Déli Hírlap, 1990. augusztus (22. évfolyam, 177-202. szám)

1990-08-08 / 183. szám

IX em kapóit xiitd utat He Gondos munkával készül a tető. (Kerényi felv.) Műemlékvédelmi munkák A Miskolci Építőipari Vál­lalat munkásai dolgoznak a város központjában, a Ta­nácsház tér 13. szám alatt levő épület kialakításán. A Kossuth mozi szomszéd­ságában levő, egyemeletes műemléki épületet a kíván­csi tekintetek elől sűrű fá­tyol fedi, ám amint Újvári Andortól, a megyei tanács műszaki főosztálya építési osztályvezetőjétől megtudtuk, a helyreállítás, illetve át­építés munkálatai haladnak. Az osztályvezető megálla­pítása szerint a szerkezeti munkák nagy része már be­fejeződött. Az épület műem­lékileg fontos és meghatáro­zó részének feltárása is. En­nek alapján tervmódosítás történt, mégpedig a homlok­zat kialakításában. Elkészült a magastető szerkezeti ré­sze, s megkezdték annak cse- repezését is. Az eredeti elgondolás sze­rint az épületnek 1991 végé­re kell elkészülni. A jelen­legi, most érvényes elgon­dolás szerint itt kap majd helyet a Megyei Művelődési Központ. A munkálatokat is ennek a célnak megvalósítá­sa szerint végzik. Az utcai épületrész és an­nak egyik szárnya már el­készült. Egy másik épület­résznél azonban, ahová a tervek szerint a Művész presszó kerül, jelentős mű­emlékvédelmi munkákat kell elvégezni. Ehhez a közeljö­vőben fognak hozzá, s utá­na kerül sor az épület hely­reállítására. Az épület át­adásáig idő még van —, de tennivaló is bőven akad. Látótávolsáv Tiszta időben, nappali fénynél a jó szemű ember a járműtől akár két-három kilométerre levő akadályt is képes észrevenni. Éjszaka más a helyzet. Jó közvilágí­tás mellett is legfeljebb 400 —500 méterre, lakott terüle­ten kívül az országúti fény­szóró fénye mellett 100—300 méterre képes előre látni. Tompított fényszóró fényé­nél az akadály már csak leg­feljebb 40—80 méterről ve­hető észre. Ez a távolság egyéb zavaró tényezők hatá­sára — pl. a szemből érkező jármű lámpáinak vakítása, ■edves, tükröző útfelület — 10—25 méterre csökkenhet. Energiatakarékosság, otthon A nyugatnémet háztartási készülékekről szólva, Heinz Riesebhuber, a szövetségi kormány tudományos kuta­tási minisztere megdicsérte az e berendezéseket gyártó vállalatokat, amiért önként vállalt energiatakarékossági terveiket messze túlszárnyal­ták. Évtizedünk kezdetén elő­irányozták, hogy mosogató­gépeik új nemzedékei 10 szá­zalékkal kevesebb áramot fo­gyasztanak majd, míg a tényleges fogyasztáscsökkenés 18 százalékos lett. Az új, korszerű vízmelegítő-beren­dezések a régiekhez képest csaknem egyharmaddal, a mosógépek 29 és a villamos tűzhelyek 15 százalékkal ke­vesebb árammal működnek. Ekként az NSZK-ban a „konyha, mint munkapad”, az energiatakarékosság terén az élen jár. Egyébként a konyhai be­rendezéseket gyártó nyugat­német vállalatok eladásának értéke 1988-ban 8 százalék­kal haladta meg az előző évit, míg a gazdasági növe­kedés országos átlaga csupán 3,4 százalék volt. Fénykép a sugársó gyűrűről Elméletileg már 1931-ben megállapították, hogy Föl­dünk mágneses mezeje a a villamos töltésű részecs­kéket befogja, s ezáltal bolygónk körül egy „sugár­zó gyűrű” keletkezik. Ezt az elméleti eredményt az első mesterséges holdak mérései 1958-ban igazolták. A felfedezőjükről Van Allen-övezetnek elnevezett elektronáramot nemrégiben lefényképezni is sikerült. 1988. februárjában a NASA, az Egyesült Államok légi­ereje és a minnesotai egye­tem kutatói együttesen egy olyan kutatórakétát bocsá­tottak a magasba, amelynek fedélzetén elektronsugarat kiboösátó gyorsító működött. A rakétáról készített fény- képfelvételek tanúsága sze­rint a Földünk felett 100 ki­lométeres magasságban kilö- velt elektronok a földi mág­neses erővonalakat követő csigavonal alakú pályán mo­zogtak. Leleményes geológusok Jó üzlet a mamutagyar Az Északi-Jeges-tenger no- voszibirszki partvidékének lakóit nagy izgalomba hozta egy gazdasági bűncselek­mény, amelyre a közelmúlt­ban derült fény. A történet tíz évvel ez­előtt kezdődőt, amikor egy drágakövek geológiai kuta­tásával foglalkozó