Déli Hírlap, 1990. május (22. évfolyam, 99-124. szám)

1990-05-18 / 113. szám

I ■ Az MVSC megyei első osztályú labdarúgói hazai pályán szerepelnek holnap. A tabella második helyén álló és a bajnokság megnye­résére törekvő vasutasok a Putnok gárdáját fogadják. A mérkőzés délután öt órakor kezdődik az MVSC sportte­lepén. ■ A Lyukóbányai Bá­nyász NB II-ben szereplő férfi kézilabdacsapata hol­nap délután négy órakor ha­zai pályán, az egyetemen fo­gadja a Törökszentmiklós gárdáját. ■ A KVSE túrázói hol­nap az Encián Kupa me­gyei túravezetési és tájéko­zódási versenyen vehetnek részt. Ezen a „kirándulá­son” indulnak a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület tagjai is. M Az MVSC NB II-es női kézilabdacsapata holnap ti­zenegy órától bajnoki mér­kőzést vív a vasutas sport­telepen. Ellenfelük a Pilis- szentiván együttese lesz. ■ Észak területi úttörő ,,B” kötöttfogású birkózó­bajnokságot rendeznek a DVTK birkózócsarnokában. Az összecsapások holnap délelőtt tizenegy órakor kez­dődnek. ■ A miskolci sportrepülő­téren holnap délelőtt kilenc órakor kezdődik a körrepülő modellek versenye. A szaba­don repülő modellek verse­nye holnap délelőtt kilenc órától lesz. ■ A Sochaux és a Caen kérésére a francia labdarú­gó-szövetség vizsgálatot kez­dett a szombaton 0-0-ra végződött Monaco—Montpel­lier elsőosztályú, bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban. A „feljelentők” megegyezésre gyanakodnak, miután a pont- osztozkodás a kiesés ellen küzdő Montpelliernek és a dobogós helyért harcoló Mo- riacónak is kedvezett. ■ Kelet- és nyugatnémet úszók — köztük többek kö­zött az oümoiai bajnok Hei­ke Friedrich és Michael Gross — sajtóértekezleten jelentették be. hogy a jö­vőben évente háromszor, ön­kéntes doppingvizsgálatnak vetik .alá magukat. A kezde­ményezés célja, hogy meg­cáfolja azokat a híresztelé­seket, amelyek szerint mind­két ország sportolói tiltott teljesítményfokozó készítmé­nyeket használnak. A vizs­gálatsorozaton mindkét or­szágból 12—12 úszó vesz majd részt. ■ Az uruguayi szövetség értesítette a jugoszláv lab­darúgás vezetőit, hogy le­mondja a május 30-ra ter­vezett VB-előkészületi talál­kozót, amelyet Zágrábban rendeztek volna meg. A visszalépést a dél-amerikai­ak nem indokolták meg. Va­lószínű azonban az, hogy a jugoszláv labdarúgás legna­gyobb botránya, a vasárnapi tömegverekedés riasztotta el őket. ■ Carlos Bilardo, a ko­lumbiaiak szövetségi kapitá­nya doktori címmel dicse­kedhet. Ő ugyanis aktív fut­ballistaként szerzett fogor­vosi diplomát az antioquiai egyetemen. Csupán formaság áss utolsó bajnoki Megmenekült az osztályozóiól a Borsodi Bányász Nagynét megműtötték A vasárnapi fordulóval vé­get ér a kézilabdázók baj­noki idénye. Az első osztály­ban a Borsodi Bányász ide­genben, az FTC-Herz SC-nél fejezi be a szezont. Mint is­meretes, már korábban el­dőlt a bajnoki cím sorsa (az Építők SC megvédte bajnoki elsőségét). Az is bi­zonyos, hogy a Bányász megmenekült az osztályozó izgalmaitól, miután 12-iktől rosszabb helyre már nem kerülhet. A 13. helyezett Pécsnek és a 14. Postásnak jut majd ez a szereposztás. — Megnyugodtak végre a kedélyek? — kérdeztem Szolga Miklóstól, a Borsodi Bányász technikai vezetőjé­től. — Miután számunkra már nincs tétje a meccsnek, vég­re felszabadultan játszha­tunk. Ezért nem érzem le­futottnak a találkozót, an­nak ellenére, hogy