Déli Hírlap, 1990. július (22. évfolyam, 151-176. szám)
1990-07-10 / 158. szám
60, 40, 19 esztendeje Miskolc tói írták, irtuk Dalostalálkozó, munkásszínjátszók REGGELI HÍRLAP, 1930. JÚLIUS 8. Három és tél hónap óta készülődött Borsod, Gömör, Heves. Zemplén, Abaúj 36 dalosegyesülete arra a nagy mérkőzésre, amely vasárnap reggeltől a késő éjszakai órákig tartott. A magyar dal nemzeti céljaink elérésének egyik fontos eszköze lett. A magyar dalosoknak ez a kitűnően sjkerült seregszemléje meghozta azt az értékes tanulságot a magyarság szempontjából, hogy összetartással, egyetakarással a nagy célok könnyen érhetők el. A kerületi dalosverseny ünnep- és versenyrendező bizottsága már a versenyt megelőző napon az összes előkészítő munkálatokkal elkészült, és Miskolc város meleg szeretettel várta a napsugaras vasárnap reggel felvirradását. hogy falai között üdvözölhesse a csonka ország határszéli vármegyéinek törhetetlen hitű dalosait. A vidéki dalosegyesületek vasárnap reggel érkeztek meg, három irányból Miskolcra, ahol az állomáson erre a célra alakult fogadóbizottság üdvözölte az egyesületeket, majd pedig cserkészfiúk kalauzolták az egyes dalárdákat, amelyek a református főgimnáziumban, a Kun József utcai és a Szeles utcai állami elemi iskolában, valamint az Erzsébet-iskolában voltak elszállásolva. A szállásaikon a dalosok kipihenték az út fáradalmait. Itt a dalosok még egy utolsó főpróbát tartottak, majd megkezdődött a felvonulás a versenyek színhelyére. Ünneplőbe öltözött, feketeruhás, árvalánvhajas, darutollas, Bocskay-sapkás dalosok menetei érték egymást a Széchenyi utcában, amint katonás fegyelemmel, négyes sorokban, zászlóik alatt meneteltek. Az utca képe színesen elevenedett meg. Ezer, meg ezer kíváncsi ember sereglett össze, és figyelve olvasták a jelzőtáblákat, amelyet a zászlók mellett vittek, a menet élén. A dalosegyesületek, amint egymással találkoztak az utcán, zászlóikat meghajtva, üdvözölték egymást, barátságos „Adj’ Isten”-nel. Az arcok derűsek voltak, a dalosok hangulata bizakodó, mindenki tudása legjavát és figyelmének teljességét vitte a küzdőtérre. ÉSZAKMAGYAKORSZAG, 1950. JÚLIUS 11. Szombaton este mutatták be a diósgyőrvasgyári kul- túrotthonban Katajev: Hajrá című színművét a diósgyőrvasgyári színjátszók. Az előadásra a munkásszínjátszók már öt hónapja készültek. A bemutatót nagy érdeklődés kísérte, a közönség teljesen megtöltötte a kultúrház hatalmas nézőterét. Az előadásra készülődve, az öltözőben a szereplők a darabról beszélgetnek, a próbákon előfordult hibákra hívják fel egymás figyelmét. Karádi elvtárs — rendező és szereplő egy személyben — minden mesterkéltség nélküli játékot, a való élet tolmácsolását kéri a szereplőktől. Az öltözőbe belátogat Majer- esik Rezső elvtárs, a miskolci Állami Nemzeti Színház munkásigazgatója is, aki maga is diósgyőri munkásszínjátszó volt. Ellátja tanácsokkal a szereplőket. Fészki elvtárs, a színjátszócsoport vezetője elmondja, hogyan él, hogyan dolgozik ma a nagymúltú együttes. — ötventagú szereplőgárdánk van — mondja —, mindnyájan nagyüzemi munkások, lelkes, tehetséges „színészek”, akik a termelésben is, itt is jól megállják a helyüket. A darabnak több élmunkás és szta- hánovista szereplője is van, például a darab Hamu- nov sztahánovista brigádvezetőjét Regőczi elvtárs, a diósgyőri gyár sztahanovistája alakítja. Az együttes állandó szakmai és ideológiai képzést kap, erre a darabra is Szendrő Ferenc elvtárs, a miskolci színház művészeti igazgatójának segítségével és szakmai irányításával készültünk. Jelenleg három új darabot tanulunk: mindhárom, akárcsak a „Hajrá”, témájával, iránymutatásával a mai problémákhoz