Déli Hírlap, 1990. július (22. évfolyam, 151-176. szám)
1990-07-19 / 166. szám
legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . lég Nincs döntés a tájékoztatásról Országgyűlés: folytatás a jövő hétfőn A* Állami Vagyonügynökség ezentúl a kormány irányítása alatt működik, vehetőit a miniszterelnök nevezi ki. Így döntött tegnap az Országgyűlés. A Vagyonügynökség hatáskörébe tartoznak majd a tanácsi vállalatok is. amelyek értékesítéséből befolyt összeg egy részét visszakapják az önkormányzatok. A Vagyonügynökség képviselője negyedévenként köteles beszámolni az Országgyűlés bizottságainak, s a kormány évente egyszer tájékoztatja ugyanerről a parlamentet. Nem született döntés a Pártatlan Tájékoztatás Bizottságáról. A tervezet nem kerülhetett részletes vitára, mert bár az Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizottság nem lett észrevételt a kedden benyújtott- módosító javaslatokkal kapcsolatban, időközben Gáspár Miklós (KDNP) újabb módosító indítványt nyújtott be. Határozat a jövő héten hozható. Szóba került az is, hogy a rádiónak és a televíziónak nem tesz jót. hogy még mindig nem nevezték ki elnöküket. Az észrevételre a kormány részéről nem érkezett reagálás. A házelnök — Szabad György — július 23-án délelőtt 10 órára hívta össze az Országgyűlés rendkívüli ülésének következő ülésnapját. A napirenden az elnapolt előterjesztések megtárgyalásán kívül várhatóan a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslat általános vitája szerepel. Olasz—magyar kapcsolatok ■a A húzás izgalmas pillanata . :-y (Szabán Gabriella felvétele) Anyagtorlódás miatt Mai számunkból — amvag- torlódás miatt — kimaradt Horváth Dezső Amerikai „hadifogoly” voltam Poc- kingban című sorozatának aktuális része. Olvasóink elnézését kérjük. A sorozat holnap folytatódik. Július 19-én olasz üzletemberekből álló delegáció érkezik Miskolcra. Céljuk: tájékozódás azokról a lehetőségekről, amelyek közős vállalat, vegyes vállalat, vagy egyéb gazdasági-kereskedelmi kapcsolat kialakítását segítik elő a térségben. (Olaszország — Torino) A kölcsönös tájékozódás, információcsere érdekében az Észak-magyarországi Gazmi nem osztunk A* Ifjúsági Demokrata Fórum Miskolci Szervezetéhez ii felkérés érkezett, hogy vegyen részt aB.-A.-Z. Megyei Tanács V. B. Társadalompolitikai Főosztálya által a Központi Ifjúsági Alap terhére hirdetett, a nyári szabadidős programokra szóló, 1 millió forintos pályázat bíráló-bizottságában. Mellékelten megküldték a pályázat szövegét is. A levél kelte: 1990. július 11-e, kézhez vettük: 13- án, a pályázat határideje 1990. július 15-e, elbírálásának napja július 18-a. Az IDF nem kívánt részt venni sem a pályázaton, sem annak bírálóbizottságában. Köszönjük, hogy a kivételezettek között vagyunk, akiknek módjukban áll reagálni a pályázat sorsára, de a jelenlegi helyzetben nem akarjuk tovább herdálni a közpénzeket, elősegíteni, hogy az új önkormányzat majd üres pénztárral rajtoljon. Ezenkívül megkérdőjelezzük, hogy a nyári programokra szánt összegeket július végén kell kiosztani három nap és egy hétvége alatt. így csak felelőtlen, kiérleletlen pályaművek születhetnek, és a számba jöhető pályázók esélyei is egyenlőtlenek. Az IDF nem azért van, hogy közel üljön a tűzhöz! Az Ifjúsági Demokrata Fórum Miskolci Szervezete A DB és a Szántál közös tombolája dasági Kamara július 20-án 9.30-tól 16.00 óráig találkozót rendez a Júnó Szálloda I. emeleti különtermében. (Miskolctapolca, Csabai kapu 2/4.). Minden