Déli Hírlap, 1990. május (22. évfolyam, 99-124. szám)
1990-05-30 / 123. szám
SFOSST ■ A brazil labdarúgó-válogatott VB-előkészületi mérkőzésen az olaszországi Umbria tartomány legjobbjaitól egygólos vereséget szenvedett. A találkozóra húszezren voltak kíváncsiak. A délamerikaiak a rengeteg helyzetet nem használták ki. ■ A bécsi Práter-stadion- ban ma játsza utolsó, VB előtti mérkőzését Ausztria és Hollandia. Kérdés az, hogy a Milán csapatának sztárja, Gullit bírja-e végig a találkozót. ■ Mónos Tamás, a Veszprém SE csapatának válogatott játékosa a következő bajnokságban a belga első osztályban szerepel. A fiatal labdarúgót a Germinal Eke- ren vette meg. Egyébként ez volt az az együttes, amelyik a belga kupadöntőt játszotta az FC Liege ellen. Mónos vételára 320 nyugatnémet márka. ■ Roberto Baggio, a Fio- rentina és az olasz válogatott csatára, ma a földkerekség legértékesebb játékosa, tizenhárom millió dollárért szerződött át az ugyancsak olasz Juventushoz. Nyilatkozatában elmondta: minden vágya, hogy a jelenleg Itáliában tartózkodó dalai lámával találkozzék. Évek óta tanulmányozza ugyanis a buddhista hit alapismereteit. ■ Az ifjúsági röplabda EB döntőjébe a párizsi selejtezőből az NDK, Finnország, Jugoszlávia, Portugália, Hollandia, Bulgária, Csehszlovákia és Törökország válogatottja került. ■ A Whitbread Kupa Föld körüli vitorlásverseny győztes hajóját, az új-zélandi „Steinlager 2”-t egy olasz üzletember több, mint kétmillió dollárért vásárolja meg. ■ Ritka bravúrt hajtott végre a ritmikus sportgim- nasztikai Világkupa-viadalon a 18 éves kijevi tornásznő, Alekszandra Tyimosen- kó. összetett győzelme után aranyérmet szerzett valamennyi szer — szalag, karika, labda, kötél — döntőjében is. Ö a védője az összetett világbajnokságnak, s minden bizonnyal legnagyobb esélyese az októberi VB-nek is. ■ Az esseni evezősregattán a magyarok közül a kormányos nélküli kettes és a kétpárevezős egység ezüstérmet szerzett. ■ Két magyar győzelem született vasárnap a dél-angliai Southamptonban négy ország válogatottjának részt- vételével rendezett dobóviadalon. A kalapácsvetésben Gécsek Tibor 77.00 m méterrel, női gerelyhajításban Hartai Katalin 62.36 m-re lett első. A pontverseny végeredménye: 1. NSZK, 2. Magyarország, 3. Olaszország, 4. Nagy-Britannia. m A DVTK természetjáró-szakosztályának tagjai holnap reggel hét órakor találkoznak a Tiszai pályud- varról induló 5015. számú vonatnál. Fauszt Géza túra- vézetővel a Vár-hegy — Kaptár-kövek közötti útvonalat barangolják végig. Főbb állomásaik: Cserép- váralja — Vár-hegy — Kaptár-kövek — Vén-hegy ->- Bogács. Salakmotor, egyéni VB-középdönlő Rajt-névsor Ökölvívás Isaszegit nyomták a bírók r Érmek Debrecentől jf: Szűcs László a jövő ígérete. A Hajdúság fővárosában másodszor lett felnőtt magyar bajnok. (Szabó István felvétele) Az országos felnőtt egyéni ökölvívó-bajnokságnak Debrecen adott otthont az elmúlt héten. A Borsodi Bányász öklözői szép reményekkel indultak a legrangosabb hazai versenyen. Közülük többen viszont csalódottan tértek haza. Ez főleg Isaszegi Róbertre igaz, akinek ragyogó sorozata szakadt meg a cívisvárosban. Több, mint tíz éve rendre nyerte a magyar bajnoki címeket a serdülő korosztálytól a felnőttekig. Most azonban, a 48 kilogrammosok döntőjében az a Lakatos Pál állította meg diadalmenetét, aki a legnagyobb hazai vetélytársa. Egyszer már éppen Debrecenben, a Bocskai-emlék- versenyen legyőzte a sajó- szentpéteriek olimpiai bronzérmesét. Takáes Gáborral, a Borsodi Bányász vezető edzőjével beszélgettünk az egyéni magyar bajnokságon történtekről. — Egy kicsit csalódott vagyok, és elsősorban Isaszegi miatt — mondta az ökölvívó szakember. Nemcsak az bánt, hogy