Déli Hírlap, 1990. augusztus (22. évfolyam, 177-202. szám)

1990-08-24 / 196. szám

A megfiatalodott Adomsz Alpakaöltöny és westernzeke Másfél millió forintba került, hogy az Adonisz férfiruházati szalküzlet — amely Miskolcon a maga nemében az egyetlen — elegánsabb környezetben fogadhassa vásárlóit, mint eddig. A férfiruha-szak- mában ugyanis az a bú­torzattípus, amely eddig volt, már nem állta meg a helyét. Belvárosi üzletről lévén szó, nyilván a kül­csín is befolyásolja a vá­sárlás körülményeit, azt, hogy jó érzéssel távoz­nak-e innen a vevők. Bóna László üzletvezető elmondta, hogy az Ado­nisz Kereskedelmi Kft. részben önerőből, más­részt a Borsodi Ruházati Kereskedelmi Rt. támoga­tásával valósította meg az átalakítást, s a forgalom­tól remélik, hogy ennek jelentős része meg is té­rül. Az átalakítás ideje alatt bőven volt mód arra, hogy még igényesebb, szinte az ország összes ruhagyárát átfogó árubeszerzői mun­kát végezzenek. Igyekez­tek olyan öltöny-, kabát-, irhabunda- és dzseki-vá­lasztékot biztosítani, ame­lyek az ősz és a tél sláge­reinek ígérkeznek. A nyi­tásra érkezett 800 öltöny például ékesen bizonyítja, hogy a férfiak színben, mintázatban és fazonban mennyivel változatosab­ban öltözködhetnek, mint tizen- vagy huszon-évvel ezelőtt. A különlegességek között sok az eredeti fran­cia, és olasz import, a se­lyemalpakából, illetve a tiszta gyapjúból készült öltöny. Az olasz pehelyze- kék, valamint a legújabb iivestern-bőrzeke minden bizonnyal a fiatalok kere­sett darabjai lesznek. Aki kedvező áron szeretne ir­habundát vásárolni, keres­se fel az üzletet, hiszen a megyében egyedül itt ve­heti meg (mongol import­ból) 10 ezer forint alatt. Az üzlet újdonsága: az Adonisz-divatsarok. Ennek kialakításával az volt a céljuk, hogy az öltönyök­höz való kiegészítőket is megtalálhassák ebben az üzletben a vevők, vagy sportos, lezserebb dara­bokkal is kiegészíthessék ruhatárukat. Sokáig hiány­cikk volt a Levis kord­farmer, amelyet most négy színben tudnak adni. A pólók, nyakkendők és in­gek gazdag választékával várják az erősebb nem képviselőit. Az átalakítás utáni nyitás első napjai­ban pedig kisebb ajándé­kokkal is meglepik a vá­sárlókat. (X) A diósgyőri labdarúgók vasárnap kezdték meg azt a bajnoki mérkőzéssorozatot, amely­nek végén a tabella első, vagy második helyét szerelnék elfoglalni. A piros-fehérek meg­hirdetett célja az NB I. Ehhez persze gólokat kell majd lőni a következő kilencven per­ceken. Az első hazai találkozó eredménye nem úgy alakult, ahogy azt a szurkolók és a szakvezetők várták. Ez azonban csak egy meccs volt a sok közül. A lehetőség adott a csorba kiküszöbölésére. Akár már a hét végén visszaszerezhetik a rajongók hitét, ha jól szerepelnek Hódmezővásárhelyen. Tóth Györgytől—.aki a DMTE elleni, egyben az 1990— 1991-es idény első diósgyőri találatát szerezte — további és az eddigieknél is több gólt vár a közönség ... (Szabó István felvétele) Baráti hör alakul A Borsodi Bányász SE ökölvívó-szakosztálya szeret­né megalakítani azt a bará­ti társaságot, amely segítené a sportolókat abban, hogy megmaradjon megyénkben ez a sportág. Mint már la­punkban többször írtunk ró­la, a sajószentpéteriek rend­kívül hátrányos gazdasági helyzetbe kerültek. A baráti társaságba várják