kapcsolódik. DÉLI HÍRLAP, 1971. JÚLIUS 2. — Telt ház lesz, már egyetlen jegyünk sincs — újságolta nemrégiben örömmel a Bartók Béla Művelődési Központ művészeti vezetője. Öröme nem volt véletlen, hiszen ritkaság, ha egy hangversenyre már Papokkal előbb elkelnek a jegyek. A meglepetés a hangverseny estéjén ért bennünket. A teremben alig-alig ültek, bántó volt a helyiség üressége. Hogy mi történt? A szomszédos gyár Magyar— Szovjet Baráti Társasága hangverseny-jegyekkel lepte meg aktivistáit. Egy jóakaratú vállalkozás végződött kellemetlenül: az ajándékozottak nem voltak kíváncsiak a művészek produkciójára. Megtörtént, elmúlt — mondhatnánk. Csakhogy korántsem egyedi esetről van szó. S az ilyen eseteknek a legjellemzőbb példái a bérletes hangversenyek, illetve színházi előadások. A bérletre hirdetett előadásokról nem azok maradnak el, akik saját jószántukból és zsebükből vásárolták a jegysorozatot. A hiányzók általában a jutalomjegyesekből, valamint azokból kerülnek ki, akik csoportosan. egy látszólagos kényszer hatására vásárolták bérletüket. És itt elsősorban a szocialista brigádtagokról van szó. Mintha valami baj lenne a kulturális vállalásaikká.. A cél nagyszerű; új embertípusunknak a munkában való helytállás mellett műveltnek, széles látókörűnek kell lennie. S az új embertípus kialakításának legjobb „műhelyei” valóban a szocialista brigádok közösségei. J Zongorista a hangszer alatt Koncert, közönség nélkül Se pénz, se igény? Sikerkönyv A sikerhez sokféle út rezet. mégis számos író úgy fejezi be a pályát, hogy egyet sem talál meg közülük. A bölcs megállapítást a brit szigetország adta a világnak, ám továbbra is adós a recepttel: mi a titka a sikernek? Hacsak nem fogadjuk el azt a példát, melyet a londoni parlamentből hozott a Globo. Eszerint az alsóház különbizottsága vizsgálatot indított egy kiadvány páratlan sikere kapcsán. A könyvecske a T. Házat mutatta be. walesi nyelven. A kisebbség megbecsülésének elismerésre méltó jele, hogy az a látogató, aki — tegyük fel — nem tud angolul, “ezen a szép nyelven is megtudhatja, mit kell tennie, ha belép a világ legrégibb parlamentjébe. Azt olvashatja ugvanis, hogy . za kadhawr fyrls”. Vesse le a nadrágját. Nem tudni, hogy bánván engedelmeskedtek a felszólításnak. de a könyvet elkapkodták. A mondatot a szövegbe csempésző sikeres szerzőt keresik. Szomorú tapasztalatokkal tértem haza a néhány napja megrendezett dzsesszklubeströl a Molnár Béla Ifjúsági Házból. A program nemcsak kifejezetten dzsesszelöadást igért, M. Balogh Gyula, városunk kitűnő zongoristája mellett neves szovjet muzsikusok is felléptek, ők a komolyzenét képviselték. Michail Zetel és Igor Malinovszkij az Interplán Kft. meghivására érkeztek Ma- gyorországra, városunkban ez az egy fellépésük volt. A Magyar Televízió készített közös felvételt róluk Budapesten, innen Hamburgba utaztak egy németországi fellépéssorozatra. A miskolci koncert bevételét a helyi bölcsészegyesületnek ajánlották fel, bár ez nem növelte túlságosan a számlájukon szereplő ösz- szeget, ugyanis mindössze harminc ember volt jelen, a művészeket is beleértve. Balogh Gyula dzsesszdara- bok interpretálásával nyitotta a programot: Glover Washington. Jerome Kern, Dizzy Gillespie, Eddy Har- ris, Keith Jarrett szerzeményei szerepeltek a repertoáron. A műsor második részében az „orosz erő”-t képviselve — mint ezt Balogh Gyula mondta — a Szovjetunió egyik legjobb zongoristája lépett színpadra. Michail Zetel nemrég hozta el az első díjat a Szovjetunió zongoristáinak megrendezett versenyről. Egy Rah- manyinov- és egy Prokof- jev-darabot játszott, melyek jól tükrözték az előadó virtuóz technikáját. Dobogóra