Déli Hírlap, 1990. május (22. évfolyam, 99-124. szám)

1990-05-28 / 121. szám

# A zeneszerző, fonográfjával A köröndön, ahol lakott Kodály-emlékmúzeum Intézményes gyermekvédelem az J\SZK-ban (1.) Magánvállalkozástól az állami otthonig Kodály Zoltán 1924-tő! ha­láláig, 1967 márciusáig lakott a ma nevét viselő köröndön, Budapest Ví. kerületében. Ha­gyatékában számos kotta, kézirat, hangszer, gyűjtő út­jainak tárgyi és zenei emlé­ke, zenepedagógiai munkás­ságának dokumentuma ma­radt fenn. Ebből az anyagból állították össze a tudományos alapon működő Kodály-archí- vumot. S a zeneszerző laká­sának megmaradt berendezé­se, bútorai, személyes tárgyai adták az alapot egy emlék­múzeum berendezéséhez.- Évek óta terv volt, s most végre megnyílhatott a Ko­dály köröndön, a Kodály Zoltán emlékmúzeum és archívum. A négyszobás la­kás szinte eredeti berende­zésével úgy áll a látogatók előtt, ahogy halhatatlan la­kója elhagyta. Az egyszerű bútorzatot népi kerámiák, szőttesek, térítők, kézimun­kák díszítik —- Kodály nép­dalgyűjtő útjának emlékei. S itt sorakoznak a hosszú művészpálya relikviái, be­mutatók plakátjai, fényké­pek, díjak, kitüntetések, ba­bérkoszorúk. 'A hajdani ebédlőbe lép be először a látogató. Itt fogad­ták Kodályék is vendégei­ket. S itt kezdte rendsze­rezni Emma asszony, Ko­dály első felesége az élet­pálya dokumentumait, pj- ságkivágatait. Emma asz- szony halála után Kodály második felesége, Péczely Sarolta az ő szellemében folytatta a munkát. A szalonban két zongora áll, korhű környezetben. Az ajtó fölött Beethovenmaszk­ja-, a -kályha körül Petri Lajosnak több Kodályt áb­rázoló szoborportréja. Szinte érintetlen még Ko­dály dolgozószobája, fara­gott íróasztalával, személyes tárgyaival, leveleivel, ifjú­kori és a második világhá­borúban megsérült csellójá­val, íróeszközeivel. A fala­kat könyvek borítják — ze­netörténeti, néprajzi, iroda­lomtörténeti, magyarság-tu­dományi művek, és szépiro­dalom magyar, német, fran­cia, angol, olasz, latin és görög nyelven. Egy szobát — amely an­nak idején a hálószoba volt — időszaki kiállítások szá­mára tartottak fenn. Első­ként a zeneszerző műhelyét elevenítik fel: kották, kéz­iratok, nyomtatványok, ze­neműtervek töltik meg a Vitrineket. Ismert és el nem készült művek jegyzetei, kézirata és nyomtatott pél­dányai. Ezt a kiállítást a szomszédos teremben mű­ködő Kodály-archívum anya­gával rendezték be. Az archívumban ma is folyik a Kodály-dokumentumok gyűjtése, feldolgozása, őrzé­se Kodály Zoltánná, Péczely Sarolta szellemi irányításá­val. Még számos kiállítás anyagát készítik elő. Az NSZK FICE (Nevelőott­honok Nemzetközi Szervezete) Nemzeti Egyesületének meg­hívására 10 tagú magyar gyermekvédelmi szakemberek­ből álló csoport tett egyhetes látogatást az NSZK-ban. Az út gazdag tapasztalatokat nyújtott valamennyiünk szá­mára. Vendéglátóink átfogó képet adtak az NSZK gyer­mekvédelmi intézményrendsze­réről. Összesen 15 bentlaká­sos gyermekvédelmi otthont látogattunk meg. Földrajzilag Münchentöl-Schleswig-ig át­utaztuk az országot. Gyer­mekotthonokat néztünk, a 8- 10 fős magánvállalkozásoktól, az egyházi és egyesületi ott­honokon keresztül, egészen a 280-350 fős állami otthono­kig. A Német Szövetségi Köz­társaságban a gyermekvé­delem korszerűsítése az 1960-as években kezdődött el. Alapvetőnek tartották a gyermekvédelmi megelőző munka tartalmi és szerveze­ti fejlesztését, amely döntő­en közvetlenül a családok konkrét támogatási rendsze­rére épült. Biztosították a nevelési tanácsadók, család- segítők, szociális munkások szervezett és eredményes munkájának feltételeit. A gyermekotthonokba ke­rülők száma az eredményes preventív munka következ­ményeként csökkent. Ottho­naikban fokozatosan meg­szüntették a „kaszárnya rendszerű” zsúfoltságot, ki­alakították a bensőséges, családias jelleg tárgyi felté­telrendszerét. Az átalakítás­nál felszabaduló épületeket és a hozzátartozó személyi feltételt, a minőségi munka biztosítására szervezték át. Valamennyi meglátogatott otthonban a gyermekek 8— 