azokat a szurkolókat, akik szeretik a sportágat. Az alakuló meg­beszélés szeptember 4-én, kedden délután négy órakor kezdődik a miskolci Bá­nyászklubban, a Széchenyi út 28. szám alatt. Túraajánlat A Miskolci Vasutas SC túraszakosztályának tagjai holnap tizenöt kilométeres túrára indulnak. Miskolczi Ferenc, túravezető a Hollós­tető — Bodzásrét — Lófő- tisztás — Bükkszentkereszt — Fehérkőlápa — Lillafü­red útvonalon kalauzolja az érdeklődőket. fk Az Adonisz divatsarokban megtaláljuk az öltönyhöz való kiegészítőket és a spor­tos öltözékhez való ruhadarabokat. Szerződési szegeit a néniéi labÉúgócsilag Az ANSA olasz hírügy­nökség röviden közölte, hogy Lothar Matthaeus, a világbajnok nyugatnémet válogatott és az olasz In- ternazionale középpályása ellen szerződésszegés címén pert indított a BMW olasz- országi képviselete, nem sokkal a vb-döntőt követő mámoros napok után. A mi­lánói bíróság tanulmányoz­ta az esetet, s ebből kitűnt, hogy a német labdarúgó­csillag ragyogása elkápráz­tatta a világhírű bajor au­tógyárat s ennek nyomán ingyen és bérmentve átad­ta neki a cég egyik szu­perkocsiját, a BMW 735-ös típust, hogy ezzel járjon a fárasztó munkahelyére, az edzőtáborba, a stadionba, 'meg ahová akar. Aztán, mindeddig megmagyarázha­tatlan ok miatt — talán emlékezetkihagyás, esetleg korai szenilitás — Matt­haeus az olasz televíziónak adott interjúban kijelentet­te, hogy kedvenc autómár­kája a Mercedes. A BMW másnap benyújtotta a ke­resetet, de addig is, amíg kimondják az ítéletet és megítélik a kártérítés ösz- s:egét, elvették tőle a BMW-t. Mindenki Misinek szólítja Fizetni kellene a játékengedélyért? A sajtó mágnás és a foci Hol volt, hol nem volt — mint a mesében — a lét, s nemlét határán álló' NB II- es Lyukóbányai Bányász fér- fi-kezilabdacsapatának egyik edzésén megjelent maga a fanyűvő óriás, felvette 47-es méretű edzőcipőjét, kellő­képpen viseltes Bacau fel­iratú mezét, mondván: itt vagyok, srácok, majd én ki­húzom a szekeret... Az „óriás” nem más, mint a tizennyolcszoros román fel­nőttválogatott (igaz, már 37 éves) Dumitru Mihai, akit mindenki csak Misinek szó­lít. Olyan világklasszisokkal játszott egy csapatban, mint Penu, Birtalan, Vojna, Voj- nea, Kicsid, Gatu! Miután Misi csak nagyon keveset beszél magyarul (bár az édesanyja magyar), tolmács segítségével beszélgettünk. Meghalt a király, éljen a király. Kimúíí a labdarúgó VB, jöjjön a nemzeti baj­nokság. Minthogy a játék még várat magára, miről is eshetne szó a pletykarova­tokban, ha nem arról, hogy milyen formát mutat a piac? A Jerusalem Post például szenzációs hírt talált, a köz­lés után erről vitatkozott az ország. Pontosabban az országnak az a része, amely érzelmi okokból közelebbi­nek tekinti a csapatössze­állításokat, mint az éppen időszerű kormánynévsort. Nos, a hír: a magyar lapvá­sárlásáról is ismert Robert Maxwell bejelentette, hogy megveszi Izrael két leghíre­sebb csapatát, a Betazárt és a Hapoelt. Maxwell milli­omos, a szóban forgó két csapat pedig a tönk szélén áll. így tehát az üzlet ke­csegtető. Mit csinálhat egy sajtómágnás két lerobbant csapattal? Kérdezhetné bár­ki, az izraeli futballviszo- nyok ismerete nélkül is. Maxwell erről is szólt: Je­rusalem United néven egy csapatba olvasztja a hasz­nálható