Déli Hírlap, 1990. augusztus (22. évfolyam, 177-202. szám)

1990-08-01 / 177. szám

v r *♦ ■■*.«•.■■ 3» Ov .•..:^j vggs >• DH SPORT^ DH SPORT *x DH SPORTvf? \ ■ ■ Diósgyőri sikerek Szolnokon Harmincegy olimpiai pont Dósa Gyöngyvér az 1BV-válogatottban A Diósgyőri VTK kajak­kenu szakosztálya számára az idei versenyidény egyik legfontosabb állomása az or­szágos utánpótlás bajnokság volt. Jó előjelekkel vágtak neki a versenynek a diós­győriek, hiszen a felnőttbaj- nokságrói már két pont bir­tokában tértek haza néhány héttel ezelőtt. Akkor a női kajak négyes lett ötödik az ötszáz méteres küzdelemben. Az.ott megszerzett két pont­hoz további harmincegyet gyűjtöttek az elmúlt hét vé­gén Szolnokon. Pity' 'Attila a kajak-kenu szakosztály vezető edzője el­mondta, hogy kimagasló si­kernek számít a szolnoki szereplés, hiszen a tavalyi kilenc megszerzett olimpiai pont után a harminchárom óriási fejlődést sejtet magá­ban,-Az is segített a sikerek learatásában, hogy jó körül­mények között, külső zavaró tényezők nélkül bonyolódott le az utánpótlás korúak küz­delme.; Élenjárt a pontgyűj­tésben az Ifjúsági Barátság Versenyre utazó magyar vá­logatottba bekerült Dósa Györgyvér, aki női ifi kajak egyesek 500 méteres verse­nyében- az ugyancsak válo­gatott Czigány Kinga mö­gött, a második helyen ért célba. Ugyancsak a dobogó második fokára - állhatott fel a Bogdanovics Beáta—Dósa Gyöngyvér páros. Ök az if­júsági korú lányok 500 mé­teres versenyében lettek má­sodikok. A hosszútávú (5000 méteres) futamban ugyanez a páros harmadikként ért célba. A juniorok küzdelmé­ben eredményesnek bizo­nyult a DVTK női kajak né­gyese. A Homér—Rusz— Sztrhashy—Dósa összetételű csapat ezüstérmet kasszíro­zott be. A megszerzett he­lyezések értékét jócskán no-, véli az, hogy szinte vala­mennyit olimpiai távon ér­ték el. Ha. sikerül hiztosíta-, ni a tiíttvlokr Töi'etIén',tíJ^ vébbfejlődését, felnőttként is a hazai és a nemzetközi él­mezőnybe verekedhetik ma­gukat. Ismeretlen tettesek vasár­nap éjszaka betörtek a Ma­gyar Labdarúgó-szövetség Andrássy úti székházába. Az eddigi vizsgáitok sze­rint pénzt kerestek a hívat­lan látogatók, ugyanis . a páncélszekrényt- és a többi, kisebb vaskazettát igyekez­Czibere Szabolcs révén a fiúk is hozzájárultak a pont­szerzéshez. A serdülő fiúk 500 és 1000 méteres küzdel­mében egyaránt második helyen ért célba. Ez dicsé­retes teljesítmény a fiatal versenyzőtől. Hétfőn délelőtt elutazott Dunavarsányba Dósa Gyöngyvér. Ott találkoztak ugyanis az IBV válogatott versenyzők. Együtt folytat­ják a felkészülést az au­gusztus 9. és 13. között Ro­mániában zajló Ifjúsági Ba­rátság Versenyre. Puy Attila elmondása . szerint Dósa. ’Gyöngyvér'" ‘Biztos* tagjai a női kajak- párosnak és né­gyesnek és egyéniben is szó­ba került a neve. Sz. B. tek felnyitni. A nyomozás szerint azonban — legalább­is a nyomozás tegnapi állá­sa szerint — céljukat nem sikerült elérni. Nem tettek kárt azokban a relikviákban sem, amelyeket a székház­ban őriznek. jjc A'z-fzzasztó kánikulában nem volt könnyű dolga a nyílt atlétikai világbajnokság részt­vevőinek. Képünkön a női 100 méteres gátfutás m: ínye látható. A győzelmet Kalamár Andrea, az MTK-VM versenyzönöje szerezte meg. A diósgyőri Prágai Zsuzsa negyedik i éti. Országos delfin úszé-seregszem!e Kerékjárló ismét remekeit flz úttöröbajnokságra kiszülnek a versenyzők (Szabó István felvétele) A korábbi dunaújvárosi úszósikerek után ezúttal a fővárosban próbáltak sze­rencsét a Miskolci Vízmű­vek SC úszói. A margitszi­geti Hajós Alfréd uszodá­ban úszótársadalmunk leg­fiatalabb