leningrá- di egyesülés expedíciót kül­dött a novoszibirszki szige­tekre, ahol ugyan drágakö­vek nincsenek, de van más, ami kincset ér. Az óriási mamuttemetők. Nagy üzlet a mamutagyar, amiből az expedíció csak a múlt nyá­ron vagy húsz mázsát kül­dött Leningrádba. Ez nem csekély mennyiség, és most még nem lehet megállapíta­ni, a „kitermelt” agyarakból mennyit értékesítettek „sa­ját zsebre”. . Éveken át jó üzlet volt ez a kalózkodás, hiszen egy nemzetközi megállapodás ér­telmében 50 évig tilos ele­fántra vadászni. Ezt követő­en ugrásszerűen felszökött az elefántagyar ára.. A terület környezetvédel­mi bizottságának, a területi tanácsnak és a közvélemény nyomásának köszönhető, hogy sikerült leleplezni a leningrá- di egyesülés üzelmeit. Magánjára! a Zsarnaira A miskolciak csak jól járnának Az elmúlt télen egy sofőr és Ikarus autóbusza vitte az utasokat egy exponált útsza­kaszon a belvárostól a Zsar- nai-piacig és vissza. Az ille­tő nem az MKV, és nem a Borsod Volán dolgozója volt, hanem magánvállalkozó. Semmi reklám, semmi feltű­nés, mégis hamarosan is­mertté és népszerűvé vált a szolgáltatás. Miért? A jármű tisztán, melegen várta a fáradt utasokat, zsú­foltság soha nem lehetett, mert korlátozott számban en­gedték fel az embereket. Ud­variasnak, előzékenynek és segítőkésznek ismerték meg a vezetőt és a kalauzt. Az utazás nem került sokba, igazán megérte az árát, so­kan még többet is adtak volna érte... S az idősek, gyermekek és katonák ked­vezményt kaptak. Szóval, minden tökéletes­nek látszott. Tavasz végére mégis eltűnt a busz. Elter­jedt a hír, miszerint az ál­lami cégek „fúrták meg” a konkurens vállalkozót, eset­leg valaki feljelentette. Megkerestem Hermann Zoltánt, aki megvette, fel­újította a szóban forgó autó­buszt, és hitt a biztatásnak. — Manapság mindenhol azt halljuk, hogy a vállal­kozásé a jövő, próbálja meg, minden támogatás az öné. Aztán előbb-utóbb kiderül, hogy nem is olyan egyszerű a dolog. Szerettem volna a városnak egy hasznos tevé­kenységgel segíteni, ami le­hetőleg nekem is megéri. Egy ideig rendben ment a dolog, keresték, szerették a járatot az utasok. Persze, voltak iri- gyeim is szép számmal, sze­met szúrt a növekvő forga­lom, ami másutt rontotta az üzletet. Végül kiderült, hogy olyan feltételekhez kötik az üzemeltetést, ami számomra teljesíthetetlen. Pedig szíve­sen folytatnám... Tóth Csaba, a városi ta­nács építési és közlekedési osztályán elmondta: — A város közlekedése nem zökkenőmentes. Megol­dás lehet többek között az is, ha a már meglevő vál­lalatok mellett újak létesül­nek és versenyhelyzetet te­remtenek, vagy csupán ki­egészítik a szolgáltatásokat. Mindenképpen örülhetünk annak, ha valaki könnyíte­ni kíván a gondjainkon. Ter­mészetesen be kell tartani a szabályokat, ez esetben az engedélyezés a megyei ta­nács területi közlekedési ha­tóságának feladatköre. Az ott kapott felvilágosítás szerint sajnos, nem minden stimmelt a jó szándékú autó­buszos vállalkozó üzletében. Bár a Miskolci Közlekedési Vállalat nem hatóság, ám „észlelte” és „jelezte” a meg­felelő hatóságnak, hogy en­gedély nélküli tevékenység folyik a városban. Valaki azt is kifogásolta, hogy „utas­szelektálás”' történik — hi­szen ittas, randalírozó sze­mélyeket nem engedtek a járműre felszállni. És olyan vád is elhangzott, hogy a beszedett díj után nem adó­zott a minicég tulajdonosa. Ezek után szerettem volna megtudni, mi minden szük­séges ahhoz, hogy valaki le­gálisan, magánerőből indít­son be és járasson rendsze­resen tömegközlekedési esz­közt. Aki el akarja kezdeni, nincs könnyű dolga. Először is meg kell hirdetni a leen­dő járatot. (Hogy ez a köte­lezettség mit jelent, nem tu­dom. A jó bornak nem kell cégér, ha tapasztalják, hogy jó a szolgáltatás, úgyis meg­kedvelik.) Menetrendet kell kiadni, hogy az utasok iga­zodhassanak hozzá. Teljesen logikus és egyértelmű az, hogy megfelelő műszaki fel­tételekkel és felszereltséggel kell rendelkeznie a jármű­nek, s ezt rendszeresen el­lenőrzi a közlekedésfelügye­let. Ezenkívül még rendel­kezni kell egy „tartalékiárat- tal” arra