Déli Hírlap, 1990. szeptember (22. évfolyam, 203-227. szám)

1990-09-03 / 204. szám

R szocialisták választási törekvései és ielöltlei SZOMBATON ESKÜDTEK Bartha György 25 évvel ezelőtt született Miskolcon. A Kohó- és öntöipari Szak- középiskolában végzett, ka­tonaság után a Lenin Kohá­szati Művekben vállalt munkát, és azóta is ott, il­letve a Dimag Rt.-ben dol­gozik. — Gratulálunk! — Köszönöm, gondolom, az esküvömhöz. Szombaton vezettem oltár elé a felesé­gemet ... — Ismét elvette? — Szerettünk volna egy­házi esküvőt is. A felesé­gem marosvásárhelyi, ott megvolt az állami szertar­tás. és amikor indultunk volna a templomba, akkor érkezett meg az utcákra a furkósbotos csürhe, ez volt az a pogrom, amelyben Sütő András elveszítette egyik szemevilágát. — A templomi esküvő hogyan fér össze a szocialis­tapárti tagsággal? — Nagyon jól. Ha már a párttagságomnál tartunk, hadd mondjam el, hogy az októberi kongresszus után léptem be az MSZP-be, el­sősorban Horn Gyula és Németh Miklós személye miatt. Korábban nem vol­tam párttag. — Miért szeretne helyi képviselő lenni? — Jelenlegi munkahelyem a Dimag Rt.-ben a gázelosz­tó központ, ahol gépészként dolgozom. Ott, és lakóhe­lyemen, a Kilián-délen, meg persze mindenütt, ahol já­rok, jól érzékelem azokat a problémákat, gondokat, ame­lyeket a miskolciak megél­nek. Szeretnék tenni azért, hogy a mi körzetünk ne le­gyen mellőzött városrész, hogy biztonságban élhessük mindennapjainkat, hogy büszkék lehessünk arra a Miskolcra, amely a becsüle­tes munkésemberek számára otthont és kenyeret biztosít, hogy az elosztható pénzből több jusson azoknak, akik egész életüket becsülettel végigdolgozták, és ma egy­re nehezebb körülmények között élnek. AKI SZÉTVERTE AZ ALLAMPARTOT Szentesiné Szilágyi Gizel­la egyike azoknak, akik szétverték az állampártot... — ... Legalábbis a kezde­tektől a reíormszárnyban te­vékenykedtem. 29 éves va­gyok, tősgyökeres miskolci. A bérből és fizetésből élők táborához tartozom, azon belül is azokhoz, akik egye­dül nevelik gyermeküket. Hatéves fiammal egy 32 négyzetméteres tanácsi la­kásban lakom. Csecsemő- és gyermekgondozói végzett­ségemmel bölcsődében dol­gozom, élelmezésvezetőként. Szeretem a munkám, amely ma már nem csak gyerme­kek ellátását, hanem rászo­ruló idős emberek szociális étkeztetését, annak a meg­szervezését jelenti. — Hogyan jön ki a fize­téséből? — Ügy, hogy, akárcsak sok más fiatalnál, nálam is segítenek a szülők. Édes­apám nyugdíjazás előtt álló olvasztár, édesanyám négy éve rokkantnyugdíjas, előtte ápolónő volt. — ön a szocialista párt jelöltjeként a belvárosban indul. Milyen elképzelések­kel vág neki a választás­nak? — Bízom benne, hogy olyan országot építünk, amelyben „negyven év” múl­va nem kell majd átértékel­ni, újra tanulni a történel­met, amelyben bátran vál­lalhatjuk majd múltunkat, önmagunkat, benne világné­zetünket. Szeretném, hogy a szavakban megnyilvánuló demokrácia mindinkább tes­tet öltsön, tettekké váljon. Jó lenne, ha a fiam — és persze, minden fiatal — va­lóban kibontakoztathatná képességeit, tehetségét, hogy felnőttként ne kelljen szak­képzetlen munkanélkülivé válnia, ha valódi lehetősége lenne az egészséges életmód­ra, hogyha majd családot alapít, ne a szociálpolitikai kedvezményért vállaljon gyermeket. És persze szeret­ném, ha mindezeket Mis­kolcon élné, valósítaná meg. Szemere és Palóczy városá­ban. ' HOGY