tagjai, a delfin korosztályba tartozó ver­senyzők mérték össze ere­jüket az országos delfin se­regszemlén. Korábban baj­nokságként tartották szá­mon a küzdelmet, de évek­kel ezelőtt megváltoztatták a nevét. A színvonal azon­ban a régi maradt és az edzők is bajnokságként em­legetik. Nekünk, miskolci­aknak azért is fontos, mert az idén vízműves győzelmet jegyezhettek a krónikások. Kerékjártó Tamást, aki utolsóéves a delfin korosz­tályban, már fiatal kora el­lenére a legjobbak között tarthatják számon. Ezt bi­zonyítják azok az eredmé­nyek, amit az elmúlt hét végi országos versenyen produkált. A legkiemelke­dőbb eredményt az 50 mé­teres pillangóúszásban érte el. Az eredményhirdetésnél aranyérmet akasztottak a versenyző nyakába. Idő­eredménye: 30,24 másod­perc. Edzője, Hölcz Péter szerint kimagasló idő, való­színűleg korosztályában még nem úszott senki ilyen gyor­san. Három versenyszámban másodikként ért a célba: 100 méter pillangón 1:11,95- öt, 50 méter gyorson 30,00-t és 100 méter gyorson 1:06,46- ot teljesített. Valamennyi számban élete eddigi leg­jobb eredményeit érte el. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy mellúszásban is az él­mezőnyben végzett. 50 és 100 méteren egyaránt a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A rövidebb távon 39,00, a hosszabb távon 1:26,00 időt úszott. A lányok mezőnyében Bartók Zsuzsa szerepelt a miskolciak közül a legered­ményesebben. Az 50 méteres Salakmoíor Páros salakmotoros ma­gyar bajnoki fordulókat ren­deznek a hét végén Nyír­egyházán, illetve Szegeden. A Borsodi Építők Volán SC vaspapucsosait Hajdú Zol­tán, Újhelyi Sándor és Bö­szörményi Zsolt közül jelöli ki Szakos István edző. yfr Rajt előtti pillanatok. pillangóúszásban 44,50 má­sodperccel negyedik lett, ugyanilyen eredményt ért el a 100 méteres gyorsúszásban is. Időeredménye: 1:20,9. A rövidebb gyorsúszó számban is sikerült döntőbe vereked­nie magát, ott a hetedik helyen végzett. A lányok 4X50 méteres vegyes váltó­jában a Bartók—Kriston— Kohulák—Kovács összetéte­lű csapat 2:31-gyei a hato­dik helyen ért célba. Hölcz Péter, a csapat ve­zetője a bajnokság értéke­léseként a következőket mondta el: — Elégedett vagyok a gye­rekek teljesítményével, kü­lönösen Kerékjártó Tamásé­val. Balszerencsésen verseny­zett Tamás, hiszen ki tudja miért, a második legjobb ne­vezési idővel a tizenhatodik helyett a tizenegyedik fu­tamban úszott. Mint isme­retes a legjobbak az utolsó futamban versenyeztek. Így nem volt ellenfele Tamás­nak Csaknem tíz másod- percnyi előnnyel nyerte fu- tatnát. Biztos vagyok ben­ne, hogy az első helyezett budapesti versenyzőt is job­ban megszorította volna, ha együtt úszik vele. Sajnos, még mindig ér­ződik a vidékkel szembeni hátrányos megkülönböztetés. Senkitől nem kaptunk ma­gyarázatot arra, hogy miért kellet't nevezési díjat fizet­ni a vidéki versenyzőknek, és miért nem a fővárosiak­nak. Versenyzőként naponta 20 forintot fizettünk. Ez nem nagy összeg, de senki nem tudta megmagyarázni, mi­ért volt szükség erre., Sike­resnek könyvelhetjük el a szereplést azért is, mert versenyzőink olyan ellenfe­leket győztek le, akik sok­kal jobb körülmények kö­zött, napi két edzéssel ké­szülődnek. A továbbiakban a követ­kező hétvégén az országos úttörőbajnokságra • utaznak a Vízművek SC versenyzői. A verseny Dunaújvárosban; lesz, és ezzel zárul az idei versenyidény. A miskolci gárdában többek között Mélypataki Réka, Ritten- bacher Éva, Szabó Zoltán és az újdonsült győztes, Ke­rékjártó Tamás is helyet kap. (szaniszló) Bclörők járlak az MLSZ-ben

Next

/
Thumbnails
Contents