Déli Hírlap, 1990. augusztus (22. évfolyam, 177-202. szám)

1990-08-16 / 190. szám

Kiegyinsúlyozoit gazdálkodás segíthet Erágrit az olaj, drágulhat a késztermék A közel-keleti válságot megérzi a T VK Újraéledt a sokat szidott Adria-olaj vezeték; Százha­lombattán már fel is dolgoz­ták az első olajszállítmányo­kat. A Szovjetunió ugyanis kevesebbet szállít a harma­dik negyedévben. így maga­sabb áron is meg kell ven­ni az arab olajai. Az újabb közel-keleti olajválság, az iraki—kuvaiti háború nem hagyja érintetlenül mindazo­kat, az olajat közvetetten fel­használó cégeket sem, ahol benzinalapanyagból készí­tik a termékeket. Ezek közé tartozik a Tiszai Vegyi Kom­binát is, s ennek hatásairól kérdeztük Várhegyi Miklós kereskedelmi vezérigazga­tó-helyettest. — Az olajfüggőség valójá­ban igen összetett kérdés — válaszolta a vezérigazgató­helyettes —, ma még az a jellemző, hogy a Szovjetunió egyoldalúan diktálja a felté­teleket. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt ellátási felelősséget vállal a motor­benzinért, ugyanakkor nem felelős a vegyipari benzinel­látásért. Ez a felemás hely­zet sok visszásságot okoz, hi- szén más fejlettebb orszá­gokban éppen fordítva van: az alapanyaggal való ellátás elsőrendű kérdés. Kőolajhoz hozzáférni elsősorban az OKGT tud. Most arra kény­szerült a kormány, hogy dol­lárért arab olajat vásároljon, igaz ennek minősége nagyon jó. Annak ellenére, hogy ma már megvan a lehetősége annak, hogy több oldalról biztosítsuk alapanyag-szük­ségletünket, akár saját im­portból is, végül is még min­dig a Szovjetunióból impor­tált olaj mennyisége a meg­határozó. A TVK számára ez azt is jelentheti, hogy fel kell készülnie az alacso­nyabb termelésre. Ma még nem lehet megjósolni, hogy a következő időszakban mennyi magyar árura lesz szüksége a Szovjetuniónak, mert ettől is függ, hogy mi­ként szállít számunkra kő­olajat. A másik igen fontos kérdés az olaj ára, mely az elmúlt napokban szédítő tempóban haladt fölfelé, s ha ez így megy tovább, a felemelt álapanyagárat meg kell jelentetnünk a készter­mékben is. Véleményem sze­rint azonban nem lesz tar­tós ez a folyamat, hiszen a legújabb adatok már azt mutatják, hogy némiképp csökkent az olaj világpiaci ára az elmúlt napokhoz ké­pest. A Tiszai Vegyi Kom­binát gazdálkodása stabil, mindez csupán átmeneti ne­hézséget okozhat, s a mosta­ni olajárakat nem a reális piaci viszonyok alakítják. — Milyen eredménnyel zárta az év első felét a kom­binát? — Egy hónapig tartott az olefingyár rekonstrukciója, így valójában öt hónap alatt igazi piaci viszonyok között 1,7 milliárd forint mérleg­szerinti eredményt produkált a Tiszai Vegyi Kombinát. Ugyanakkor 81 millió dollár értékben exportált a válla­lat. Igaz, ezek az adatok nem hasonlíthatók a koráb­bi évek eredményeihez, de ma már más feltételek kö­zött. a tiszta piaci viszonyok érvényesülése mellett értük el mindezt. Méghozzá úgy, hogy igen nagyok a bank­költségeink. Ha nem mélyül tovább a közel-keleti válság, akkor a TVK stabil gazdál­kodás mellett igen jó ered­ménnyel zárhatja az év má­sodik felét. Már most készü­lünk az 1991-es gazdálkodási feltételek megalapozására. Elsősorban a magasabban feldolgozott, úgynevezett mi­nőségi export növelése a cé­lunk azokba az országokba, ahová a TVK eddig is si­kerrel szólította termékeit. Mintegy félszáz országba szállítunk, s fontos számunk­ra a műanyag alapanyagok, köztük a legkorszerűbb tech­nológiával készült polipropi­lén és polietilén eladása. Nagy érdeklődés mutatkozik a világ minden részén a korszerű csomagolóanyagok Kezdetben volt a kérdés: kit képvisel a képviselő? A pártállam alapjai akkor lát­szottak először igazán meg­rendülni, amikor az akkor még csak mozgalomként szárnyait bontogató Magyar Demokrata Fórum ezt a kérdést városunkban is fel­tette. Nem véletlen, hogy nemcsak itt, de az ország más településein is ugyan­ezt firtatták a pártállam el­lenzői. Hiszen éppen ezzel irányították rá a figyelmet arra, hogy a kádári rend­szerben a törvényhozás tag­jai nem az őket megválasz­tó állampolgárokat, hanem az egypártot, az MSZMP-t, annak akaratát képviselik a parlamentben. Azóta persze