érdeklődő üzletember megjelenésére számítanak, elsősorban a kis- és magánvállalkozók köréből. A témák: mezőgazdasági termékek, élelmiszerek vásárlása; vegyes vállalat alapítása; elektronikus háztartási cikkek eladása; bútoreladás; turizmus (vadász turizmus); elektronikus készülékek gyártási együttműködése; automatizáló (eladás, vagy közös vállalat); vegyes vállalat acéllemez présgépek gyártására; építőipari tanácsadás fejlett technikához; banki1 kapcsolatok, kereskedelmi finanszírozás. A találkozóval kapcsolatos minden egyéb kérdésben rendelkezésre áll az Északmagyarországi Gazdasági Kamara (Miskolc, Arany J. u. 4.) személyesen, vagy telefonon a 18-484, illetve 16-488- as számon. Dll’tombola plusz Ki nyert tegnap? Tegnap tartottuk a DH- tombola plusz nyereményeinek sorsolását a Déli Hírlapnak a Centrum Áruházban levő hirdetésfelvevö standja előtt. A sorsolást hagyományainkhoz híven egy, a helyszínen kiválasztott és a húzásra felkért kisgyermek végezte, S hogy kinek kedvezett a - .szerencse? , Az felső díját, , á 2500 forintos’ díjmentes hirdetési lehető-' séget Kellner József (Miskolc. Kázmér u. 10.), a második díjat, az 1500 forintos díjmentes hirdetési lehetőséget Simon János (Miskolc. Patak u. 8.), míg a harmadik díjat, az 1000 forintos díjmentes hirdetési lehetőséget Szebeni Györgyné (Miskolc, Kassai u. 80.) nyerte. Gratulálunk a szerencsés nyerteseknek. Felmentett újfasiszták Bologna bírósága mindenkit felmentett azok közül, akiket első fokon már életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek a bolognai Főpálya- udvaron tíz évvel ezelőtt elkövetett újfasiszta robbantásos merénylet ügyében. Annak idején nyolcvanötén haltak meg és több mint kétszázan megsebesültek. A bíróság a felmentéssel egy- időben nyolctól tizenhárom évig terjedő börtönbüntetésre ítélte az érintetteket, mert bizonyítottnak találta a fegyveres szervezkedés vádját. Pártok, események A Magyar Szocialista Párt Miskolc Városi Elnöksége tájékoztatja tagjait és szimpatizánsait. hogy július 29—i népszavazást és önkormányzati választást koordináló ..választási centrumuk” megkezdte működését a Korvin Ottó utca 9. szám alatti helyiségben. A Szabad Demokraták Szövetsége július 21-én, 10 órai kezdettel megyegyűlést tart Miskolcon. a Tanácsház tér 2. sz. alatti tanácstermében. A gyűlés vendégei: Béki Gabriella és Magyar Bálint országos ügyvivők. dr. Matyi László megyei tanácstag, országgyűlési képviselő. dr. Hatvani Zoltán, országgyűlési képviselő. A küldötteket Magyar Bálint tájékoztatja a politikai helyzetről, és az SZDSZ elképzeléseiről. Az MSZP diósgyőri szervezetei a választópolgároknak július 20-án, 17 órától a Kuruc utca 47. szám alatti helyiségében a július 29-i népszavazásról és a közelgő helyhatósági választásokról lakossági fórumot szervez. A fórum vendége Szabó György országgyűlési képviselői Minden érdeklődőt szívesen lát- ‘ 1 nak. v Beatrice, Deák Bili, Hoho * » lemlszii Óidon Ilyen még nem volt Öz- don! Blues-rockfesztiváit rendeznek, mégpedig a strandon. A Petőfi Csarnok és a Levi’s támogatásával jött tető alá a fesztivál — bár tetőről ez esetben nem beszélhetünk —, amelyen három nagy és három kisebb szerepel. A nagyok: a Beatrice, a Deák Bili Blues Bánd és a Hobo Blues Bánd. A másik három: az ózdi Kox Blues Bánd, valamint két fővárosi csapat, az ismertebb Pál Utcai Fiúk, és a kevésbé ismert Palermo- Boogie Gang. A fesztivál július 29-én •* lesz, délelőtt 10-kor kezdő-s dik, és este 10-ig tart. Mi- , vei