Déli Hírlap, 1990. június (22. évfolyam, 125-150. szám)
1990-06-15 / 137. szám
legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . leg A megyei tanács ülésén Az OTP megemehe a hitelkamatokat Vita a pártszékházról és a bölcsészkarról íSénjóiskotál alapítanak A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács testületét tegnap délelőttre újólag hívták össze, miután május 31-én ülése határozatképtelenség miatt félbeszakadt. A megyei tanács akkor az 1990-re meghirdetett fejlesztési és egyéb pályázatok pénzügyi támogatásáról folytatott vitát. Az 1989. évi pénzügyi gazdálkodás maradványaként keletkezett 31 millió forint sorsáról kellett volna dönteni, amelynek egy részét az elutasított pályázatok támogatására kívánják fordítani. Miután éppen a döntés előtt szakadt félbe a tanácsülés a múlt hónapban, most itt folytatódott azzal, hogy határozat született: részesedjék a kereskedelem és az idegenforgalom, a világ- kiállítás előkészítése, az intervenciós alap és a falu- gondnoki rendszer kialakítása. A legnagyobb összeAz önkormányzati Kedden a parlament elé terjesztik a Minisztertanács tegnap esti ülésén elfogaget a kereskedelem és az idegenforgalom kapja, a szociális alap és az innovációs alap elbírálása az augusztusi tanácsülésre vár. Ezt követően indítványokról és bejelentésekről kellett szavaznia a testületnek. A legnagyobb vita ezek közül a volt megyei MSZMP- székház hasznosításával kapcsolatban alakult ki. A tanácskozási joggal részt vevő Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum miskolci képviselője kifogásolta, hogy részint nem kap helyet benne a bölcsészkar, részint azt, hogy a benne létrehozandó gazdaságszervező központot korlátolt felelősségű társaságként hívják életre. A KDNP képviselője azzal gyanúsította a testületet, hogy személyi érdekeket és vagyonát- mentést szolgál a javaslat. Az ülést levezető elnök — Szabó György, a megyei tatörvény tervezete lasztják meg a polgármestert, a B-változat szerint pedig közvetlen választással nács elnöke — a testület nevében kérte ki e minden alapot nélkülöző bizalmatlanságot, s részletesen elmagyarázta, hogy a volt pártszékház gazdaságszervező központi funkciói éppen a 600—700 milliós ingatlan hozamával segíthetik a helyi önkormányzatok törekvéseit, így a bölcsészkar létesítésének és működtetésének lehetőségeit is. A tanácstestület egyébként a volt pártszékház hasznosításáról szóló előterjesztést elfogadta. Döntöttek arról is, hogy megyei népfőiskolát alapít a tanács, ezért megbízták az illetékes szakigazgatási szerveket, hogy vizsgálják meg: milyen feltételekkel alakítható át a kékedi továbbképző intézet folyamatosan működő népfőiskolává. A megye hírközlési hálózata elmaradásának mérsékléséről is határoztak, amelyre a korábbi kormány márciusban 20 millió forint többlet anyagi fedezetet biztosított. A többletforrás felhasználására Tokaj-Hegyalja telefonhálózatának fejlesztését tartották szükségesnek. A testületi ülés interpellációk ismertetésével ért véget. Az OTP vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy az OTP július elsejétől megemeli kamatait. A döntést azzal indokolta, hogy a pénzintézet képtelen fedezni a 266 milliárd forintos lakossági hitelállományt a 255 milliárd forintos lakossági megtakaríAz Ifjúsági Demokrata Fórum Miskolci Szervezete szolidaritási hangversenyt rendez Litvániáért június 17-én, vasárnap. 