a döntőben a Vasas versenyzőjét hozták ki győztesnek, hanem az is, hogy kikapott. Biztos, hogy Isaszegi nem az élete legjobb formájában öklözött, de vereségét a bírók rossz- indulatának köszönheti. A harmadik menetben kétszer szóltak neki fogásért, majd megintették. Ez aztán mindent eldöntött. Megjegyzem, más mérkőzéseken még tíz figyelmeztetés után sem intettek, amennyiben Vasasjátékosról volt szót Rajtam kívül más edzők is felháborodtak a bírók elfogultsága miatt. Persze, ez Isaszegi számára nem lehet vigasz. Érthető, hogy most meglehetősen letört. Rosszkor jött a kudarc, ugyanis szeptember végén Indiában, a Világ Kupán indul. Csak remélhe. tem azt, hogy a nyáron túlteszi magát a vereségen. — Csóka Csaba viszont bronzérmes lett Isaszegi mögött ... — Kétségtelen, hogy ez az eredmény siker számára is. Sajnálható viszont az, hogy a sorsolás szeszélye folytán Isaszegivel találkozott az elődöntőben, ahol ellene semmi esélye nem volt. Az encsi fedett uszodában rendezték meg az elmúlt hétvégén az OTP Kupa elnevezésű úszóversenyt. Az összecsapásokon három egyesület — Miskolci Vízművek, Encsi VSC, Postás SC — képviseltette magát. EREDMÉNYEK. 50 m béka fiú mell: 1. Tóth Máté (M. Vízmüvek), 2. Gál Péter (Postás SC), 3. Acs Róbert (Encsi VSC). 50 m béka lány mell: 1. Rit- tenbacher Viktória (M. Vízmüvek), 2. Istók Ágnes (Encsi VSC), 3. Kovács Blanka (Encsi VSC). 400 m gyermek fiú gyors: 1. Györgyik Róbert (M. Vízművek). 2. Kassai László (M. Vízmüvek), 3. Bikki Péter (M. Vízmüvek). 50 m delfin fiú gyors: 1. Kerékgyártó Tamás (M. vízmüvek), 2. Bikki Péter (M. Vízmüvek), 3. Koldon Szabolcs (M. Vízművek). 400 m serdülő lány gyors: 1. Ritten- bacher Viktória (M. Vízművek), 2. Mély pataki Réka (M. Vízmüvek), 3. Kalas Katalin (Postás SC). 50 m delfin lány gyors: l, Bartók Zsuzsa (M. — Hogyan értékeli a többi öklöző teljesítményét? — Hranek Sándor azt hozta, amit vártam tőle. Jó mérkőzésen, magabiztosan védte meg bajnoki címét csakúgy, mint Szűcs László. Ö egyébként Szőkével indult egy súlycsoportban. Az elődöntőben találkoztak volna, de Szőke nem vállalta a meccset. Ez a döntés, kettőjük jelenlegi formája alapján, érthető. Maradt hát számára a bronzérem. Po- rubjánszki a harmadik heAz ember egyik legalapvetőbb mozgása a járás mellett az úszás. Azonban nagyon sokan még felnőtt korukban sem tudnak úszni. Ez óriási veszélyeket rejt magában. A kánikulában sokan fürdenek a környék mélyvizű tavaiban. A vízbiztonság elsajátításához nyújtanak aktív segítséget a Miskolci Vízművek SC úszóedzői nyári úszótanfolyamaikon. Természetesen — a korábbi nyarakhoz hasonlóan — Miskolc művelődési intézményei is szerveznek úszás- oktatással egybekötött szünidei táborokat, de csak a Vörösmarty Művelődési Ház Vízművek), 2. Kriston Orsolya (M. vízmüvek). 3. Kovács Linda (M. Vízmüvek). 100 ni delfin fiü mell: 1. Kaldak Szabolcs (M. Vízmüvek), 2. Gál Károly (Postás SC), 3. Istók Balázs (Encsi VSC). 100 m delfin lány mell: 1. Bartók Zsuzsa (M. Vízművek), 2. Kriston Orsolya (M. Vízmüvek), 3. Kovács Linda (M. Vízmüvek). 100 m delfin fiú hát: 1. Gál Károly (Postás SC), 2. Szendrei Balázs (M. Vízművek), 3. Kaldak Szabolcs (M. Vízművek). 100 m úttörő lány hát: 1. Mélypataki Réka (M. Vízművek), 2. Ritten- bacher Viktória (M. Vízmüvek), 3. Pásztor Dalma (M. Vízművek). 100 m úttörő fiú gyors: 1. Kerékgyártó Tamás (M. Vízművek), 2. Bikki Péter (M. Vizművek). 3. Szabó Tamás (Postás SC). 100 m úttörő lány gyors: 1. Rittenbacher Viktória (M. Vízművek), 2. Mélypataki Réka (M. Vizművek), 3. Bartók Zsuzsa (M. Vízművek). 4X50 m fiú gyors váitó: 1. Miskolci Vízmüvek. 