a strandon rendezik meg, lehetőség lesz fürdésre, sátorozásra. Rossz idő - esetén is megtartják a koncerteket, amelyeket 250 fo- rintért élvezhetnek végig a fiatalok. A strandra üveget, vagy bármilyen veszélyes tárgyat bevinni tilos. Képeslapárusokat keresünk Ma sorsolunk! A Pátria üzletházban a közelmúltban nyílt meg az a kis, lakberendezési tárgyakat, kerámiákat és modern lakásfelszerelési cikkeket árusító üzlet, mely a Szántál nevet viseli. Ide várjuk ma délután azokat, akik a DH és az üzlet közös tomboláján nyerni szeretnének. Aki a fődíjat nyeri, 3900 forint értékben választhat a szebbnél szebb dísztárgyak és ajándékcikkek között, a másodikért 2500 forint, a harmadikért pedig 1500 forint értekben lehet vásárolni. A sorsolás délután két órakor kezdődik a Szántál üzletben. MDF-bazár lárcsászuk a 07-et Meghalt a vétlen utas A Magyar Demokrata Fórum miskolci szervezete mától ismét megnyitja az MDF- bazárt. Nyugati, használt, tisztított ruhaneműket árulnak kedvezményes áron a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének kultúrtermében, a Kossuth Lajos utca 9. szám alatt. Hétfőtől péntekig, délelőtt tíz és délután öt óra között tartanak nyitva, hétfőnként pedig a nyugdíjasok 30 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá a kiszemelt ruhaneműhöz. A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntette miatt indított eljárást egy 20 év körüli fiatalember ellen. A férfi kedden este, kevéssel 7 óra után, a Gömöri étterem szomszédságában, az utcán támadott meg egy 17 éves diáklányt. S. Ildikó nyakából kitépett egy 25 ezer forint értékű nyakláncot, majd a helyszínről elmenekült. Halálos közúti baleset történt tegnap, három óra tájban Sajószentpéter külterületén. Egy ismerőstől kapott Lada típusú személygépkocsival. Kazincbarcika felé tartott L. Jenő, 39 éves sajóbábonyi lakos és utasa Sz. István, 32 éves, miskolci lakos. A Lada vezetője azonban hirtelen áttért a menetiránnyal szemközti sávba és ott összeütközött a vele szemből szabályosan érkező, M. Pálné által vezetett Wartburggal. A baleset következtében a Lada utasa, Sz. István, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A két gépkocsivezetőt is súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A Lada volánja mögött ülő L. Jenőtől még a helyszínen bevonták jogosítványát. Képeslapárusokat keres a Déli Hírlap Kft. Olyan könyvterjesztők, ajándékpa- vikmosok, dohányboltosok, mozgóárusok jelentkezését várjuk, akik vállalják a Déli Hírlap Kft. által kiadott, kiváló minőségű színes, fóliázott miskolci képeslapok árusítását. Ezek mások, mint Térségünkben kisebb záporeső is kialakulhat a nap folyamán, az északi-északnyugati szél miatt pedig 1— 2 fokkal hűvösebbet érzünk a valóságos hőmérsékletnél. Mérsékelt marad a felmelegedés, a hőmérséklet csúcsértéke 25 fok körül lesz. Este 16—21 fok várható. A Megyei Köjál mérései szerint a levegő minőséa többi: olyan városrészeket, . épületeket ábrázolnak, ame-' lyek Miskolcot új oldaláról , mutatják be. Az érdeklődő- ; két a 18-223-as télefonszá- mon történt előzetes egyezte- - tés után a Déli Hírlap szerkesztőségébe (Bajcsy-Zsllin- - szky út 15. szám, III. em.) várjuk. gét ma reggel 6 órakor a következő adatok jellemezték: szénmonoxid 3944 (10 000), kéndioxid 126 (500), nitrogéndioxid 164 (100). A zárójelben megadott határértékek (mikrogramm köb-, méter) az 5 1986. EüM. számú rendelet alapján védett 1. területi kategóriára vonatkoznak. Mérsékelt marad a felmelegedés