nagyot for­dult a világ, azokat a napo­kat már korántsem volna il­domos a maiakkal akár csak egy lapon is említeni. A véletlen mégis úgy hozta, hogy ezen a héten ismét hallottuk a kérdést: kit kép­visel a képviselő? S most is egy MDF-es politikus szá­jából ... Az történt ugyanis, hogy a szeptemberi önkormányza­ti választásokra készülve a minap a városházára invi­tálták a Miskolcon működő pártszervezetek képviselőit. A 30, egyéni választókerü­let határát kellett véglege­síteni. Tudni kell. hogy az egyé­ni választókerületek kialakí­tásánál csak egyetlen dolgot ír elő a törvény, nevezete­sen, hogy közel azonos lélek­számú legyen minden kerü­let. Miskolcon mindegyikbe hat-hétezer ember tartozna, közülük négyezer-ötezer rendelkezik választójoggal. Csakhogy ahhoz, hogy ne legyen túl nagy az eltérés a számokban, igen furcsán kellett alakítani a határokat. iránt, s ennek megfelelően ezekből a termékekből első­sorban a tőkés piacokon jól értékesíthetünk az év máso­dik felében is. Ketté kellett osztani például a Martintelepet. S ennek az a kétségkívül szokatlan kö­vetkezménye lesz, hogy az amúgy egységes település- részt ketten is képviselik majd Miskolc önkormányza­tában. A dolgot szóvá is tette ezen a megbeszélésén az MSZP, mondván: nem sze­rencsés több választókerü­letre bontani az olyan egy­séges városrészeket, mint amilyen a Martintelep, vagy a történelmi Diósgyőr. (Ezt a nézetet osztotta az MDF képviselője, s Diósgyőr ese­tében az MSZMP szakértő­je is.) Diósgyőrnél sikerült kiigazítani a kívánt módon a határokat, de a Martinte­lep már nehezebb diónak bizonyult: itt nem tudtak eltérni az eredeti tervtől. Az említett kérdés ezek után hangzott el, az MDF helyi vezetője szájából, a körzethatárok ugyanis más­hol is elég furcsák. Így például Tapolcán, ahol az egyik városatyának egy­szerre kell majd kardoskod­nia Tapolca bizonyos részei­nek, s a görömbölyiek egy jelentékeny részének érdekeben is. De képvisel- hető-e egyszerre, egyazon ember által az egymástól azért igen jelentősen eltérő tapolcai és görömbölyi ér­dek? Az ilyen körzethatá­rok miatt kell feltenni a kérdést: kit képvisel a kép­viselő, ha nem a választóit? De, mint ahogy annak idején, most is volt válasz. Ezt dr. Juhász József, a vég­rehajtó bizottság titkára ad­ta meg: az önkormányzatok­ról szóló törvényből idézett egy mondatot. Eszerint a helyi képviselőnek a telepü­lés egészéért érzett felelős­séggel kell képviselnie a vá­lasztóit ... (bujdos) Vadas Zsuzsa I • ___I xxii. évfolyam, 190. szám ARA: 4.20 1990. AUG. 16., CSÜTÖRTÖK FORINT Választókerületek, városrészek Kit képvisel? ★ Péntek reggel nyolc óra tájban felvonják a tapolcai zászlót és a két nemzetiszínű lobogót. (Szabón Gabriella felvétele) Felvonják a sássiót Tapolcán Pénteken reggel minden különösebb ceremónia nél­kül felvonják a zászlót Ta­polcán. Ezek után az ide érkezőket mindig a telepü­lés saját lobogójának látvá­nya köszönti majd. Hogy valami készül Tapol­cán, azt az itt élők már ko­rábban is sejthették. Egy kör alakú teret köveztek ki a napokban, melynek köze­pén három darab, egyenként 9 méteres zászlótartó rudat helyeztek el. Mindez nagy­jából a Flóra panzió táján történt. Vanczák Zoltánból, a vá­rosgondnokság műszaki igazgatóhelyettesétől tudjuk, hogy ezt a beruházást Ta­polca tanácstagja, Cservenyák Gábor szorgalmazta. Az -ő munkahelye, a Teampannon mérnöki vállalkozás tervez­te, társadalmi munkában. Pontosabban az ismert és tehetséges fiatal építész, Golda János készítette a terveket. A pénzt a kivite­lezéshez üdülőhelyi díjból, illetve a tanácstagi alapból vették. S hogy mibe kerül mind­ez? A teljes költség körül­belül 100 ezer forint. Ebben benne foglaltatik a tíz mé­ter átmérőjű kör bazaltkő­burkolata, a három zászló­tartó rúd ára és a munkadíj is, de a summának legalább a felét teszi ki a tapolcai zászló. Ötvenezer forintba került ugyanis az a selyem­lobogó, aminek mindkét ol­dalára ráhímezték Tapolca címerét. A zászló egyébként a középső tartórúdon lenge­dez majd, két oldalán a magyar trikolórral. Érdemes néhány s?