DIÓSGYŐR MÉLTÓ LEGYEN RÉGI NAGY HÍRÉHEZ Riba Istvánná Lassú Éva egyetlen pártnak sem tagja. A szocialista párt támogatá­sával indul a helyhatósági választáson. — Miskolcon születtem, 1947-ben. 17 éves gimnazis­ta lányommal és édes­anyámmal élek a János ut­cában, egy kisebb családi házban, egyszerű körülmé­nyek között. — Akik ismerik, tudják, hogy Diósgyőr szerelmese. — Mindig büszkén vállal­tam és vállalom diósgyőri Biztonságot a város lakói­nak! A szocialisták ezen a biz­tonságon a munkahely és a lét biztonságát értik, az ott­hon biztonságát értik, az ut­cák és terek biztonságát ér­tik, és a politikai mohósá­goktól és indulatoktól men­tes világöt éttik. Ügy gondoljuk, hogy az új önkormányzatnak törvény adta kereteken belül min­dent meg kell tennie azért, hogy ennek a városnak a gazdasága talpon maradjon. Azok az idők persze el­múltak — vélhetően piac- gazdasági viszonyok között nem is lesz rá lehetőség —, hogy az önkormányzat di- rekt módon avatkozzon a gazdasági folyamatokba. De megvannak azok a beruhá­zást élénkítő, gazdaságot fejlesztő indirekt eszközei, amelyekkel a világon min­denütt, ahol önkormányzat létezik, élnek a települések. Jói tudjuk, hogy a gazda­ság élénkítésére szánt ösz- szegeket valahonnan el kell vonni, de éppen a munka­helyek biztonsága érdeké­ben, ezt a városnak fel kell vállalnia. Nem az önkormányzatok feladata egy szociálpolitika és egy ahhoz igazodó rend­szer kiépítése. Ez még vá­rat magára, de addig is minimális programként állít­ható, hogy a szociális gon­doskodás jelenlegi szintjét a város megőrizze, sőt ha le­het. ebben az átmeneti idő­szakban új formák keresé­sével tovább emelje. Tolsztoj mondta, hogy an­nak az embernek, akinek egy kamrája sincs, lelke sincs. Ez más szóval azt je­lenti, hogy attól a miskol­ci polgártól, akinek nincs saját otthona, nem várható sem lokálpatrióta elkötele­zettség, sem várospolgári fe­lelősség. A magyar lakásrendszer romokban hever. Ennek a lakásrendszernek valami­lyen megreformálása messze túlmegy az önkormányzatok illetékességén. Ilyen körül­mények között kerül az ön- kormányzatok tulajdonába a teljes tanácsi bérlakásállo­mány. A városnak tehát fel kell készülnie arra, hogy ebben az átmeneti állapot­ban is kell valamilyen át­fogó koncepcióval rendel­voltomat. Szeretem a város­nak ezt a részét, és aggó­dom érte. Tenni akarok azért, hogy kiemelkedjék a peremkerületi sorból, hogy visszaszerezze régi nagy hí­rét, hogy műemléki, idegen- forgalmi, kulturális központ legyen. Ettől persze még messze vagyunk, mert — sok egyéb között — először e városrész közbiztonságát kell megteremteni. Húsz éven át a Vár utcai óvoda volt a munkahelyem, ahol 10 évig vezetőként dolgoz­tam. Jelenleg a Marx Ká­roly utcai óvodát vezetem. A gyerekek között élve, nap, mint nap átérzem felelőssé­günket a jövő alakításában. — ön eddig is alakított már Diósgyőr arculatán. — A legutóbbi ciklusra — a népfront jelöltjével szem­ben — tanácstagnak jelöl­tek a diósgyőriek. Úgy ér­zem, értem el eredménye­ket tanácstagként. — Például? — Gázvezeték-építés, szennyvízcsatorna-építés, parkosítás a Berekalján, számos útjavítás, felújítás ... Szeretném tovább folytatni azt a munkát, amit tanács­keznie arról, hogy mi tör­ténjék ezekkel a bérlaká­sokkal. és hogyan juttassa lakáshoz polgárait. Nem robbanhat a lakás­bomba! A szocialisták jelöltjei mindvégig azt a