a ven­déglátók játékosállománya jelenleg jobb. mint a miénk. Ráadásul két húzóembe­rünkre, Hollónéra és Nagy- néra sem számíthatunk. Küzdelmes, kemény csatát várok. Nem fogjuk „ingyen” adni a két pontot! — Tudjuk, hogy Hollóné állapotos, de mi történt Nagynéval? — Sajnos, az utolsó ha­zai bajnoki találkozón, a BHG ellen komolyan meg­sérült. Az egészséges lábán térdazalag szakadást szenve­dett. Még aznap megműtöt- te Bárány főorvos úr. a me­gyei kórház baleseti sebé­szetén. Az operáció jól si­került. Ida rövidesen távoz­hat a kórházból. Ha minden jól megy, augusztusban már elkezdheti a felkészülést. — A hét közben elmaradt az Impuls Lvovval lekötött barátságos találkozó. — Nem érkeztek meg a szovjetek a megjelölt idő­pontban. Később táviratoz­tak, hogy legkésőbb ma megérkeznek. Mérkőzést azonban már nem fogunk játszani ellenük a vasárna­pi bajnoki miatt. Így csupán vendégül látjuk őket. Tájékozódási futóverseny A madarak és fák napja alkalmából egésznapos gyer­mekprogrammal várja az érdeklődőket az MVSC-ter- mészetjáró szakosztálya va­sárnap Bánkúton. A Majá­lis-parki 15-ös autóbusz meg­állója előtt reggel 8 órakor gyülekeznek azok a kisdiá­kok, akik vállalják a 11 ki­lométeres csúcstúrát Ömas- sától a Bálványig. Valami­vel később, 10 órakor rajtol Bánkúiról a tájékozódási futóverseny mezőnye. A szervezők négy fős csapatok jelentkezését várják. Ezen kívül egész nap ifjúsági tú­ravezetők segítségével is­merkedhetnek az érdeklődők Bánkút környékével. T úra A DVTK természetjárói holnap reggel a Kilián- északról 7.25-kor induló LÁEV-vonattal utaznak ifjú­sági túrájuk első állomásá­ra, a Harica-völgybe. Durda Csilla túravezető várja a túrázni vágyókat. _ j(e Utoljára idegenben szerepelnek a sajószentpétéri lányok ebben a bajnokságban. (Szabó István felvétele) — Hallottam egy folya­matban lévő átigazolásról is... — Nem titok már. hogy szeretnénk leigazolni a szov­jetektől egy tehetséges fia­tal játékost. Forst Léna mindössze 22 éves. magas termetű ,és mindkét átlövő poszton hazai értelemben véve klasszis teljesítményre képes. Három évre szeret­nénk megszerezni őt. aztán majd meglátjuk. A Lvov már aláírt szerződéssel ér­kezik, ezután már csak a két ország kézilabda-szövet­ségének: áldása hiányzik ah­hoz. hogy Léna Miskolcra költözhessen. Fegyverneki Zoltán Birkózás Az elmúlt hét végén a bul­gáriai Goznaoljaovicében nemzetközi birkózóversenyt rendeztek. A diósgyőri Bá­rányt Imre szabadfogásban, a 68 kg-osok között a máso­dik helyet szerezte meg. Úttörő „B” szabadfogású területi birkózóbajnokságot rendeztek a DVTK birkózó­csarnokában az elmúlt szom­baton. A diósgyőri sportolók jól szerepeltek a küzdelmek­ben. Első lett Thurn Gábor (35 kg), Galgóczi Gábor (60 kg) és Kiss János (+73 kg). A második helyen végzett Kiss Szabolcs (41 kg), Ju­hász Zoltán (45 kg) és Dá­csái Bálint (+73 kg). A harmadik helyet szerezte meg Csajbók Sándor (38 kg), Dámóczi János (66 kg), Szo­koli Richard (73 kg) és Pa­taki Péter (+73 kg). Minden súlycsoportból az első két helyezett jut tovább az or­szágos bajnokságra. Városi egyéni grundbirkó- zó versenyt rendeztek a DVTK birkózócsarnokában vasárnap. Az összecsapáso­kon húsz általános iskola képviseltette magát. Az első helyen végzett To- mesz Róbert (26 kg, 49. Sz. Ált. Isk.), Skornyák Attila (28 kg, 42. Sz. Ált. Isk.), Sza­lui Richard (30 kg, 