az esetre, ha a má­sik elromlana. (Egy busz, nem busz — nesze neked abszolút kisvállalkozás!) Per­sze, találhat megoldást az el­szánt magánzó: keres egy partnert, aki alkalomadtán kisegíti egy tömegközlekedé­si járművel. Bizonyára Mis­kolcon is van ilyen. Min­denféleképpen jegyet kell ad­ni az utasnak, amely esetleg tartalmazza a biztosítás reá háruló részét is, figyelembe véve a hatósági díjtételeket, és adózni kell az engedé­lyeztetett tevékenység után. Valószínűnek tartom, hogy sok, számunkra ismeretlen nehézség adódik, amíg mű­ködőképes lesz egy ilyen vál­lalkozás; a felsoroltak kö­zött is van olyan, ami nem segíti a magánerős kezde­ményezést. Talán a jó kiscé­gek sikerétől tartanak a ne­hezen üzemelő nagyvállala­tok, ezért a nehézkesség? Az MKV kenyerét még öt­tíz magánvállalkozó sem tudná elvenni. Csak a ter­heiket könnyítené, a zsúfolt­ságot csökkentené, ha leg­alább bizonyos útvonalakon több jármű közlekedne. Az első fecskéket biztos, hogy követi a többi, mert hol van az megírva, hogy kizálólag állami monopólium legyen a városi tömegközlekedés. Inkább a járható utakat kel­lene megkeresni, hogy min­denki megéljen, és az ál­lampolgár is jól járjon. Winkler Bea Környezetvédelmi vizsgálat Műanyag, vagy papírzacskó? A legutóbbi években a környezetvédők támadásainak állandó célpontja lett a mű­anyag fóliazacskó, mert az lassan bomlik le, s ezért, ha nem megfelelő helyre kerül, tartósan szennyezi a környe­zetet. E meggondolásból ki­indulva, több helyütt köte­lezően előírták, hogy fólia­zacskók helyett ismét papír­zacskókat használjanak. A nyugatnémet környezet- védelmi hivatal nemrég ösz- szehasonlította, hogy a lét­A Kennedyek ünnepeltek Száz szál gyertya Rose mamának „Ha azok vagyunk, akik vagyunk, ha jelentünk vala­mit Amerika történetében és kultúrájában, ez csak a ma­mának köszönhető. A család összetartó ereje volt, és ma is az; ő irányított bennün­ket a közélet útjaira, és ma is ezt teszi. A mama nélkül nem jutottak volna be a Kennedyek a Fehér Házba, a szenátusba, a képviselő­házba, és még csak a helyi hatalomba sem.” Edward Kennedy, a csa­lád egyetlen életben levő férfitagja mondta ezt azon a kerti ünnepségen, amely Massachusetts állam Hyan- nis Port nevű helységében zajlott, Rose Kennedy tisz­teletére. A hölgy július 22- én töltötte be századik élet­évét. A pompás ünnepségre — természetesen 100 szál gyertya égett — 370 vendég kapott meghívást. „Massa­chusetts rózsája” azonban csak rövid időre jelent meg a villa erkélyén, tolókocsi­jából vetett pillantást övéi­re! a még élő gyerrneketé, 28 unokájára, 22 dédunoká­jára és ezek hozzátartozóira. A nagy eseményt így kom­mentálta: „Én olyan vagyok, mint az óbor. Ritkán mu­tatnak meg, de azért kitű­nően tartósítanak.” Ezt iga­zolhatja, hogy az elmúlt évek során ötször adták fel neki a haldoklók szentségét, az utolsó kenetet. Állítólag még megvárja, hogy Joe Kennedy II., 37 esztendős szenátorjelölt is beköltözzön a Fehér Hájba, rehozásuktól a szemétbe ke­rülésükig, és még azután is, vagyis teljes életfolyamatuk­ban mekkora a fólia-, illető­leg a papírzacskók környe­zetszennyező hatása. A szi­gorúan tudományos vizsgálat szerint a mérleg korántsem kedvezőtlen a fóliazacskó szempontjából. Kiderült ugyanis, hogy a gyártási fo­lyamatban a papírzacskó szennyezi erősebben a kör­nyezetet! A tüzetes vizsgálat szerint 50 000 papírzacskó gyártásá­hoz 2500 kilogramm papír kell, s ez 5000 kilogramm fából készíthető el. A papír- gyártás során 80—230 kg, erősen környezetszennyező kén-dioxid szabadul fel. Ugyanannyi darab műanyag fóliazacskónak az elkészíté­séhez mindössze 1000 kilo­gramm polietilén szükségel­tetik, s a gyártáskor össze­sen csupán 17 kiló kén-dio­xid kerül a légkörbe. A fó­liazacskó gyártása során szén-monoxidból és szénhid­rogénekből is jóval kevesebb jut ki a környezetbe, mint amikor a papír készül. To­vább javítja a mérleget a műanyag javára az, hogy a fóliazacskót nem szokták az első használat után kidobni, hanem a legtöbb háztartás­ban azt újra felhasználják.

Next

/
Thumbnails
Contents