10 óra­kor veszünk búcsút a vasgyári temetőben. A gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents