Déli Hírlap, 1990. május (22. évfolyam, 99-124. szám)

1990-05-03 / 100. szám

legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . leg Még csak találgatás (Tudósítónk jelenti) A rendszerváltás nyitánya. A szabadság első napja. A többpártrendszerű parla­menti demokrácia premier­je. így minősítették az újsá­gok a szabad választásokon létrejött új magyar parla­ment tegnapi első, alakuló ülését. Hogy milyen lesz majd a most ránk köszön­tött új korszak, azt hamaro­san megtudjuk. Az alakuló ülésen mindenesetre ünne­pélyes volt a hangulat. Az is feltűnt, hogji az új hon­atyák többsége még kereste a helyét, ismerkedett az épülettel, s délelőtt akadt, akinek elkélt. a segítség: merre is találja a saját szé­két. Az ülésrend egyébkén* néhány esetben igen furcsán alakult. A két, eszméit te­kintve egymástól talán leg­távolabb álló párt vezető­je: a fideszes Orbán' Viktor, illetve a szocialisták elnöke, Nyers Rezső, például szék­szomszédok lettek. A jobb szélen az MDF- frakció tagjai ülnek. Balá­zsi Tibor miskolci képvise­lő hívta fel rá a figyelme­met, hogy a Demokrata Fó­rum parlamenti ülésrendjé­ben az ország területi el­rendezését vették figyelem­be. így a megyénkben meg­választott MDF-képviselők- nek az ülésteremben is a jobboldal északkeleti régió­ja jutott. Az újságírók egyébként meglehetősen kevés infor­mációhoz juthattak szer­dán délelőtt. Szinte vala­mennyi helyet a pártok vendégeinek tartottak fenn a karzaton és a páholyok­ban. így a sajtó munkatár­sai monitoron követték a fejleményeket, s csak a fo­lyosón vadászhattak a leg­frissebb információkra. Azt sikerült megtudnom, hogy a miskolci illetőségű képviselők közül többen kerültek be egy-egy parla­menti bizottságba, illetve néhány an jelentős tisztséget látnak majd el. Az Ország- gyűlés jegyzőjének ajánlot­ták például dr. Balás Istvánt (MDF), Balázsi Tibort (MDF), a kulturális, dr! Kiss György (Demokrata .Fórum) az alkotmányjogi és az ugyancsak MDF-es dr. Bogár László a költség- vetési bizottságban képviseli majd a pártja parlamenti •frakcióját. V/achsler Tamás (Fidesz) a parlament kor- jegyzőjeként jutott szerep­hez tegnap délelőtt. Szabó Györgyöt, a megyei tanács elnökét a hosszú nevű ön- kormányzati, közigazgatási, A DH hirdetési melléklete Lapunk holnapi száma hir­detési melléklettel jelenik meg. A 8 oldalas újságot természetesen változatlan áron, 3 forint 50 fillérért kínálják majd a hírlapáru­sok. Helyreigazítás Lapunk tegnapi számából néhány száz példány — a nyomda hibájából — érte­lemzavaró sajtóhibával ke­rült a hírlapárusokhoz. Az 1. oldalon, a csanyiki majá­lisról szóló tudósításunk kép­aláírása helyesen: „Eszmecse­re a KDNP és az MSZP ve­zetői között.*’ Az érintett pártoktól elnézést kérünk, Az új magyar Országgyűlés ma azzal folytatja munkáját, hogy az ideiglenes köztársasági elnök — Göncz Árpád — át­adja a kormányalakítási megbízást a választásokon győze­delmeskedett párt, az MDF elnökének, Antall Józsefnek. Ugyan­csak a napirenden szerepel a parlament állandó és ideigle­nes bizottságainak létrehozása. Az Országgyűlés megbízott elnöke a tegnapi döntés szerint Szabad György lett. Tegnap a képviselők törvénybe iktatták az 1956-os forrada­lom és szabadságharc történelmi jelentőségét egyben nem­zeti ünneppé nyilvánították október 23-át. Az MDF és az SZDSZ megállapodott abban, hogy közösen kezdeményezik az alkotmány módosítását. Eszerint javasol­ják, hogy csökkentsék azon törvények számát, melyeknek elfogadásához a parlament, kétharmados többsége szükséges, mert az nehezítené az ország kormányozhatóságát. Megálla­podtak abban is, hogy a televízió és a rádió közös elnökére, valamint a Magyar Távirati Iroda vezetőire a kormányfő tesz majd javaslatot, a kinevezés azonban a köztársasági elnök jogköre. A tegnapi MDF—SZDSZ közös sajtótájékoztatón töb­bek között elhangzott az is hogy a két nagy párt megálla­podása nem teszi súlytalanná a másik négy parlamenti pár­tot, hiszen a megállapodást