18.70 órakor a Bartók Teremben (Miskolc. Bartók tér 1.). A termet a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ingyen bocsátja rendelkezésre. Műsor: Papp Gábor zongoraművész Schubert-, Chopin- és Lisztműveket ad elő; a Forrás Ka- marakőrus és a Hassler ének- együttes madrigálokat, motettákat, barokk és XX. századi kórusműveket énekel. Jegyek 50 Ft-os áron kaphatók az MDF területi irodájában, Miskolc, Vologda u. 4. (telefon: 18-021/269 mellék), a terjesztőknél és előadás előtt a helyszínen. A bevételből csomagot küld az IDF Litvániába. Az Ifjúsági Demokrata Fórum Miskolci Szervezete régésztábort szervez július 22-től 28-ig. Jelentkezni az IDF gyűlésein lehet péntekenként 15 órakor az MDF területi irodájában (Miskolc, Vologda u. 4.). A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, Borsod-Abaúj-Zemp- én Megyei Szervezete nevében tájékoztatjuk kedves tagjainkat, belépni szándékozó leendő baj- ■ársnőinket, bajtársainkat, hogy nelyiségprobléniánk az MDF leendő székházában kedvező körülmények között a jövő hónap első napjaiban megoldódik. Addig kérjük szíves türelmüket. Egyben felhívjuk a közvélemény és az érintettek figyelmét arra, hogy szövetsétásból. Ez a lépés egyúttal a hitelkamatok szigorítását is előidézte. Az eddigi 19 százalék helyett 21,6 százalék lesz a takaréklevél kamata, s ugyanilyen mértékben növekszik a nyugdij-előtakaré- kossági betétek kamata is. A letéti jegy kamata az eddigi günk nem azonos a most meg alakulását hirdető szervezettel, sőt, élesen elhatároljuk magunkat az említettől. Továbbra is hívunk és várunk sorainkba minden volt politikai foglyot. üldözöttet, internáltat, ki- telepítetteket, elh vcoltakat, hadifoglyokat. Ügyi,nézésünk helyéről. idejéről megfelelő időpontban értesítést küldünk. Sürgős esetekben továbbra is a 78-152-es telefonszámon. 20 óra után az elnökkel megbeszélhető a találkozás. Tagdíjunk továbbra is csak 30 forint, indokolt esetben ezt el Is engedjük. Továbbra is bízva a megbecsülésetekben, bajtársi üdvözlettel; Komjáti János elnök; Papp Miklós társelnök; Bodó Lajosné elnökségi tag, Boroviecz László, szervezőtitkár. A Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége attól tart, hogy a bukaresti erőszakhullám kiterjed az ország más területeire is. A szervezet közleménye hangsúlyozza, hogy azok, akik eddig is fenyegetően léptek bruttó 24 százalékról 26 százalékra emelkedik. A lakáscélú megtakarítások kamatáig akkor nőnek, ha 5 évnél . hosszabb ideig nem nyúlnák * a betétesek a pénzhez. A takarékoskodók ösztönzésére óz* OTP ezentúl évi 6 százalékos kamatot fizet akkor, is, ha a takaréklevelet, illetve,a lakásbetétet egy éven bejül megszüntetik. (Eddig nern,. kapott kamattérítést az, aki egy éven belül kivette a. pénzét.) Valamivel nagyobb mértékben növekszik a hitelek ka- - mata. A folyószámlahitel az' eddigi 28 százalék helyett 32 ■ százalékos kamattal adható,”' a személyi kölcsön, valamint b az áruvásárlási hitelek ka* mata — a kezelési költsér.