2. Postás SC, 3. Encsi VSC. 4X50 m delfin lány gyors: 1. Miskolci Vízmüvek, 2. Encsi VSC (A-csapat), 3. Encsi VSC (B-csapat). lyen végzett. Ez elfogadható eredménynek számít. — Kik azok, akik egyértelmű csalódást okoztak? — Lakatos János rendkívül enervált-an öklözött. Olyan versenyzőtől szenvedett sima vereséget, aki gyengébb tőle. Csalódás volt Farkas László kiesése is. Mentsége az, hogy olyan idősebb, rutinos versenyzővel szemben maradt alul, aki mellesleg többszörös magyar bajnok. (fegyverneki) egyezett meg a Vízművek SC vezetőivel. Ök az Augusztus 20. strandon tartják a foglalkozásokat. Az egyesület önállóan is tart kéthetes oktatásokat. Ez idő alatt garantáltan szakemberek foglalkoznak a jelentkező gyermekekkel és felnőttekkel. Az oktatás helye a Szabadság fürdő fedett uszodájában lesz, amelyet a nyári hónapokra bérbe vettek az üzemeltetőtől. Így ideális körülmények között, az időjárás viszontagságaitól védetten, megfelelő hőmérsékletű vízben sajátíthatják el a sportág alapjait. Elsősorban óvodás- és iskoláskorú gyermekek jelentkezését várják, de a kora reggéli órákban felnőttek oktatásával is foglalkoznak. Egy tanfolyam alatt 10 órát töltenek a medencében az úszni vágyók, ez napi egyórás elfoglaltságot jelent. A tanfolyam díja 900 forint. 15— 20 fős csoportok jelentkezése esetén 100—100 forint kedvezményt ad az egyesület. A turnusok időpontja a következő: június 11—22., június 25—július 6., július 9—20., július 23—augusztus 3-ig. Sz. B. Salakmotoros egyéni világ- bajnoki középdöntő lesz a Borsodi Építők Volán nép- kerti sporttelepén. A futamokat vasárnap délelőtt, fél tizenegytől rendezik meg. A VB-középdöntőn kilenc nemzet vaspapucsosa vesz majd részt. A csehszlovákoké a legnépesebb mezőny. Tőlük négy versenyző indul: Petr Vandirek, Pavel Kar- nas, Vladimir Kalina és Bo- rivoj Hadek. Lengyelországból ketten érkeznek, Piotr Swist és Roman Francy- szyn. Az osztrákokat Robert Funk és Andreas Bössner képviseli. Jaworeket várják az NSZK-ból, Rif Saitgare- vet és Igor Dubinyint pedig a Szovjetunióból. Bulgária egy versenyzője, Jordánon áll majd a célvonalra. Itt lesz a jugoszláv Pintar, valamint az olasz Furlanetto és Salamon is. A magyarok közül Hajdú Zoltán, Újhelyi Sándor és Böszörményi Zsolt lesz ott a Népkertben vasárnap. Mindhárman a hazai pálya előnyeit élvezik majd, hiszen a BÉV SC motorosai. Az egész úgy kezdődött, hogy a családi kasszából, vagyis pontosabban az anyu pénztárcájából eltűnt ezer forint. Aztán a mama a papán, a papa pedig a gyerekeken kereste a hiányzó bankót. Nagy riadalom akkor lett, amikor a nagyfiú rövidebb történetben előadta a bankjegy sorsát, és kije- jeleníette: őt bizony megzsarolták. .. A gyerek részletesen elmesélte, hogy egy napon iskolából jövet, megszólította egy kisebb csapat. Két lány és egy nála alig idősebb fiú álította meg, és közölte vele, hogy ha másnapra nem hoz nekik ötszáz forintot, csúnyán ellátják a baját. Természetesen otthon egy szót sem mert szólni a történtekről, hiszen a fenyegetéshez az is hozzátartozott: ha eljár a szája, hasonló sors vár rá. Így másnap a legegyszerűbb módszert választotta: se szó, se beszéd, kivette édesanyaja pénztárcájából az egyetlen ezres bankót. Ügy tervezte, hogy az első órára igyekezve még marad annyi ideje, hogy felváltsa valahol. De mint mesélte, hiába próbálkozott, nem akadt üzlet, ahol kisebb címletekre csr rélték volna a pénzét, lg/ amikor az ismeretlen fiú már várta az iskola előtt, ezt a váltatlan bankót nyomta a kezébe. Aztán — mint állította — a zsarolója ahogy jött, eltűnt. A történtekre pedig akkor derült fény, amikor hazaérve, a szülei számonkérték rajta a hiányzó forintokat. Akkor mesélte el a napját és a pénz sorsát. Édesapja azonnal jelentette az esetet a rendőrséEgyébként a verseny belépőjegyei már