13. Sz. Ált. Isk.), Szűcs Krisztián (32 kg, 1. Sz. Ált. Isk.), Al­mást János (35 kg, Mályi Ált. Isk.), .Tóth Attila (38 kg, 42. Sz. Alt. Isk.), Ortó Krisz­tián (41 kg, 42. Sz. Ált. Isk.), Takács Péter (45 kg, 21. Sz. Ált. Isk.), Szilvássy Zoltán (50 kg, 2. Sz. Ált. Isk.), Dó- czi Attila (+50 kg, 21. Sz. Ált. Isk.). DELI hírlap. — a miskolciak napilapja. — Kiadja: a Déli Hírlap Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. — Felelős kiadó: bEKes DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Pos­tacím: Miskolc. 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkár­ság: 18-223. Bel- és várospolitikai rovat: 18-227. Gazdaság­politikái rovat: 18-224. Levelezési rovat: 18-225. Kultúrpoli­tikai rovat: 18-226. Sportrovat: 18-222. Telex: 62342. Telefax: 18-225. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. Tele­fon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­melyik hlrlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesltők- nél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lap­ellátási Irodánál (HELIR) Budapest V.. József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint át­utalással a Postabank Rt. 219-98636 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Előfizetési díj egy hónapra 85 forint. 1 negyedévre 255 forint, 1 évre 1020 forint, index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. F. v.: HORVATH FERENC. — ISSN 0133 0209 Labdarúgás, 1SB 111., Tisza csoport Elmúlik a góliszony? s Holnap: BhV SC—Tiszavasvári Ismét hazai pályán játszik a hét végén a Borsodi Épí­tők Volán SC harmadosztá­lyú labdarúgócsapata. A Ti- szavasvári együttesét fogad­ják holnap délután, négy órakor, a népkerti sporttele­pen. Küzdelmes összecsapás várható, hiszen a vendégek a negyedik, a hazaiak pedig az ötödik helyet foglalják el a tabellán. A BÉV SC a tavaszi sze­zonban mindössze két vere­séget szedett össze. Az elsőt a listavezető Kábától, a má­sodikat pedig az elmúlt hét végén, a bentmaradásért küzdő Sajóbábonytól. — Ez utóbbi vereség meg­viselte a játékosokat, és en­gem is — mondotta Balázs András, a BÉV SC edzője. Éppen ezért a foglalkozáso­kon és a szerdai edzőmér­kőzésen a legfontosabb fel­adatom az volt. hogy fel- rázzal a labdarúgókat. Olda­ni kellett a gátlásaikat, hi­szen már-már görcsössé tet­te őket a góliszony. A leg­utóbbi négy találkozón ugyanis egyszer sem találtak a hálóba a játékosok. Meg­próbálunk holnap szakítani ezzel a kellemetlen „hagyo­mánnyal”. Remélem, hogy akikor frissebben és ötlete­sebben játszó csapatot lát­hatnak majd a szurkolók. Egy esetleges jó eredmény­nyel visszajuthatunk az ötö­dikről a negyedik helyre. Talán még dobogósok is le­hetünk. — Csak Szobóczki sérült, ö az Edelény elleni találko­zón vált harcképtelenné. Az­óta nem játszott, de már el­kezdte a könnyű edzéseket. Valószínűleg holnap sem számíthatok rá. Szerencsére „sárgaság” nem tizedeli a keretet. A tiszavasváriak el­len pályára küldött tizen­egyet a Kerényi. Juhász, Oláh. Balogh, Mihalovszki, Sverla. Tihor. Farkas. Bod­nár, Sziklai. Rác z. Tóth Miklós, Vidinczei. Nemes. Veres, Lehóczki és Radaksz összeállítású keretből jelö­löm ki. A mérkőzésen a debreceni Szabó I. fújja majd a sípot. Sz. P. A DB tippjei 1. Bremen—Kaiserslautern 1 2. Békéscsaba—Ü. Dózsa x Z 3. Vasas—Váci Izzó 1 4. Ancona—Foggia 1 X 5. Avellino—Reggina x 1 6. Brescia—Cosenza x 