alkotmányos parlamentáris mód­szerekkel kell elfogadni. Göncz Árpád és Szabad György megválasztását is egyetértéssel fogadta az említett négy párt. belbiztonsági, rendőrségi bi­zottságba delegálta a Ma­gyar Szocialista Párt. Az SZDSZ országos listájáról a parlamentbe került Hor­váth Aladár, a Phralipe Független Cigányszervezet miskolci vezetője, a kisebb­ségi, emberjogi, vallásügyi bizottságban tevékenykedik majd. Az új parlament első nap­jának krónikájához tartozik az is, hogy bár még szer. dán reggel úgy tűnt: szen­zációs bejelentésre , számít­hatunk, végül is semmilyen politikai bomba sem rob­bant. A Népszabadság teg­napi számában olyan tudó­sítás jelent meg, amelyet úgy is lehetett értelmezni, hogy nagy koalíciós kor­mányt alakít a két legna­gyobb rivális párt, az MDF és az SZDSZ. E pár­tok parlamenti frakciójának vezetői határozottan cáfol­ták ezt, s újfent megerősí­tették: nem lesz nagykoa­líció. A leendő kormánnyal kapcsolatban csak annyit lehet hallani: várhatóan ma kérik fel ennek megalakí­tására Antall Józsefet, a Demokrata Fórum parla­menti csoportjának vezető­jét. Hogy kik kapnak majd miniszteri tárcát, arról sem­mi közelebbit nem lehetett megtudni a folyosókon sem. Néhány név forgalomba ke­rült ugyan, de, hogy való­ban miniszter, lesz-e az ille­tőből, azt senki sem volt hajlandó megerősíteni. Azt viszont az MDF-frakció egyik tagja határozottan ál­lította, hogy a híresztelések­kel ellentétben Raffay Er­nőből nem lesz honvédelmi miniszter. S hogy mit tudunk még az új parlamentről? Az Idegenforgalmi Propaganda Kiadó jelentette meg a Szabadon választott című kötetet, a mostani képvise­lők életrajzával. A kiad­ványból kiderül: a 386 kép­viselőből mindössze 28 a nő. A férfiaknak viszont a küllemén is meglátszik, hogy az erősebb nemhez tartoznak: 153-an viselnek bajuszt. S bár a választá­sokon igen sok volt a szí­nész képviselőjelölt, még­sem Thália papjai vannak a legtöbben az Országgyű­lésben: mindössze hat szí­nészből, művészből, rende­zőből lett képviselő. A par, lamentben a tanárok kerül­tek túlsúlyba, pont százan vannak. Jogi végzettséggel 77, közgazdaságival 49, or­vosival 32 képviselő rendel­kezik, teológusok 13-an, írók, újságírók, könyvszer­kesztők pedig 18-an kerül­tek be a törvényhozásba. (bujdos) Shell-plakáfkiáilítás A húszas években kitűnő plakátok hívták fel az autó­sok figyelmét a Shell olajra és benzinre. A régi plaká­toknak ma is nagy sikerük van. s ezekből rendeznek kiállítást a Tudomány és Technika Házában. A bemu­tatót ma délután négy óra­kor nyitják meg a nagykö­zönség előtt. güiri"-",-iMir [Hinni i iíiíiíbíimi OTP-hitelakció május 2-töl! IMPORT MÉIYHÜTÖSZEKRÉNYEK, valamint minden ORION és VIDEOTON színes televízió 20% ELŐLEG befizetése mellett megvásárolható. Tájékoztatás az áruház műszaki osztályán. MISKOLCI ÁRUHÁZA + Sziámi ikrek születtek Romániában. Külön májjal, de összenőtt mellkassal jött a világra a képen látható két kis­lány néhány nappal ezelőtt, Temesváron. Az ikrek szülei külföldi támogatásban reménykednek, hogy szétválaszthas­sák a két kislányt. Két játék, értékes nyereményekkel legújabb száma Mától kapható a Borsod Expressz legújabb száma. Is­mét számos érdekes infor­mációval. Hová lett a „saját erőnk”? a címe annak az írásnak, mely az ingatlanpiac, s fő­ként a lakásvásárlás, -eladás helyzetéről számol be, vala­mint azokról, akik sa.já.t ház építésébe vágtak bele, vagy éppen építési vállalkozásra adták fejüket. Akiket a Miskolc környé­ki idegenforgalom jövője ér­dekel — mert talán saját jövőjüket ebben az üzletág­ban szeretnék biztosítani — megtudhatják, hol, mekkora összegű pályázattal segíti az idén a városi tanács ezt a területet. Olvashatunk a Borsod Expressz legújabb számában az első hazai mo­sogatógépről, és tanácsot kaphatunk arra, hol kapha­tunk tanácsot energetikai ügyekben... A lap utánajárt annak is, vajon meddig állnak még kilométeres teherautósorok a hejőcsabai cementgyár előtt, és lesz-e