megvásárolhatók a népkerti sporttelep portáján, a Borsod Volán Zsoicai kapuban levő utazási irodájában, valamint i Centrum Áruházban. Sporüábor Napközis tábort szervez a Miskolci Honvéd labdarúgószakosztálya június 11. és 22. között. A tábor helye a Miskolci Honvéd Szentpéte- ri kapui sporttelepe lesz. Gazdag program várja itt a jelentkezőket: napi kétórás íabdás edzés és többek között múzeum-, mozi-, valamint vadasparki látogatás. A napközivel kapcsolatban felvilágosítást a 36-555, a 36-557/160-as telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. Jelentkezni a Honvéd- sporttelep társalgójában lehet június 7-én, délután 6 órakor. A tíznapos foglalkozás összege 1000 forint-^ áfa. gén. Ám valószínűleg pia már úgy véli: inkább ne tétté volna... A nyomozás ugyanis megindult. A rendőrök nap nap után járták a környéket, hátha felbukkan a fiú által leírt, magas, feketenadrá- gos, fehéringes zsaroló. Keresték mindenütt, ahol csak lehetett, hasonló bűncselekmények miatt már „sárosakat” kutattak fel. Kérdezősködtek, faggatóztak, alibit kértek mindenkitől, aki csak szóba jöhetett. Aztán egy szép napon kiderült: feleslegesen dolgoztak. Az ügy végére sohasem kerülhet pont, ugyanis egyszerűen nincs is ügy. A tettes maga kiáltott rendőrért. A kis zsaroló nem volt más, mint maga a megzsarolt fiú, aki igencsak édesszájú gyermek. Egy délután végre bevallotta, hogy a történetet — amihez hasonló sajnos mostanában Miskolcon többször is megesett — csak kitalálta. Mégpedig azért, mert nem rrlEr- te bevallani, hogy ő csente el a bankót a pénztárcából. Mivel él-hal a csokoládéért, néhány óra alatt elköltötte a pénzt. Rögtön a tanítás előtt alaposan bevásárolt egy közeli trafikban. Kedvenc Nestlé csokijából vett több táblával, aztán kért még Kinder-tojást és más drága nyalánkságot is. Jószívű lévén, a barátaira is gondolt. Egyiküknek játékot, másikuknak pedig bőséges uzsonnát vásárolt. A maradék aprót pedig kölcsönadta... A családra nem kívánunk szégyent hozni, ezért nevüket, címüket, a pontos helyszínt elhallgattuk. Pedig tulajdonképpen megérdemelnék a nyilvánosságot, hiszen a rendőrök heteken át feleslegesen nyomoztak, faggattak embereket. Ez több, mint gyerekcsiny... Nehogy emiatt néhány gyerek úgy járjon, mint a mesebeli kismalac. Aki ugye segítséget kérve, kétszer kiáltott farkast, kétszer siettek is a megmentésére feleslegesen, és amikor már valóban ott állt mögötte az ordas, nem akadt, aki hitt volna neki... (fázold) DELI hírlap. — A miskolciam napilapja. — Kiadja a Déli Hírlap Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsillnszky út 13. 3527- Felelős kiadó: bEKes DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. - Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsillnszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkár ság: 18-223. Bel. és várospolitikai rovat: 18-227 Gazdaság- politikai rovat: 18-224. Levelezési rovat: 18-225. Kultúrpolitikai rovat: 18-226. Sportrovat: 18-222. Telex: 62342. Telefax 18-225. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szécnenyi út 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár melyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesftők- nél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lap ellátási irodánál (HELIR) Budapest V.. József nádor tér l — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a Postabank Rt. 219-98636 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 85 forint, l negyedévre 25' forint, 1 évre 1020 forint. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. P. v.t HORVATH FERENC. — ISSN 0133 0209 Júniustól augusztusig S' Uszótan folyamok OTP Kupa Édesszájú kis zsaroló Amikor a tettes rendőrért kiált...