lépésekor groteszk látványban volt részünk. Michail fehér ingben, csokornyakkendőben. élre vasalt sötét nadrágban és egv barna színű szandálban lépegetett, kellő méltósággal. A nem ideillő lábbeli használatának okára is fény derült egyik kísérőjének jóvoltából. aki elmondta, hogy: a fekete cipő véletlenül a szállodában maradt. Ezt a sztorit a közönség nagy derültséggel fogadta. A harmadik fellépő egy 13 éves csodagyerek volt. Igor Malinovszkij hegedűs, hazájának egyik legígéretesebb tehetsége e hangszeren. Igor játékában még túlságosan érezhető volt az „iskolás” játékmód, önmagából még keveeet adott a Bach-partita tolmácsolásához. Ezt követően ismét Balogh Gyula ült a fekete-fehér billentyűkhöz, saját darabjainak előadásával folytatta a programot, pontosabban folytatta volna, mert a zongora temíer pedáljának (hangtompító) rúdja kiesett a helyéről és a mechanizmus megszűnt működni. Gyula igyekezett segíteni a bajon, a zongora alatt bóklászva próbálta helyretenni a rudat, ami megmakacsolta magát, es minduntalan kiesett a helyéről. Néhány szerzeményt a pedál hasznaiata neikül adott elő, majd ismét nekilátott a helyszíni szerelésnek, hogy a kislétszamú közönségnek ne kelljen csalódottan távoznia. Ügy érzem, a fent leírt képek jól példázzak a magyar kultúra helyzetét. Harminc ember jelenik meg egy európai színvonalú muzsikusokkal hirdetett koncerten, ahol az előadó a zongora alatt bújkaiva javítja, a hangszerét, hogy hangot csiholjon a csotrogány szerkezetből. A zenei közízlés soha nem látott mélypontra süllyedt hazánkban, nincsenek megfelelő pénzeszközök a támogatáshoz, de lassan már igény sincs a művelődésre. Hölgyeim, uraim, zenekedvelők, hol vannak Ónok ilyenkor? Talán nincs erejük, idejük a heti munka után áldozni a művészetre, a kultúrára? Tudom, nemcsak az Önök hibája, hogy a megfeszített „hajtás” közepette nem tudnak alkalmat teremteni heti néhány óra könyvolvasásra, zenehallgatásra, kiállításokra, moziba, színházba járásra. Pedig erre erő felett is kell időt szakítani, amíg van miért. A kulturálódás igényének leépülése csak évek múlva fog igazán kiütközni, de akkor már nehezebb lesz újra lendületbe jönni. Remélhetőleg az új emberek (új kormány) jól látják fentről a siralmas állapotokat, hátha nekik jobb ötleteik akadnak, mint elődeiknek. Bizakodjunk, hogy* ne akarjanak ők is ipari üzemként működtetni kulturális intézményeket. Az utcákon könyv- és kazettaárusok dömpingje; Bartók, Kodály, Liszt országában Lagzi Lajcsi és mit tudom én ki, meg az anyósának műsoros kazettaförmed- vényei a legkelendőbb „zenei” termékek, míg jobbérzésű muzsikusok nagy része kénytelen külföldön munkát keresni, ott jobban elismerik és megfizetik őket. Ha továbbra is ilyen „érdeklődés” mutatkozik az igényesebb zene iránt, egv-egy koncertre nehéz lesz előadót találni. Himer Bertalan A világegyetem kora Lehet, hogy az univerzum nyolcmilliárd évvel fiatalabb, mint a kutatók eddig feltételezték? Az európai déli csillagvizsgálóban először sikerült meghatároznia egy holland csillagásznak a hosz- szú életű tórium—232 arányát a Naprendszeren túli csillagokban. Eddig azért nem lehetett a radioaktív bomlást felhasználni az univerzum korának a meghatározására, mert nem tudhatták, hogy a kormeghatározáshoz felhasznált elem mikor keletkezhetett. A 14 milliárd év felezési idejű tórium—232 esetében biztosabb lehet a következtetés. Ennek alapján a holland kutató arra a váratlan, de kikerülhetetlen végkövetkeztetésre jutott, hogy a világegyetem kora nem 16—18 milliárd év, mint eddig feltételezték, hanem csupán tízmilliárd év. htbüf + Brusi bá’ 77 (Barczi Pál rajza) Fortuna szíve... Furcsa