7. Catanzaro—Torino 2 8. Licata—Padova x 2 9. Messina—Parma * 2 x 10. Monza—Barletta x 2 11. Pisa—Cagliari x 1 12. Reggiana—Pescara 2 x 13. Triestina—Como 1 + 1 Veszprémi SE—FTC 2 x FEKETE SAROK Asszony a tűzben # MAGARA GYÚJTOTTA A HAZAT? • NEM AKARTA, HOGY MEGMENTSÉK ..; $ MÁSODFOKÚ ÉGÉSI SÉRÜLÉSEKET SZENVEDETT A férj valamivel a déli hangszó uíán végzett a nagy- mosással. Karján a vizes ru­hával teregetni indult. Ijed­ten figyelt fel arra, hogy az egyik ajtó résein át dől a füst a szobából. És a belül­ről bekulcsolt ajtón túl, oda­bent a felesége... Amikor Bőcs községben a hivatalos hírben megjelölt címet keressük, kiderül, hogy gyorsan híre ment a faluszéli háztűznek. Az első férfi, akit megszólítunk, mi­után pontosan elmagyaráz­za, hol forduljunk jobbra, majd utána balra, már kér­dezi: csak nem a tűz miatt jöttek? Mikor bólintunk, mondja is, hogy a faluban ügy beszélik: az asszony is hibás abban, hogy a lángok felcsaptak. Magát a családot Bőcs másik szegletében épp- csak annyira ismerik, hogy most, a történtek után tud­ják, kiről van szó. Illetve annyit tudnak: a férj egy aranyember, mos, főz, taka­rít, gondoskodik a családjá­ról, a két kisgyerekéről. .. A megadott címen egy nagyjából kulcsátadásra kész házat találunk. Az utcára néző ablakok közül az egyik feketére égve, törötten, tár­va-nyitva áll. Az ablak előt­ti erkélyen egy kiságyba pú­pozva a tűzből kimentett holmik, mellette majdnem teljesen elégett papírdoboz. A ház garázsának bejárata előtt, nagy kupacba szórva, füstös, feketére égett ilyen­olyan holmik. Nagy részük mintha gyermekruha lenne, de vannak közte összeolvadt babák, és játékok is. A csengőszóra senki sem nyit ajtót, és a közvetlen szom­széd is csak annyit tud mondani: ő akkor ért haza, amikor már a tűzoltók is visszafelé készülődtek. Két házzal odébb találunk egy fiatalasszonyt, aki részlete­sen, bár a történtek felidé­zésétől egy kicsit zaklatottan meséli el azt a néhány per­cet. Azt, hogy ő is felfigyelt arra, 'hogy az ablakon is omlik a füst. Aztán a férjjel és még néhány segítővel megpróbálták menteni, ami még menthető. Mindenek­előtt természetesen az asz- szonyt. Ugyanis a férj em­lékezett rá, hogy felesége a tűz előtt bezárkózott a szo­bába. Az elmúlt néhány napban nem egyszer tette ezt meg. A nő azonban elő­ször semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy segítsen segítőinek. — Görcsösen kapaszkodott mindenbe, amibe csak lehe­tett. Nem akart kijönni — meséli a fiatalasszony. — Csak csodálni tudtam a fér­jét, hogy nem veszítette el a fejét. Egyetlen hangos szó sem hagyta el a száját, még később sem. Mire be­jutottunk a szobába, a gye- rekbútorok már megolvad­tak. Az ablaküveg a nagy hőtől akkor kezdett repedez­ni, törni. Mindenki oltotta a tüzet, ahogy tudtuk. Szeren­csére, mire kiértek a tűzol­tók, már nem sok dolguk akadt... De még minden olyan forró volt, hát akkor kezdtük kidobálni a ruhákat az utcára ... Annyit láttam még, hogy az asszonyt állí­tólag másodfokú égési sérü­lésekkel kórházba vitte a mentő. Akkor úgy mond­ták, hogy jó ideig bent tart­ják de este már itt volt. Hálóingben szállt ki eey taxiból... Azt mondják, hogy az asszony maga gyúj­totta fel a szobát. Talán először azt a papírdobozt, amiben a gyerekjátékokat tartották. Végül is nagy sze­rencse. hogy komolyabb baj nem történt. (fázold)

Next

/
Thumbnails
Contents