fiúkat, aztán majd meglátjuk. A találmány vol­taképpen nem új. Am ha hozzátesszük, amit a Jeru­salem Post is hangsúlyo­zott. hogy tudniillik az egyiket a nacionalista Li­kud, a másikat a munkás­párt finanszírozta eddig, az ügylet csak a két párt könyvelője szempontjából egyszerű. Nehéz elképzelni, hogy a dressz színével együtt a szurkolók is színt váltanak. Mert mi is tör­— Mi a véleménye a ma­gyar kézilabdasportról? — Nagyon jó vélemény­nyel vagyok róla, sokszor játszottam magyar csapatok ellen, itt is voltak olyan nagy egyéniségek, mint ná­lunk, gondolok Kovács Pé­terre vagy Bartalos Bélára. a kapusra. A magyarok min­dig ötletes kézilabdát ját­szottak, remek volt a „lég­munkájuk”, viszont nem voltak elég kemények és fe­gyelmezettek. — Úgy tudom, még min­dig nem érkezett meg a já­tékengedélye Romániából... — Sajnos, nem. Pedig az egyesületem aláírta az át­igazolási lapot, és a megyei szövetség is beleegyezett. Az országos szövetség erről még mindig nem akar tudomást venni. Valószínűleg azt vár­ják, hogy fizessek érte... — Hogy érzi magát Ma­gyarországon? — Nagyon jól, főleg edzé­sen. Igaz, miután csak ki­csit beszélek magyarul, nem mindig értem meg magam a fiúkkal, inkább megmuta­tom, mit szeretnék. A sport- pályafutásom alatt nagyon sok tapasztalatra tettem szert, szeretném átadni ne­kik. Amennyiben sikerül, né­hány évet itt maradnom, szívesen vállalnék egy ifjú­sági csapatot is, mert van, edzői diplomám is. Fegyverneki Zoltán tenne például, ha egy szép napon Maxwell-zászló alatt egyesülne a Fradi és az MTK? — Tulajdonképpen amo­lyan vendégmunkásnak jöt­tem. szeretnék pénzt keres­ni, s mellette játszani is, mert a kézilabdát húsz év aktív játék után sem tudom abbahagyni. — Kérem, beszéljen sport- pályafutásáról! — A Dinamó Bukarestnél kezdtem játszani 1968-ban. Tizenhét évesen már az el­ső osztályban kézilabdázíam, többször kerültem be az if­júsági és juniorválogatott- ba is összesen 17 évet ját­szottam az első osztályban, s ebből tizenegyet a Dinamó Brassó színeiben. — Egyébként milyen posz­tokon játszik? — A belső három posz­tot, valamint a beállót. Ma­gyarul, mindkét átlövőt, az irányítót, s a falban való mozgás sem idegen a szá­momra. Jobb és bal kézzel is „tűrhetően” lövök kapu­ra. A több poszton való já­ték egyébként nálunk alap- feltétel ahhoz, hogy valaki komolyabb szinten művelje a sportágat. — A román válogatott többszörös világbajnok, mi­től olyan jók kézilabdában? — Nálunk nagyon szere­tik ezt a játékot, nagyon sokan űzik. A legjobb fiata­lokat összeszedik a kiemelt sportegyesületek — engem például Segesváron fedeztek fel —, a reprezentáns klu­bok, ahol a legszínvonala­sabb szakmai munka folyik. Nagyon szívesen emlékszem Oprea mesterre a Dinamó Bukarestnél, aki a váloga­tott szakvezetője is volt so­káig. A DH tippjei 1. B.-Csaba—Debrecen 2 2. FTC—Tatabánya 1 X 3. Rába ETO—PMSC 1 2 4. Veszprém—Szeged 1 2 5. Bayern München— Stuttgart 1 X 6. Hertha BSC— Karlsruhe 1 2 1.1. FC Köln—Bremen 1 2 8. Nürnberg—St. Pauli X I 9. Uerdingen— Leverkusen 1 10. Wattenscheid— Mönchengladbach 1 11. Darmstadt— Freiburg 2 X 12. Braunschweig— Münster X 1 13. Saarbrücken— Hannover 1 X +1 . Schweinfurt— Schalke 2 1 Román válogatott kézilabdázó Lyukóbányán

Next

/
Thumbnails
Contents