- ’■ gél együtt — az eddigi 30* százalék helyett 35 százalék lesz. A lakáshitelek közül a kedvezményes kölcsönök kamata nem változik, az úgy-:*' nevezett üzleti kamatozású"- hiteleké azonban 28 százalékról 32 százalékra emelké-* dik. fel a romániai magyarokat-; len, esetleg provokációra használják fel a feszült < helyzetet. Az RMDSZ felszólítja a magyarságot; hogy > óvakodjon a meggondolat- • lan lépésektől, és tanúsítson önmérsékletet, nehogy» lehetőséget adjon az újabb ? magyarellenes megmozdulá- sokra. Londonban és Wa-.» Pártok, események dott önkormányzati törvény javaslatét. Horváth Balázs belügyminiszter szerint az A-variáció azt tartalmazza, hogy képviselőtestületek vádöntik el, ki legyen a polgármester. Az önkormányzati megyék nagyobb felelősséggel látják majd el a közfeladatokat. r A DH és a Herman Ottó Állatés Természetvédő Egyesület közös játéka Ki nyert A Lorántffy Zsuzsanna és a Muhi utca kereszteződésében található álíateledel- boltban tartottuk tegnap; tombola-sorsolásunkat. Az ajándékokat a Herman Ottó Állat- és Természetvédő j Egyesület adta. Az első díjat, egy madár kalitkát teljes felszereléssel Karaba László (Miskolc, Szentpéteri kapu 26. Ill,T0.) nyerte. Másodikként egy tegnap? nagyméretű akvárium volt a tét. A dobozból Gallér Istvánná (Sajószentpéter, Tárna u. 15.) szelvénye került elő. A harmadik díj három darab szakkönyv volt, köztük a világhírű természettudós, Brehm nemrégiben új- | ra megjelent kivonatos le- j xikona. A nyertes Thuróczy Tibor (Miskolc, Vándor Sándor u. 4.). Hudák András (Miskolc, Engels u. 75.) egy Brehm-lexikont nyert. Rég nem volt ilyen elszomorító a Búza téri csarnoki Zöldért-bolt. Az egymás mellé rakott íonnyadó zöldségcsomók, a kiteregetett burgonya sem tudja befedni az üres polcokat. Amióta kizárólag a központban határozzák meg az árakat, az eladók legfeljebb a saját kontójukra adhatnak bármit is olcsóbban, hogy legalább megszabaduljanak valamennyitől. Mert a forgalom után számítják a fizetésüket, így adják a hivatalosain 18 forintos sárgarépát 10, a 23 forintos petrezselyemgyökeret pedig 15 forintért — csak lenne, aki ennyit is ad érte. A piac azért piac, hogy minden órában, a nap minden szakában a pillanatnyi felhozatal szerint tudjanak az árakkal morogni — különben életképtelen a bolt. Az Agrokonzum szokás szerint kevés cikket kínál, de — alkalmazkodva a környékbeli kistermelőkhöz — elfogadható áron. A leveszöldség papírforma szerint másodosztályú, a minősége szerint jobb ennél. A karalábé olcsó és nem fás, a zöldborsó szemre nem a legszebb, de kibontva szép szemű. A Búza téri szabadpiacon helyenként bokáig érő vízben tocsogott reggel vevő és eladó, a felhozatal burgonyából, leveszöldségből, zöldborsóból és káposztából különösen jó. Paradicsomból van elegendő, mégsem csökken az ára, mint ahogy az uborkáé sem. Még tavalyi burgonya is van, kilója 10—14 forint, a főzőhagyma csomóra 14—15 forint, az apróbb, de szép fehér paprikát 100, a laskagombát 100, a harmatgombát 150, a sampinyont 180 forintért vehetjük meg. A száráról leszakadt sárgarépát kilóra 40—50 forintért adják. A vasgyári piacot többnyire a környékbeli kiskertekből látják el áruval, de a kereskedőknél is megkapunk mindent, A savanyú káposzta hihetetlenül drága, meggyet, őszibarackot olcsóbban vehetünk, mint a Búza téren. A Zöldért-bolt a vasgyárban ;em mutat sokkal szebb képet, mint a Búza téri csarnokban. Többnyire télies a kínálatuk, s ha mégis reszkíroznak, csak kevés friss árut kérnek, ami hamar elfogy. shingtonban elítélik a véres- eseményeket, s az a véle- menyük, hogy a romániai y vezetés nem alkalmazta jól 4 a demokráciát. Az USA-banr azt is kilátásba helyezték, hogy nem adják meg -Ro*- mánia számára a legnagyobb kedvezmény elvét alkalmazó kereskedelem lehetőségét. Hűvös, esős idű Páradús levegő alakítja ma is időjárásunkat. Napközben gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, sokfelé várható záporeső és