emberke volt. A totó-lottózóban törzsvendégként könyvelték el. Rendszerint a kora délelőtti órákban tűnt fel. Óvatosan, félve, csendes áhítattal lépett a zajos, cigarettafüstös helyiségbe, s a szokott asztalához ült le. Ha ültek körülötte, öregemberes türelemmel várt egy üresedő székre. Állt és várakozott. Olykor bele-belepillantott a Fortunával kacérkodók totószelvényeibe, hümmögött, ráncolta a homlokát. Ám nem szólt bele a totózók vitájába. Szótlansága ellenére a totó-lottozó törzsvendégei jól ismerték, hiszen évek óta járt ide. Tagtársnak számított, éppen ezért, kopott ruhája ellenére, némi tisztelettel tették szabaddá megszokott asztalát. — Lóm-iám — mondták a kebelbeliek —, az öreg kitart a Fortunával való viaskodás- ban, pedig ugyancsak megkopott rajta a ruha. Legalább egy új kalapot venne ... Hát, ami azt illeti, a kalapja valóban rojtosodott, foszladozott. Úgy látszott, mindez nem zavarta az öreget. Jött. apró egérszemével végigpásztázta a helyiséget, megcélozta asztalát, leült és feszült figyelemmel végigolvasta a Sportfogadást. Akik rendszerint, az asztala körül ültek, azok terjesztették a hírt: az öregnek a héten egy tízes találata volt, csak egy. Szóval, szófukarsága ellenére, a totó-lottózó közönsége megkapta róla a szükséges információt. Az is kiderült, hogy nyugdíjas, egyedül él, és hetenként három kétesélyes kollektív szelvényen kísérti a szerencséjét. — Meglássák — mondta valaki a törzsvendégek közül —, az öregnek egyszer befut. És valóban így történt. Az egyik hétfőn szokása szerint leült az asztalhoz, előszedte szelvényeit, és kezdte bekarikázni a találatokat. így tette ezt már hosszú évek óta. Ügy látszik, csak a totó-lottózó táblájában bízott, no meg az is valószínű, hogy nem volt rádiója, televíziója. Szóval, karikázott az öreg, hol a táblára, hol a szelvényre rézett, és igen. tizenhárom plusz egy karika lett a szelvényén. Akik körülötte ültek — szintén tözstagok —, hitetlenkedve meresztgették a szemüket. de a tény. tény: Fortuna bő redózésű szoknyájával beborította az öreget: azon a héten ötszázezren felül fizetett a tizenhárom plusz egyes. Mindenki azt hitte, az öreget már nemigen látják. Elvégre egy félmilliomosnak más elfoglaltsága is akadhat, például a pénzköltés! Az öreg azonban szerdán megjelent, megcélozta az asztalt, fogadta a törzsközönség néma, hódolatnak is beillő köszönését, kirakta a sárga újságot ás el- merülten nézegette. — Várjatok — mondták a törzstagok —, majd ha felveszi a pénzt, akkor lekerül róla a sok régi gönc, talán még kocsit is vesz . .. — Ugyan — válaszoltak a reálisabbak —, az OTP bármikor ad a szelvényére kölcsönt, csak kérnie kell... A két hét hamar elmúlt, s a jól értesültek szerint az öreg szombaton felvette a pénzt. Készpénzben húszezret, a többit takarékkönyvben ... Hétfőn azonban nem jelentkezett, csupán szerdán, a délelőtti órákban tűnt fel. Csendesen, szinte áhítattal lépett a totó-lottózóba, ugyanabban a kopott ruhában, ugyanolyan szerényen, és szokása szerint a régi helyére ült. — Semmit nem vett az öreg — állapították meg a törzsvendégek. — Hiába, vannak még bogaras emberek! — Semmit? A, dehogynem! — mutatott felé az egyik törzsvendég — nézzétek, nézzétek a kalapját! Igen. Minden a régi volt az öregen, csupán a kalapját cserélte fel egy újra. De az nagyon szép kalap volt. Valami igen finom anyag, gyönyörű, sötétszürke. Az öreg — mielőtt letette volna — körülményesen letörölte az asztal lapját, s csak azután helyezte rá. Szokásához híven, előszedte totózó kellékeit, kiterítette maga elé a három kollektív szelvényt és belemélyedt a tippek tanulmányozásába. Mintha mi sem történt volna .,, Holdi János