ót szól­ni magáról a tapolcai cí­merről, amelynek rajzolatát a napokban mi is közöltük. A szakértők leírása szerint már a pajzs alakja is jel­legzetes, Árpád-kori. Ez utal rá, hogy itt már azok­ban az időkben is település volt. A pajzsban egy kő­szikla látható, amelyből források fakadnak. Ez Ta­polca gyógyvizeit, illetve a tavas barlangot jelképezi. A sziklán álló sas a Mis­kolc nemzetség címerállata. Fején a kettős kereszt a va­laha volt tapolcai apátság­ra utal. Mint írtuk, a napokban már foglalkoztunk a tapol­cai címerrel: a városi ta­nács végrehajtó bizottságá­nak ülésén is szóba ke­rült. A tanács elnöke, dr. Kovács László úgy fo­galmazott: pátriánk külön­böző városrészei érthető szándékkal használni szer retnék saját jelképüket. A testület lényegében vita nélkül elfogadta azt az ál­láspontot, hogy a tapolcai lakosság a címerét jeles ese­ményekkor használhassa. Az ilyen szándékot támogat­ni kell. De a saját címerük mellett a városénak is ott kell lennie. Ezek után — mint látható —, Miskolc cí­meres lobogója a tervek szerint mégsem kerülne fel a tapolcai zászlótartó rudak- ra. Hogy emiatt tengelyt akaszt-e a tanács Tapolcá­val, vagy sem, nem tudhat­juk. A magunk részéről A jelek szerint nem csi­tultak el 'a Celladam körül kialakult viták. Meghívót hozott ugyanis a posta a Calladam Diagnosztikai La­boratóriumtól, amelyben au­gusztus 28-ra sajtótájékozta­tóra invitálnak. Újra támad­nak a tudós orvosok címmel újabb beszélgetést rendeznek Friderikusz Sándor vezeté­sével. Meghívást kapott dr. Paál Pál Tamás, az Országos Gyógyszerészeti Intézet fő­igazgatója, és dr. Petrányi Győző, az Immunológiai Szakmai Kollégium elnöke is. Az érvek és az ellenér­vek nagy összecsapására le­het számítani, hiszen az Im­munológiai Szakmai Kollé­gium elkészítette állásfogla­lását a Celladammal kap­csolatban. Mindezt már jó előre megküldték, így mó­dunkban áll ebből, részlete­ket közölni. • „KORAI FELISMERÉSRE ALKALMATLAN” Az Immunológiai Szakmai Kollégium, egyeztetve a la­boratóriumi, onkológiai, va­lamint a belgyógyászati szakmai kollégiumokkal és a minisztériummal, állásfogla­lást hoz nyilvánosságra a Celladam-teszt szakmai ér­tékeléséről. Véleményük szerint eddig ezzel kapcso­latban egyoldalúan tájékoz­tatták a közvéleményt. A rosszindulatú daganatos be­tegségek korai felismerése az ellenük folytatott küz­delem alapfeltétele — írják állásfoglalásukban. A ren­delkezésre álló vizsgálati jegyzőkönyvek tanúsága sze­rint a korai felismerés esz­közeként ajánlott MTA-eljá- rás erre alkalmatlan. Nem­szeretnénk hinni, hogy a perpatvar helyett a megbé­kélést választják a városhá­zán. Hiszen a lényeg végül- is az, hogy ebben az ügy­ben Tapolca lokálpatrióta büszkeségét kell látnunk, és méltányolnunk. Az itt élők ezzel is szeretnék egyértel­műen megkülönböztetni ma­gukat a város más részeitől. B. A. csak azért, mert az egészsé­gesek között magas száza­lékban pozitív eseteket, a biztosan rosszindulatú beteg­ségben szenvedőknél pedig magas százalékban negatív eredményeket ad, hanem azért is, mert a gyulladásos kórképekben hasonló pozi­tív-negatív elosztás tapasz­talható. . • RÁKDIAGNOSZTIKA HELYETT: IMMUNEGYENSÚLY Dr. Petrányi Győző, az Immunológiai Szakmai Kollégium elnöke azt írja, hogy egyre több beteg for­dul orvoshoz a Celladam- teszt pozitív vizsgálati ered­ményét kézben tartva, és sok az olyan beteg, aki a teszt pozitív eredménye mi­att kétségbeesik. A legna­gyobb gondot az okozza vé­leménye szerint, hogy a kontroll egészéges emberek­nél is kiválthat pozitív re­akciót. Talán ez lehetett az oka annak, hogy az utóbbi években a munkacsoport tagjai és Kovács Ádám már maga sem beszélt rákdiag- noszt-ikus tesztről, hanem be­vezették az immunegyensúly állapot fogalmát és az annak megítélésére alkalmazott Celladam-tesztet. Az írásból egyértelműen kiderül, hogy dr. Petrányi Győző ellene van a Celladam-csoport te­vékenységének. Nyilvánvaló, hogy megfelelően alátámasz­tott érvekkel fogja megcá­folni mindezt Kovács Ádám és csoportja. Érdekes vitára számíthatunk tehát augusz­tus 28-án, de nagy a valószí­nűsége annak, hogy pontot itt sem tesznek majd az ügy végére. V. Zs. r Állást foglalt a szakmai kollégium Folytatják a Celladam-vitát

Next

/
Thumbnails
Contents