következe­tes álláspontot fogják kép­viselni, hogy a lakásrend­szer finanszírozási költségei­nek a lakosságra történő át­hárítása nem járható út. Azt az álláspontot fogjuk képviselni, hogy a nagyon sokszínű tanácsi bérlakásál­lomány diferenciált lakbér- és támogatáspolitikát kíván. A tanácsi bérlakások elide­genítése, vagy el nem ide- genítése pedig nem értel­mezhető abban a szembe­állításban, hogy vagy piaci értéken adjuk el ezeket, vagy mélyen áron alul. Ar­ra törekszünk, hogy ebben a nagyon sokakat érintő kér­désben sem a város érde­kei, sem pedig a tanácsi bérlakásokban élők biztonsá­ga ne szenvedjen csorbát. A szocialisták jól műkö­dő várost akarnak! Nincs semmi, ami egy te­lepülés lakóinak több bosz- szúságot okoz, mint amikor egy város közüzemei, a la­kossági szolgáltatások, a vá­rosüzemeltetés intézményei nem rendeltetésszerűen, ha­nem csikorogva, összehango­latlanul, vagy csak saját ér­dekeikre ügyelve működnek. Az az álláspontunk, hogy az ellátási rendszerek működési feltételeinek megteremtése szervezeti-intézményi kere­teinek átgondolt, megfon­tolt kialakítása az új ön- kormányzat egyik legfonto­sabb feladata lesz, tekintet­tel arra, hogy ebben a szfé­rában is számos bizonyta­lanság és megoldatlanság van. Ugyanebbe a körbe so­rolható az is, hogy milyen elgondolások szerint szerve­ződjön újjá a városi igazga­tás rendszere. Az biztos, hogy a kerületi rendszer be­vezetése elkerülhetetlen. Az is biztos, hogy az önkor­mányzat számos hatósági feladatától belátható időn be­lül megszabadul, és az is biz­tos, hogy a jelenlegi szak- apparátus helyére nem na­gyon állítható egy másik szakapparátus, egész egy­szerűen azért, mert ilyen nincs. A szakapparátus át­szervezésénél szerintünk tagként igyekeztem becsü­lettel végezni. Lehet, hogy patetikusan hangzik, de va­lóban úgy gondolom, ahogy mondom: nemes feladat másokért dolgozni, képvisel­ni jogos érdekeiket. ÖVÉ A SZONDI-TELEP Dr. Kovásznál Sándor, 42 éves fogorvos. Tíz éve él Miskolcon, de húsz éve áll kapcsolatban e területtel, korábban Ongáról járt be dolgozni. — Miért a Szondi-telepen indul, és miért a szocialista párt színeiben? — Jól ismerem az 1. szá­mú választási körzetet, amely egyáltalán nem csak a Szondi-telepet jelenti, ha­nem ide tartozik a Selyem­rét, a Zsarnai-telep ... — Még így, kiegészítve sem nevezhető ez a rész Miskolc villanegyedének. — Ha arra vonatkozik a kérdés, hogy fogorvos lé­temre miért pont ezt a te­rületet szeretném képvisel­ni, hát — egyebek között — azért, mert jómagam is egyszerű családból jöttem, első generációs értelmiségi csak egyetlen szempont ér­vényesülhet, az igazgatási racionalitás, és semmi más. Mint minden miskolci, a szocialisták is nagyon sze­retnének szép, méltó és tisz­ta Miskolcot! Egy város képe polgárai és az ide érkező vendégek szemében is aszerint formá­lódik, amilyen egy város központja — különösen, ha nagyvárosról van szó. Ügy gondoljuk tehát, hogy a vá­roskép alakítása és a bel­város rekonstrukciója a jö­vőben is a várospolitika ki­emelkedő fontosságú prog­rampontja kell, hogy marad­jon. Az a meggyőződésünk, hogy Miskolc belvárosának megújulása számos ok miatt le sem állítható, nem fékezhető. Ahhoz, hogy egy város lakói városukat ma­gukénak érezzék, hogy az az épített környezet, amely életük mindennapi keretéül szolgál, barátságos és méltó legyen, nos, ahhoz, demok­ratikus tervezésre, e