főként a délutáni órákban zivatar, helyenként felhőszakadás. Csupán egy-két órára süt ki a nap, a gyenge, változó irányú szél a zivatarok idején megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül lesz. LOTTO Olcsó, és 3 napon belül me»jelenik Hirdessen a Déli Hírlapban! A Déli Kirlapba a következő helyeken vesznek fel hirdetéseket Miskolcon; A Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat Széchenyi út 15-17. sz. alatti irodája hétfőtől csütörtökig, reggel 8-tól délután 4 óráig (12-töl 1-ig ebédszünet), pénteken pedig 8-tól 1 óráig tart nyitva. (Szombaton zárva.) A Magyar Hirdető megyei igazgatóságának (Uitz Béla u. 1-3.) nyitva tartása: hétfőtől csütörtökig reggel 9-től délután fél 4-ig, pénteken 9-töl 3-ig. (Szombaton zárva.) A Centrum Áruház földszintjén kialakított felvevőhelyünkön hétfőtől péntekig délelőtt fél 10-től délután fél 6-ig, szombaton pedig reggel 9-töl 1-ig lehet hirdetéseket feladni. A Video Coop Kft. (Széchenyi út 19. szám, a Weidlich- udvarban) hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között (1-től 2-ig ebédszünet), szombaton pedig 9-től 12 óráig tart nyitva. A Munkásvédelmi cikkek boltja (Vörösmarty u. 9-11. sz.) hétfőtől péntekig reggel 8 és délután 4 óro között áll hirdetni kívánó olvasóink rendelkezésére. A Vasas Reklámiroda (a Vasas Művelődési és Oktatási Központban, Miskolc, Mar* Károly u. 36.) hétfőtől péntekig 8-fél 14 rí.:- -Arva 1 A Zöldért árai Az Agro- konzuni árai Búza téri Vasgyári szabadpiaci árak Szolnoki Burgonya • 23 16 10—20 10—20 18—30 Fokhagyma db 7,50 — 5—10 ■ 6—10 2—10 Sárgarépa cs. 18 12 8—22 10—25 8—30 Petrezselyemgy. cs. 23 12 10—30 10—25 8—30 Zeller'db — — 6—20 — — Karalábé/db 7 4 3—10 5—10 3—6 Vöröshagyma/kg 35 35 30—50 40—45 20—30 Zöldhagyma/cs. — — 7—12 12—14 5—8 Kelkáposzta 29 25 20—30 25—30 25—40 Fejes káposzta 25 20 16—25 20—25 18—30 Savanyú káposzta — — 25—28 30—40 30—40 Tv paprika/db — — 4—10 4—8 2—18 Hegyes paprika/db — _ 2—7 2,50—5 1—16 Paradicsom — 95 70—90 60—90 80—100 Uborka 63 50 40—63 50—60 45—60 Gomba _ _ 100—180 80—120 80—200 Mák _ _ 70—120 — 75/lit. Dióbél _ ___ 280—350 300 280—300 Száraz bab _ _ 50—80 — 75/lit. Zöldbab _ _ 100—110 100—110 — Saláta _ __ 4—8 4—14 3—10 Retek/cs. _ — 10—18 7—8 6—14 Sóska _ _ 30—40,/kg 4—6/cs. 20—30 Paraj _ , 50—60/kg 4—6/cs. 30 Karfiol 40—52 30 20—40 30—50 20—50 Zöldborsó _ 30 18—30 15—30 40—60 Főzőtök _ 30—40 _ 50 Földieper _ 50 50—60 60—70 40—80 Cseresznye ' _ 40—80 30—50 30—60 Meggy _ 40—70 30—50 25—40 Őszibarack _ 40 35—60 40—50 50—90 Egres _ 30—40 30 25/lit. Tojás — — 2,30—3,50 2,20—3,50 3—4 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közleménye szerint a 24. játékhéten a lottó nyerőszámai a következők: 7, 23, 30, 72, 75. A 24. játékhéten nem volt ötös, így a következő hétre átvitt jutalomalap nettó ösz- szege 2 millió forint. A 88 db négyesre egyenként 205 696 forintot, a hármasokra 964 forintot, a kettesekre pedig 34 forintot fizetnek. GYASZKÖZLEMÉNY Mély megrendüléssel tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy a legdrágább térj és a legszeretőbb szívű apa, felejthetetlen gyermek. j; testvér és rokon. DANYI LÁSZLÓ BÉM-csoportvezetö szertö szíve 47 éves korában, június 12-én hirtelen megszűnt dobogni. j1 Temetése: 1990. június 16-án. délután 3 órakora görömbölyi temető ravatalozójából lesz. A gyászoló család- .. Apának a romániai napok # A piacokról jelentjük Drága a cseresznye, olcsó az ösztaack