10-es csoportban, 1—2 ágyas szobákban élnek. A* életre történő felkészítésüket biz­tosítja a nagyfokú önálló­ság, az egyéni felelősség fo­kozatos kialakítására való törekvés. A nevelési célokat, feladatokat nem közösségek­re, hanem egyénekre dolgoz­zák ki, és ezt lehetőleg a gyermekekkel és családdal együttműködve készítik el. Azzal a családdal, ahonnan a gyermeket — lehetőleg a szülővel is megegyezve — a gyermek érdekében kieme­lik, azonnal megkezdődik az intenzív foglalkozás. Nagyon lényegesnek tartják, hogy lehetőleg a gyermek mondja meg, hogy az ő számára mi a jó és mi a rossz, és ezt ne mindig a kívülálló fel­nőtt határozza meg. Természetesnek tekintik, és így követelményként ál­lítják az otthonok elé, hogy a gyermekekkel csak sne- ciálisan képzett szakembe­rek foglalkozhatnak. Főisko­lai képzés formájában vala­mennyi' tartomány biztosít­ja a pszichológus-, gyógy­pedagógus-, szociális mun­kás-, szociálpedagógus-kép- zést, az igényeknek és szük­ségleteknek megfelelően. 1992-re az európai képzés? rendszer követelményeihez igazítják saját nemzeti szakemberképzési rendszerü­ket, így biztosítják az euró­pai országok közötti szak­embercsere, és „vendégmun­kásként” történő alkalmazá­sának képzési feltételeit. A gyermekotthonokat az egyházak, egyesületek, ma­gánemberek (vállalkozás for­májában), társadalmi szer­vezetek és az állam tartják fenn. A fenntartási költsé­geket differenciált norma­tív finanszírozással biztosít­ják. Az ellátandó feladat nehézségi fokához, összetett­ségéhez igazítják a normatí­vákat. Így egy halmozottan fogyatékos gyermek nevelő­otthoni ellátására 240 DM- át biztosítanak naponta, míg egy „csak” tanulási problé­mával bekerülő gyermeki« 140—160 DM-át. ■ ■ Alapelvük, hogy a minél több segítségre, támaszra szoruló ember minőségi el­látására nyújtsák a nagyobb anyagi fedezetet. Az emberi „másság” értését, megérté­sét, valóságos támogatását minden területen érzékel­tük. Társadalmi szemléle­tükben és gyakorlatukban egyértelműen érvényesül a nagyfokú segítségnyújtás igénye és ténye. Az intéz­ményekben dolgozó szak­emberektől elvárják, felté­telként szabják, hogy a fi­nanszírozás értéke az ered­ményes minőségi munkában — nevezetesen a gyermekek tényleges felkészítésében — térüliön meg az adófizető társadalom részére. Ennek is tulajdonítható az a szemlé­let és gyakorlat, hogy nem általában zárnak be egy gyermekotthont,, hanem a rosszul működőt, az új igé­nyekhez, szükségletekhez igazodni, változtatni nem tu­dó otthonokat szüntetik meg, vagy szervezik át teljes egé­szében. (Folytatjuk) Dr. Dobos László Házaspároknak mindent szabad? Pajzán história Ha Boccaccio, a pajzán történetek egykori írója 1990-ben Maryland állam­ban élne az Egyesült Álla­mokban, kedvére való té­mát lelne — egy bírósági ügyben. Történt pedig há­rom évvel ezelőtt, hogy egy ifjú Washington egyik fél­reeső, külvárosi utcájában telefont keresett. S mivel nem lelt, bekopogott egy házba, ahol is szívesén fo­gadta a magányos úrnői Az ifjú a későbbiekben lemon­dott a telefonról, mivelhogy vendéglátója a testi örömök válogatott praktikáival hal­mozta el. Az úrfi másnap reggel távozván, érthetetlen haragra gerjedve a rendőr­ségen nanaszolta be éjsza­kai pajtását, mondván, högv az kábítószerrel traktálta. A hölgy viszont méltatlankod­va mondta az igazságkere­ső hatóságnak, hogy a hí­vatlan vendég megerősza­kolta, és „természetellenes fajtalankodásra” kényszerí­tette. A bíróság — miután mind­kettőjük elmebéli állapotát normálisnak találta — sala­moni döntést hozott. Ki­mondta, hogy a hölgy állí­tása csak kölcsönös cselek­véssel igazolható, s ezért a lovag elzárással nem bün­tethető. A másodfokú tár­gyaláson az ügyész súlyosbí­tást követelt, azzal érvelt, hogy „minden szexuális rendellenesség a házaspárok magánügye, és csak a há­zaspároké”. Mire az egyik esküdt megjegyezte: „Ha ez így igaz, akkor a rendőr«- ségnek ellenőriznie kellene Amerika hálószobáit, hogy ott tulajdonképpen kinek mihez is van joga..." JiS_, . >jc Egy Kodály-kézirat