demok­ratikus tervezést lehetővé tevő intézményekre, lakos­sági fórumokra és eljárá­sokra van szükség. Az a véleményünk, hogy a városrendezést, és az ez­zel összefüggő kérdéseket meg kell szabadítani min­den fajta pártpolitikai be­folyástól. Ennek legmegfe­lelőbb módja az egykori közmunkatanácsok valami­lyen formában történő új­bóli életre hívása lehet. Az önkormányzati tör­vény lehetőséget nyújt arra, hogy a környezetvédelmi szempontok markánsabban jussanak érvényre a város- politikában. Illúzióink per­sze nem lehetnek, de a szo­cialisták minden, a környe­zetvédelmet érintő kérdés­ben nagyon határozott „zöld párti” álláspontot fognak képviselni, feltéve, ha ezek az intézkedések nem sodor­nak reménytelenül súlyos helyzetbe bizonyos lakossá­gi csoportokat. Jó légkörű, kulturált, fel­világosult szellemű életet szeretnénk, és a jövendő önkormányzat vezetőit tá­mogatni fogjuk azokban a törekvéseikben, amelyekkel ezeket, az általunk is hőn áhított célokat kívánja szol­gálni. vagyok, nem felejtettem, nem felejthettem el, hogy milyen sors a szegényeké. Már csak azért sem, mert naponta találkozom velük munkahelyemen is, a MÁV- rendelőintézetben. (A főál­lásom a megyei kórház ren­delőintézetében van.) Ami pedig a pártot illeti, ezen nincs mit magyarázni. — Mit szól az ön válasz­tásához a felesége, azaz szeretné-e, ha az említett körzetben választanák meg? — A feleségem tősgyöke­res miskolci, a szülei mun­kásemberek, mindketten a vasgyárból mentek nyugdíj­ba. Ez a háttér is magya­rázza, hogy messzemenően támogat. A nejem könyv­táros, gyermekeink 13 és 10 évesek. Az egészségügyben végzett munkám is fogé­konnyá és érzékennyé tett a hátrányos helyzetűek, a bér­ből és fizetésből élők, az úgynevezett kisemberek gondjai iránt. Mindig is ir­ritált a rasszizmus bármifé­le megnyilvánulása. Én csak kétféle embert ismerek: rendes embert és a hitványt. Előbbiekért szeretnék szol­gálatot tenni. Ügy vélem, hogy ez a magára hagyott körzet — minden látszat el­lenére — nagy lehetőségeket hordoz magában, amelyek kiaknázása egy hozzáértő, a városért tenni akaró önkor­mányzati testületnek köte­lessége lesz a jövőben. Van­nak elképzeléseim, és nagyon számítok a körzetben lakók ötleteire, cselekvő segítsé­gére. NEM JÖHETNEK SZÁMÍTÁSBA A PÁRTOK ÉRDEKEI A szocialisták komlóstetői jelöltje Zambó Tiborné. Mis­kolcon született 1953-ban. A Hermanban érettségizett, a közgazdasági szaközépiskolá- ban szerzett szakmai képesí­tést. A Tigáz miskolci üzem- igazgatóságán dolgozik, igaz­gatási csoportvezetőként. — Férjemmel és két gim­nazista gyermekemmel élek egy komlóstetői családi ház­ban. Ebben a körzetben születtem, és itt élve nem közömbös számomra, hogyan alakul, formálódik e terület. Örömmel dolgoznék azon, hogy a tatárdombiak, ládi- telepiek, komlóstetőiek, bükk- szentlászlóiak, igazi hazá­juknak érezzék e térséget, és beleszólhassanak környe­zetük alakításába. Olyan vá­rost szeretnék, amelyben nem lennének kiváltságosok, ahol kizárólag a tudós, a te­hetség, a tisztesség az érvé­nyesülés feltétele... — Azért ebben a vágyban van egy adag gyermeki nai­vitás. Nem? — Lehet, tény, hogy fogal­maztak már hasonlóan ró­lam, valahogy úgy, hogy megmaradt bennem a gyer­meki igazságérzet. Azt sze­retném, ha az embereket nem vallásuk, nem pártállá­suk, nem nemzetiségük, ha­nem kizárólag tetteik alap­ján ítélnék meg társaik. Val­lom, hogy amikor a helyi érdekek képviseletéről van szó, nem jöhetnek számítás­ba a különböző pártok ér­dekei. — Hogyhogy? — Ügy, hogy én arra ké­rem, arra biztatom a válasz­tókat: elsősorban ne pártra, hanem az általuk alkalmas­nak vélt jelöltre — az em­berre — voksoljanak. A leg­főbb törekvésem olyan ön- kormányzat megteremtése, amely lehetővé teszi a csa­ládok biztonságos megélhe­tését, amely újfajta támoga­tási rendszerrel elősegíti a fiatalok lakáshoz jutását, az elmaradott térségek fejlesz­Törekvéseink tését, új munkahelyek te­remtését, amely korszerű is­kolát, színvonalas egészség- ügyi ellátást, egészséges kör­nyezetet és szilárd közbiz­tonságot teremt, amely be­leszólási lehetőséget biztosít Miskolc polgárainak váro­sunk alakításába. SALAMON JÓZSEF, DVTK 1979-ben a magyar labda­rúgó-válogatott 2-0-ra ka­pott ki az olimpiai selejte­zőn Romániában. A vissza­vágón legalább 3-0-ra kel­lett nyerni ahhoz, hogy to­vábbjussunk. A meccset — nem véletlenül — a diós­győri stadionban rendezték. Ez idő tájt volt egy nagysi­kerű csapat a városban, amely a bajnokságban bronzérmet szerzett, és ki­lenc labdarúgót adott a vá­logatottnak. A DVTK vé­delmének oszlopa a szőke hajú, sziklaszilárd Salamon József, a nemzeti tizenegy csapatkapitányi szalagját vi­selte. Magyarország (DVTK) —Románia 3-0! — Miért vállalta el Sala­mon József, hogy az MSZP támogatásával indul a hely- hatósági választáson? — Mert, bár pártonkívüli vagyok, rokonszenvezem a szocialistákkal. Vannak el­képzeléseim arról, hogy mit kellene tenni egy jól műkö­dő helyi kormányzatnak, és úgy érzem, a megvalósítás mikéntjének kidolgozásában szerepem lehet. — Valamit a „régmúlt­ból”... — Gyermekéveim egy ré­szét Perecesen, a nagyszü- leimnél töltöttem, illetve a Nemzetőr utcában. Innen jártam a Fadrusz utcai álta­lános iskolába. Nyolca­dikos koromban lettem a DVTK úttörőcsapatának iga­zolt játékosa, 1963-ban. Rá három évre kerültem az el­ső csapatba. Ekkor az I. Sz. Ipari Szakközépiskola autó­szerelő tanulója voltam. Olyanokkal játszhattam együtt, mint Werner, Szige­ti, Kiss, Szucsányi, Vári, Vass. Életem meghatározója lett a labdarúgás. A hetve­nes évek elején generáció- váltás volt a csapatnál. Ek­kor már a Bulgárföldön lak­tam. Lakóhelyem és sport- tevékenységem számomra szinte egybeolvadt: összeállt egy csapat, amely sikert si­kerre halmozott, két-három évig a város büszkesége le­hetett. A szép évek után két évig Görögországban ját­szottam, majd visszatérve, szakosztályvezetőként tevé­kenykedtem egy rövid ideig. — És a jelen? — A Borsodtávhő környe­zetvédelmi előadója és a DVTK serdülőcsapatának az edzője vagyok. Egykor pi­ros-fehérben, most zöldben „játszom”. — Környezetvédelemben és sportban egyaránt van mit tenni Miskolcon. — És hogy mit teszünk, az nagyrészt a helyi önkor­mányzat tagjain múlik. Sze­retném, hogy Miskolc, ezen belül választókörzetem, Bul- gárföld lakói biztonságban élhessék mindennapjaikat, hogy olyan fiatalokat nevel­hessek, akik büszkén viselik a diósgyőri piros-fehér mezt, és mindent megtesznek azért, hogy a miskolciak ismét egy sikeres focicsapatnak tapsol­hassanak. — Csak a futball? — Nemcsak a foci, hanem általában a sport a szív­ügyem. Az, hogy egészsége­sek legyenek lányaink, fia­ink, hogy nemes versengé­seken, becsületes küzdelem­ben nyerjen a jobbik ... — Nyerjen, kedves Sala­mon Jóska!

Next

/
Thumbnails
Contents