elég zsák. meg belevaló cement. , Természetesen ismét já­ték: a mindössze 8 forintos újság megvásárlásával érté­kes holmikhoz juthatnak az olvasók, csak egy kis sze­Vadászok szövetsége A miskolci Vadászklub­ban holnap délután 5 óra­kor dr. Székely László, a MA VOSZ megyei elnöke tart előadást önálló megyei vadászszövetség létrehozása címmel. Minden érdeklődőt szeretettel vár a klub veze­tősége. renese kell hozzá. Az egyik játék első díja ismét egy in­gyen bekötött telefon, a má­sik játékkal pedig egy való­di, zsebbe való személyhívó elektronikát lehet nyerni. Vitray Tamás műsorából, a Tele-feréből ismerhettük meg néhány éve Kártyikné Benkc Etkát, aki öngyógyí­tással oly mértékben felja­vította egészségi állapotát, ami szinte lehetetlen. Bi­zonyításként talán elég any- nyit említeni, hogy amíg ötvenöt éves koráig súlyos mozgásszervi betegségekben, veleszületett szívbetegségben és állandó kimerültségben szenvedett, addig mára, het­venéves korára, akrobatikus jógamutatványok elvégzésé­re is képes. Nemrégiben megjelent könyvében — „Lélegzünk és létezünk” — azokhoz az em­bertársaihoz szól, akik ki­váncsiak arra, hogyan tudják a bennük érvényesülő rom­boló természeti erők helyett az önregeneráló erők műkö­dését elősegíteni; azt az ál­landó leépülést, amit ma­gukban elindítottak, vissza­fordítani. Azok, akik következő tom­bolajátékunkban részt vesz­nek, s szerencsések, szemé­lyesen is megismerkedhetnek a könyv írójával, mi több, Megalakult az Egyesületek Tanácsa Még az sem biztos, hogy a jövőben is MTESZ-nek hívják majd, mindeneseire Borsodban már megalakulta Természettudományos F.gye- sületek Tanácsa. Tegnap ké­ső délután új vezetőséget választottak. Hosszas vita után döntöt­tek arról, hogy az új elnök Valaska László legyen. Dr. Pados Imre és Hoüó Csaba tölti be az alelnöki tisztet. A tanács titkára dr. Barkó- czi István, helyettese pedig Dankó Gyula lett. Vala­mennyi tisztségviselő külön foglalkozik egy-egy terület­tel, s egy évre kapta meg­bízatását. Akkor újra vá­lasztanak majd. Minderről a szavazás után adott tájé­koztatást Valasika László el­nök. Ezen az eseményen már ott volt Tóth János, a MTESZ főtitkára is. aki ar­ról szólt, hogy Borsodban alakult meg először, itteni kezdeményezés alapján az egyesületek tanácsa, s ta­pasztalataikat az újjászer­veződő MTESZ-ben is hasz­nosítani kívánják. Az or­szágos tisztújító közgyűlés várhatóan novemberben lesz, s akkor döntenek a szerve­zet új elnevezéséről is. Annyi bizonyos, hogy vala­mennyi vidéki szervezet na­gyobb önállósággal dolgoz­hat majd. Igazi tavasz A tegnapi erős északi azé 1 mára lecsendesedik, s bár néha megnövekszik a felhő­zet, napsütéses, igazi ta­vaszhoz illő Időjárás lesz. Csapadékra nem kell számí­tani, legfeljebb könnyű zá­por fordulhat elő. A hőmér­séklet kora délután 15 és 20 fok között alakul. részt vehetnek a május kö­zepén induló tanfolyamán. Aj öt alkalommal, négy órán át tartó intenzív tanfolyam má­jus 21-én kezdődik, s a két nyertes választhat, hogy a délelőtti, vagy a délutáni ta­lálkozókra íratkozik-e fel. Egyébként 2100 forintért le­het jelentkezni a tanfolyamra az Artis Kisszövetkezetnél (Szabadság utca 42., telefon: 78-914). A két fődíjon kívül, a má­jus 10-i sorsolásunkon két különleges csomag is nyer­hető. A Széchenyi úti Le­vendula drogéria ugyanis a városban egyedülálló válasz­tékkal rendelkezik, s a pol­cain található készítmények­ből — gyógynövények, csí­ráztatni való magvak, szója- készítmények, gyógykozmeti- kumok, növényi olajok — állítanak majd össze egy-egy csomagot, amelyek egészsé­ges élelmiszereket, illetve gyógykoznietikumokat tartal­maznak. A május 5-i szá­munkban megjelenő tombola- szelvénnyel tehát az egészsé­ges életmódot folytatók, vagy elkezdeni vágyók örömére négyen nyerhetnek. 4 DH, az Artis Kisszövetkezet és a Levendula drogéria játéka Jóga és gyógynövények az egészségért A Parlament folyosóján i iá a Éiszleri szálaié?

Next

/
Thumbnails
Contents