k. m. Egyenletesen falják alattam az ezerötös kerekei a kilométereket: gyengül a nap ere­je, elfáradtam veszettül, szeretnék már ott­hon lenni, álmos vagyok. Kop-kop-ratata-kop-kop — riaszt fel fél­álmomból hirtelen a szélvédőre záporozó rovareső, de mire észbekapok, a 80-as tem­pó rég túlröpít a méhek légifolyosóján, s csak visszanézve láthatom meg, micsoda rovarfelhőbe gázoltam bele, akaratom elle­nére. Megállók. Cigarettám nincs, soha nem is dohányoztam. A méhészek álarcát is csak gyorsvonatból láttam eddig, így hát igazí­tok egyet napszemüvegemen, a bátorságot mímelve, kemény léptekkel indulok a ro- varözön irányába. Rajzanak a méhek. Sokan esnek közülük áldozatául a XX. század motorizációjának, s lelik halálukat az autók szélvédő üveg­jein. Közelebb megyek, s észreveszem az árok mélyén a raj zömét: ide gyülekez­nének hát? Tovább kutatok a tekintetem­mel, s fönn a partoldalban, fele táján a magasságnak előbb csak a kaptárt, később a méhészt is meglátom: megvan hát a raj gazdája. Üjabb bátorságot merítek, s fel­kapaszkodom: kiváncsivá tesz a jelenség, soha nem láttam még hozzá hasonlatost. A méhészek mind jó emberek. Alkalmi ismerősöm is szívesen fogad: tudom, hogy ha ő tagadja is, láb alatt vagyok, de hajlok a kedves szóra, s árgus szemmel figyelek. Herényik József régi méhész: nem az el­ső raj, amit életében befogott már. Mint mondja, ő is munkából tartott hazafelé, mikor megkapta a szélvédőn át a kis ár­vák rejtélyes morze-üzenetét. Kaptárt vett hát magához, bele egy mézes lépet madzag gyanánt, s visszatért a helyszínre. A mé­zesmadzag lám, a méheket is megtéveszti: lépre csalja a kis ártatlanokat, s mire ész­bekapnak, már új gazdájuk szolgáivá lesz­nek. Jómagam elfelejtkeztem minden óvatos­ságról. Meg is kapom érette a jutalmam: hatalmas szúrást mér rám az álnok gyilko­sok egyike. Türtőztetem magam, ameny- nyire csak lehetséges, de az iszonyúan ége­tő fájdalom mégiscsak előhozza belőlem az ékesszólás válogatott gyöngyszemeit. Ellen­felem alighanem elpusztul: menekülésekor bennem hagyta testének egy piciny darab­ját. S hogy egy végső fájdalmat okozzon nékem haláltusájában is, tudattalan balek­ként magamba préselem a benne lévő mé­regmaradékot, mikor két ujjam közé csip­pentve akarom kihúzni a veszett végű ful­lánkot. Később tudom csak meg a mester fiától: körömmel kell kikaparni, s ecetet tenni rá. Rövid idő múltán tényleg enyhül a fájdalom. Tanulókedvem visszatér, s míg a rögtön­zött tanfolyamon ismerkedem a méhek éle­tével, lassan megbocsátok iménti merény­lőmnek is. Magam elé képzelem, miként telik meg egy-egy hordás időszakában a kaptár, s miként lesz egyre kisebb a dol­gos kis méhek élettere. Nincs más kiút: új hazát kell keresni. Üj anyát nevelnek hát maguknak, s amint az kikel, útnak indul a család egyik fele. Ennek vagyunk most mi hárman tanúi. Ahány rajzás, annyiféle a befogás módja is. Egyszerűbb esetben fára fészkelnek, mi­re a méhésznek csak bele kell ráznia a ro­varcsomót a kaptárba. Most azonban vár­nia kell, míg maguktól sétálnak be a láb­szárig érő fűből a méz illatára. Ez bizony még eltarthat egy jódarabig. Hogy honnan jönnek a szökevények, nem­igen tudni. Annyi azonban majdnem biz­tos, hogy nem lehet túl gondos a gazda. Ha az lenne, nem hagyná, hogy meglépjenek a méhei. Mutatom a mesternek az árok alján ta­lált másik rajt: most rajta van a csodálko­zás sora. Mint becsületes megtalálónak, azonnal felajánlja, hogy segít a befogásnál, de nem élek a jogommal: lemondok róla az ő javára. Cserébe a gyorstalpalóért, tandíj gyanánt. Különben is — magyarázom ki előtte magamat — ha mégis jelentkezne a tulajdonos, úgyis vissza kéne adnom a rajt. Akkor meg minek? Látja a szememen, hogy magam sem hi­szem, amit mondok, de rááll a cserére. így aztán — még mielőtt újabb gyilkos venné górcső alá izzadt homlokomat — kezet nyújtok a két méhésznek, s hagyom, foly­tassák a munkát, ahol elkezdték, az első rajnál. Hubai Gruber Miklós Rajzanak a méhek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents